2013. július 6., szombat

Dorothy Large - Csak egy kívánság - Penna Galéria


Ajánlott zene: Yiruma - River flows in you

A férfi remegő léptekkel haladt célja felé, míg ütött-kopott bakancsát, szebbnél szebb virágok simogatták a fűben. Halkan és lassan vette a levegőt, szeme előtt csak egy dolog lebegett. Kívánni akart a hercegnőtől. Csak egyet akart kívánni. A pletykák talán nem igazak, talán mind hazugság. De úgy érezte, muszáj megpróbálnia. Szíve hevesen döngette a mellkasát, szinte hallotta az ismerős dallamot. A nap odafent gyönyörűen sütött, egy felhő sem volt az égen, a fűszálak játszi könnyedséggel hajladoztak a földön. A levegő szép tiszta volt, mintha az egész környék emberi beavatkozásoktól mentes lett volna. Ahogy közelebb merészkedett, a fák terebélyes lombjaik között kirajzolódott a napsütésben úszó üvegház, a semmi közepén. Mesébe illő kép tárult elé. Mintha csak egy gyönyörű festményt csodálna. A férfi nyelt egyet, megszorította izzadt kezével a kés nyelét, és a ház felé vette az irányt. Félt. Rettentően rettegett, de muszáj volt megpróbálnia. Közelebb érve, mikor csupán pár méter választotta el céljától, felmérte a helyet. Könyvek sorakoztak egymáson, hatalmas, rendezetlen oszlopokat alkotva ezzel. A szoba közepén egy barna asztal állt, melyen sütemények és virágmintás teáscsészék helyezkedtek el. Előtte egy fából fonott hintaszék dülöngélt, mintha csak magától mozogna. De egy lány ült benne. A férfi megérintette az üveget, és jobban megnézte magának a gyermeket. Ruhája egy hosszú, világoskék, fodros szoknya volt, világos mintákkal. Hófehér és apró kezeiben egy könyv feküdt, lapjait pedig a legnagyobb óvatossággal fogta, lapozgatta. Hollófekete haja a földet súrolta, miközben fényesen csillogott. Az arca pedig valósággal gyönyörű volt. Olyan fehér volt, hogy úgy tűnt, mintha csak porcelánból lenne. Hosszú, vastag szempillái alatt, égszínkék szemek feküdtek. Orra tökéletes formájú volt, szája pedig vékony és vérvörös. A férfi úgy gondolta, soha életében nem látott tisztább és ártatlanabb teremtést nála. A lány felemelte fejét és lassan megfordította a fejét. Észrevette a férfit. Szemeiben meglepetés játszott, ajkai résnyire nyíltak. Egymást nézték még hosszú másodperceken keresztül, míg a lány lassan becsukta kezeiben fekvő könyvet, az asztalra helyezte és felállt. A férfi félt. Rettegett. A gyermek lassan megfordult, tincsei meg-megremegtek léptei nyomán. Odasétált az üveghez, majd kinyitotta az ajtót, amit a férfi egészen ideáig észre sem vett. 
- Gyere be! – szólalt meg csilingelő hangján, majd visszaült a hintaszékbe. A férfi habozva, de belépett és becsukta maga után az ajtót.
- Foglalj helyet! – mutatott a lány egy világos rózsaszín kanapéra.
- Te vagy a Hercegnő! Igazam van? – remegett meg a hangja, majd lassan leült, szembe a lánnyal, aki bólintott.
- Egy kis teát? – kérdezte, majd angyalian elmosolyodott, amitől a férfi szíve megdobbant. De ezek ellenére is úgy érezte, muszáj megtennie. A lány észrevette a kést, mégsem törődött vele.
- I-igazak a pletykák? – kezdte. – Le-lehet egy kívánságom, ha…?
De a férfi nem tudta folytatni. Arcáról folyt az izzadtság, idegesen bámult maga elé, kezeivel, a kés nyelével babrált. Szíve lehetetlen ritmusban dobogott. Meg akarta tenni, de már a gondolattól is elszégyellte magát. 
- Igazak – mosolygott még mindig. – Mi a neved? 
- Hogy a… nevem? – kapta fel fejét a férfi. – Jack.
- Nagyon örülök, Jack! Az én nevem Alice! – kacagott a gyermek.
Alice felállt, majd lassan az asztalhoz tipegett. Megfogott egy csészét, majd teletöltötte finom illatú teával.
- Earl Gray tea – adta át az apró csészét Jacknek.
- Köszönöm.
A lány visszaült a helyére, apró kezeit pedig az ölében pihentette.
- Mi a kívánságod, Jack? – kérdezte szomorúan, szemeiben pedig könnyek gyűltek.
- Mi a baj? – hadarta a férfi. Szíve fájni kezdett, ahogyan a gyermeket nézte.
- Akik eljönnek hozzám, mind boldogtalanok. Szeretek beszélgetni másokkal, de akik idejönnek mind szomorúak. 
- Ne aggódj, én nem vagyok szomorú! – mosolygott Jack.
- Miért hoztad volna magaddal azt a kést, ha nem akarnád elragadni az életem, ezzel egy kívánságot nyerni magadnak? – folytak végig szomorú könnyek Alice arcán. De a lány nem a haláltól félt, nem azért zokogott. Azért sírt, mert tudta, hogy Jack szomorú. 
- A kislányom nagyon beteg – kezdte, de abba is hagyta. Nem volt képes többet mondani. Szemeit csípték a könnyek, de nem engedte útra őket.
- Hogy hívják?
- Emilia.
- Biztos nagyon aranyos lehet – mosolygott Alice.
- Az is – suttogta Jack.
- Azt akarod, hogy meggyógyuljon?
- Mindennél jobban szeretem a kislányomat. Nem bírom nézni, ahogyan szenved – motyogta Jack.
- Biztosan kedvelném őt.
- Honnan tudod? – pislogott csodálkozva a férfi.
- Hisz a te lányod. Egyszer szívesen játszanék vele – kacagott vidáman Alice.
- Ő is biztosan kedvelne téged – mondta Jack, majd szomorúan elmosolyodott.
Majd Jack teljesen elfeledkezett arról, hogy miért is ment oda. A kés mellette feküdt a kanapén, el is felejtette, hogy ott van. Nem volt képes megölni Alicet, pedig talán az volt az egyetlen esélye, hogy megmentse a kislányát. Órákig beszélgettek még, teáztak, és süteményt ettek. Sokat nevettek, és mindketten elfeledték bánatukat arra a rövid időre. A férfi már nem félt. Jack hálás volt a lánynak és soha nem felejtette el őt. Őt, aki tudatán kívül vigasztalta és reményt adott neki. Őt, aki erőt ajándékozott a férfinek. Talán ezért van az, hogy soha senki nem tudta még megölni a hercegnőt.

Nincsenek megjegyzések: