2013. február 28., csütörtök

Vendégírónk, Márkus Kata írása - Út egy másik világba


A sötét erdő mélyén egy hatalmas várban él és uralkodik a gonosz, varázserejű Arlen, akinek senki sem tudta megtörni varázserejét. Arlen azonban nem volt nyugodt, mert érezte, hogy hamarosan birodalmába érkezik majd valaki, akitől félnie kell...
...Rebeka dühösen elrohant otthonról, és futott, futott céltalanul bele a nagyvilágba. Amikor lábai elfáradtak a futásban, megállt, hogy egy kicsit kifújja magát. Körülnézett, de nem látott mást maga körül, mint hatalmas görbe törzsű fákat. Feltekintett az ég felé, hogy tájékozódjon, merre van - de nem látta a kék eget -, csak a göbe törzsű fák hatalmas egybefonódó lombkoronája nézett le rá sötéten. Rebeka félni kezdett és úgy gondolta, ideje hazamenni, de ahogy megfordult, hogy hazainduljon, meglepetten tapasztalta - hiába lépeget előre -, nem hazafelé haladt, hanem hátrafelé a görbe törzsű erdő belsejébe...

...Sok-sok évvel ezelőtt, ezek a fák még vékony, gyenge fácskák voltak. A varázserejű Arlen kénye-kedve szerint csavargatta, hajlítgatta őket...
Így növekedtek egybefonódva, több méteres törzsükkel, lombkoronájukkal, hatalmas egybefüggő erdőséget alkotva. Csak egyetlen út vezetett ennek a sűrű, görbe törzsű titokzatos erdőnek a belsejébe. De, ez az út egyirányú volt, csak befelé lehetett rajta menni, és aki egyszer rálépett erre az útra, hamarosan egy másik világban találta magát...
...és ide, a másik világba hamarosan megérkezik a hátrafelé haladó Rebeka, aki még nem sejtette mennyi megpróbáltatás vár reá Arlen sötét, titokzatos birodalmában...


Út egy másik világba
/ Részlet /

- Rebeka álmatlanul forgolódott ágyában, és egyre csak a vacsora után történtekre gondolt. A vacsorák náluk hosszú évek óta mindig egyformán zajlottak. Szüleivel és bátyjával közösen fogyasztották el, majd a férfiak a birtok körüli teendőkről beszélgettek, ő meg anyjával csendben, a lámpa fényénél varrogatott. 
A mai vacsora után apja azonban nem a bátyjával kezdett el beszélgetni, hanem egyenesen hozzá intézte szavait.
- Rebeka, most ne a varrásoddal foglalkozzál, mert a jövődről kívánok szólni hozzád!
- Apja erélyes, parancsoló hangjára Rebeka mindig összerezzent, most ráadásul még a gyomra is görcsbe rándult. Valahol belül érezte, hogy ez a beszélgetés nem lesz kedvező az ő számára. Sajnos baljós előérzete pár perc múlva beigazolódott.
- Mivel már betöltötted a tizenhatodik évedet, eladó sorba kerültél, - kezdte apja a beszédét.
Kereshettem volna számodra megfelelő férjet, és tisztességgel férjhez adhattalak volna, de így a birtokból ki kellene hasítanom egy részt, - a hozományodat. 
Nekem ez nem lenne kedvemre való, mert ragaszkodom minden hant földhöz, amit eddigi életem során megszereztem!
Hozomány nélkül meg ugyan kinek kellenél! - nézett rá gúnyosan apja.
Ezért úgy határoztam, hogy elküldelek a zárdába az apácákhoz. Majd ott idővel belőled is apácát nevelnek. 
Hozományt oda is kell adnom veled, - de nem földet! 
Anyád majd összekészíti a szükséges holmikat. 
Mielőtt még kérdeznél, előre megmondom, - fölösleges - már mindent elrendeztem. 
Egy hét múlva indulunk új, végleges otthonodba, - fejezte be apja beszédét, majd elégedetten szájához emelte borral teli kupáját. 
- Rebeka ijedten nézett anyjára, aki lehajtott fejjel halkan sírdogált. Ezután bátyját kereste tekintete, aki gúnyos mosolyra húzta száját és szemeiből részvét helyett gyűlöletet sugárzott. Egy pillanat alatt rájött, hogy bátyja tervelte ki az egészet, ő beszélte rá apjukat erre a döntésre. Kihasználta, hogy apjuk tíz körmével kapaszkodik minden hant földjéhez. No meg így majd ő örökli egyedül a birtokot. 
Bátyjával csak fél testvérek voltak, apjuk első felesége fiatalon meghalt. Bátyja soha nem szerette őt testvérként, sőt mindig a megfelelő alkalmat kereste, hogy ártson neki.
- Rendben van apám, mindent értek, - szólt halkan Rebeka. 
Engedelmével, - szeretnék a szobámba menni. Majd válaszra sem várva ki sietett a szobából...
- Pirkadatkor már a falu mögött elterülő hatalmas, sötét erdőrengeteg felé szaladt. Agyában egymást kergették a gondolatok, tudta, hogy nem szabad még az erdő közelébe sem mennie, ezt apró gyermekkorban már minden gyerek fejébe belesulykolták. Most azonban nem törődött vele, mert csak az járt a fejében, hogy nem akar apáca lenni...

Arlen dühösen járkált fel, s alá szobájában. Arca annyira eltorzult a félelemtől, hogy még kedvenc kígyója is ijedten siklott be előle a szoba falába vájt búvóhelyére. 
Az erdő őrei pár perccel ezelőtt küldték az üzenetet, hogy egy fiatal barna hajú lány rálépett az egyirányú erdei útra. 
Arlen nem ok nélkül volt ideges. 
Azóta rettegett ettől a naptól mióta megölte Orelt, hogy megszerezze annak varázserejét.
Ha nem lett volna oly nagyon türelmetlen, a varázserőt Orlen természetes halála után megkapta volna. 
De Arlen mindig is hirtelen haragú, forrófejű ember volt. Tetteit ritkán irányította a józan megfontolás... 
- Orel, mielőtt kilehelte lelkét, megátkozta Arlent. 
- Hiába jelölted meg magadat kiontott véremmel Arlen! Varázserőm ugyan beléd szállt, de te velem ellentétben gonosz és kegyetlen uralkodó leszel! Félnek, rettegnek majd tőled alattvalóid és szolgáid! Nem lesz senki sem,aki szeressen! 
Hatalmas erdőség sűrűjében építtetsz majd várat, és ott élsz gyűlölködve magányosan! Egy nap majd eltéved, és váradba érkezik a másik világból, egy fiatal barna hajú lány. Ő lesz az, aki elveszi varázserődet, letaszít a mélybe, a jól megérdemelt helyedre, - a pokol fenekére! 
Átkom kísérje napjaidat, rettegjél és féljél ettől a naptól! 
- Orel ezután összeszedte maradék erejét, hogy még egy utolsó pillantást vessen a szívének oly kedves hegyekre, és a vár alatt elterülő földjeire. 
Már nem tudott megszólalni, nagyon kimerítette Arlen elátkozása. Szemei elhomályosodtak, és egy halk sóhajjal kilehelte lelkét. 
- Arlen akkor, a győzelem mámorában nem vette komolyan Orel szavait, de hamarosan észrevette magán a változásokat. Orel átkának minden egyes szava megfogant...

Nincsenek megjegyzések: