2013. augusztus 17., szombat

Tom Sawyer - Változatok egy szerelemre - Penna Galéria


2013. 09. 21.
Kedves Naplóm!
Őszintén sajnálom, hogy olyan régen írhattam neked utoljára, de mostanában hihetetlen sebességgel gyorsultak fel a napjaim, és ha mindezt elmesélem neked, biztos vagyok benne, hogy egy cseppet sem fogsz rám haragudni és te is olyan boldog leszel, mint most én.
Pár hete történt, hogy először számoltam be neked Petiről, az új osztálytársamról, de akkor mindent másként gondoltam. Már az első pillantásától felhevültem és a szívverésem őrült tempót kezdett diktálni a mellkasomban, s tudtam, ezekben a másodpercekben ő is lát engem és hasonlóan érez, hiszen nem egyszer időztek rajtam átható szemei. Ugyanakkor haragudtam is rá. Népszerű és vidám volt, míg én elhatároltam magam az emberektől és szabadidőm nagy részében a magányt választottam. Magam sem tudom biztosan 
miért tettem, talán így akartam kitűnni az arctalan tömegből, talán így akartam valami többé, izgalmasabbá válni, mint az unalmas, felszínes, fecsegő lányok. A lényeg, hogy a viselkedésem sikerrel járt, mivel Peti egyre több figyelmet szentelt nekem. Ahogy múltak a napok, a pillantások és mosolyok hosszú beszélgetésekbe, a beszélgetéseink pedig barátságba torkolltak. De több volt ez, mint egyszerű barátság, mindketten éreztük. Nem mertem neki teljesen őszintén beszélni magamról és kitárni az érzéseimet, hiszen ő rendkívül közkedvelt és erős volt, míg én olyan könnyen eltörhettem. Szerettem volna, ha ő nyílik meg nekem először, s ebből talán én is több bátorságot tudtam volna meríteni, azonban ha a beszélgetésünk témája komolyabbra kezdett fordulni elpirult és lesütötte a szemét, mint egy szégyenlős, de rendkívül bájos kisfiú.
Nem várhattam tovább. A szívem kezdett oly nagyra nőni, érzéseim pedig annyira intenzíven kavarogtak már a lelkemben, hogy még egy nap az érintése nélkül talán az életembe került volna. Ezzel megérkeztünk a mai naphoz. Az első előadás alatt, egy rögtönzött papírdarabon üzentem neki, miszerint a következő szünetben találkozzunk a parkban, a tölgyfa alatti padnál. Előbb ért oda, mint én, és már messziről láttam az arcán az izgatottságot. Tehát ő is sejti a fontos pillanat közeledtét. Minden egyes lépéssel mindinkább hatalmába kerített a drukk. A déli Nap izzó sugarai, mint végtelen indák ostorozták az arcomat, s leszakítottak rólam minden erkölcsi álarcot, míg csak a tiszta érzéseim maradnak előtérben. Sírva borultam az ölébe, ajkaimat a szájára tapasztottam, nyelveink pedig táncra hívták egymást, mintha ez lenne az élet legtermészetesebb emberi megnyilvánulása. Amint egy rövid pillanatra lélegzethez jutottunk, minden tartózkodásunkat, mik az elmúlt napokban akadályoztak minket áttörve, szerelmet vallottunk egymásnak, s folytattuk a gyengéd játékot, amíg csak az idő engedte.
Kedves Naplóm. Minden bizonnyal ez volt életem legcsodálatosabb napja. Ha tehetném, az időbe dermeszteném a jelenlegi állapotomat, mert tudom, hogy múló boldogság az, amit most érzek, de talán ettől még értékesebb és ezért fogok megbecsülni minden egyes másodpercet, amit benne tölthetek. Mostanra éjfél is elmúlt. Illene minél jobban kipihenni magam, ugyanis még nem merem elhinni, hogy a holnapi nap elfog jönni és a mai valóban megtörtént, így jobban teszem, ha lefekszem. Kétséges, hogy tudok majd aludni.

2013. 09. 03.
Kedves Barátom. Az első alkalommal írok neked, mióta megkezdtem új évemet az iskolában. Büszkén jelenthetem, hogy hivatalosan is egyetemistává avanzsáltam, és talán el sem tudod képzelni, milyen merész ambíciókkal vágok neki az új tanévnek. Bátyámnak köszönhetően, aki már harmadik éve koptatja itt a padokat, rendkívül gyorsan beilleszkedtem. Azonban a rengeteg ember ellenére, akik körülvesznek és barátkozni próbálnak, továbbra is magányos vagyok, akár csak középiskolában. Költözésünk szomorú okainak már tudatában vagy, ezért nem is akarok többé a múlttal törődni, de annyi biztos, hogy még zárkózottabbá váltam az események hatására, amit az új közeg tovább súlyosbít. Jó ideig biztosan nem fogok szert tenni itt barátokra, egy igazi lelki társról nem is beszélve, hiszen elérhetetlen távolságra állok minden emberi kapcsolattól.
2013. 09. 12.
Kedves Barátom. Az egyetem olyan, mint vártam: Sivár és elidegenedett. Néha úgy érzem magam mintha egy csapat baromfi lennénk, akikbe csak azért fektetnek némi energiát, hogy aztán minél nagyobb haszonnal vághassanak le. Az idő lassú csordogálásával, fokozatosan áramlik ki belőlem az energia és a tudás vágya, s még csak alig több mint egy hét telt el. Magam sem merem elhinni, hogy ennyire gyenge az akaraterőm és ilyen egyszerűen mosódnak el előttem a kitűzött célok és ábrándok. Az egyetlen pozitív élményt egy lány jelenti, aki mint egy erős mágnes, vonzza a tekintetem és szemei olyan szuggesztív hatással szegeződnek rám, ami alól minden erőfeszítésem ellenére sem tudom kivonni magam. Éppen olyan magányosnak tűnik akár csak én, annyi különbséggel, hogy ő ezt határozottan demonstrálja az egész iskola számára. Egyedül eszik vagy várakozik a következő órájára, az udvarban és parkban látványosan elhatárolódik mindenkitől és még az előadásokon is az üres padokat keresi. Talán ő ezt nem is tudja, de hihetetlen módon imponál nekem. Azt hiszem, holnap megkeresem és megkérdezem a nevét.

2013. 09. 13.
Kedves Barátom. Ezt a gyönyörű, különleges lányt Annának hívják és minden elvárásomat túlszárnyalta a beszélgetés, amit ma vele folytattam. A részleteket nem fontos, hogy túl mélyen ismertessem veled, ami a lényeg, hogy kisugárzásával, látásmódjával és szokatlan gondolkodásával azon nyomban ledöntött a lábamról. Órákon keresztül folyt köztünk az eszmecsere, olyan komoly témákról, melyek az első beszélgetéseken meglehetősen ritkák, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján. Pár napja azt írtam neked, hogy nem fogok barátokat találni. Jelen helyzetemben minden esély megvan rá, hogy hatalmasat tévedtem.

2013. 09. 18.
Kedves Barátom. A napjaim egyre derűsebbek, amit kizárólag Annának köszönhetek. Azt hiszem, belé szerettem, de nem vagyok biztos se magamban, se az ő érzéseiben. A lehetőség, hogy viszont szeret és a rám leselkedő boldogság letaglózzák a szívemet. Meg kell tudnom, ő is olyan érzelmeket táplál-e irántam, mint én ő iránta. Az elmúlt napokban, ahogy lehetőség adódott erre, inamba száll a bátorságom és úgy elszégyelltem magam, hogy a szemébe sem tudtam nézni. Még erősebbnek kell lennem és meg kell tanulnom leküzdeni a korlátaimat.

2013. 09. 21.
Kedves Barátom. Nehéz szavakba öntenem a ma délelőtt történteket, hiszen még nekem sem igazán sikerült felfognom és feldolgoznom azokat. Annával folytatott viszonyom lassan, de biztosan bontakozott ki, és tegnap végre megtört az átok, ami hátráltatta a kapcsolatunkat. Levelet kaptam, amiben sürgős találkozót kért. Nem írta mi okból, de az invitálás szokatlan módszeréből rögtön megéreztem a következő percek fontosságát, és ha a habozásommal még nem rontottam el semmit, eljött a megfelelő pillanat, hogy kitárulkozzak előtte. A padon ültem, meredten bámulva, ahogy rezignáltan közeledik felém. A mögöttem emelkedő, délelőtti, meredek napsütés egyenesen testére borult és olyan kristálytisztán világította meg előttem, amihez foghatót soha nem láttam, talán nem is fogok többé. Ez a látvány, biztosított, hogy megtaláltam az igazit, és a szavak helyett magamhoz öleltem és megcsókoltam.

Nincsenek megjegyzések: