2013. július 22., hétfő

Vendégírónk, ChristinDor írása - Korhű ábrázolás


Mitől függ a hitelesség, a korhű ábrázolás? Mire kell figyelni?
A korhű regények számomra nagyon közel állnak hozzám. Szeretem, mert csodás történeteket, lebilincselő szereplőket mutatnak be és egy olyan környezetet biztosítva vele, amivel a fantázia mozgatórugójává válik. Páratlan szépségű, magával ragadó és tagadhatatlanul megközelíthetetlen.
Lehet igaz történeten alapuló, történelmet felvonultató és lehet fiktív, magunk által kitalált helyszínen játszódó, kitalált szereplőket formáló, kreált történetet elmondó. Az előbbinél fontos a hitelesség és a korhű ábrázolás, aminek előnye, hogy megismerhetünk egy olyan korszakot és benne élt emberek életét, amelyet talán csak a történelem könyvekben olvashattunk, azt is röviden. Ám itt is fellelhetőek olyan hézagok, melyeket aligha ismerhetnek még maguk a történelem kutatók is, így azok kitöltésére a fantázia ad lehetőséget, de azt is mértékkel. Az utóbbinál valamelyest elrugaszkodhatunk a megszokottól, de figyelni kell arra, hogy valamennyire hiteles maradjon. Nekem ez fekszik a legjobban. Nem annyira kötött, mint az előző, de nem is annyira szabad. Van mozgástere, ugyanakkor ha kell, visszahúz.
Az ábrázolásnál meg kell figyelni az akkori kor jellegzetes frizuráit, a ruhákat, a viselkedési szabályokat, a beszédmódot, lehetőség szerint, ha van rá mód ezek után könyvtárakban is érdemes utána nézni vagy filmekből is nyerhetünk ihletet, de ha már nagyon muszáj felkereshetünk olyan szakértelemmel bíró embereket is, mint például divattervező. Itt az adott kor épületeit, stílusirányzatát is alaposan meg kell ismerni. Figyelni kell arra, hogy melyik országban mikor érvényes például a romantika vagy a reneszánsz. Mettől meddig tartott a lovagi kor, a királyságok, hercegségek, birodalmak. Kik voltak akkor az uralkodók, milyen törzsek éltek abban az időben. Milyen hagyományoknak, vallásnak éltek. Miképp viszonyultak egymáshoz az emberek. És az egyfajta hierarchiai rendszert is szemügyre kell venni, ki hová tartozik, alá-fölé rendeltségi viszony, ki tartozik magasabb vagy alacsonyabb pozícióba. Na ez számomra kissé magas mérce, de általában megoldom. Miként éltek és dolgoztak akkoriban az emberek. Hogyan nevelkedtek s neveltetik saját gyermekeiket. Mit tartottak helyénvalónak és mit nem. Nagyon sokféle szempontot tartok fontosnak és kevésbé fontosnak, de mindig mérlegelek, hogy még véletlenül se legyen az, hogy valamit kihagyok.
Nekem fele-fele arányban sikerül megoldanom ezeket a helyzeteket, de többszöri átolvasás után van, hogy találok hibákat azokban a regényeimben, melyek a régi időkben játszódik. Amihez nem igazán vagyok hozzászokva az az emberek közötti magázódás, főleg családon belül. Sokszor estem abba a problémába, hogy nem figyeltem oda és a párbeszédek mind tegező viszonyban álltak egymással, de mára már valamelyest belerázódtam. Amit igazán szeretek az a múlt és a jelen megjelenítése egy azon könyvben. Nem tudom miért, de a legtöbb alkalommal ragaszkodom ahhoz, hogy a regényeimben ne csak a múlt, de a jelen is közreműködjön. Itt nagyon kell figyelni: mikor lép egyik a másikba, de semmi esetre sem szabad összekeverni, mert abból aztán nehezen lehet kigubancolódni.
Mitől válhat élővé, hihetővé egy történet, melyet az író csak elképzelhet, s csak utánaolvasással alkothat meg? Miképpen lehet megragadni egy kor hagyományait, kultúráját, sajátosságait? Melyek azok az alapvető stílushibák, melyeknek elkerülésére figyelni kell, mondjuk egy olyan történet kapcsán, mely az 1800-as években játszódik?
Amikor úgy döntök, hogy régi időben írom meg a regényem, akkor mindig nyomozni kezdek, hogy a megadott korban milyen stílusirányzat uralkodott, mennyire tudom úgy formálni, hogy ne vegyek el belőle, de ne is tegyek hozzá olyat, ami már nem odaillő. Ilyen téren azért egy kissé különc vagyok, mert szeretem a stíluskeveredéseket, így ha egy régi időben játszódó történet romantikus, de szükségét érzem, hogy legyen benne egy kis dráma, egy kis krimi, akkor csavarok rajta. Előnye, hogy érdekesebb szemléletű lesz a regény, hátránya, hogy olyan is belekerül, ami talán akkoriban még nem is volt.
Az elképzelés, hogy az 1800-as években írnom kellene az elsődleges, amit eldöntök az évszám mellett, hogy hol játszódjon. Általában Anglia a meghatározó hely, ahol többnyire a romantikus vonalak megteremtésén dolgoznék, de nem maradhatna el a misztikus és a dráma övezte forma sem. Valamiért nagyon vonzódom Anglia felé, talán mert olyan múlttal rendelkezik, ami számomra is csábító. Ugyanakkor Amerika sem maradhat el például egy gyönyörű indián történettel, vagy egy farmeréletet megspékelve egy csipetnyi szenvedéllyel. Ám, ha magyar viszonylatban gondolkodnék, akkor mindenesetre olyan helyszínt keresnék, amely alig ismeretes az emberek számára, de tele van érdekességekkel, melyet a regénybe be lehet illeszteni. De ami nagyon fontos az a beszéd és a viselkedés. Akkoriban nem úgy viselkedtek és beszéltek az emberek, ahogy mostanában, így egy kissé körültekintően kell eljárni.
A hagyományokat és a kultúrát nagyon tisztelem. Ezért ha van rá lehetőségem a regény megkezdése előtt alapos kutatásba kezdek, mert nem akarok hibázni. Ezt a részét nagyon szeretem, mert több mindennel megismertetem magam és néha meglepődöm, hogy miket fedezek fel. Nagyon jó barangolni a neten olyan dolgok után, ami pontosan le is van írva és ami elég érdekes ahhoz, hogy lekössön és tanuljak belőle. Természetesen könyvekből sem árt tudakozódni, így az információgyűjtést is megkönnyítem. De ha van egy elképzelésünk miszerint egy bizonyos hagyományt is bele szeretnénk szőni a történetünkbe, mert úgy gondoljuk megéri beleírni és számunkra lenne értéke, de az talán akkoriban nem annyira volt népszerű, vagy épp még nem jelent meg, esetleg már feledés homályába veszett, hagyjuk érvényesülni a dolgokat és majd meglátjuk mit hozunk ki belőle.
A stílushibákat jobb elkerülni, de sosem lehetünk biztosak benne, hogy mikor tévesztünk és ezt észrevesszük-e időben vagy sem. Ilyen a beszédhelyzet vagy a szóhasználati hibák. Az ismétlések elkerülése érdekében többszöri átolvasás javasolt. A volt magyar tanárom szerint sose jó, ha egy teljes mondatban szóismétlés van, vagy a következő mondat ugyanazzal kezdődik, amivel az előzőt elkezdtük vagy befejeztük. A párbeszédeknél különösen nem jó. Tapasztalat. A legtöbbször használt szavakat, mint például a mondta, válaszolt, szólt, felelt szavak helyett próbáljunk mást találni vagy bővítsünk rajta, ha tudunk. A mondatszerkesztésnél arra ügyelek, hogy összefüggő és érthető legyen. A bonyolult mondatok sem mindig jók, főleg ha az olvasó többszöri átolvasás után sem tudja mi mit akartunk ezzel közölni. Persze mi könnyen vagyunk, hisz tudjuk miről van szó. Ennek ellenére szeretem túl bonyolítani a regényeim és ezzel együtt a saját helyzetem.
Magam is sokat tanulok, keresgélek, gyűjtök. A legkönnyebb az, ha veszünk egy füzetet és leírjuk, ami fontos, mert idővel hasznossá válhat.
A kérdés már csak az: mire kell figyelni, hogy mindez sikerüljön és az olvasó át tudja élni a történetet, képes legyen elhinni, hogy ez a történet tényleg abban a korban játszódik, melyet az író meg szeretne eleveníteni a sorok által?
Amikor írni kezdtem, magamnak írtam. Nem érdekelt, hogy más mit gondolhatna arról, hisz ami nekem jó és tetszik, azt mások úgy is fogadják el. Persze nem minden esetben van ez így, ezt én is belátom. Ha az író bele tudja magát élni a helyzetbe, a szereplőkbe, a konkrét helyszínen és időben, akkor az olvasót is meg tudja győzni arról, hogy az igaz, valóságos, az érzések ugyanúgy megtalálják őt is, felkelti az érdeklődését és még azt sem bánja, ha mindez csak képzelet szülte alkotás. Voltam már olyan helyzetbe, hogy olvastam egy könyvet és szinte beleszerettem a helybe, ahol játszódik, el tudtam képzelni, hogy létezhet az a kis város. De amikor utánanéztem, rájöttem, hogy nem létezik, de nem bántam meg, hogy elolvastam a regényt és nem csalódtam az íróban sem, amiért egy kicsit megtévesztett.
A lényeg, hogyha írunk is egy bizonyos korban játszódó történetet, engedjünk a határoknak, a képzeletnek, de tartsuk be azt, hogy mindenki számára valóságos maradjon.


Néhány kedvelt régi időkben játszódó regény, amelyeket szívesen olvastam, olvasok és tudok ajánlani: Jane Austentól a Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, Emma; Sidney Lawrence-től A kalóz asszonya; Linda Lael Millertől a Vágy és végzet; Mary Jo Putney-től a Porcelán menyasszony, Vihar és rózsák, Különös találkozás; Victoria Holttól a Mellyn úrnője, A kísértetház asszonya, A titokzatos asszony, A hetedik holdtölte, Ördög a lovon, A diadalmas oroszlán, A szerelemgyerek; Gayle Callentől Az úrnő testőre, Jegyesek; Amanda Quicktől A gonosz özvegy; Jennifer Blake-től az Éjféli valcer, Győztes ölelés, Sötét színjáték, Vihar és ragyogás; Daphne du Mauriertől A francia kalóz szeretője. (Ez utóbbi filmben is jó)

Nincsenek megjegyzések: