2013. április 20., szombat

Interjú Csillag Mézecskével


Szép tavaszi reggelt mindenkinek! Egy újabb interjút olvashattok, Csillag Mézecske személyében, akit nemrég tisztelhettünk vendégíróként az oldalon. Most őt ismerhetitek meg jobban, az ő alkotói módszereit, elképzeléseit, és azt, miképpen látja ő az írás művészetét! :)

Sz.: Nos, köszöntelek Honey és nagyon örülök, hogy ezt a beszélgetést elkészíthettem veled, s nem utolsó sorban, még egyszer gratulálok a művedhez, mellyel nyertél a gyakorlati feladatban. Régóta követem már, miképpen írsz, milyen stílusban és hogyan... állítani tudom, hogy nagyon egyedi az a megfogalmazásmód, hangvétel, amit alkalmazol, így gondolom, egy ideje már foglalkozol ezzel. Ez hogyan is alakult ki a részedről? Mikor kezdtél írni, vagy mikor kezdett érdekelni az írás? 
Cs.M.: Azt szoktam mondani, hogy amióta megtanultam a betűvetés művészetét, ÍROK. Talán másodikos voltam, amikor megszületett az első, pársoros versikém, amely a Mikuláshoz szólt. Akkoriban meséket kezdtem írni. A következő, már komolyabb versemet ötödikes koromban, a plátói szerelem ihlette. 
Az írás számomra önkifejezés és művészet, a Szavak Művészete. Amikor pedig visszajelzést kapok, hogy valakit megérintett a művem, az számomra dupla öröm, mert érzést felszínre hozni a másik emberben, az egyik legcsodálatosabb dolog a Földön. 

Sz.: Van olyan író, akit a példaképednek tartasz? Esetleg több? Ők miképpen inspirálnak és ösztönöznek az írásra?
Cs.M.: Nincsenek példaképeim, kedvenceim azonban akadnak. A versek világában Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor, regények szempontjából pedig a legjobb ifjúsági kategóriákban alkotók: tengeren túlról Meg Cabot, itthonról pedig Babay Bernadette és Leiner Laura. 

Sz.: Nem mindig, de általában megfigyelhető, már ha van alkalmunk észrevenni, hogy bizonyos dolgok ismétlődnek nálunk az írás során. Bizonyos dolgokat, ugyanúgy alkalmazunk, vagy használunk. Például valaki, csak zene mellett tud írni, vagy előbb muszáj vázlatot készíteni és csak utána tud belefogni a munkálatokba... amolyan feltételekre gondolok. Neked vannak ehhez hasonló, bevált írói praktikáid, amelyeket szívesen alkalmazol az alkotás során?
Cs.M.: Soha nem kényszerítem magamat alkotásra. Amikor viszont jön az ihlet, akkor szinte mindent alá kell vetni az írásnak. Volt rá példa, hogy éppen vizsgára készültem és a bennem már kész művet nem vetettem papírra. Másnap már semmi nem maradt belőle, és csak két hét múlva sikerült megírnom. Ezen kívül mindig van nálam egy füzet, amibe jegyzetelni tudok. Amikor még sincs velem, ott van a telefonom. 
Nyitott szemmel, nyitott érzékszervekkel, nyitott szívvel járok a világban, hogy minden hatni tudjon rám. Ez a legfontosabb talán! 

Sz.: Igen, a figyelem nagyon fontos. Én is e szerint próbálok alkotni. Minden figyelek, nyitottan járok és amikor valami megragadja a figyelmem, ihletet merítek belőle. Legutóbb a hazautam során volt ilyen élményem. Ugye, most már itt a tavasz, tényleg elmondhatjuk, hogy belecsöppentünk és talán, olyan nagy hidegek már nem várnak az emberre. Nos, amikor vonattal mentem haza, lenyűgözőek voltak a tájak. Persze, ezerszer elhaladtam már erre, de gyönyörű volt minden, és elő is kaptam a füzetem, hogy leírjam a gondolatokat. A jegyzetfüzet számomra is segítség. Akkor könnyen jött az ihlet, de néha nagyon is szenvedni kell vele, ha valamit nagyon meg szeretnénk alkotni. Számodra nehéz az írás? Mármint, ha konkrétan egy történeten dolgozol, vagy valamilyen alkotáson, milyennek találod a folyamatot? Most is dolgozol esetleg valamin, amely még nem publikus?
Cs.M.: Lassan szerintem 4 éve, hogy írok egy regényt. Ezen kívül több másikba is belekezdtem. A hosszabb történet megalkotásának megvannak az előnyei is és a hátrányai is. (Mint ahogy minden másnak is, ugye...) A kezdet nyilván egy ihletforrás, ami tulajdonképpen bármi lehet. Az, hogy ebből regényhosszúságú sztori kerekedik-e ki, vagy novella, azt elsőként érzi az ember. Van olyan, hogy nem lehet kifejteni pár oldalban, vagy az ember nem is akarja, mert tudja "ennek az a sorsa", hogy több fejezeten átívelő, kibontogatott, jól szerkesztett művé váljon. A terjedelem tehát adva van. Eleinte úgy írtam, hogy ami éppen jött, azt írtam, csak spontán. Így alakult a történet. Ma már látom, hogy fontos, hogy egy nagyívű vázlattal legalább rendelkezzünk. Hogyha ez megvan, lehet részletezni, majd kidolgozni, de azóta, hogy én elkészítettem a cselekmény nagyjából való felvázolását, sokszor még mindig hagyom, hogy a spontaneitás vezessen. A legérdekesebb egy történet megalkotásában, hogy a szereplők jellemét alakíthatod, bár talán ez a legnehezebb is. Belelátni a karaktered fejébe, lelkébe, cselekedeteibe stb. Egyszerre vagy "isten", aki megteremtette a papíron lévő embert és alázatos szolga, mert akit elindítottál az úton, szinte vezet, s neked azt kell írnod, amit ő tesz. (Bocsánat, ha ez túl filozofikusra sikeredett! Nem tehetek róla, az ujjaim maguktól pötyögtek. :)) Remélem azért érthető... Én így érzem.) 

Sz.: Egyet értek veled. Erre szokták mondani, hogy szinte életre kel a papíron. Mi teremtünk, alkotunk, de utána, valahogy saját erővel bír a történet és újbóli elolvasása során, még az írót is magával tudja ragadni ez az érzés, hogy valami az ő keze által született, hangot kapott, gondolatokat, életet és ez lenyűgöző érzés, amikor valami elkészül. Ami belőlünk egy darabka és tényleg teljesül, nem csak egy fejünkben cikázó gondolat. A szavak teremtenek. Milyen témában írsz szívesen? Vannak kimondottan kedvencek, vagy spontán módon, akármit szívesen kipróbálsz?
Cs.M.: Az ember, a személyiség, a lélektan stb. mind olyan témák, amelyek érdekelnek, szívesen próbálom megfogalmazni a lehetetlent, mégpedig az emberi individuum csodálatosságát. Szeretek írni felsőbb hatalomról, én Istennek hívom, mert abban hiszek. Írok mindenek előtt az apró csodákról, melyeket igyekszek meglátni és továbbadni. Dolgozok érzésekkel, képekkel, mozzanatokkal, álmokkal... 

Sz.: Az ihlethiány talán átoknak nevezhető néha az írók körében, bár sokszor hasznos is, mert ezalatt tudatosan is gondolkodhatunk, nem ihlettől vezérelve, ami akár a villámcsapás, úgy csap az emberbe. Ha elfogy, magunknak kell megkeresnünk azokat a dolgokat, amelyek tovább vihetik a történetet. Ha elakadsz, neked sokáig kell kutatnod a szavak és az ihlet után?
Cs.M.: Amikor elakadok muszáj abbahagynom és nem gyötörni magamat, hogy nem megy. Hagyni kell, hogy megérjen a folytatásra. A szavak megtalálása nem mindig könnyű, de nem tudok általánosítani, hogy gyorsan vagy lassan találom meg az odaillő kifejezést. Mikor, hogy alakul... :) 

Sz.: Említetted, hogy dolgozol egy regényen. Versekkel, novellákkal hogy állsz? 
Cs. M.: Mindkettőben alkotok, bár az utóbbi időben inkább amolyan szösszenetek születtek, egy-egy olyan, ami talán novellának is beillik. Minden műfajt szeretek, de a rövid, velős, sokatmondó írások tetszenek legjobban, s én is abban tudom belesűríteni mindazt, amit érzek vagy gondolok. 

Sz.: Ezeket az írásokat meg is osztod valahol? Van blogod? 
Cs.M.: Körülbelül az év eleje óta. Előtte volt egy fb-s oldalam (még megvan), ahol az ismerőseim lájkoltak, néha kommenteltek. A blogolásban is megláttam a pozitívat, negatívat. Ez utóbbi csupán csak annyi, hogy még az elején vagyok és csak lassan tanulom meg rendeltetésszerűen használni, kihozni belőle azt, amit várok tőle stb. A jó benne az, hogy visszajelzést kapok ismeretlenektől, "szakmabeliektől", illetve a külalakjával is lehet kommunikálni, valamint jó ránézni a színes oldalra, ami belepillantást ad másoknak az életembe. Ezen kívül tetszik, hogy másokkal kapcsolatban vagyok, viszont - újabb negatívum - bánt, hogy nem tudok mindenre és mindenkire időt szakítani, pedig vannak olyanok, akiket szívesen megismernék jobban is. 

Sz.: A blognak megvan ez a kettős oldala, hogy szuper, ahogyan megismerhetünk másikat, tapasztalhatunk, kaphatunk kritikát, véleményt, és mi is adhatunk másoknak a tapasztalatainkból, véleményünkből, de nagyon nehéz tartani a kapcsolatot. Van is időnk a másikra, és nem is.
Viszont... az íráshoz hozzátartozik a könyve világa is könyvek, azaz az olvasás. Ebből merítünk, tanulunk. Olvasol mostanában valamit? Van kedvenced vagy olyan, amit szívesen ajánlanál másoknak?
Cs.M.: Nagyjából a Nők Lapjára futja az időmből, de azt mindenkinek ajánlom egyébként! Amit ezen kívül könyvként szívből tudok javasolni, nem mást, mint Babay Bernadette Bombajó nagyanyó c. könyve. Nekem a kedvencem! 

Sz.: Nos, nagyon köszönöm, hogy ezt a beszélgetést elkészíthettünk. Örülök, hogy jobban megismerhettünk és többet megtudhattunk arról, te miképpen is látod az írást. Ez mindig jó tapasztalatszerzés, hogy másik írói munkásságába betekinthetünk. Köszönöm ezt neked, és utolsó kérdésként már csak annyit tennék fel neked, hogy hol olvashatunk tőled többet?
Cs.M.: Íme a saját oldalam: http://honeyaprocsodai.blogspot.hu/
Jelenleg szeretném, ha átmenne némi változtatáson. Nyitott szívvel várom a megjegyzéseket, véleményeket! 
Ezt az oldalt pedig a barátnőmmel együtt szerkesztjük: http://kanapeirok.blogspot.hu/
Kicsit különleges, kicsit új, még nem igazán sikerült felfuttatnunk, de dolgozunk rajta!

Nincsenek megjegyzések: