2013. július 26., péntek

Vendégírónk, Sofy írása - Utazás az időben, avagy múlt a jelen helyett



Számomra mindig is nehéz, mégis izgalmas feladat, amikor a múlt egy kis szeletét kell kiragadnom és abban elhelyezni a történetemet. Egy kornak megvannak a sajátosságai, a maga kultúrája, politikája, ami befolyásolja az akkor élő emberek látásmódját, véleményét. Ezekhez olykor nehéz alkalmazkodni, és némiképp úgy érzem, hogy megvan kötve a kezem.Ám ennek megtapasztaltam az ellenkezőjét.Nemrégen olvastam egy magyar író könyvsorozatának első kötetét. A történet Kárpát-medencében játszódik, a Honfoglalás után, amikor őseink már kalandos életüket élték. Egy magyar férfi és egy bajor lány szerelméről szól a történet, és bár tudom, hogy fiktív regényről van szó, én teljesen beleszerettem.Miközben az író sorait olvastam, lepergett szemem előtt a minden. Olyan valóságosnak és hitelesnek tűnt a regény, hogy kétség nélkül el tudom képzelni, hogy akár így is történhetett.Az író megmutatta, hogy hiába játszódik több mint ezer évvel ezelőtt a történet, amiről alig maradt fent valami írásos emlék, képes volt megőrizni az adott kor sajátosságait. Mégis belevitte egyediségét, elrugaszkodott egy kissé a valóságtól és olyan gyönyörű és lehengerlő történetet alkotott meg, amire talán egyedül csak ő képes kifejező és leíró szavaival. Persze látszik, hogy igyekezett a realitás talaján is ott maradni, amit sikerült is neki. Semmiből sem túl sokat.Az írást hosszú kutatás és sok olvasás előzi meg. Utána kell nézni az adott kor történelmi hátterének, az akkor történt eseményeknek. Fontos, hogy a szereplőket körülvevő környezetet is megfelelően ábrázoljuk, így érdemes utánanézni az akkoriban jellemző építési stílusnak, és hogy milyen fajta épületek keletkeztek akkoriban. Milyen volt a táj, milyen környezetben éltek a szereplők. Szegény vagy gazdag, zöld vagy ipari területen. Segíthet, ha több ilyen képet is megnézünk, így könnyebb elképzelni. Legnehezebb talán a szereplőnk megalkotása. Számomra mindig ez jelenti a legnagyobb kihívást, ugyanis olyan jellemmel és tulajdonságokkal kell felruháznunk, akiről el lehet képzelni, hogy akkoriban élt. Fontos ilyenkor, hogy megtudjuk, milyen ruhát viseltek az emberek, hogy hordták a hajukat, miképpen fejezték ki magukat, hogyan éreztek és mi befolyásolta a gondolkodásukat. A politika, az akkori divat és a közvélemény. Milyen vallást gyakoroltak, milyen törvények uralkodtak, milyen társadalmi lépcsőfokok voltak, milyen volt az államszervezet. Ezekről érdemes jegyzeteket készíteni, és így nem gubancoljuk össze azt a sok szálat. Szeretek beszámolókat, esetleg napló bejegyzéseket olvasni és azt is valahogy jobban preferálom, amikor a szereplő önmaga meséli a történetet. Így jobban és mélyebben megismerem a lényét, betekintést nyerek a gondolatai közé, átérzem azt, amit ő és könnyebben tudok azonosulni vele. Úgy érzem olyankor, hogy az ő bőrébe bújtam, és szinte együtt mozgunk és éljük át az eseményeket. Így számomra egyszerűbb megalkotni a saját figurámat, hogy egyedi legyen, önálló gondolatai legyenek, mégis hiteles maradjon. 

Mielőtt egy történelmi novellának vagy regénynek nekiállnék, sokat olvasok előtte olyan történetet, ami az adott korban játszódik. Többször átolvasom, igyekszem minél jobban megismerni a szereplőket, a történelmi hátteret és a környezetet. Minél jártasabb vagyok egy adott korban, és minél jobban át tudom élni az akkor történteket, annál közelebb érzem a szívemhez. Miközben írok, szeretem fejben átélni a dolgokat. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és megpróbálom elképzelni, ahogy a szereplőmként ott állok és rajta keresztül látom az embereket, a házakat és az utcákat. Így számomra könnyebb az írás és azt írom le, amit én láttam, mint elbeszélő vagy amit én láttam a kitalált figurámként. Igyekszem persze nem elveszni a részletekben, ami nálam sokszor nehezen kerülhető ki. Számomra fontos, hogyha egy kort megvizsgálok, akkor ismerjem a stílusirányzatot is. Ezt aztán igyekszem kedvem szerint formálni. Szeretem, amikor egy korban esetleg több stílus is uralkodott, így kicsit több lehetőségem van csavarni egyet az eseményeken, amit által meg lehet lepni az olvasót. Az ilyesmi nagy kedvencem. Kultúra és hagyományok. Ha ilyennel találkozunk a történetben, többet megtudhatunk a régi kor embereiről, babonáikról, a vallásukról, a hitükről. Látjuk, hogy milyen alkalmakkor, mit és hogyan ünnepelnek, milyen játékokat játszanak, mik a szokásaik-és ha esetleg valaki megszeg egy hagyományt, ilyen büntetés éri az illetőt. Egy ilyen szembeszegülő személyről nagyon érdekes történetet lehetne írni, és az ő gondolatai által megismerkednénk a múlt akkori részének negatív részével és hibáival is. Hiszen minden jónak van egy rossz oldala. Szeretem ezt a részét a kutatásnak, ugyanis amikor ilyesminek olvasok utána, sokszor olyasmivel találkozom, amin igencsak meglepődök. Ilyenkor jó érzés, hogy újat tanulhatok.

Ha az 1800-as évekre gondolok, a romantikus Anglia jutott eszembe. A cilinderek és a hosszú szoknyák korszakában jellemző volt, hogy egy fiatal nő és férfi egymásba szeretett, de csak nagy küzdelmek árán lehettek egymáséi, ugyanis a társadalom vagy a család közéjük állt. Számomra az a furcsa ebben a korban, hogy a romantikában előtérbe kerülnek a felfokozott érzelmek, mint a csalódottság, a világfájdalom és a lángoló öröm, mégis végtelenül udvariasak és visszafogottan viselkednek egymással. A beszédstílus és a viselkedés teljesen más, mint a mi korunkban, ez pedig számomra kissé zavaró és nehéz vele azonosulni. A hideg és olyankor távolságtartó viselkedések mögött mégis tomboló érzelmek rejtőznek, és ezt a fajta belső vívódást néha nehéz leírni. Amikor nekikezdünk egy történetnek, nem érdemes egy gondolat nélkül fejest ugrani a közepébe, ugyanis könnyen hibákat véthetünk. Amikor én 3 vagy 4 éve nekiálltam az első történetemnek, rengeteg hibát követtem el. Sok volt benne a szóismétlés, gyakran ugyanazt írtam le több bekezdésben-csak más szavakkal-mert szeretek elveszni a részletekben (sajnos a mai napig). A szereplőim nem voltak rendesen kidolgozva, csak papírmasé karakterek voltak és bár 18 és 20 éves huszonegyedik századi fiatalakról volt szó, olyanok voltak, mint a 13 és 14 gyerekek. Nem ábrázoltam reálisan az eseményeket, és a helyszín is egészen... egy zárt és sötét helyre sikerült, a város kellős közepén. A történet is kusza volt, nem voltak összefüggő és értelmes mondataim, és gyakori volt a sok pont is ahelyett, hogy vesszőket használtam volna. 
Nagyon szeretek írni, számomra ez a hobbi szenvedéllyé vált. A kezdetekben nagyon szegényes volt a fogalmazásom, és még mindig úgy hiszem, hogy van mit tanulnom. Szeretek elmerülni a saját világomban és addig a kis ideig ott is maradni, amíg a toll a kezemben van. Olyankor az csak az enyém. De az évek alatt fontossá vált, hogy mást is beengedjek azon a kapun. Ha szívvel írok, és beleteszem az írásba azt, ami én vagyok, hiszem, hogy más is képes ugyanúgy élvezni a történetet, mint én. Csak legyek meggyőző, hatásos, és ne zavarjam össze vagy rettentsem el az olvasót. Nyilván nem mindenkinek fog tetszeni a történetem, de ha már valaki élvezi és egy pillanatra megszabadul a hétköznapok súlyától, akkor úgy érzem, már sikert értem el!

Akiknek megfogtak a művei, és számomra igen fontosak: Benina Megsebzett szabadsága, Jane Austentől a Büszekség és balítélet, és N.H.Kleinbaum Holt Költők Társasága.

Nincsenek megjegyzések: