2013. március 9., szombat

Márkus Kata - Távozó tél nyomába lépeget a tavasz



Az idei tél igazán kitett magáért. Ahol én lakom, az ország nyugati felében, bőven hullt ránk az ég áldása hó formájában. Február közepén már kezdtem azt hinni, hogy a Tél uraság égi harsonásaival takarodót fújatott. 
A párás, ködös reggelek után, délidőben és kora délután, mintha csak egy szemérmes leány volna, a felhők mögül kikukucskált a Nap. Sugaraival addig-addig simogatta a földeket borító hótakarót, amíg az mindig vékonyabbra zsugorodott, majd teljesen eltűnt. Az egyhangú fehérség után jó volt látni a sötétbarna szántóföldeket és a sárgászöld színű vetéseket. A domboldalakra felkúszó lombhullató erdők azonban elveszítették téli varázsukat. Sokkal, de sokkal szebbek voltak csipkés hó ruhájukban. Most, messziről nézve jobban hasonlítanak egy-egy hatalmas fekete terítőre, mint az erdőre. Komorságukat, csak a néhol közéjük ékelődő fenyőerdők zöldje enyhíti. De sebaj, hamarosan kitavaszodik és a fekete terítőből, a Tavasz tündér csipkés, virágos terítőt varázsol.
A böjti szél szorgalmasan segített a napsugaraknak eltüntetni az útszéli pocsolyákat, a mezei földutak vendégmarasztaló sártengerét. Mivel már elmúlt Zsuzsanna napja, reggelente izgatottan füleltem, vajon megszólal-e a pacsirta. Régi megfigyelés szerint a pacsirta ezekben a napokban már elkezd énekelni, és ez már a hosszú tél végét jelenti. Határtalan volt az örömöm, amikor egyik reggel hallottam a kismadár énekét.
Az enyhére fordult idő miatt, téli menzásaim a cinkék is ritkábban jöttek a konyhaablak párkányára kitett magvakat csipegetni.
Ha jól emlékezem, október vége felé jött körülnézni az első madárka. Amint észrevettem, kitettem a fa ládikát tele napraforgó maggal. 
A cinke egy kicsit csipegetett, majd elrepült. Hamarosan visszatért, de már ötödmagával érkezett, és bizony, egy cinke család lett a menzásom. Mindennap jönnek, felcsippentenek egy-egy magot, vagy dióbelet, majd a közeli barackfa ágaira leszállva elfogyasztják. Örök rejtély marad számomra, vajon ki súgja meg nekik, hogy mikor van ideje az ebédnek... 
A hideg tél ellenére láthatóan gömbölyűbbek, tömöttebbek lettek madárkáim, ennek nagyon örülök, mert tudom, a nyáron itt maradnak nálunk a gyümölcsösben. Összeszedik a rovarokat, így hálálják meg a téli etetést. 
Pár nap múlva újabb menzások érkeztek az ablakpárkányra, még pedig, négy kicsike tengelic madár. De, valamiért a cinkékkel nem szívlelik egymást, ezért felváltva jönnek magot csipegetni. Úgy látszik, a madaraknál sincs mindig békesség...
A kellemes időben egyre többet sétálgattam a kertben. Őszintén örültem a napfény felé ágaskodó hóvirág zöld levélkéinek, és alig vártam, hogy a törékeny hófehér virággubák is kinyíljanak.
Gyümölcsfáink még a téli álomban vannak, de tudtam, hamarosan ők is ébredezni kezdenek. 
Arra még gondolni sem mertem, hogy még havazni fog, de bizony a Tél uraság nem olyan könnyen adta át hatalmát a Tavasz tündérnek. Búcsúzóul jól megtréfált minket.
Egyik éjjel az égbolt összes felhőjét kipukkasztotta és reggelre ismét fehér hó paplan takarta be a tájat. Ráadásul szövetkezett az Északi széllel, aki gyönyörűen feltupírozta a frissen lehullott hópelyheket. Kertünknek egy kevésbé védett részén, legalább négy méter magasra tornyozta fel a havat.
Szerencsére a Tavasz tündér sem hagyta annyiban a dolgot, ő pedig a Napot hívta segítségnek. 

A Nap derekas munkát végzett, sugarai szemet kápráztatva szikráztak a havon, és pár nap múlva már híre sem maradt a hívatlan hónak. 
A mezei utakon dagasztani lehet a sarat, házunk előtti árokban még sáros víz hömpölyög, kertünkben a télre betakart rózsatövek közti apró víztócsákban kacéran nézegeti magát egy-egy napsugár.
A közeli folyó úgy meghízott, hogy nem fért el két partja közt. Nem kevés riadalmat okozva, piszkos sárgás vízével tengerré változott, elárasztva a földeket. Szerencsére áradása tiszavirág életű volt, de a megáradt folyó hatalmas rombolást végzett. Lehangoló látvány volt nézni a sárban, iszapban fuldokló vetéseket, a kidőlt fákat...
Alig vártam már, hogy újból kimehessek a kertbe. Néhol bokáig jártam a sárban, de nagy volt az örömöm amikor megpillantottam a bókoló kinyílt hóvirágokat. A jácintok, tulipánok, és a nárciszok is kidugták zöld levélcsúcsaikat a földből. Nem tudtak ellenállni az hívogató meleg tavaszi napsugaraknak. 
Énekes madaraink egymással versenyezve hallatják hangjukat, és elkezdték felújítani fészkeiket, készülődvén a családalapításra.
Téli álmából lassan ébredezik a természet. 
Minden jel arra mutat, hogy a Tavasz tündérnek sikerült elküldenie a Tél uraságot jól megérdemelt pihenőjére.

Nincsenek megjegyzések: