2013. május 4., szombat

Barátom az ellenségem? - Eredményhirdetés


Ha szombat, akkor eredményhirdetés és én meg is hoztam, kinek a művét értékeltem a legjobbnak. Mindegyik történet rendkívüli és egyedi volt a maga módján. Mind más-más szemszögből mutatta meg, ki lehet számunkra az életben ellenség és barát. Lehet, hogy közvetlenül mellettünk él, és még csak nem is tudunk róla? Lehet, hogy ott van a szemünk előtt, gyűlöljük, megvetjük, félünk tőle, holott ő ugyanilyen érzésekkel, félelemmel gondol ránk? Lehet, sokkal jobban hasonlítunk, mint azt gondolnánk. Ilyen ellentétek tartják össze a világot, s amely leginkább tükrözte számomra ezt a kettősséget, az...


D.L.L. (Emmy) alkotása

(Rém)álomesküvő

A gyűrű kövei nem voltak különösebben szépek. Mint minden drágakőnek, a benne lévő apró gyémántoknak is fény kellett volna, hogy csilloghassanak. Ám a nő, akié a gyűrű volt, örök sötétségre kárhozatta azzal, hogy egy bőrönd mélyére süllyesztette. Pedig mindig is arról álmodozott, hogy egyszer majd az ujjára húzza a gyönyörű ékszert, de most utazni készült, nem volt más választása. Így hát fájó szívvel elrejtette a csomag aljába, majd búcsút vett kis lakásától, és útnak indult az új élet felé. Új élet… Ehhez az kellett, hogy senki ne tudjon a gyűrűről. Ha viselte volna, felismerték volna. A kérdés csak az, hogy az őt köröző rendőrök, vagy a nyughatatlan, bosszús szellem, aki miatta nem talál kiutat ebből a világból, és úgy áll bosszút, hogy saját emlékeivel gyötri őt.

* * *

- Hát nem gyönyörű? – kérdezte Miranda, miközben körbeforgott vadonatúj esküvői ruhájában. A szoknya felpúposodott, és úgy vette körül a nőt, mint egy pufók bárányfelhő. 
- Te vagy a gyönyörű – mosolygott Karolina meghatottan legjobb barátnőjére – Péter nagyon szerencsés.
Miranda döbbenten meredt a nő arcára.
- Sosem mondtad ki a nevét azóta. Most mi változott?
- Továbbléptem – sóhajtotta Karolina – Hiszen soha nem haragudtam rád, és már nem is bánt. Akkor meg miértelme ennek a színészkedésnek?
- Örülök, hogy így érzel. Annyira féltem, hogy ez majd véget vet a barátságunknak, de ezek szerint te is megértetted azt, amit én. Péter és én egymásnak lettünk teremtve.

* * *

A ruhapróbát követő reggelen Pétert egy velőtrázó sikítás ébresztette fel álmából.
- Mi történt, szívem? 
- A ruhám! Nézd meg, mi történt a ruhával!
Péter egy pillanatig döbbenten meredt a véres, szétszaggatott anyagra.
- Te jó ég! – suttogta - Ki csinál ilyet? És hogy… Ide betörtek! – kiáltott fel hirtelen - Hívom a rendőröket. Ne nyúlj semmihez!
- Várj! Van itt valami… Egy levél.
Miranda elolvasta, aztán újból sikított. Péter kikapta a kezéből.
- Te. Jó. Ég. – nyögte. Mind a ketten a levélre meredtek, és képtelenek voltak megszólalni.
Első figyelmeztetés: Add vissza, ami az enyém, mert ha nem, gondoskodom róla, hogy egyikünké se legyen. Tíz figyelmeztetés lesz. Ha a tizedikre sem adod vissza, beváltom a fenyegetésemet. Jól gondold meg, többet ér-e nála a saját életed? 

* * *

Tíz nappal később…

Miranda rettegve pillantott az újabb üzenetre. Bár fogalma sem volt róla, mi veszi rá erre, de mindet elolvasta, mielőtt átadták volna a rendőrségnek. A mai rövid volt, ám annál többet mondott:
Íme az utolsó figyelmeztetés. Ma van a nagy nap. Tudod, mit kell tenned.
Miközben a nő olvasott, vőlegénye már hívta is a rendőröket, hogy tájékoztassa őket a fejleményekről. 
- Nem, nem… Persze, megértem… Jó, majd hívjon. Viszont hallásra! 
Péter dühösen csapta le a telefont.
- A fenébe! – szitkozódott – Még mindig nem találtak semmit. Nem elég bizonyíték ez? Kézírás, ujjlenyomatok, vérminta…
- Kérlek, nyugodj meg drágám. A rendőrök is csak emberek. Idő kell nekik…
- De nincs időnk! – dühöngött a férfi. Ez volt az utolsó. Valaki meg akar ölni, hát nem érted? Miranda, én… félek!
- Soha! Megtartjuk az esküvőnket, és boldogan fogunk élni. A rendőrök majd elkapják ezt a pszichopatát, és akkor nem kell többé félnünk. Egy szívtelen dög vagyok, mert aggódnom kéne érted, de nem hagyhatom, hogy bárki is tönkretegye a boldogságunkat! Ne félj! Majd én megvédelek.
- Hihetetlenül erős vagy! Istenem, annyira szeretlek! 
- Én is szeretlek! És még sok-sok évig melletted maradok.

A csodálatos nászéjszakát követő reggelen Miranda mosolyogva ébredt. Hozzábújt még alvó férjéhez. 
Megdermedt. Péter teste jéghideg volt! Ahogy a nő tudata és érzékei kitisztultak, orrába csapott a vérszag. Zokogva borult újdonsült férje holttestére, és ekkor hirtelen mindent megértett.

* * *

11 nappal korábban…

Egymásnak lettünk teremtve. Persze. Csakhogy Karolina sosem hitt a sorsban vagy a teremtésben. Ő csak önmagában hitt. És még soha nem érte csalódás. Azt is pontosan tudta, hogy némely dolgokban kivételes tehetsége van. Például a lopakodásban. Most épp legjobb barátnője gardróbjába lépett be nesztelenül. 
Legjobb barátnő? Milyen ostoba kifejezés ez? Ki találta ki? Na mindegy… Nincs idő filozofálni. Elvégzi, amiért jött, aztán elillan, mint a harmat a reggeli szellőben. Mire a nap feljön, ő már nem lesz itt. 
A szekrény ajtaja nem nyikorgott, mikor kinyitotta. A menyasszonyi ruha ott lógott benne egy fogason, habkönnyen, hófehéren, tökéletesen. Egymásnak lettünk teremtve. Soha!
Karolina előrántotta a kését, és belehasított az anyagba. Mikor már az egész szoknya cafatokban lógott, egy apró vágást ejtett a saját tenyerén, majd belekente a vért a ruha selymes anyagába.

Nagyon tetszett, ahogy a szereplők megmutatták azt a gondolatot, vagy vonást, mely szerint sokszor másnak mutatjuk magunkat mások előtt, mint amilyenek valójában vagyunk. Érezhető volt a kettősség, az a kontraszt, melyet kicsit félelmetesebb formában oldottál meg. Nagyon tetszett :) Gratulálok neked és természetesen, a mellékelt kép, díjként szolgál számodra, s elhelyezheted az oldaladon. Az ezzel kapcsolatos vendégírói bejegyzésed pedig mellékelném az email címedre, melyet kérnék ehhez a bejegyzéshez elküldeni, komment formájában vagy írj nekem a pennatakezbe@gmail.com címre és küldöm a feladatod!

Gratulálok minden résztvevőnek és remélem, hogy sokakat megihlet majd a jelenlegi feladat! Szép hétvégét!

Nincsenek megjegyzések: