2013. július 6., szombat

Nézd minden oldalról! - Gyakorlati feladat



Íme, itt a legújabb feladat, melynek típusára még nem volt példa, viszont, szerintem remek gyakorlat, mely sokféle nézőpontra, cselekmény kialakítására ad lehetőséget. Hogy miről is van szó?

Szituáció: Egy nő sietve lép be egy étterembe, ahol a szerelme már várakozik rá. 

a., Írd le a nő külsejét, jellemét a szerelme szemszögéből, annak érzéseivel és gondolataival körülírva!
b., Írd le a nő külsejét, jellemét, valaki olyan szemszögéből, aki gyűlöli őt!
c., Mutasd be a semleges pincér szemszöge által is a látottakat, az érzéseivel és gondolataival alátámasztva!
d., Végül, a nő szemszögével is egészítsd ki az eddig írtakat!

Tipp: Aki szeretne változtatni a karakterek sorrendjén, nyugodtan megteheti! Igazából  lényegtelen, hogy a pincérrel, az idegennel vagy a szerelmével kezdtek, bár szerintem, így átlátható és könnyen követhető a cselekmény. Ami igazán fontos, hogy a nőt hagyjátok a végére, hogy ő összegezzen!

A szituáció sok mögöttes tartalomban bővelkedik. Az A. pont alapján, azaz a férfi szemszögéből kiindulva, miért találkozhatnak? Mióta és miért késhet a nő? Mióta ismerhetik egymást? Hogyan ismerkedtek meg? Miért étteremben vár a nőre? Hogyan éreznek egymás iránt? Mindkettőjük részéről ugyanolyan módon viszonzott az érzés? Mi célja lehet a találkozásnak? 
A B. pont szerint, ki lehet a titokzatos idegen, aki szintén az étteremben tartózkodik, és gyűlöletet érez a nő iránt? Milyen kapcsolat lehet vagy lehetett a két szereplő között? Csak a nőt ismeri vagy esetleg a szerelmét is? Milyen kapcsolatban állnak? Mit gondol a nőről? Milyennek látja őt? Mi történhetett a jelenben vagy a múltban, ami miatt ilyen érzéseket táplál iránta? 
Mit gondolhat a C. pontban említett, semleges pincér, aki nem ismeri sem a nőt, sem a férfit, sem a titokzatos idegent? Mit vehet észre mindebből? Ő milyennek látja a nőt? Mit gondol róla, vagy a férfiról, akihez közeledik? Észreveszi a feszültséget a titokzatos férfi részéről?
S mindezek tudatában és ismertetésével, mit gondol maga a nő? Milyen érzések, gondolatok fogalmazódnak meg benne, amikor belép az étterembe? Miért késhetett? Hogyan érez szerelme iránt? Észreveszi az idegent? Ő is gyűlöletet érez? Minderre a D pontban adhattok választ!

A feladat lényege, hogy a megadott szempontok alapján, mutassátok be a szereplőket, azok életét, érzéseit, gondolatait, hogyan látják egymást, hogyan vélekednek a másikról, milyen reakciók nyilvánulnak meg egymás felé. A cselekmény rátok bízott, ahogyan a szereplők élete is, s hogy mindezt hogyan kapcsoljátok össze. Látványosan és színesen lehet a szemszögek által megalkotni a jellemeket, hiszen mindegyik karakterrel más-más módon ábrázolhatjuk a másik szereplőt, mind külső és belső rávilágítással. Ami fontos és kiemelendő, hogy ne párbeszédeket alakítsatok, hanem a szereplők gondolatait elevenítsétek meg, E/1. személyben, leírásszerűen, mint amikor önmagunkban konstatáljuk a látottakat, kimondatlanul. Ezek a belső monológok pedig, egy egészet fognak alkotni a legvégére, amint mind a négy karakter testébe, érzéseibe és gondolataiba bújva bemutattátok a cselekményt, és a pillanatnyi helyzetet. Bár két komment lehetősége adott, minden szereplő gondolatainak leírásánál törekedjetek a lényegretörő fogalmazásra, hiszen négy karakter gondolataiba kell bepillantást nyújtanotok! 


28 megjegyzés:

Shirley L. Cathwyn írta...

Szia!
Csak annyi, hogy a karakterek gondolatait a te sorrendedben írtam meg, ahogy a feladatban írva van.

Kinyílt az ajtó, én pedig, már-már sokadszorra, felkaptam a fejem. Eddig minden egyes belépő emberre ránéztem, aki nem is Claire volt. Csak tizenöt perce ültem a kávézóban, és habár Claire szólt, hogy kicsit késni fog, mégis türelmetlen voltam. Mikor megszólalt az ajtó fölé akasztott szélcsengő, felkaptam a fejem, és jól megnéztem magamnak azt, aki a kávézóba lépett. Mindenkinél esernyő volt – már aki volt olyan szerencsés – de így is vizes lábnyomokat hagyott a padlón. Először egy férfi jött be, esernyő nélkül, drótkeretes szemüvege tele volt vízcseppekkel. Aztán jött egy nő is, akinek fekete kockás esernyőjéről patakokban folyt a víz. Magas szárú, fűzöld gumicsizmát viselt. Aztán egy egész családot is láttam, a férfi egy szőke copfos kislányt húzott a kabátja alá, aki – másokkal ellentétben – igen élvezte a felhőszakadást. Az anyuka mögöttük lépett be, a pulóvere kapucnija volt csak a fején. Az egyik, mellettem lévő asztalhoz ültek le, a kislány nadrágja majd a térdéig csurom víz volt. Az anya, ugyanolyan szőke hajú, mint a lánya, levette a fejéről a csuklyát. A pincér odaért az asztalukhoz, majd mikor meglátta a nő víztől csöpögő haját, éles kanyarral vissza is fordult, és egy kisebb törülközővel tért vissza. A kávézóban mindenki mosolyogva figyelte az eső elől menekülőket. Aztán belépett Claire. Barna hajzuhatagát szabadon érte az eső, amitől az aranyosan begöndörödött. Lapos talpú cipőjében tocsogott a víz, és pár spirálfüzetet tartott a feje fölé, hogy védekezzen az esőtől. A pincér hozzá lépett, udvariasan elkérte a kabátját. Claire rámosolygott a pincérre, és hagyta, hogy lesegítse róla a barna kabátot. Elfogott a féltékenység, de akkor Claire megfordult, és olyan mosolyt villantott rám, amitől rögtön megnyugodtam. Nagy, barna szemeivel a kávézót pásztázta, aztán megrázta a haját, és egy gyors pillantást vetett a fogas feletti tükörre. nem volt szokása külsőjével foglalkozni, mégis gyönyörű volt. A kabát alatt farmert és egy halvány rózsaszín inget viselt, amiből tudtam, hogy a kiadónál volt, csak akkor öltözik ilyen hivatalosan. Intett egyet felém, aztán a tekintete a füzeteire téved, amin megfolyt a kék tinta, a szavak pedig felismerhetetlenné maszatolódtak. Lebiggyesztette az ajkát, amitől annyira aranyos volt, aztán végre valahára elindult felém. Nem érdekelt akkor már, miért késett, csak arra vágytam, hogy beszélhessünk végre.

Karba tett kézzel ültem a székemen, egy árva pohárral az asztalomon. Figyeltem a férfit, ahogy ott ül abban a kocka szemüvegben, és őt várja. Direkt jöttem ide, tudom, hogy ez a kedvenc helye, és valahogy megtagadhatatlan kényszert éreztem, hogy lássam, ahogy esetlenül próbál társaságot keresni magának. Néztem a többi vendéget, miközben magamban kárörvendően nevettem a pasason. Ilyen kinézettel akar bevágódni Claire-nél? Amikor azt mondtam neki, hogy majd talál magának egy ügyetlen bölcsészhallgatót, aki majd elszórakoztatja, nem komolyan gondoltam, bár ő úgy látszik, komolyan vette. Felnéztem, mikor megszólalta a szélcsengő az ajtó felett, és belépett Claire. Belépett, a feje fölé tartva a füzeteit, elnosztalgiáztam egy kicsit, majd gúnyos vigyorra húztam a számat. Hadd tudja meg, hogy itt vagyok, és végigkövetem az esetlen bénázását a bölcsésszel. Figyeltem, ahogy a pincér lesegíti Claire-ről a kabátot. Az rózsaszín ing és a szűk farmer a hivatalos stílusa volt, de ahogy így végignéztem rajta, hirtelen elfogott az undor meg a káröröm. Az első gondolatom az volt, hogy tökéletesen összeillenek azzal a bugyuta könyvmollyal, aztán pedig csak figyeltem, ahogy a nő a pincérre mosolyog, és bólint a kérdésére. Azelőtt még kedveltem Claire-t a mássága miatt, ahogy egyedül egy kávé mellett szokott írogatni, de ma már furcsának és torznak találtam a dolgot.

Shirley L. Cathwyn írta...

Milyen mélabús természetre vall az, ha az ember egész nap egyedül van? Na, mindegy. Claire körbefordult a teremben, és mikor találkozott a tekintetünk, lesajnálón elvigyorodtam, és intettem felé. Claire összevonta a szemöldökét, és egy pillanat alatt lefagyott a mosoly az arcáról. Sikerült tönkretennem egy újabb randit, és ez megelégedéssel töltött el. Ha én nem voltam neki elég jó, akkor minden nap beülök ide, és tönkre teszem minden kapcsolatát. Ha nem volt jó neki az, akkor ne legyen semmije. Megérdemli.

Az eső, úgy látszik, mindenkit váratlanul ért az utcán. Mosolyogva figyeltem a tálcával a kezemben a belépő családot, és intettem Dave-nek, aki elindult kiszolgálni őket. Törülköző. – tátogtam, majd az anyuka felé intettem a fejemmel. Dave felmutatta a hüvelykujját, majd visszakanyarodott a bárpult felé. A pultnak támaszkodva figyeltem a jelenetet, ahogy a fiatal nő elmosolyodik, és hálásan megköszöni a figyelmességet. Na, jah, figyelmesség. A pincérek többsége nem nagyon figyelt ezekre az apróságokra, így jól jött, amikor valaki legalább figyelt a vendégekre is. Az visszavonzotta az embereket, és különben is jót tett az amúgy is hangulatos kis kávézó levegőjének. Aztán belépett Ms. Claire is. A nő törzsvendég volt nálunk, általában én szoktam kiszolgálni. Ellöktem magam a pulttól, és két lépéssel az ajtó mellett termettem.
- Ms. Claire! – köszöntöttem. – Mindig jókor jön az eső, nem igaz?
- Áh, Jake! – mosolyodott el a nő. – Szeretem azt esőt, tudja, de az ablakból nézni.
Elmosolyodtam, és óvatosan megérintettem a vállát, jelezve hogy elvenném a kabátját. Ms. Claire motyogott valami köszönöm, Jake félét, én pedig lehóztam róla a kabátot. Szűk farmert viselt, amiben tökéletesen látszott az alakja, a halvány rózsaszín ing a könyökéig fel volt tűrve, megmutatva törékeny karja egy részét. Haja a víztől össze-vissza állt, és begöndörödött, nagy őzikeszemei valaki után kutatott az asztalok között. Mindig is a kedvenc vendégem volt, nem csak a vonzó külseje, hanem könnyed, vidám természete miatt is. Sóhajtottam, és figyeltem, ahogy a nő leül az egyik asztalhoz, egy fekete keretes szemüvegű férfihez. Csak egy vendég a sokból, az élet megy tovább. A különbség csak az, hogy Ms. Claire már nem egyedül fog az ablak mellett ülni többet.

A víz lassan lecsöpögött a hajamról, és hideg kézként csúszott végig a hátamon, amikor teljesen elázva, sárosan és kedvtelenül berontottam a kávéházba. Szerettem az esőt, főleg a hangulatát egy esős, ködös őszi napnak, de ilyen alkalmakkor belegondoltam, mennyivel jobb az ablak mögül szemlélni az egészet. Amikor megszólalt az ajtó fölé akasztott szélcsengő, hirtelen úgy kezdtem magma érezni, mintha a másik otthonomba jöttem volna meg. Az órámra pillantottam. Késtem, már megint. Adamnek azt mondtam, a szerkesztővel kellett megbeszélést tartani, de persze hazudtam, nem ezért késtem. Az igazság az volt, hogy nem volt kedvem látni őt, olyan kellemes volt a harmadik emeleti lakásom magánya. De nem sérthetem meg, Adam örökre megharagudna. Így inkább, még ha késve is, de idejöttem. Mikor beléptem, ramaty állapotban, idegesítően göndörödő, csuromvizes hajjal, átkoztam a pillanatot, mikor eldöntöttem, hogy jövök. Sóhajtottam, majd egy kéz ért a vállamhoz, és megfordulva Jake állt mellettem, a pincér, aki engem szokott kiszolgálni. Ez a kávézó volt a törzshelyem, és csak Jake tudta, hogyan dobhatná fel a napomat pár kedves szóval. Mikor lesegítette rólam a kabátot, körbefordultam, remélve hogy ő nincs itt. De persze, ott ült a sötét sarokban, egy üres pohárral az asztalon. Drake komolyan gondolta, hogy tönkre akarja tenni az életemet. Miután szakítottunk, nem akartam többé látni, gondolván, úgyis lesz majd valaki, aki szeret is. Valaki jobb. na, persze hogy nem lett. Összevont szemöldökkel próbáltam levegőnek nézni, de persze nem bírta ki, hogy ne intsen oda. Tovább kerestem a tekintetemmel a vendégek között, mire megtaláltam Adam-ot. ott ült, engem figyelt unott tekintettel, drótkeretes szemüvege fölött bambulva. Felsóhajtottam, és mosolyt erőltettem az arcomra. Jöjjön, aminek jönnie kell.

Szatti írta...

Kedves Shirley!

A sorrendet örülök, hogy megtartottad. Persze, lehet változtatni, teljesen mindegy, kinek a szemszögéből írsz elsőre vagy másodjára, bár így szerintem, könnyen követhető a történet, és ahogy a feladat leírásában is írtam a Tippnél, a legfontosabb, hogy a női szemszög szerepeljen utoljára.

Nos, a művedre térve, Shirley, nekem nagyon-nagyon tetszett :) informatív olt, sokrétű, színes, szépen kiemelted a karakterek jellemét, az életük, gondolataik, érzelmek különbözőségét, mindegyiket sikerült más-más értékekkel és tulajdonságokkal felruháznod. Érdekes volt, tetszett a leírás, a környezet megteremtése, az eső érzékeltetése, ezek által élővé vált a történeted. Az apró gesztusok is tetszettek, melyekkel igazi karakterekké váltak a szereplőid... csak gratulálni tudok neked és köszönöm az alkotásod! :)

Betti írta...

Szia! Remélem nem baj, hogy gyűlölet helyett csak haragot írtam, de a lényeg megvan benne. A sorrend nálam is ugyanaz maradt.

Mi van a kehelyben?
Már tíz perccel elmúlt a megbeszélt időpont, de ezen nem idegeskedtem, mert tudtam jól, hogy Anna mindig késik. A széken hátradőlve, keresztbe tett kézzel meredtem az étterem bejáratára, várva mikor érkezik meg. A pincér megállt az asztal előtt, hátha végre rendelek valamit, de csak megráztam a fejem, jelezve, hogy még várjon. Én is vártam. Már több hónapja nem láttam őt, amikor ki kellett mennem külföldre dolgozni. Féltem, hogy elveszítem a szerelmét, ha alig találkozunk, ezért szabadságot kivéve repültem vissza, hogy még erősebbé tegyem a kapcsolatunkat. Az emberek jöttek-mentek a bejáraton, de Anna még sehol sem volt. Már húsz perc telt el, és belül kételyek kezdtek gyötörni. Mi van, ha már más oldalán boldog? Mi van, ha tényleg túl sokáig voltam távol, és megunta a várakozást? Ezeket a gondolatokat rögtön elvetettem, mert amikor megjelent előttem Anna képe, belül éreztem, hogy egyikőnk érzése sem változott a hónapok alatt. Hirtelen megpillantottam kívülről egy kékruhás, barna hajú lányt. Igaz, az arcát nem láttam jól, de kecses alakját, jellegzetes göndör fürtjeit bárhol felismerném, és azt a ruhát viselte, amivel még az utazásom előtt leptem meg. Szemei a földet pásztázták, és loknijai eltakarták szép arcát. Éppen vett egy nagy levegőt, és nyitotta volna az ajtót, ám hirtelen az étterem előtti növény mögé ugrott. Még így is láttam, ahogy előveszi elegáns mozdulatokkal a tükrét a táskájából, és egy újabb vékony réteg szájfényt ken telt ajkaira. Igen, ez rá vall. Mindig a legjobb formájában akar megjelenni. Újra az ajtóhoz ment, és belépett a terembe. Elfojtott izgalommal nézte végig az asztalokat, míg végül szemével megtalált engem. Széles mosoly terült szét arcán, amit már jól ismertem. Ebben a mosolyban nem volt semmi erőltetett, ez szívből jött. Határozott léptekkel jött az asztalhoz, és amikor felálltam-minden visszafogottságot mellőzve- a nyakamba ugrott.

A szívem összeszorult. Azt a tényt már elfogadtam, hogy Viktor nem szeret. Azonban a látvány, amikor néznem kellett kettejüket együtt, az még mindig elviselhetetlen volt. Viktor szorosan magához húzta Annát, aki a vállába fúrta az arcát. Amint felnéztek egymásra, hosszú percekig merengtek a másik tekintetében mosolyogva. Elfordítottam az arcomat, mert akaratlanul is előtörtek az emlékek. Valamikor én is szorosan bújtam Viktor izmos mellkasának, túrtam bele fekete tincseibe, és ábrándoztam, milyen lehet megcsókolni vastag ajkát, és csak percekig némán zöld szemeibe révedni. Én csupán pár hétig élvezhettem ölelő karjait, amikor a szomszédságukba költözött Anna. Viktorral épp az udvaron ültünk, amikor megérkezett a szomszédházba. Teljesen letaglózott: vékony derék, kecses járás, aranyos arc, szédítő mosoly, gyengéd kék tekintet. Barátságosan köszönt nekünk, de a pillanat, ahogy első pillantásra fény csillant a szemükben, ahogy nézték egymást. Már akkor éreztem, hogy előbb-utóbb egy pár lesznek. Napról-napra egyre közelebbi barátokká váltak, Viktor már egyre jobban elhanyagolt. Utána két hét múlva eljöttek hozzám, és bevallották, hogy beleszerettek a másikba, és Viktor szakítani akar velem. Már lélekben próbáltam felkészülni erre a helyzetre, de csak a valóságban éreztem azt az égető kínt. Erős szerettem volna maradni, de a szememet már égették a könnyek, és csak egy rendben-t nyögtem ki, majd sok boldogságot kívántam. Napokig csak sírtam megállás nélkül a szobámba zárkózva. Gyűlölni akartam őket, de tudtam, hogy az érzéseik ellen ők sem tudtak mit tenni, és nem szándékosan bántottak meg. Bár Annára nagyon haragudtam, talán még egy kicsit most is dühös vagyok rá, de ha boldoggá teszi Viktort, akkor jó, hogy így történtek a dolgok. Hónapok múltán összekaptam magam, és visszajöttem az étterembe dolgozni. Az emlékek még koraiak, de már elegem volt a sírásból. Rájöttem, hogy egy fiú miatt még nem áll meg az élet, és valahol vár rám egy nagyobb szerelem.

Betti írta...

Amikor végre helyet foglaltak, odavittem két étlapot. Fogták egymás kezét, és hangosan nevettek. Kellet pár perc mire észrevették, hogy az asztaluknál állok, majd megköszönve elvették az étlapot. A húsz év körüli fiú még a lány érkezése előtt megkért arra, hogy egy gyűrűt csempésszek bele a fagyiba. Miután sorra kivittem a rendelt fogásokat, hevesen beszélgettek. A fiatal lány arcán ragyogó mosoly ült végig, a fiú őrzőn melengette a lány kezét az asztalon. Látszott rajtuk mennyire szeretik egymást, nagyon összeillettek. Helyes pár. Ha az emberek rájuk néztek, saját maguknak is ilyen boldog kapcsolatot kívántak. Már nem volt több rendelésük, de a fiú hátrafordulva bólintott nekem. A csokoládé fagylalttal léptem az asztalhoz, és a lány elé tettem.

Nagyon boldog voltam, hogy végre újraláthatom Viktort. Szörnyű ürességet éreztem nélküle. Sejtettem, hogy az éttermi hívása nagyon különleges lesz, ha hirtelen hazautazott, ezért próbáltam minél csinosabban megjelenni, amiért sajnos sikerült is késnem. Miután túl voltunk a köszönéseken, átbeszéltünk mindent, ami az elmúlt időben történt velünk. Megnyugodtam, amiért nem változott a kapcsolatunk a távolság miatt. Fekete haja rövidebb lett, ettől függetlenül nem változott rajta semmi. Ugyanaz a sárm, csibészes mosoly, mint amikor utoljára láttam. Amíg a levesre vártunk megpillantottam Virágot a pultnál. Itt volt az első randink, még mielőtt tudtuk volna, hogy ez az ő új munkahelye. Egyenruhájában gyorsan elfordult, és bűntudat fogott el, mint oly sokszor, ha eszembe jutott. Nagyon sajnáltam a történteket, és örökre lekötelezett, amiért átengedte Viktort, és ilyen jól viselte a dolgokat. Rengetegszer bocsánatot kértünk tőle, de még mindig szörnyen kínzott a bűntudat. Miután befejeztük az ebédet, meglepődtem, amikor a pincér letett elém egy kelyhet teli fagyival. Viktor kérdő tekintetem láttán bólintott, hogy egyem meg. Az utolsó falatot nyeltem le, amikor az alján megcsillant valami. Belenyúltam a kehelybe és kiemeltem belőle egy arany gyűrűt. A szám elé kaptam a kezem, és még szélesebb mosolyt villantottam szerelmemre. Viktor a gyűrűt egy zsebkendővel megtisztította, majd elém térdelve, feltette a kérdést: „Leszel a feleségem?” . Erre csak újra a nyakába ugrottam, és egy bólintással válaszoltam. Szóval, ezért kellett, hogy itt találkozzunk, pont abban az étteremben, ahol Virág dolgozik. Az első randink helyszínén kérte meg a kezem. Viktor ölébe ültem, majd egy csókot nyomtam a szájára, melybe belesűrítettem minden szeretetemet, amit iránta érzek. Ő ugyanígy viszonozta a csókot.

Szatti írta...

Kedves Betti!

Remek történetet alkottál, kidolgozott karakterekkel, részletes ábrázolással, színes cselekménnyel. Érdekes volt, cselekménydús és összetett, melyben szépen kiéleződtek a jellemek különbözőségei. Gratulálok a művedhez, igazán jól sikerült és elnézésed kérem a kései véleményezés miatt. :)

Lana T. Hurts írta...

Szia! Ez az első, hogy ilyen feladatra írok.. még soha nem próbáltam ki magam ilyenen.. de azért gondoltam elküldöm :)

Megcsörrent az ajtó felett található dísz. Ajtó sebesen kinyílt és Lilien végre berobogott rajta. 7 órát beszéltünk meg, most fél 9 van. Sosem érdekelt, ha késett. Képes voltam rá várni akár órák hosszát is, ez ma sem történt másképp. A szerelem tüze bennem ég, már évek óta és még mindig lángol, mindig megbocsájtottam neki a késéseit, amik titokzatos okokból kifolyólag történtek. Soha sem árulta el, miért késik. Eközben körbepillantott, gesztenyebarna szemével pásztázta az étteremben lévőket, mire megakadt rajtam a szeme. Elmosolyodott és könnyed lépésekkel elindult felém. Magas sarkú cipője itt ott beleakadt az étterem rozoga fapadlójába, szoknyája meglibbent. Kecses járásával még egy modellnek is nézhették volna. Fekete haja hosszan omlott vállára. Odalépett hozzám, átölet és megcsókolt. Csókjába mai napig beleborzongok, nem tudom vajon ő is így éli meg, mind ezt. Vajon ő is ugyan így érez? Soha nem beszéltünk még erről.. Majd int, hogy mindjárt jön és elindul a mosdó felé..
.. Végre ideért. Csendesen, zavartalanul ülök az egyik kis asztalnál, igyekszem nem feltűnést kelteni. Gyűlölöm őt, gyűlölöm, amiért elvette tőlem Gregort. Nem tudom, miért, de mai napig követem őket és titkon bízom benne, hogy Gregor képes lesz újra viszont szeretni engem, és nem ezt a cafkát. Bár, hogy is vehetném fel ezzel a nővel a versenyt. Ő tökéletes. Én nem. Fekete haja csak úgy csillog a napfényben, az én vörös hajam csúfon villog. Makulátlan bőre van, akár egy címlaplánynak. Az én szeplős arcom, még az alapozó se tudja eltüntetni. Teste akár egy gazelláé. Én pedig.. soha nem leszek olyan. Gyűlölöm, senki iránt nem éreztem még így.. Lilien nem érdemli meg Gregort. Csak kihasználja őt, és én ezt nem hagyhatom. Már nem.. meg kell tennem amit egészen eddig halogattam.. Lassú léptekkel elindulok utána..

Lana T. Hurts írta...

..A pult mögül szemlélődtem, mindig figyeltem az embereket, ha nem volt nagy a forgalom. Fogalmam sincs, mióta jött az az ember, aki a pultnál várakozik.. de akárkire is vár, én már biztos itt hagytam volna.. Hirtelen az ajtó félé kapom a fejem. Egy fekete hajú, magabiztos nő lépett be rajta. Arcán egyszerre jelentik meg a félelem és a boldogság. Lassú lépésekkel elindul a férfi felé, itt-ott meginog a lába a padlón. Átöleli a férfit és csókkal üdvözli. Tovább nézelődöm. A sarokban megpillantok egy számomra csodaszép vörös hajú lányt. Kék szemében csak úgy izzik a gyűlölet. Egyedül ül, néha-néha kinéz az ablakon. Arca sápadt. Egyszer-egyszer keverget egyet a kávéján, de már régóta nem ivott belőle. Valamitől fél. Nem tudom mitől.. A fekete hajú nő sietve elindul mosdóba, a féri pedig megnyugvással az arcán helyet foglal. Ide-oda nézelődök, mire megpillantom a vörös lányt, aki mellékhelyiség felé vette az irányt..
Sebesen az étterem felé veszem az irányt. Már fél 9.. Eléggé elhúzódott az egész dolog. Gregor már biztos vár. Azt a pojácát olyan könnyen irányítani tudom. Rózsaszín homály fedi szeme világát, akár egy 5 éves kisgyermek, aki örül a csokijának. Belépek az étterembe, a csengőszóra egy kissé összerezzenek. Az utóbbi időben, sokat kellett menekülnöm. Egy rideg vérű gyilkossá váltam. De Gregor, mit sem sejtve erről ugyan úgy érez irántam. Ez a fránya padló, rossz cipőt választottam, vagy rossz éttermet. Arcomon fájdalom, félelem, de amint megpillantom Gregort egy mosolyt erőltetek magamra és elindulok felé. Átölelem, mintha mi sem történt volna, az elmúlt 2 órában. Mintha nem tapadna ártatlan emberek vére a kezemhez. Megcsókolom. Egy átlagos csók, ami nem jelent semmit nekem. Csak arra jó, hogy legyen velem valaki, aki próbálja elterelni az egész gyilkosságról a figyelmem, amiről persze ő nem tud.. hogy is tudhatna. Még a végén vissza menne ahhoz a pulykatojás Della-hoz. Még mit nem! Azért sem adom neki, meg ezt az örömöt, Gregor az enyém! Megpillantom a tenyerem, még mindig piszkos. Elindulok a mosdóba, hogy megmossam. Belepillantok a tükörbe, egy másik alak rajzolódik ki mögöttem. Della. Nem tudok sikítani. Nincs erőm, belefáradtam. Erre a sorsra jutnak a gyilkosok.. hogy ők maguk is gyilkosság áldozatává lesznek. A kés pengéje hűvösen a nyakamhoz ér.. megnyugvás. Nem ellenkezem.

Eszkimókiai írta...

Miért pont itt akar találkozni velem,mikor otthon is beszélgethetnénk?Nem elég,hogy elrángatott ide,még késik is.Azt mondta pontban hatkor itt lesz,és tessék:nincs!Biztos megint elment az idő az öltözködéssel.Pedig tudja,hogy nekem nem számít mit vesz fel,hogy néz ki,mindenképp szép.De Léna kitart az álláspontja mellett,hogy mielőtt összeházasodtunk volna akkor is adott a külsejére,most sem fog hát házas asszony létére lomposan mutatkozni.Makacs,mint az öszvér-még ezt is szeretem benne.Amit a fejébe vesz,azt véghez is viszi.Aki nem ismeri azt hiheti,ilyen vékony lány csak az álmodozáshoz ért,de a kislányos külső megtévesztő:masszív és kitartó.Ugyanakkor hatalmas szíve van.Meg is jött,miközben én itt elméláztam róla.Jól gondoltam,hogy a gardrób a hunyó,különösen csinos ma.Virágos nyári ruhájában törékenyebbnek látszik,mint egyébként,vörös haja frissen mosva lebeg utána.Észrevett.Valami nem stimmel.Nem ér fülig a szája,és a szeme sem csillog olyan zölden,mint szokott.Egy zavart mosolyt küld felém,még rendel valamit,majd hozzám lép.
Végre jó idő van.Bár most járok itt először,ez az étterem egész kellemes;halk zene szól,az asztalok ízlésesen leterítve,a pincérek udvariasak,és csak pár asztal foglalt.Már nagyon rég nem ültem be sehová a fogyókúrám kezdete óta,és ez a hely tökéletesnek tűnik ennek az időszaknak a végét megünnepelni.A fene essen a piszkafa Lénába.Hát nem ide jön?!Ő,és a hozzá hasonló lányok tehetnek róla,hogy megutáltam a külsőm.Egész gimi alatt azt kellett néznem,hogy ehet bármit ez a répaszín hajú vakarcs,mégse hízik el.Vajon mi szél hozta erre?Áh,egy pasi várta.Jól bele van pistulva Lénába,ahogy így elnézem.De,hogy mit ehet egy gebén, azt fel nem foghatom-ráadásul póklábai vannak és elöl deszka hátul léc.Gond lehet a paradicsomban, mert kivételes módon nem vigyorog.Most, hogy így belegondolok,nem emlékszem,hogy láttam volna ilyennek valaha is.Mindig viháncolt,ott volt mindenhol,mindenkit az ujja köré csavart.Velem is próbálkozott,de én nem dőltem be neki,pedig biztos vicces lett volna vele lenni.

Eszkimókiai írta...

Jó is ez a nyugalom.Ritka az ilyen itt.Biztos a strandidő a titka,az emberek nem jönnek be a városba enni ilyenkor.Különös gyengém,hogy ha van időm,megpróbálom kitalálni mi járhat a vendégek fejében és,hogy kik is ők.Lássuk a mai felhozatalt.Egy idősebb házaspár,egymás kezét fogják úgy esznek-biztos házassági évfordulójuk van,pezsgőt is rendeltek az étel mellé.Amott egy 20-as éveiben járó férfi,az előbb morgott magában,most meg már mosolyog,és ahogy elnézem karikagyűrűt visel.Talán a munkája emészti,de mivel nem rendelt még,arra tippelek,hogy vár valakit.Kicsit távolabb pedig egy csinos nő ül.Ha le kéne írnom,azt mondanám a régi Hollywoodi színésznőkre emlékeztet;világosbarna haj,barna szem,telt idomok.Ő sem rendelt még,pedig már vagy 10 perce olvasgatja az étlapot.Mondjuk van rá ideje,soká zárunk még.Most lépett be egy fiatal lány,tétován nézelődik,talán nem tudja hova üljön.Légies alkat,réz színű fürtökkel,és hatalmas zöld szemekkel megáldva.Középiskolásnak nézem,maximum kezdő főiskolás lehet.Most viszont aki eddig az étlapot forgatta csöndesen,vasvilla tekintettel méregeti az imént érkezettet-valószínűleg ismeri valahonnan. Haragszik rá valamiért?Netán gyűlöli?Nem,nem.Inkább féltékeny.Talán zavarja lányka üde bája-pedig ő is gyönyörű,csak másképp.Kár,hogy nem tudja magáról.Majd ha kiszolgálom figyelmes leszek.Lám,a férjhez ment a vöröske.Lerí róluk,hogy egy pár,ahogy megölelik,megcsókolják egymást.Ki gondolta volna,hogy ilyen fiatalon házas lehet.
Bálint biztos időben érkezett.A pontosság a vesszőparipája.Majd megjegyzi,hogy kevesebb készülődéssel is ugyanilyen csinos lennék-pedig most nem is azért késtem.Az orvosnál várni kellett,eszembe se jutott, hogy ha időpontra megyek,akkor is várakoztatnak.Úgy izgulok.Vajon örülni fog a meglepetésemnek?Semleges terepet választottam;ismeretlen,csendes étterem,ami azért nincs túl távol a lakásunktól.Istenem,ugye jól fogadja?Fiatalok vagyunk még,csak 1-2 éve dolgozunk,nem terveztünk még ennyire előre,remélem nem fog kiakadni.Jól nézek ki?Azt se tudom mit kaptam magamra reggel,a hajamat is csak megmostam,aztán készülődés közben magától megszáradt.Az ott csak nem Viki,a volt osztálytársam?Kicsi a világ!Egy darabig próbáltam összebarátkozni vele annak idején,olyan helyes,talpraesett kislány volt.De nem sikerült sajnos.Ígéretes alakja volt már akkor is,szép nő lett belőle.A férfiak összerakhatják a két kezüket érte.Lehet teszek még egy próbát ma;változtunk a gimi óta,talán másképp látja a dolgokat azóta.Valami alkoholmenteset kérek a pincértől,majd elindulok a férjem felé.Belesimulok a karjába majd egy gyors csókot lehelek az ajkára,és hosszú- hosszú szorongás után szinte kirobban belőlem,hogy gyereket várok. Egy szívdobbanásnyi időre lefagy,majd párás lesz a szeme és szélesen elmosolyodik.

Először küldöm be az írásomat, kíváncsian várom, mi a véleményed róla. :)

Szatti írta...

Kedves Lana!

Nagyon tetszett a történeted, a megfogalmazás, s az a mögöttes tartalom, melyet köré építettél. Tetszettek a szereplők, a gondolataik, s leginkább a nő szemszöge. Gratulálok a munkádhoz, szépen alkottad meg! Nagyon köszönöm, hogy írtál!

Szatti írta...

Szia!

Nagyon örülök, hogy szintén elsőként, próbálkoztál a feladattal. Szépen építetted fel a jellemeket, az életüket, tetszett, ahogy összekapcsoltad őket. Jók voltak a gondolatok, ahogy spontán, emberien gondolkodnak mindenféléről, őszintén és egyszerűen. Gratulálok a művedhez és örülök, hogy írtál!

Ibolya Jéga Szabó írta...

Szia! Ilyet még nem írtam, de tetszik. A sorrendet betartottam.

Lúdláb vaníliafagylalttal

A havas eső szinte csipkedte az arcomat, dideregve ugrottam be a Fő utcai kis cukrászdába, a kabátom lerázva besiettem a belső helyiségbe, és kutatón körülnézve megnyugodtam. Cili még nincs itt. Beültem a hátsó sarokba, ez volt a szokott helyünk. Mióta megismerkedtünk, minden délben itt találkozunk, röpke háromnegyedórára, mert egy ebédidőnyi idő jut csak mindkettőnknek a légyottra. Tervezgetünk, de nagyon nehéz találni egy közös dátumot, hát még egy közös órát, amikor mind a ketten elszabadulhatunk otthonról, titokban, hazudozva valamit. Most egy egész éjszakát szeretnénk összehozni, de nem sok remény van rá. Kevesen ücsörögnek itt délben, ahogy körülnézek, rajtam kívül csak egy férfi ül az ablaknál, de az ajtót figyeli rendületlenül, biztosan vár valakire, lehet, hogy ő is titokban randizik. Na, már itt is pincérlány, és hozza a szokásos forró kávémat tejszínnel. Ma a süti helyett diós, vagy mákos kalácsot kérek, ha még maradt reggelről nekik.
Na, végre, megjött! Milyen csinos, kipirosította a hideg havas eső az arcát. Kihúzhatom magam, hogy ilyen csinos nő ül mellém, az ablaknál ülő férfi le sem veszi róla a szemét. A fogasnál vetkőzik, nekem háttal, de így is jó, szeretem nézni, a szűk farmer kiemeli teste arányosságát, nőiességét. Lerázza nagy sálat, rádobja a kabátjára, aranyszőke haja ráomlik a pulóverére. De jó lenne, ha sikerülne az éjszakát megbeszélnünk. Mi a fenét nézi az a férfi? Talán ismeri?
Na, végre, jön. Milyen édesen tipeg a tűsarkú csizmácskáiban. Felugrok, hogy megcsókoljam, de Cilike leint, csalódottan ülök vissza a helyemre, és várom a magyarázatot, de a pincérnő már az asztalunknál áll, és vár.
- A szokásosat?
- Igen egy kávét, de ma kérek egy lúdlábat vanília fagyalalttal.
- Sajnálom, már nincs fagyi, hidegre fordult az idő.
- Tomi te kértél?
- Csak a kávét. Én kérnék diós, vagy mákos kalácsot és vizet.
- És a hölgy, a kávén kívül?
- Hát akkor csak a lúdlábat, vízzel.
A pincérnő kisiet a pulthoz, összesúgnak a pultos kisasszonnyal.
- Láttad? Itt a nő férje is, az ablaknál ül.
- Lebuktak. A nő úgy tesz, mintha észre sem vette volna férjét. Hogy ebből mi lesz?
- Nem csodálom, hogy megcsalja, az apja lehetne, olyan öreg. A másik pasi csinos és jóképű.
- Lehet, hogy az is nős. Őt nem ismerjük csak innen.
- Szó se róla, a nő ma nagyon csinos, fodrásznál volt, meg kozmetikusnál, és az a narancssárga pulcsi is jól kiemeli a melleit.
- Na, add már azt a kávét, egy diós kalácsot, egy lúdlábat két mentes vizet.

Ibolya Jéga Szabó írta...

---------------
Intenem kellett volna a pincérlánynak. Na, mindegy, majd kint fizetek. Elmegyek, nem csinálok magamból bohócot, nem rendezek ingyen cirkuszt senkinek Biztosan meglátott, legalábbis a kabátomat megismerhette, de úgy csinál, mintha itt se lennék. Biztosan a szeretője, csak tettetik magukat, hogy munkatársak, és itt csak együtt sütiznek ebédidőben. Milyen kacéran nevetgél, és egészen kivirult. Ezt a kihívó pulcsit nem is láttam még rajta, és a frizurája is új. Öregíti a sok smink. Otthon, nélküle csinosabb. Ezt meg is mondom neki. Kíváncsi leszek, hogy mit mond a mai napról, de akkor kipakolok. Szedheti a holmiját, és mehet a szeretőjéhez. Na, vajon az mennyi ideig bírná vele? Vége lenne az egzotikus nyaralásoknak, a luxusnak, amit csak én nyújthatok neki. Szerelem! Az csak egy mulandó érzés, a jó egzisztencia, anyagi biztonság, luxus, ezek az értékek. Szerelmes a templom egere is lehet! Most látom a csizmája is új. Hát erről beszélek!
- Fizetek kisasszony!
---------------
- Na, végre! Elment!
- Ki ment el?
- Hát a férjem!
- Egek! Ezért hárítottad el az ölelést. Már értem.
- Igen, de ne hidd, hogy ezzel minden el van rendezve. Otthon jön a vallatás, a gyanúsítgatás, a lelki fröccs. Mert én egy hálátlan, önző dög vagyok, aki még egy gyereket sem volt képes szülni. Majd jön a fenyegetés, hogy úgy megyek el ebből a házból, ahogy ide jöttem, egy szál ruhában, egy ócska bőrönddel. Meg van még a bőrönd, nem dobtam ki, ordítja az arcomba majd. Én meg hajtogatom, hogy a féltékenység elvette az eszét, mert minden férfiban a riválist látja, pedig tegnap csak a munkatársammal kiugrottunk az ebédidőben egy kicsit sütizni. Meg fogok sértődni. Azt nem bírja, ha napokig nem szólok hozzá, attól megőrül. Elkezd majd könyörögni, és én megbocsátok neki, és újra szent lesz a béke.
- És az éjszakai randinkat, az egész éjszakait, mikor beszéljük meg?
- Hát az most nem aktuális drágám, ez után az eset után. Sajnos várnunk kell, hogy megnyugodjon, és ne leskelődjön folyton utánam.
- hú, mennünk kell, lejárt az ebédidőnk!
- Tényleg!

Alle Stich írta...

Sziasztok! Hát még sosem csináltam ilyet, de remélem azért tetszeni fog.

Baromi hideg volt ma,ami valahogy mindig meghozta a lófráló emberek kedvét,hogy beüljenek egy kávéra.Mivel az átlagosnál jóval többen voltak,ezért Mike felhívott,hogy én is jöjjek be.Ketten vezettük ezt a helyet,de ma ő volt beosztva.Ha muszáj volt én is beállhattam pincérnek,ami a kezdetekben marha nagy előny volt,amikor még nem volt pénzük felvenni senkit.Mára már egész szép kis bevételt termelt a hely,és pont azon gondolkoztunk,hogy talán nyitnunk kéne még egyet a Central Park másik oldalán is.A munkának köszönhetően pedig kevesebb időm volt azon gondolkozni, hogy miért is ébredtem reggel egyedül, Jud nélkül.Mike végül is szívességet tett nekem.A kapcsolatunk nem alakult túl fényesen,és néha úgy éreztem a problémáinkat csak én akarom megoldani.Judon egyre többször éreztem azt,hogy már fél lábbal kint van ebből az egészből,ami ellen muszáj lesz tennem valamit,mert én nem bírom nélküle.Még én is tudtam magamról,hogy szánalmasan belé vagyok zúgva.
-Josh,telefon!–kiabált ki Mike a pult mögül.Rámosolyogtam a vendégre és kényszeredetten megvártam,amíg az öregasszony kiválasztotta,hogy milyen teát akar inni.Amit kibökte,már vágtam is át az asztalok között,mert reméltem,hogy Jud lesz az,és valami elfogadható magyarázatot ad.
-Halo?-szoltam bele a telefonba.Kérlek!Kérlek!Kérlek!
-Josh.-Köszönöm!-Beszélnünk kell.
-Tudom,de ma dolgozom-mondtam neki.Úgy éreztem,hogy végre talán minden jó lesz megint,pont mint amikor összejöttünk,még az egyetemen..Jud a gyönyörű szőke hajával,és azzal az eszméletlen alakjával képes volt minden pasit lehozni az életről,de nem csak ennyi volt.Jud okos, piszok okos is emellett, igazából nem is értem,hogy mit eszik rajtam.Nem,amikor lett volna lehetősége Mike-ra is.Mike-ra aki ugyan úgy hajtott rá az egyetemen,és akivel majdnem egy évig nem beszéltünk Jud miatt.Mike-ra, aki magasabb volt nálam, kigyúrtabb,és bárkit megkaphatott, neki mégis Jud kellett.Felnéztem,de Mikey,már visszament az irodánkba.
-Bemegyek-jelnetette ki.-Húsz perc és ott vagyok.
Aha,húsz perc,háromnegyed órája vártam Judot,miközben folyamatosan robotoltam,de semmi másra nem tudtam figyelni,csak arra a rohadt faliórára.

Miután Jud reggel lelépett megint jött a bűntudat.Bűntudat,ami sosem elég ahhoz,hogy leálljak,túlságosan szeretem.Azt ígérte ma végre elmondja Josh-nak,hogy velem van,hogy engem szeret,és szakít vele.Nem hittem neki,mindig ezt mondja,már lassan két éve.Szisztematikusan kihasznál,de nem tudtam neki ellenállni.Judnak lehetetlen.Amikor belép valahová minden szem rászegeződik és ő ezzel tisztában is van,tudja,hogy milyen hatással van az emberekre.Mi több, ki is használja,rajtam és Josh-on is.Beletemettem a fejem a kezeimbe,majd felálltam és előre mentem,hogy megnézzem,hogy áll a bolt.Josh és Katlynn megállás nélkül robotoltak,ezért vettem fel én a telefont.Jud volt az és Josh-t kereste.Nem tudtam elnyomni az érzést,hogy talán ma.Talán ma este már hivatalosan is együtt lehetünk.Átadtam a telefont Josh-nak és inkább visszamentem az irodába.Nem tudtam a szemébe nézni.Gyűlöltem magam és Judot is azért,amit Josh-sal csináltunk.A baj az volt,hogy Judyt túlzottan szerettem ahhoz,hogy leálljak.Nem ment,nem tudtam,képtelen voltam rá.Berúgtam magam után az ajtót,és nekidőltem a falnak.Egy utolsó ocsmány patkány vagy,Mike Flitzz!Egy seggfej!

Alle Stich írta...

Láttam Judot megérkezni,belépett és rögtön keresett a szemével valakit.Nem lehettem benne biztos,hogy kit.Josh rögtön lerakta a tálcáját és a hármas felé bökött,hogy vegyem át tőle.Elindultam az asztal felé,és út közben elmentem mellette.Én is hibásnak éreztem magam,mert sosem tudtam elmondani neki,amit láttam.Nem tudtam megbántani Josh-t.Mindig olyan aranyos volt hozzám,és belenézve,azokba a kék szemekbe,az ember nem tudja magát rávenni,hogy kiábrándítsa.Mike-kal viszont nem bírtam ilyen kedves lenni,ha hozzám szólt megcsináltam mindent,de arról mindig gondoskodtam,hogy tudja,nem felejtettem el.Mégsem tudtam ennél többet tenni.Amikor először rajta kaptam őt Josh Judával,nem is tudtam mit csináljak.Aztán Mike félrehívott,és azt mondta ez bonyolult,és majd ők megoldják,én csak ne szóljak bele.Én pedig egyszerűen csak befogtam a szám.Néztem,ahogy Jud a magassarkú csizmájában az öltöző felé húzza Josh-t és irígy voltam rá.Vékony,a haja gyönyörű,nagy zöld szemei vannak,és olyan mellei,hogy egyenként elbújhatnék mögöttük.Mégsem ezért voltam féltékeny,hanem azért,mert két ilyen pasi is odáig volt érte,Josh az ártatlan,aki nincs is tisztában vele,milyen dögös,és Mike a tipikus pasi,olyan kiállással,hogy elég rád néznie és máris lecsúszik a bugyid.Reméltem,hogy hamarosan vége lesz ennek az egésznek,különben muszáj lesz felmondanom,vagy elmondanom.

Késésben voltam,de nem zavart túlzottan,ki kellett találnom,hogy mit mondok Josh-nak,miért nem aludtam otthon,márha egyáltalán eljutunk idáig.Úgy indultam el otthonról,hogy ma lezárom ezt az egész hisztériát.Egyszerűen nem ér meg ennyi stresszt.Folyton azon aggódom,hogy meddig bírja még Mike, mielőtt kipakolna,vagy az idegesítő kis pincérlány,vagy mikor nyit be Josh pont rosszkor.Taxiba szálltam és elvitettem magam a kávézóba.Csak én lehettem ekkora szerencsétlen.Szerettem valamenyirre mindkettőjüket.Komolyan.Mindkettőben volt valami,ami a másikban nem,és ami nélkül nem tudtam volna meglenni.Josh-sal el tudtam képzelni a jövőmet,ház,kölykök,satöbbi.Viszont ott volt a szex,ami Mike-kal valami mesés.Beléptem az üzletbe és kigomboltam a kabátom,mire felnéztem,Josh már észre is vett.Megindult felém,és mikor elém ért lehajolt,hogy adjon egy csókot.Hagytam neki,aztán viszont megragadtam a kezét és az irodába akartam vinni,de láttam az ablakon keresztül,hogy van bent valaki,és az a valaki csakis Mike lehet,ezért az öltözőbe vittem inkább.Mikor becsuktam magunk után az ajtót mosolyodott.Ettől még nehezebb volt az egész.Nem tudtam,hogyan is kezdjek bele.Leülni sem bírtam,csak álltam és a kabátom zsebében játszottam a jegygyűrűmmel.Nem figyeltem Joshra,pedig hablatyolni kezdett valamit.Éreztem,hogy könnybe lábad a szemem,és végül egyszerűen csak kirántottam a zsebemből a gyűrűt és a kezébe nyomtam.Megdöbbent,tudtam,hogy nem erre számított,de nem tudtam tovább játszani.
-Vége Josh.Sajnálom-mondtam neki,és még egyszer belenéztem a kék szemeibe.Semmit nem értett,látszott rajta,de az is,hogy elfogadja.Már egy ideje neki is feltűnt,hogy már semmi nem olyan,mint volt.Láttam az arcán,mindennap.És egyre nehezebb volt előtte titkolózni.Muszáj volt megszabadulnom tőle.Önző módon nem mondtam el neki a megcsalást,csak megfordultam és kimentem.Mike közvetlenül az ajtó előtt állt,és amikor kijöttem meg akart csókolni,de nem hagytam neki.Gyorsan megváltoztott az arckifejezése.
-Nem tetted meg, mi?-kérdezte gúnyosan,és a falnak támaszkodott.
-De,megtettem-mondtam neki.Zavaros lett a tekintete, mire lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.Rögtön válaszolt,de amikor beindult volna,eltoltam magamtól.-De veled is vége,Mike.
Nem hagytam neki időt arra,hogy átgondolja,amit mondtam,csak egyszerűen elmentem mellette és felgyorsított léptekkel kivonultam a kávézóból.Katlynn megbámult,de még ő is tudta,hogy bármelyik szar napomon jobban nézek ki mint ő,ezért csak rávigyorogtam és kiléptem a hóesésbe.Mindkettőjüket szerettem,de magamat sokkal jobban.Tudtam,hogy Mike életem végéig gyűlöli fog,és azt is,hogy Josh sosem jut majd túl rajtam,de nem érdekelt.Én továbblépek.

Szatti írta...

Drága Jega!

Kerek kis történetet alkottál ebben a két kommentben. Nagyon tetszettek a karakterek, a gondolatok, a leírások, mind-mind lenyűgöző volt. Frappáns, életszerű és szórakoztató. Ezek a kifejezések jutnak eszembe az alkotásodról és csak gratulálni tudok :) Köszönöm, hogy írtál!

Szatti írta...

Szia!

Először is, nagyon örülök, hogy alkottál a feladatra, annak ellenére, hogy még nem volt ilyesmiben részed. Nagyon jó kis írást hoztál össze, kerek karakterekkel, tartalmas gondolatokkal, érzelmekkel. Tetszett a helyszín, az élet, melyet a karaktereidnek teremtettél, s a fantázia, amellyel felépítetted mindezt. Csak gratulálni tudok a munkádhoz, nekem nagyon tetszett! :)

EbbyRoad írta...

Hét óra huszonegy. Vajon mi tart ennyi ideig? Remélem semmi baja. Persze lehet, hogy dugóba került. Vagy már megint nem nézte az órát. Vagy nem tudta eldönteni, mit vegyen fel. Végülis mindegy. Késik. Eddig még mindig pontos volt. Próbálok nem aggódni, miközben a pincér ismét egy kérdő pillantással illet. Lesütöm a szemem és úgy teszek, mintha az étlapot tanulmányoznám, amíg arrébb nem megy. Aztán felemelem a fejem és az ajtóra bámulok. 7:27. Ekkor hirtelen belép valaki az ajtón, nekem pedig meg kell kapaszkodnom az asztal szélébe, hogy nehogy felpattanjak. Megérte várni. Melinda... Egy kék selyemruhát visel, az anyag úgy simul a testéhez, mintha a bőrének a része lenne. Az anyag laza fodrokban veszi körül a lábát, hátul már majdnem a földet söpri. A válla szabadon, csak egy vékony fátyol szerű kendő van ráterítve, ami inkább kiegészítőnek szolgál, mintsem arra, hogy takarjon is valamit. A nyakában az a zafír, amit az eljegyzésünkkor adtam neki. Most van rajta másodszorra. A haja lágyan hullámzik, ahogy sietősen közeledik felém. Karamella szín és vanília. Mindig így fogok rá emlékezni. Ez jutott eszembe, mikor először megláttam, egy hasonló étteremben. Háttal ült nekem, és ez a hajzuhatag volt az első, amit láttam belőle. Hátközépig érő karamella és vanília színű tincsek. Azt hiszem akkor szerettem bele. Azóta mindig kibontva hordja a haját, mikor velem van. Rám mosolyog. A mosolyából látszik, hogy ki is ő valójában. A kis gödrök az arcán, amik a csintalan fénnyel párosulnak a szemében egy kislányos bájt kölcsönöznek neki, ami sosem fog elmúlni. Még mindig él benne a gyermek. És mindig is fog. Ugyanakkor a mosolyában látszik az ajkai érzéki tánca, ami magában hordja a Nő ígéretét. Benne van a Csábító és a Naiva egyszerre. Mégis felugrom és elé megyek egy pár lépéssel, hogy minél előbb a karjaimba zárhassam. Szeretlek, Melinda. Remélem, tudod.

Nini! Az ott nem Melinda? De igen. Hogy kicsípte magát. Selyemruha, zafírnyaklánc. Bezzeg hajgumira nem volt pénze... Nem csoda - azok után a cipők után szerintem még kajára se maradt. Talán azért ilyen sovány. Persze jól áll neki, hogy a franc vinné el! Azért a kulcscsontjait eltakarhatta volna, azok nagyon kiállnak. Ezek szerint már szemüveget sem visel. Mondjuk a gimi már régen volt. Kontakt lencse? Nem hiszem, mindig is rosszul volt a gondolattól, hogy a szemében kell matatnia. Bár régen a selyemruháktól is rosszul volt. Ki tudja. Az ott mi az ujján? Úristen, Melinda férjhez megy? De kihez? Vajon itt van az étteremben? Igen, a négyes asztalhoz megy. És a férfi feláll üdvözölni. Jóképű. Túl jó Melindának. Talán oda kéne mennem és csevegni egy kicsit velük. Bár a pasas nem úgy néz ki, mint akit bárki is érdekel Mellin kívül. Szóval a kis könyvmoly a végén átváltozott mesebeli királylánnyá. Teljes szívemből kívánom, hogy találjon magának egy gonosz banyát is... Istenem, az ember már attól rosszul van, ha ránéz. Émelyítően édes. Vajon az a szerencsétlen férfi mit tett, hogy ezt kiérdemelje? Hát ha ez kell neki... Az ízlésficamos embereken nem lehet segíteni. Hogy odáig elmenjen, hogy nagyon kell neki valaki az ágyába, az még oké. Na de hogy feleségül is vegye? Ez már egy kicsit több, mint amit a gyomrom el tud viselni. Inkább hazamegyek. Bár isten tudja, hogy Bobby otthon van-e. Valószínűleg iszik valamelyik közeli kocsmában. Ránézek a félig üres tányéromra, aztán a pincérre sandítok. Vajon ki kell fizetni az egészet, ha nem ettem meg? Előhalászom a pénztárcámat és néhány bankjegyet teszek az asztalra. Aztán sietve felkelek és hátat fordítva a jegyespárnak eloldalgok. Talán a pincér nem vette észre, hogy kevesebbet fizettem...

EbbyRoad írta...

Na, szép! Majd fellök. Hova ez a nagy sietség? Tűz van? Vagy nagyon elkésett? Letörlöm a kiloccsant gyümölcslevet a tálcámról és megpróbálom baleset nélkül odaszállítani az italokat a hetes asztalhoz. Zajos társaság... A fülészetre is kénytelen leszek elmenni, ha ennek vége. Na, ez a nő is siet. És úgyszintén nekem jön. De legalább bocsánatot kér. Az udvariasság is valami. És végülis a tálcámon sincs már semmi. Ez a nő szebb is, mint az előző. A haja a legfeltűnőbb rajta. Világos szőkés barna, derékig érő, kibontva. Fényes, selymesnek tűnő hajzuhatag. Bár az öltözéke sem semmi. Talpig selyemben van, kék, vékony anyag, ami nem sokat mutat, de sokat sejtet. A nyakában egy félmilliós zafír, az ujján annál is drágább eljegyzési gyűrű. Ez is kifogott valami nagykutyát. Mondjuk abból, hogy itt vacsoráznak, ez már rögtön látszik. Az étlapon a legolcsóbb ételek is egy árkategóriában vannak úgy egyhónapi normál koszttal. Ó, igen, az a férfi lesz az, a négyes asztalnál. Öltöny, lakkcipő és kifogástalan modor. Egy nagykutya aki még viselkedni is tud. Egyre érdekesebben alakul ez az este. A nő elmosolyodik, mikor meglátja a vőlegényét. Tehát szerelmes is. Vagy nagyon jó színésznő. Ki tudja. Nem az én dolgom. De ahogy mosolyog, úgy néz ki, mintha tényleg szeretné a fiatalembert. És a férfi is úgy néz rá, mint aki el akar olvadni... Kár, hogy nincs több ilyen pár. Hé, az a nő nem fizetett. Na, már megint loholhatok valaki után. Mit gondoltam, mikor pincérnek mentem?

Rettenetesen sokat késtem. Remélem Philip nem fog haragudni. Hol van? Nem látom. Lehet, hogy már elment? A pánik összeszorítja a torkom. Csak nem ment el. Nem mehetett. Tudnia kell, hogy nem direkt várakoztattam. Nem tudtam visszajönni tegnap Párizsból. Nem tehetek róla, hogy lekéstem a gépem. Egyszerűen semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. Semmi. A bemutató egy katasztrófa volt. A közönség szerencsére imádta, de a varrónő reménytelen. Két napi virrasztás után sikerült behozni a lemaradást és tegnap este muszáj volt aludnom egy kicsit. Persze fel sem ébredtem délig, és már csak a 3-as gépre volt hely. Istenem, legyen még itt! Kérlek. Itt kell lennie. Igen, ott ül. Érzem, ahogy önkéntelenül is mosolyra húzódik az ajkam és megszaporázom a lépteim. A zafír a nyakamon, még a gépen vettem fel. A selyemruhát is a reptéri wc-ben vettem át. Nem baj, a lényeg, hogy itt vagyok. A hajam kócos, a szemem alatt karikák, de ő mégis úgy néz rám, mintha én lennék a legszebb a világon. Szeretlek, Philip! Csak tudnám miért tartott nekem 4 évig, amíg ráébredtem. Türelmed az van! És ahogy átölel, már tudom, hogy minden rendben lesz. Ideje megkezdeni a közös életünket.

Szatti írta...

Kedves Ebby!

Remek történetet alkottál! Tetszettek a karakterek, az életük, melyet köréjük alakítottál, a gondolatok és a leírások. Jól kapcsolódtak egybe a karakterek, a történeti szálak, gratulálok neked! Köszönöm, hogy írtál!

Névtelen írta...

Írta: Cassy
Idegesen pillantottam a bár fölötti faliórára. Hatra beszéltük meg a találkozót, most fél hét lesz hamarosan. Alapból kissé feszülten érkeztem az étterembe, de így, hogy késett, az érzés teljesen úrrá lett rajtam. Hiába próbáltam elnyomni, állandóan vissza-vissza tért a gondolat, hogy valami nincs rendben. A hangja a telefonban idegesen csengett, mint aki szörnyű titkot akar elmondani, amitől rettenetesen fél. Nem tudtam mire vélni, szóval rögtön belementem, hogy találkozzunk. Ahogy telt az idő, már nem csak feszült voltam, hanem szinte féltem attól, amit mondani akar. No meg attól, hogy esetleg valami történt vele… sose szokott késni. Mindig pontos, ezzel próbálja növelni a tekintélyét, hogy bizony ő sosem hibázik. Nála tökéletesebb nővel még életemben nem találkoztam.
A pincérnő már a harmadik whiskys poharat rakta le elém, amikor végre kinyílt a bejárati ajtó. Odakaptam a fejem, és egy pillanatra melegség járta át a testem. Hiszen belépett Ő. Amíg összecsukta az esernyőjét, ugyanis kint zuhogott, és rögtön elkezdte rendbe szedni magát, volt időm végigmérni. Fekete kabátjára, ami tökéletesen kiemelte karcsú alakját, dúsan omlott hosszú sötétszőke haja, amiből pár tincs gyönyörű zöld szemébe hullott. Elővette a tükrét, és megvizsgálta minden rendben van-e az arcával. Mindig kifogástalanul néz ki, ez az egyik lételeme. Kopp, kopp, kopp. Rögtön kiszúrt, és elindult felém. Alig bírtam betelni a látványával. Évek óta minden nap megfordul a fejemben, hogy mégis mivel érdemeltem ki magamnak őt. A szépsége, a tudása, a humora, aki mindig tisztában van a céljaival… Egyszerűen nem ismerek nála jobb és megbecsülhetőbb embert. És ő az én feleségem immár hat éve.
Amikor oda ért hozzám, felálltam, hogy meg tudjam csókolni. De legnagyobb meglepetésemre ő eltolt magától.
- Nad – suttogtam a szemébe nézve. Ő ridegen állta tekintetemet, majd leült velem szemben. Meg sem várta, hogy lesegítsem a kabátját. Csalódottan ültem vissza a helyemre.
- Marc… beszélnünk kell – kezdte vészjósló hangon. Rosszat sejtve vártam a folytatást.

Amikor Nadine belépett az étterembe, összeszorult a torkom. Nem, nem azért mert már képtelen voltam magamba önteni több alkoholt, hanem mert még évek múltán is ahányszor meglátom, görcsbe rándul a gyomrom és előtörnek az emlékek. Nem bírom a látványát sem… a szerelem és a gyűlölet azóta is vetekszik egymással bennem. Még mindig olyan gyönyörű, mint régen, csupán a haja lett hosszabb és erőteljesebben sminkeli magát. Így még lélegzetelállítóbb. Minden egyes mozdulatát figyelemmel kísértem. Ahogy leellenőrizte a sminkjét, ahogy odament az egyik asztalhoz, ahogy az a féreg meg akarta csókolni, aki elvette tőlem… Mindkettőnek a legrosszabb és legfájdalmasabb kínt kívánom. Hmm… talán az agresszióm miatt szakított velem annak idején Nadine. Mert ő Miss Tökély, aki kidob egy ruhát, ha egy porszem kerül rá, vagy kidob valakit, aki beverte nem egy pasas képét, mert épp szemet vetett a barátnőjére… De ez már a múlté. Ha neki annyi esze volt, hogy egy ügyvéd milliárdoshoz menjen férjhez, hát legyen. Nem tudja mit veszített.
Ahogy figyeltem az idilli párost, önkéntelenül is ökölbe szorult a kezem. Most én ülhetnék ott vele, én foghatnám a kezét, az én gyűrűmet viselné… Fegyelmezd magad Dale! Még a végén odarohansz és átrendezed a pasi arcát. Fogd már fel, hogy ez már a múlt dallama!
De hiába minden. Bár nem rohantam oda Nadhez, és bár az elmúlt esztendők miatt sikerült valamelyest megutálnom, a szerelem, amit akkor éreztem, amikor az enyém volt, azt semmi nem tudja kiűzni a szívemből. Utálhatom, gyűlölhetem, de örökké ő lesz az, akiért érdemes volt élnem.

Névtelen írta...

Folyt.(Cassy írása):
Lassan lejárt a munkaidőm,alig háromnegyed óra volt hátra.Nem sokan voltak ma este az étteremben,csupán néhány pár, és egy-két magányos vendég ücsörgött.A pult mögött lestem a vendégeket,amikor kinyílt újra az ajtó.Egy hölgy lépett be,aki gyakran járt ide a férjével vacsorázni.Nem ismerem őket személyesen,de lerítt róluk, hogy a tehetősebbek közé tartoznak.A nő elegáns ruhában lépkedett a férje felé,aki már egy ideje várakozott egyedül.Feszélyezettnek tűnt, alig fél óra alatt három pohár whiskyt kellett kivinnem neki.A nő sem tűnik túl boldognak.Vonásai kemények,szemében elszántság tükröződik.Amikor a férje meg akarja csókolni,határozottan eltolja magától.Ajajj,ez nem lesz könnyű beszélgetés.
Közben az egyik sarokban int nekem egy vendég.Odasietek,bármennyire is érdekeltek a további fejlemények.A pasas,aki rendelt(körülbelül hatodszorra), rám sem pillantott,végig az étterem közepén ülő párt figyelte.Szemével akár gyilkolni lehetett volna.Úgy tűnt,nem igazán szívleli az újonnan érkezett hölgyet és férjét.Visszamentem a pulthoz,hogy vigyem neki az újabb italt. Közben a hölgy hevesen gesztikulált,a férfi pedig elképedve figyelte.Szinte egy huzamra kiitta a whiskyjét,és már intett is a következőért.
-Kisasszony!–hallottam, amikor kivittem a rendelt italt a magányosan üldögélő férfinak.Amikor átértem a párhoz,a férj rögtön kettőt rendelt.Remek,ma megint két ember részegedik le kora este.A hölgy nem kért semmit,hagyta,hogy a férje helyette is igyon.Nagyon feszült volt a levegő,el sem tudtam képzelni, hogy miről lehetett szó. ...
Siettem,ahogy tudtam,de így is brutális késében voltam.Mármint önmagamhoz képest.Ha ebből sem vesz észre semmit Marc,akkor semmiből sem.Benyitottam az étterembe.Mekkora idióta vagyok, hogy pont ide hívtam!Hiszen itt ismerkedtünk meg…de hát ez volt a legközelebb eső hely Max lakásához.Ledobtam az esernyőmet(miért is ne, épp szakadt), majd gyorsan megigazítottam a sminkem.Körbepásztáztam a tekintetemmel a helyiséget,rögtön elsőre kiszúrtam.A terem közepén ült,pont ott, ahol a megismerkedésünk napján órákon keresztül beszélgettünk,nevettünk.Régi idők...de már elmúltak.Ahogy odaértem hozzá felpattant,és csókkal akart üdvözölni.Kissé hevesen reagáltam, határozottan eltoltam magamtól.De mi mást tehettem volna,hiszen már nem szeretem,és pont erről szeretnék vele beszélni,nem csókolom csak úgy meg.
-Nad–suttogta a szemembe nézve.Állandóan ezt csinálta.Szerelmesen bámult rám és a nevemet suttogta.Mindig is idegesítő volt.
-Marc…beszélnünk kell–kezdtem bele.Most vagy soha Nad!-Nem tudom te hogy vagy vele,de én már egy ideje úgy érzem,nincs minden rendben közöttünk.
Rögtön belevágtam a közepébe,minél előbb le szeretném tudni ezt a beszélgetést.És a kapcsolatunkat.
-Te mindig kedves voltál,megértő,figyelmes,és még sorolhatnám.De nekem ez nem megy.Képtelen vagyok tovább titkolózni,és játszani a szerepet.
Idegesen mered rám.Sejti.Ezért rendel még két pohár italt.
-Nem akarok kertelni,szóval kimondom.Nem szeretlek már.Jó ideje nem.Képtelen vagyok veled tovább élni,az elmúlt időszakot nagyon nehezen viseltem.Azt hittem változni fog minden,hogy újra visszatérnek az érzéseim…de nem lett így–mondtam ki egy szuszra.Folytattam,nem akartam kiesni a szerepemből.Végre elmondom neki.–Szeretném, ha azonnali hatállyal elválnánk.Az utóbbi időben próbáltam a tudatodra adni,hogy ez így nem mehet tovább,a flegmaságom,az éjszakai kimaradások…de neked nem esett le a dolog.El akarok válni tőled végleg,egy új életet akarok kezdeni…mással.
Rögtön láttam rajta, hogy minden világos lett a számára.
-Colin?–kérdezte dühösen.Megráztam a fejem.Vele is volt viszonyom,de annak már vége.–Max?
Bólintottam.Persze hogy gyanakodott. Megtudhatta,hogy üzlettársa irodájában gyakran töltöttem nem egy titkosnak hitt órát.
-Ne haragudj Marc!Szerettelek…de már Max az életem.
Felálltam,levettem a gyűrűm, és letettem az asztalra.Haboztam egy pillanatra,de aztán nem bírtam megállni, odaléptem hozzá,és megcsókoltam.Ez volt az utolsó csók.Majd sarkon fordultam,és úgy ahogy voltam,kiléptem a zuhogó esőbe.Lezártam egy fejezetet magamban.

Szatti írta...

Szia Cassy!

Nagyon szép, kerek történetet alkottál. Tetszettek a szereplők, a leírások, a gondolatok, az érzések. A háttértörténetet is szépen vezetted elő, jól vezetve végig, az utolsó szemszögig. Gratulálok a munkádhoz! :)

Szatti írta...

Szia Cassy!

Nagyon szép, kerek történetet alkottál. Tetszettek a szereplők, a leírások, a gondolatok, az érzések. A háttértörténetet is szépen vezetted elő, jól vezetve végig, az utolsó szemszögig. Gratulálok a munkádhoz! :)

Névtelen írta...

Írta: S. Viki
-Amikor belibbent a nagybetűs Nő, mintha a levegő is megállt volna egy pillanatra. A tavasz ezernyi csodája, hangja, színe jött vele együtt. Pedig még hideg, csípős idő járt. Beleborzongtam a látványába. Először a meleg piros csíkjai indultak meg nyakamtól, de hirtelen remegni kezdtem, és a piheszőrök tarkómon felfelé ágaskodtak. Akartam őt, ezt a mesebeli tüneményt, minden sejtemmel. Ringó lépése súlyos kalapács ütésként zengett fejemben, közeledett. Forgószélként robbant életembe e csoda, de mikor megjelent, se enni, se inni nem tudtam többé, a szerelem mámora tartotta fenn testem, az a bénító, megrészegítő drog, amit még tán nem is éreztem soha . Talán, egyszer, de a régmúlt már a feledés homályába veszett. Most itt volt ő, Zelma, az istennő. Ahogy észrevett, smaragdzöld szemei már nevettek is, ajka félmosolyra húzódott, gyöngyfogai kivillantak, egy kecses kézmozdulattal intett, hogy meglátott. Felém tartott, s mintha egy lassított filmet néztem volna, bennem égett akkor minden. Ahogy lépett, oroszlánsörényét megrázta, csodás, selymes haja zuhatagként terítette be vállát. Egy jelenésnek láttam őt, mert hiszen az is volt. A festők sem tudtak volna szebbet alkotni. Zelma lénye zenélt, a hangja, a színei, az illata, mid, mind tökéletes volt. Nem kétséges, beleestem ebbe a szédítő gödörbe, amit a poéták szerelemnek neveznek. Beleestem, s tudtam, ott ragadok örökre.

-Amikor belibbent az ócska cafka, mintha a kés is megállt volna a levegőben. Hideg, csípős idő járt, de amit akkor magával hozott, a csontjaimig hatolt. Először dühöt éreztem, mélységes felháborodást, haragot, megvetést, sértést, féltékenységet. Gyűlöltem a nőt, mert kiszipolyozott, legyőzött, eldobott. De lám, már következő áldozatát cserkészi be. A ficsúr már most paff, csak bámul Zelmára szerelemittasan, bamba arca idétlen vigyorba torkollik, csak a nyál nem csorog szája sarkából. A nő, mint áldozatát cserkészi be, már látom, ahogy köröz felette, szivárványba vonja testét, a legjobb formáját akarja hozni. Számomra ordenáré módon közönséges, túl sok a szemfesték, ordít a vérvörös rúzs ajkairól. Igazi démon ő, mely elvarázsol, megrészegít, teljesen függővé tesz. telnek a hónapok, kifacsar, mint egy citromot, lenulláz, mind emberileg, mind agyilag, majd mikor már csak egy roncsként ténferegsz az árnyékában, beléd rúg, széttapos, jöhet a következő felkiáltással túllépp rajtad. Ragadozó, igazi ínyenc. – Faszikám! – erre jól ráfaragtál – sugárzom a fiatal hím felé, s egy oszlop árnyékában gyorsan legördítek egy felest.

-Nulla forgalom, dög unalom. Az étteremben alig pár ember lézeng. – No, ma sem lesz borravaló! – sóhajtom, és sorra veszem az asztalokat. Az egyesnél öreg házaspár, napi menü takarékosan. Az oszlop mögött egy középkorú, félig kapatos férfi, már a harmadik kommersz italát rendeli. Amíg meghúzza magát és csendben van, maradhat. Emitt fiatal pár, a férfi szeme csillogó, boldog. Ünnepi menüt rendelnek, speciális vadas tálat, pezsgőt, fegylalt kelyhet. A mai legjobban tejelő vendégek. Remélem, a jatt is leginkább olyan fejedelmi lesz, mint a rendelésük. Becserkészem őket, ajánlok még italt, édességet, kávé specialitást. A férfi mámoros, és bőkezű, a nőt nem látom, de felnéz egy pillanatra. Szőke haja sátorként takarja arcát, ahogy lassan rám emeli tekintetét, zöld szeme fogva tart a másodperc tört részéig. Delejez. Elkapom tekintetem –tán csak nem jövök zavarba -, de szólít a munka, elsietek.

Névtelen írta...

folyt köv:
Belépek, s egyből körülnézek. Látom legújabb, fiatal kedvesemet, remeg a mámortól és kéjtől, arra gondol, mit is adhatok neki. Amott sötét alak lapít csendesen az oszlop mögött, azt hiszi, nem látom. Már ki tudja, hányadik kört rendeli. Most is szimatol, pedig feleslegesen. A múltat lezárni kell, nem rágódni rajta. Péter életem egy fejezete volt, elolvastam, átéltem, vége. Miért szenvednek ezek a pasik annyira? Nem tudnak túllépni rajtam, szenvednek, nyűglődnek, óbégatnak, de nekem már nem kellenek, én már a távolba nézek, s látom, ahogy ifjú hősszerelmesem már most csüng rajtam. Teljesen belém zúgott, se lát, se hall, süket a világra. Egy pontra figyel, nem enged a tekintete. Jó, jó, ez is egy fejezet lesz, de lehet, csak egy fél, már most untat a fickó. hevesen gesztikulál, szeme perzsel, majd felfal, össze-vissza fecseg, csak beszél, beszél. Jó hallgatóság vagyok, szemem rajta nyugtatom, hümmögök, mosolygok, csábítok. Nem is kell dolgoznom, ez a hal már régen a hálómba akadt. Hirtelen egy markáns arcél kerül látómezőmbe, ahogy leteszi a tányért elém. Lassan felnézek, érzem őt. A férfit, az erőset, az irányítót. Agyam vészjeleket továbbít, cselekvésre ösztönöz. - megbocsátasz egy pillanatra? Sietek vissza - türelmetlenül rúgom ki magam alól a széket. Lépteim megtervezem, számolok. Egy hirtelen jobbra fordulással, hoppá felkiáltással már sikerült is neki mennem. A pincér felnéz, már érzi gömbölyű mellem súrlódását. - Bocsánat -nyögöm zavartan - tekintetünk egymásba kapcsolódik. Elfordulok, cinkos mosoly játszik ajkaimon.

Szatti írta...

Kedves Viki!

Fantasztikus történetet alkottál, nagyszerűen vázolva a gondolatok és érzelmek különbözőségét. Remekül alakítottad a karakterek jellemeit, mindezzel együtt a cselekmény előrehaladását... gratulálok neked és nagyon köszönöm, hogy írtál! :)