2013. szeptember 21., szombat

Meséld el, hogy történt!



Régebben volt példa a Grimm-mesélve, vagy Piroska, a farkas avagy ki harap a végén című feladatainkra, melyeknek jellegét most visszahoznám, és ismét kihívásnak szánnám. A feladat nem túl bonyolult. Jellegében és témájában, hasonlóan a korábbi feladatokhoz, csak a fantáziátokra lesz szükség. Akik nem próbálhatták ki magukat akkor, mert még nem ismerték az oldalt, vagy határidő miatt lecsúsztak az alkotási lehetőségről, most ismét itt az alkalom, hogy próbára tegyék a mesélőkéjüket :) 


Felhasználható mesék: Hófehérke, Szépség és a Szörnyeteg, Békakirályfi, Piroska és a farkas, Hamupipőke, Csipkerózsika.

Feladatismertető

Kérlek titeket, figyelmesen olvassátok végig, a kérdések elkerülése végett! Ha valami mégsem érthető, nem voltam egyértelmű vagy egyéb kérdésetek van, amiről nem esett szó a leírásban, nyugodtan írjátok meg az üzenőfalon!

Mindenki ismeri szerintem a mesék alaptörténetét, a cselekményt, a szereplőket, a mese alakulását és annak végét, ahol a rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig győzedelmeskedik. Mellesleg pedig, ahogyan az megszokott, minden mese egy-egy tanulságot ad a kezünkbe, amellyel gazdagabban távozhatunk olvasás után. 
A feladat által nincs más dolgotok, mint bemutatni a választott mesének egy jelenetét. Tekintve a két komment terjedelmet, szerintem érdemes az egész mese helyett annak, csak egy adott pillanatát megírni és azt bemutatni a mese hangulatának, témájának megfelelően... ennek értemében mondjuk, a Hófehérke esetében az almába harapás jelenetet, amely nagyon meghatározó a mese szempontjából.
Ilyen tekintetben, érdemes végig gondolni, hogy egyes mesékben mely az a történés, amelyet érdemes megragadni és papírra vetni, hiszen az egész mese ábrázolása sokkal több helyet venne igénybe, mint két komment. A teljes történet bemutatását és leírását kár besűríteni két kommentbe, így csak tanácsolni tudom, hogy amint választottatok történetet, keressetek benne egy jelenetet és csak azt dolgozzátok ki!

A választott mese és annak választott jelenete után, további lehetőségek adódnak, hogy még színesebbé és egyedibbé tegyétek az amúgy is ismert cselekményt, hiszen nem kell feltétlen, a megszokott főszereplő szemszögéből ismertetnetek a történetet. Mesélhettek a Gonosz Boszorka, a Békakirályfi vagy a Farkas szemszögéből is, ezáltal teljesen más megvilágításba helyezve a történetet vagy akár változtathattok is a cselekményen, hiszen... nem mindig igaz a mondás, miszerint boldogan éltek, míg meg nem haltak. Talán Hófehérke okkal érdemelte ki a királynő gyűlöletét és nem is annyira ártatlan, mint ahogyan ismerjük? Mi történt volna, ha Hamupipőke nem jut el a bálba? Akkor is találkozott volna a herceggel vagy teljesen más kimenetele lett volna a történetnek? A Szörnyetegnek meddig kellett volna raboskodnia az átok által elnyert testben, mellyel a boszorkány sújtotta, ha Szépség nem viszonozza az érzelmeit? Na és gondolatban, mivel üthetjük el Csipkerózsikaként az időt, ha akár száz évnyi alvásra kényszerülünk? 

A történetekkel új játsszatok, akár a játékokkal! Zökkentsétek ki a megszokott medrükből, alakítsátok más irányba a cselekményt, adjatok új véget a történetnek, esetleg helyezzétek át a történetet akár napjainkba, keltsétek életre a szereplőket akár modern karakterekként, vagy mutassátok be a gonosznak hitt karakterek részéről a történetet, ezzel megmutatva a mese másik oldalát, mely eddig talán, ismeretlen volt a számunkra... legyetek humorosak, izgalmasak, végtelenül romantikusak vagy akár keltsetek félelmet, és írjatok horrorisztikus hangulatban! Merjetek nagyot alkotni, irányítsátok a mese történéseit, a karakterek jellemeit, érzelmeit és gondolatait, melynek csak a fantázia szabhat határt!


33 megjegyzés:

Shirley L. Cathwyn írta...

Kedves Szatti!
Remek feladat, nagyon tetszik!
Hófehérke sztoriját választottam, átírtam, kissé másfajta tanulsággal.
A Címe: Átírt történetek, avagy a herceg,
aki nem érkezik meg.

Minden a szokásos rend szerint zajlott, és a törpék nézték, ahogy Hófehérke kiveszi az almát az öregasszony kezéből. A lány tudta, mi fog történni, tudta, ki az öregasszony… mégis elvette az almát. A mese így van megírva – mondták mindig. Harapj csak bele az almába, a herceg úgy is mindig rád talál. Hófehérke kinyújtotta hófehér kezét, és elvette az almát. Minden rendben lesz, nyugtatta magát, ahogy a boszorkány ravaszul csillogó szemébe nézett. Így volt megírva…

A boszorkány arcán sokadszorra terült szét a jól ismert, győzedelmes vigyor. Leszokhatna már erről – gondolták a törpék, ahogy újra végignézték, ahogy Hófehérke törékeny teste a padlóra zuhan. Az alma, aminek a húsában ott volt a lány fognyoma, bucskázva gurult el a padlón, be az ágy alá. Ki tudja, hány ugyanolyan, fénylő vörös alma volt már az alatt az ágy alatt, a törpék minduntalan elfelejtetek kitakarítani az ágy alatt. Nem is volt rá szükség, minden egyes alma oda gurult be… minden egyes mesében. Hiszen így volt megírva…

A nő visszaváltozott a hajlott hátú öregasszonyból, magas alakját kihúzta és győzelemittasan nézett le a padlón heverő lányra, annak kissé elnyílt, vérvörös ajkára és azokra a hosszú, hollófekete tincsekre. Mennyit szenvedett miattuk, amiért ezt a gyereket a király jobban szerette, mint ő magát! Pedig csak egy haszontalan kis csitri volt. A királynő szigorú vonásai eltorzultak a féltékenységben, majd egy lenéző pillantást vetett a törpékre, és kivonult a szobából. Végre egyszer ő győzött – legalább is ezt érezte. De ez most más volt, most az egyszer volt valaki, odakint, a mesén túl… hogy átírja a történetet.

A fiatal lány eközben fogta a tollát, és gondosan, a mese minden egyes betűjét a papírra másolta. Ugyanazokat a szavakat használta, ugyanolyan nyelven írt… csak a történetet változtatta meg. A magáévá tette a szereplőket, ahogy a tollából a papírra kerülő tinta újra megalkotta őket. De most máshogy lesz – gondolta a lány, ahogy a képeskönyvet nézte. Hányszor hallotta már ezt a mesét, hányszor ülte végig a nővére felolvasását, álmodozva, miközben Hófehérkének képzelte magát. De most már megunta, változást akart. Ezért lesz most máshogy a mese, gondolta a gyerek, miközben az első pontot már máshol tette ki. Eközben a képeskönyvben, ami mellette hevert, észrevétlenül elmozdult egy részlet az első festményen… és minden megváltozott.

A királynő arcán mosoly játszott, ahogy a tükör előtt állt. Igen, már érezte, hogy változóban van a történet. Már el is kezdődött, nincs visszaút. Nem lesz többet boldog befejezés – gondolta a királynő. Gyűlölte a boldogságot, gyűlölte a herceget, gyűlölte a szerelmet, mert mindez nem lehetett az övé. Gyűlölte azért, mert ő csak egy lovászfiút szeretett. Gyűlölte azért, mert az anyja eltiltotta a tőle, és gyűlölte azért, mert ő maga sosem lehetett boldog. És ott volt az a gyönyörű Hófehérke… végre valakinek ugyanúgy tönkreteheti a szerelmét, ahogy az anyja tette ővele! Hófehérke bájos kislány volt, de nem akarta, hogy boldog legyen. Ha már egyszer ő sem lehetett az.

A törpék ott álltak, az üvegkoporsó körül, a lányt figyelték. Fekete tincsi legyezőként terültek szét a párnán, a kezét összekulcsolták a mellkasán. Mindent úgy, ahogy legutóbb, egy picit sem másképp. A mesének így kell mennie, mégis most valami baj volt. A hercegnek már ott kellett volna lennie… hol késhet? Merre van már? És igen, valami megváltozott, Hófehérke arca sem volt olyan nyugodt, mint az előző mesékben. Nem volt más, csak igazán halott, élettelen. A törpék viszont csak álltak ott, mind a heten, és várták a herceget… aki csak nem akart megérkezni.

Shirley L. Cathwyn írta...

folytatás...

A lány most kezébe vette a képeskönyvet, de hirtelen kiejtette a kezéből a tollát. Ránézett a képre, ami első látásra ugyanolyan volt, de mégis más. Nézte a törpék aggodalmas arcát, Hófehérke egyre fakuló alakját. Mintha valaki ki akarná őt törölni a képből, mintha tényleg meghalt volna. A lány elborzadt, és elhajította a mesekönyvet. Megváltoztattam a történetet, döbbent rá. Elvettem a boldog befejezést! Semmi sem lesz már ugyanolyan, a képen Hófehérke alakja egyre fakult, és fakult… a lány felvette a földől a képeskönyvet, lapozni kezdte. Megváltozott. Minden, minden elromlott, a herceg nem volt sehol, a mostoha arcán győzelemittas mosoly játszott. Hófehérke pedig fokozatosan vált egyre halottabbá, hogy a kislány megölte őt a történetben. A törpék egyre jobban sírtak, a koporsó egyre jobban kezdett elsötétülni. Mintha át akart volna alakulni egy örök, fekete börtönné… a lány felkapta a tollat, és sebesen írni kezdett. Nem romolhat el minden. A mese úgy volt megírva, ő pedig mindent megváltoztatott.

A törpék egymás vállát veregették, miközben társaikat egyre jobban rázta a zokogás. A koporsó hamarosan örökre magába zárja Hófehérkét… a királynő most nyert. Elképzelhetetlen volt, mégis megtörtént. Megváltoztatták a mesét, elvették a boldog befejezést. A herceg, úgy látszott, soha nem ér már oda a koporsóhoz. Minden, minden elromlott…

A fiú széthúzta az utolsó bokor leveleit, és kilépett a tisztásra. Lélekszakadva rohant a koporsóhoz, amiben ott feküdt Hófehérke, mint mindig. De most kis híján elkésett, s még most sem tudta, időben érkezett-e. A lány túlságosan sápadt volt, túlságosan fakó, mint egy mese hercegnője, akit lassan elfelednek az emberek, és csak, mint halott szépségként emlékeznek rá. Ha egy történetet elfelednek, az katasztrófával jár. Az olyan, mintha megölték volna a szereplőket, ahogy a mostoha Hófehérkét. Azt pedig, hogy átírják azt, ami egyszer pedig már meg volt alkotva… el sem tudták volna képzelni. Túlságosan súlyos következményekkel járt volna.
A herceg lelökte a koporsó fedelét, ami csattanva tört darabokra a földön. Add, hogy időben érkeztem- gondolta. Mondd, hogy Hófehérke felébred! A fiú a karjába vette a lány túlságosan könnyű testét, majd, mint mindig, megcsókolta. Aztán várt, várt, és várt.

A királynő a tükör előtt ült. Nem volt rendben valami, érezte, hogy megint elszívják az erejét. A vesztes szerep volt rá ilyen hatással, az, hogy Hófehérke mindig felébred a történet végén. A királynő dühében felkapta az őz szívét tartalmazó ládikát, és erőteljesen a falhoz csapta. A ládika kettétört, a szív pedig akárcsak a mérgezett alma, elgurult a földön, egyenesen a nő lába elé. A királynő összetiporta az őzsuta szívét… és érezte, hogy megint vesztett.

Eközben a tisztáson Hófehérke mellkasa megemelkedett, ahogy vett egy nagy levegőt. A hercegből kiszakadt egy megkönnyebbült sóhaj, ahogy a lány kinyitotta a sötétzöld szemeit. Egy ideig meglepetten vizsgálta a herceg arcát, aki szélesen elmosolyodott. Kis híján későn érkezett. Kis híján az ő hibájából halt meg a lány, akit a legjobban szeretett. A lány halványan elmosolyodott, majd halkan annyit mondott a hercegnek:
- Azt hittem már sosem érsz ide.

Szatti írta...

Kedves Shirley!

Nagyon örülök, hogy már is érkezett be írás a feladatra, és örülök neked, hogy megihletve, máris elsőként alkottál rá :)
Nagyon tetszett a történeted, ahogy indítottad, ahogyan kibontakoztattad a gondolatokat, ahogyan végigvezetted. Remekül fogalmaztál, tetszett a szemszög is, ahogyan mesélve, nem E/1. személyt használva, mindegyik karakter oldaláról belekóstolhattam kicsit a történetbe, a gondolatokba. Az pedig külön nagyszerű ötlet volt, ahogyan magát az írót, önmagadat is belevontad a cselekmény alakulásának folyamatába. Gratulálok neked és köszönöm, hogy írtál a feladatra! :)

Névtelen írta...

Szia Szatti! Ginny vagyok. Ismételten megpróbálkoztam összeütni valamit, remélem ezúttal közzé tudom tenni.

A címe: Hamupipőke (Julie) drámája

Névtelen írta...

Itthon ülök, a szobám négy fala közé bezárva. Ujjaim között Zoey születésnapi meghívókártyáját szorongatom. El kell jutnom valahogy ebbe a buliba. Ott lesz mindenki aki számít. Teljességgel kizárt, hogy a mostohám a beleegyezését adná, de én azért megpróbálom. Nem tudom miért ilyen vaskalapos. 2 hónap szobafogság azért, mert kipróbáltam a cigit? Na nemár! Ő talán sosem volt kamasz? Bezzeg a kedves nővérkéimnek mindent lehet. Elkényesztetett pojácák, pfuj! Kizsákmányolnak. Nekem kell megírnom a házifeladatukat, elpakolnom utánuk, rendet tenni a szobájukban, és még sorolhatnám. Most is miattuk vagyok itt. Chassy intézte úgy, hogy a Banya rajtakapjon mikor Michaelaval rágyújtottunk. Az persze, hogy ő elvesztette a szüzességét múlt szombaton, nem gáz! Hiába júdásoltam be az anyjánál,ezt a választ kaptam: „Hazug! Hazudsz te gyáva kis pondró! Így mentenéd a bőrödet mi? Példát vehetnél az én kislányomról! Hogy merészeled őt megvádolni ilyesmivel? Ez talán a magadfajtáknál divat, de mi rendes, tisztességes nők vagyunk! Szégyent hozol a családunkra! 2 hónap szobafogságot kapsz, a cigiért, meg a hazudozásért! Bla… bla, bla.” Nem mintha ez sokat rontott volna a helyzetemen. A családban, pontosabban ebben a csűrhében, aminek a tagja lettem - édesapám bizarr ízlése és rendkívül rossz emberismerete miatt – én vagyok a takarítónő, a szakács, a felszolgáló. Szóval egy perc szabadidőm sincs. A faliórára pillantok. 6:15. Ideje nekivetkőzni, ha még idejében el akarok jutni a buliba. Kilépek az ajtón. A Banya épp a konyhában tevékenykedik. Halkan a háta mögé lopózok, és megszólítom.
- Bori néni, szeretnék valamit megbeszélni magával.
A Banya teste hirtelen görcsbe rándul, és szopránban igyekszik a tudtomra adni, mennyire rájiesztettem, és hogy nem kívátanos személy vagyok a számára.
- Jaj, te Szent Isten! Mit művelsz itt?! Rám hozod frászt! Hordd el magad, nem vagyok kíváncsi az ostoba hazugságaidra!
- De… csak azt szeretném kérni… csak.. Zoey partiáról lenne szó.
A Banya szája gúnyos mosolyra húzódik.
- Édesem, mondd csak, hogy van bőr a képeden, azok után amit tettél ilyesmire kérni?! Tűnj el a szemem elől! Tűnj el de tüstént!
- Nem hazudok! – ellenkeztem, holott jobb lett volna eleget tennem a parancsának.
A Banya a falhoz szorított, és fojtogatni kezdett, miközben a fejemet a falnak ütögette. Minden erőmmel próbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, és eltaszítani, de nem sikerült. Csak egyre erősebben szorított. Nem tudtam levegőhöz jutni, éreztem hogy gyengülök. Már csaknem elaléltam amikor a földre rángott, és legalább háromszor, négyszer gyomorszájon rúgott.
- Ne merészelj visszafelesni nekem, te szemétláda! Amíg az én házamban laksz, és az főztömet eszed, addig azt csinálod amit én mondok! Megértetted?
Képtelen voltam megmoccanni. Egész testemben reszkettem, és csak nyeltem a levegőt. Éreztem ahogy a torkomban lévő gombóc egyre nagyobbra nő, s hamarosan kitör belőlem krokodilkönnyek formájában. Ordítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon.
Chassy és Natalie a semmiből bukkantak elő, kezükben a „báli ruhámmal”.
- Lám, lám, a rosszak elnyerik méltó büntetésüket! – vigyorgott Chassy.
- Ez meg micsoda? – kérdezte a Banya.
- Julie szekrényében találtuk, Mama. Hát nem rettenetes?
- Valaki tárcsázza a divatrendőrséget! – nyivákolt Natalie.
Legszívesebben odarohantam volna, és kitéptem volna a kezükből a ruhámat, de arra is alig van erőm hogy visszatartsam a hányást és a sírást. A Banya egy ollót vett ki a fiókból és Natalie kezébe nyomta.

Névtelen írta...

- Hopp, kis hercegnő, attól tartok ma nem mész bálba.
Azzal szaggatni kezdték az estélyimet. Százfelé vágták, tépték, taposták. Könnybe lábadt a szemem.Én varrtam magamnak. Én, abban a kevéske szabadidőmben. Éjjel. Mennyi munkám veszett most kárba! Azt kívántam bárcsak halott lennék. Magamra hagytak. Ott feküdtem a padlón, megdermedve, könnyes szemekkel, vérző sebekkel. Hallottam, ahogy kilépnek a bejárati ajtón. A két szörnyeteg Zoey partijába igyekszik, a Banya meg randevúra, ha jól tudom. Én pedig itthon maradok. Mialatt a sebeimet nyalogatom ők táncolnak, piálnak és bepasiznak. Nagy nehezen sikerül négykézlábra állnom. Felkúszok a lépcsőn, a szobámba. Elterülök a földön. Nagyon kifulladtam, és mindenem sajog. Ekkor megcsörren a mobiltelefonom. Kristen keres.
-Szia Jul, akkor indulhatunk partizánkodni?
-Nem tudok elmenni. – préselem ki magamból.
-Hogy érted ezt? Itt vagyunk Jasonnel a házatok előtt. Az édes hármas most lépett ki az ajtón. Legalább engedj be, beszéljük meg.Kínok közepette felállok, és levánszorgok a lépcsőn. Kinyitom az ajtót. Kristen és Jason lélegzete eláll.
- Jól vagy? Mi történt veled?!
- A Banya… összevert. Megpróbáltam elkéreckedni, mire így reagált. A kígyók meg szétszaggatták a ruhámat. – zokogtam.
Jason a karjába vett, és lefektetett a kanapéra, miközben Kristen a sérüléseimet, és zúzódásaimat vizsgálta.
-Meg kéne néznie egy orvosnak.
-Kutya bajom… máskor is volt már ilyen.
-Julie, ezt nem szabadna eltűrnöd! Jelentenünk kéne a rendőrségen! Ez egy elmebeteg. – kontrázott Jason.
-Kérlek hagyjatok magamra…Annyit készültem erre, és most nézzétek…
Kristen felsegített, és betuszkolt a fürdőszobába. Megmosta az arcom, a nyakam, a karom. Megfésült, megtörölte a szemem, és adott egy zsebit, hogy kifújjam az orromat. Chassy szekrényéből kölcsönvettünk egy méregdrága koktélruhát, amit rám adott a hozzá illő cipővel. Szolidan kifestette az arcom.
-Indulhatunk.-mondta.-Ne aggódj, remekül nézel ki. Semmi sem látszik. Így hát mégiscsak eljutottam a buliba, a barátaim jóvoltából. Persze, óvatosnak kellett lennem, nehogy a kedves nővéreim felismerjenek. Szerencsére mindenki álarcot viselt, így ez nem okozott nagy gondot. Persze, Natalie ruhája növelte a kockázatot. Rövid időn belül megismerkedtem egy sráccal, aki most költözött ide Floridából. Egy suliba fogunk járni, mint kiderült. Felkért táncolni. Néhány pillanatra el is felejtettem a délután történteket. Kicsit ugyan még ingatag volt a járásom, de a fiú mellett biztonságban éreztem magam. Erősen tartott, és mélybarna szeme nyugalmat és derűt sugárzott. Hirtelen azonban forogni kezdett velem a világ. Eleinte azt hittem a tánc miatt van, de nem múlt el rólam. Pánikolni kezdtem. A szívverésem felgyorsult, kapkodva vettem a levegőt. Megálltunk.
-Jól vagy? – kérdezte.
Nem, nem voltam jól. Kivert a víz. Éreztem, ahogyan az erő elpárolog a testemből. Zsibbadtak a végtagjaim. A hangok tompa zajjá minősültek körülöttem, mígnem teljesen elhallgattak. Láttam az emberek rémült arcát, ahogyan az ajkuk a szavakat formálja… Olyan gyorsan történt minden. Próbáltam a fiú tekintetébe kapaszkodni, de az arcára kiülő rémülettől csak még jobban elbizonytalanodtam. Mi történik velem? Elvesztettem az egyensúlyomat, a térdem összecsuklott. Behunytam a szemem, minden elsötétült. A testem a hideg járóláphoz simult.


Szatti írta...

Kedves Ginny!

Tetszett az indítás, ahogy a hullámzó érzelmeken keresztül képet kaphattunk az alaptörténetről, a karakterekről. Jól hozta a sztorid az átvitt Hamupipőke történetet, mely napjaink viszontagságait idézi, modern szereplőkkel megformálva. A Banya karakterét kicsit erősnek éreztem, mármint a tettlegességre gondolva, ahogyan neki esett a főszereplődnek. Inkább szavakkal támadó, szarkasztikus és gúnyos modorú szereplőnek tudtam volna elképzelni. Mindaddig, amíg a cselekmény tobzódott, nagyon jó volt, a Banya erősségét leszámítva, viszont a végét kicsit kapkodósnak éreztem. Hirtelen jutott el a bálba, hirtelen váltották egymást a jelenetek, mely adódhatott abból, hogy mindenképp igyekeztél belesűríteni a történeted két kommentbe. Erre érdemes kicsit máskor figyelni. Köszönöm a történeted és gratulálok a munkádhoz! :)

Névtelen írta...

Szia Szatti! Köszönöm a kritikát. Úgy van, ahogy mondtad. Legközelebb majd jobban ügyelek erre. Az e-mail címeden elérhető vagy?

Szatti írta...

Igen elérhető vagyok. Írj nyugodtan! :)

Dorothy Large írta...

Szia Szatti!
Nagyon tetszik a feladat! Én Hamupipőke meséjét választottam!:)
Cím: Éjfélig tartó varázs

- A varázs éjfélig tart! Használd ki ezt a lehetőséget! - szólalt meg a gyönyörűséges tündér és, hogy nyomatékosítsa mondandóját, felemelte apró mutatóujját.
Hamupipőke csodálkozva nézett végig magán. Egy gyönyörű, halványkék fodros-csipkés báli ruha volt rajta, s bárhogy forgott benne, még mindig nem bírta elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.
- Amint az óra tizenkettőt üt, el kell hagynod a bált! - ismételte a tündér, ki alig volt nagyobb, mint a lány hüvelykujja.
- Köszönöm! Köszönöm! - szöktek boldogságkönnyek a leány szemébe, majd beült a hintóba, mely pár perccel ezelőtt még csak egy rothadó tök volt. A hintó elindult a bálba, Hamupipőke szíve pedig őrültem dörömbölt a mellkasán. Görcsösen nézte hófehér ujjait, melyekkel körkörös mozdulatokat írt le, hogy levezesse a feszültségét. Felpillantott az ablaküvegre, melyen viszontlátta hullámos, mézszínű fürtjeit, melyek gondosan a vállára omlottak. Kék szemei csak úgy tündököltek a boldogságtól. Hamupipőke végre, egyszer életében, igazán gyönyörűnek érezte magát.
A hintó zötykölődött, megugrott néha, de Hamupipőke szinte észre sem vette. Túlságosan boldog volt, hogy bármi is észrevegyen a külvilágból. Azt sem akarta tudomásul venni, mikor a hintó megállt, s az ajtó kivágódott.
- Megérkeztünk. Kérlek, ne feledd, amit mondtam! – szólalt meg újra a tündér, majd szomorúan mosolygott és eltűnt.
Hamupipőkének sem kellett több. Elindult felfelé a lépcsőn, bár legszívesebben szaladt volna, ahogyan a tűsarkúja bírja. De ez nem egy úrihölgyhöz való viselkedés.
Amint a lány felért a lépcsőn, szeme világát a sok nagy kaliberű kalap és az emberek sokasága töltötte be. Nem bírta visszafogni magát, szélesen elmosolyodott és az emberek forgatagába vetette magát.
Mindenki szinte tátott szájjal figyelte a leányzót, ahogyan léptei nyomán szőke és fodros tincsei meg-megugranak.
- Kisasszony! – szólította meg valaki, mire Hamupipőke mosolyogva hátrafordult.
- Szabad egy táncra? – az előtte álló férfi valószínűleg egy ötvenes éveiben járó kisebb nemesi családból származó gróf lehetett. Öltözéke előkelő volt, ahogyan magatartása és testtartása is.
Mielőtt Hamupipőke válaszolni tudott volna, egy ismeretlen kéz nehezedett a vállára.
- Sajnálom Alfréd! Azt hiszem, ma estére ő az enyém!
A lány átnézett válla felett, ahol a fiatal és jóképű házigazdát pillantotta meg, nem mást, mint a Herceget.
- Igen, persze! – sóhajtott a férfi, majd kereket oldott.
Hamupipőke megfordult, hogy a Hercegre tudjon nézni. A fiú sárma és mosolya teljesen elvarázsolta a leányt.
- Szóval, kisasszony? Szabad egy táncra? – mosolygott a Herceg.
- Megtiszteltetés lenne – hebegte Hamupipőke. Annyira boldognak érezte magát, hogy azt hitte, mindez csak álom.
A Herceg felemelte a kezét, a lány pedig megszorította. Bőre meleg volt és kellemes. A fiú magához szorította Hamupipőkét, aki egy kicsit meglepődött, de egy cseppet sem bánta. Egymás szemeibe nézve, lassan táncolni kezdtek a muzsika ritmusára. A fiú szőke haját megvilágította a plafonról lelógó csillár erős fénye, melyben zöld szemei úgy csillogtak, akár a smaragd.

Dorothy Large írta...

Mindketten belefeledkeztek a táncba és egymás tekintetébe, észre sem vették, hogy idővel a terem lassan kiürült, s már csak ők ketten koptatták a táncparkettet.
- Gyönyörű vagy! – szólalt meg hosszú idő után a fiú.
- Köszönöm, Hercegem! – mosolygott teljes szívéből Hamupipőke. Annyira boldog volt, hogy majdnem elsírta magát.
Hirtelen megszólalt az óra kakukkja.
„Jaj, istenem! „– gondolta a lány – „Tizenkét óra van. Mennem kell! Mennem kell! „
De Hamupipőke nem akart menni Úgy érezte örökre a Herceg karjaiban akar maradni.
- Nagyon buta egy lány vagy – kezdett nevetgélni a herceg, egy öreg és túlvilági hangon. Behunyta szemeit és csak gunyorosan kacagott, melyből hangos vihogás lett.
Hamupipőke megrémült. Végignézett magán, de még mindig a gyönyörű fodros ruhában volt. Nem értett semmit.
A Herceg kinyitotta szemeit, melyek vörösen tündököltek, mint a vér. Szőke tincsei feketébe fordultak, szája kiszélesedett, s az összes foga tűhegyes lett.
Hamupipőke félelmében felsikoltott és szaladni próbált. De akkor már mind hiába volt.

- Megmondtam annak a buta lánynak, hogy a varázs csak éjfélig tart – rázta rosszallóan fejét a tündér – a fiamnak már megint sikerült megkaparintani egy lelket. Legközelebb valami okosabb leányzót választok.

Betti írta...

Szia Szatti! Én is alkottam a feladatra, mégpedig egy Hamupipőke történetet. Kicsit hosszabb lett, mint két komment, remélem, nem baj.
Az én tündérmesém

A levegő körülöttem megváltozott, éreztem a jelenlétét. Hátrafordultam, és tényleg ott állt. Magas, határozott tartással köszöntötte a vendégek sokaságát észveszejtő mosollyal. Barna haja a homlokába hullott, kék tekintete melegséget sugárzott, és egész lényéből áradt a nemesi vonás. A délceg herceg szemei végig pásztázták a termet, míg végül megállapodtak rajtam. Még jobban elmosolyodott, mire én elfordultam. Annyira égette a pír az arcomat, hogy képtelen voltam tovább nézni. Az oszlopnak dőltem, hogy elbújjak, míg lehiggadok. Soha senki nem volt rám ekkora hatással, bár egy szolgalányként nem is jártam társaságba. Az apám egy éve halt meg, így a mostohára maradtam, akit halála előtt pár hónappal vett el. Nem tudtam felfogni, mit láthatott a boszorkányba, de boldog volt mellette. Nem szóltam semmit a házasság ellen, örültem, hogy újra lesz családom, még ha a nevelőanyámat nem is kedveltem. A mostohatestvéreim voltak az utolsó reményeim, hogy tényleg működjön ez a família. Ám csalódnom kellett. A testvéreim is olyan romlottak voltak, mint az anyjuk. Amikor apám nem volt a közelben, a banya állandóan csúfolt, és fattyúnak nevezett. Próbált lázadónak feltüntetni apa szemében, még a taníttatásomat is meg akarta vonni, ám ezt már nem tudta elérni. De végül az ő kezeire lettem bízva, mivel még nem számítottam felnőttnek. Meg is lepődtem, hogy nem küld lelencházba, de akkor nem kapta volna meg apám örökségét. Azóta az életem olyan, mint egy cselédé. Minden nap elvárja, hogy felsúroljam a padlót, az ablakot megpucoljam, a cipőket kifényesítsem, percre pontosan kész legyen az étel, megfoltozzam a ruhákat. Még lázas betegen sem pihenhettem, dolgoznom kellett. Ma tartották az év legfényűzőbb álarcosbálját, és megelégelve az igazságtalan életemet, elszöktem az ünnepélyre. Elsőnek nagyon megijedtem az ötlettől, mert könnyedén lebukhatok, de gyorsan átgondoltam a dolgokat. Egyszer az életben megérdemlem, hogy az egyik bálra eljussak. Így bátorságot véve, kihalásztam az egyik testvérem szekrényéből egy kék selymet, majd egy cipőt csentem a banyától. Szőke hajamat kontyba fogtam, és fehér maszkkal fedtem el az arcomat. Megkértem a szomszéd fiút, hogy a szekérrel hozzon el a palotáig. A bál már egy órája tartott, és csak kapkodtam a fejemet. A falakat arannyal borították, a márványpadlón hangosan koppant a táncolók cipője. Felettük kristálycsillár lógott. Mindig is ilyennek képzeltem el a tündérmesékből a tündöklő báltermeket, és most én is jelen lehettem. A herceg hirtelen lépett be a terembe, de minden fiatal hölgy a közelébe akart férkőzni. A pillantásától majd elolvadtam. Próbáltam lehűteni az arcomat, amikor valaki a kezét nyújtotta felém. Előléptem az oszlop takarásából, és örömmel fogadtam el a táncfelhívást. Ám amikor ráeszméltem, ki is kért fel, minden elhomályosult körülöttem.
- Jól vagy? – hallottam meg egy bársonyos hangot. Hirtelen nyitottam ki a szemem. Nyújtózkodtam, majd jobban körül néztem. Egy kanapén feküdtem, aminek a szélén a herceg ült. Kíváncsi tekintettel mért végig, amikor egyre közelebb hajolt. Csak arra eszméltem fel, hogy hangos sikoly hagyta el a torkom.
- Mi folyik itt? – löktem el a kanapétól.
- Nyugodj meg, ne gondolj rosszra! Csak amikor felkértelek táncolni, elájultál. Felhoztalak a szobámba, és kihívtuk hozzád az orvost. Azt mondta, nagyon legyengültél, mintha túl lennél hajszolva. Sok pihenésre van szükséged, megkért, hogy vigyázzak rád, amíg itt tartózkodsz. Már egy félórája voltál eszméletlen, aggódtam érted. Tényleg sápadt vagy, nem szeretnél enni valamit? – ült le mellém újra. Hálásan elmosolyodtam a kedvességén. Láttam, hogy egy közeli asztalkán egy gőzölgő kancsó áll, ezért így válaszoltam:
- Egy kis tea jó lesne. – Töltött nekem egy csészével, majd nekem nyújtotta. Pár perc néma kortyolgatás után megkérdezte:

Betti írta...

- Mitől komorult el a szép kis arcod hirtelen? – meredt rám megint közelről. A pír újból elárasztott.
- Sajnálom, hogy megzavartam a mai estét. Csak bajt hozok magammal. Meg sem érdemlem a gondoskodást – sütöttem le a szemem.
- Badarság. Nem okozol bajt, inkább egyre kíváncsibbá teszel. Egy ilyen finom hölgy, mint te, miért gyengélkedik? A bálteremben olyan ámulattal járkáltál, mintha eddig nem vettél volna részt egy bálban sem. Olyan jóízűen falatoztál, mintha már egy ideje nem is ettél volna egy jólesőt. Olyan természetesen viselkedtél a tömegben. Igazán kivirultál táncközben is. Mindig szívből mosolyogtál, amitől mindenkinek jó kedve támad – vallotta be nekem a gondolatait.
- Mégis honnan tudhatnád ezt, amikor az elején ott sem voltál? – esett le az állam.
- A fenti erkélyről figyeltelek – mondta könnyedén.
- Ez nem illetlenség? Csak úgy titokban követted minden mozdulatomat, mintegy kukkoló – csúszott ki a számon. Mire rájöttem, mit is mondtam, paprikavörössé vált az arcom. Félve pillantottam rá, de csak hangosan nevetett.
- Igazad van, sajnálom. Tényleg illetlenség, de nem tehetek róla. Egyszerűen vonzod a tekintetemet – fogta meg az egyik kiszabadult tincsemet. Egyre közelebb hajolt, ám a varázslatos percet megzavarta az óra hangja – éjfélt ütött. A valóságba visszatérve pattantam fel a kanapéról, eltolva a herceget.
- Köszönöm a segítséget, de mennem kell. Ez volt életem legjobb estélye – néztem mélyen a kék szempárba. Gyorsan megfordultam, majd kirontottam az ajtón. Megláttam a lépcső korlátját, és szélsebesen vágtattam le a fokokon, fogva a ruhám szegélyét. Az utolsó foknál megbotlottam, és az üvegcipellő lejött a jobb lábamról, de nem állhattam meg. A szomszéd fiúval megbeszéltük, hogy éjfélre értem jön a szekérrel, hogy előbb hazaérjek, mint a mostoha családom. Hallottam, ahogy a herceg szalad utánam:
- Még a nevedet sem tudom! – kiáltotta. Az udvarra kiérve a palota mögé szaladtam. Nem találhat rám a herceg, így is nehéz volt elszakadnom tőle. Viszont az én mesém itt véget ért. A hídon átkelve lépteket hallottam.
- Nocsak, nocsak. Magadhoz tértél? A kis szolga lány felkelt, és rájött, nem is hercegnő? Mindig is gyűlöltelek, amiért apádnak nem is az én családom volt az első, hanem te. Ám mégis felneveltelek, és ez a hála? – lépett elő egy fa mögül a banya.
- Maga csak megkeserítette az életemet! – vágtam a képébe. Átszelve köztünk a távolságot, torkon ragadott, majd a híd korlátjához szorított.
- Te fattyú! Meg sem kellett volna születned. Mégis olyan bánásmódban részesültél, mint az én lányaim. A sajátomként kellett felnevelnem, ha árvaházba kerülsz, még az örökséget sem kaptam volna meg, és az utcára kerülök az igazi gyerekeimmel – szorította meg jobban a torkom. El akartam taszítani, de a szorítása túl erős volt. Vagy a vízbe lök, vagy maga fullaszt meg. Az ellenkezésemre rángatni kezdett. A levegőm már fogytán volt, és kapaszkodót kerestem a korlátban. Tényleg így kell végeznem? Bűnhődni, mert az apám ugyanúgy szeretett a mostohatestvéreimmel? Mert a banya azt akarta, hogy apa felejtse el az első feleségét, hogy új életet kezdhessenek, de én akadályt jelentettem? Már a világ homályosult előttem, az erőm is elfogyott a küzdéshez. Ám egy távoli hang reményt adott:
- Fogják el azt a boszorkányt, mars! – adta ki a parancsot valaki. Engedett a szorítás a torkomon. Valaki megtartott és a mellkasának döntött.
- Itt vagyok, szerelmem. Jól vagy?- Pár perc után összeszedtem magam, és felnéztem a hősömre. A herceg aggodalmas arccal nézett rám. A távolban láttam, ahogy két őr elhurcolja a viaskodó banyát. Visszafordultam a herceg felé, majd bólintottam.
- Köszönöm. De hogy találtál rám?

Betti írta...

- Amikor elfutottál, csak arra tudtam gondolni, hogy nem engedhetlek el. Riasztottam két őrt, hogy segítsenek keresni téged. Amikor megláttam, hogy az a banya fojtogat rögtön utasítottam a katonákat, hogy avatkozzanak közbe. El kell hagynia majd a várost örökre, és nem engedem, hogy a leendő királynő közelébe férkőzzön újra – mosolyodott el a végén. Leesett az állam.
- Én lennék a leendő királynő? De hát… még csak nem is vagyok nemesi származású. Csak egy szolgáló vagyok, nincs semmim.
- Hogy mondhatod, hogy értéktelen vagy? Te vagy az én legdrágább kincsem – húzta elő a zakójából a cipőmet, amit a lábamra húzott. Mosolyogva hajolt közelebb, és ajkaink forró csókban forrtak össze.

Niky Black írta...

Szia Szatti! A Piroska és a farkasról írtam, címe: A lány és a farkas

Az erdőre ijesztő félhomály telepedett. A nap még tompán ragyogott az égen, de a fák sűrűsége elzárta a fény útját. Néhány levél magányosan hullott le a földre, ahol aztán elszáradva vált egyenlővé azzal. A sűrű aljnövényzet tökéletes lakhelyet adott az állatok számára, akik ritkán jöttek elő búvóhelyükről. Minden üresnek tűnt, csak a fák ijesztő alakja látszott. Senki sem merészkedett arra.
Aznap valaki mégis megzavarta az ott uralkodó csendet. Piros ruhája nem illett az erdő képébe. Lábait kapkodva haladt előre, de a cserjék lelassították. A széltől kipirosodott arca tökéletes volt. Bőre hófehér, melyet oldalról kapucni takart. Kék szemei fagyosan csillogtak, aranyszőke haja csak néhány helyen fedte fel magát a kabát alól. Piros ruháját a szél tépte, gyönyörűen lobogott a lány háta mögött. Kezében egy kosárral próbálta minél sietősebbre venni a lépteit.
Hangok hallatszottak, néhány ág megreccsent. A lány megtorpant félelmében, nem mert körülnézni. Fülelt kicsit, majd lassan elindult. Egyre szaporábban lépkedett, nem akarta megvárni, hogy kiderüljön, mi volt a hang tulajdonosa. Néhány perc múlva megállt az egyik fánál pihenni. Kezdett sötétedni, már csak foltokat látott. A fák ijesztő alakja nem nyugtatta meg őt, még idegesebb lett. Szíve hevesen vert, mintha csak azt hallotta volna. A feje lüktetett, homloka tűzforróvá vált. Sietnie kellett.
Egy alakot látott megmozdulni az egyik fa mögött. Hirtelen megállt, odakapta a fejét, de nem látott semmit. Futni kezdett, de lába beleakadt az aljnövényzetbe. Kezét felhorzsolta az egyik fa, majd kicsúszott alóla a talaj. A földre esett, amitől újabb sebeket szerzett. Kezébe erős fájdalom nyilallt, majd sötét folyadék kezdett el folyni onnan. Vér szaga csapta meg az orrát, amitől hányingere lett, de tovább kellett mennie.
Felkelt a földről, ruháját sáros foltok tarkították. A kosarát elejtette, de nem foglalkozott vele. Újra elindult, de a fák sűrűjéből kirajzolódó egy alak megállította. Mancsok tűntek elő, majd egy fej, ami kétszer akkorának tűnt, mint a lányé, és végül egy hatalmas test. A piros ruhás minden bátorsága elpárolgott, ahogy a farkas előtte állt. Sötétszürke bundája szinte ragyogott a félhomályban. A lányt elöntötte a csodálat és halálfélelem érzete. A farkas fekete szemei kíváncsian fürkészték őt. A lány nem mert levegőt venni, félt, hogy elűzi a fenevadat, de az meg sem mozdult. Szája előtt párafelhő gomolygott, állkapcsát görcsösen szorította össze. A piros ruhás tett egy lépést hátra, mire a farkas felmordult. Kivillantotta fehér fogait, amik szinte világítottak a sötétben. A lány megremegett, lábai elgyengültek. A hideg futkosott a hátán, tarkóján felálltak a pihék. Arany tincsei a szemébe hullottak, de nem merte őket eligazítani onnan. Nem tudta, mitől félt jobban: hogy a farkas megöli, vagy hogy elijeszti azt?
A lány még mindig akadozva vette a levegőt, szíve hevesen vert. Érezte, ahogy az ereiben száguldozik a vörös folyadék. Ekkor a kezébe belenyilallt a fájdalom, eszébe jutott a seb, amit akkor szerzett, mikor elesett. Reflexszerűen nézett le a kezére, amit sár és vér mocskolt be. Ujjai remegtek, a seb mélyebb volt, mint azt először hitte.
A farkas közelebb lépett, mire a lány hátraugrott. Feszülten figyelték egymás mozdulatait, mindketten rettegtek a másiktól. A lány mégis érzett valamit. Kezdte elfelejteni, hogy a farkas képes lenne akár erőfeszítés nélkül széttépni őt. Már nem a ragadozót látta, amikor a szemébe nézett, hanem egy gyönyörű állatot. Csodálta a félelemkeltő külsejét.
Valamilyen érzelemtől vezérelve felemelte a kezét, egyenesen a farkas felé nyúlt. Az nem ijedt meg, nem húzódott el. De nem a lány nem ért hozzá. Várta, hogy az állat lépjen közelebb. Fekete szemébe bámult. Látta benne a tüzet, és még valamit, de az olyan gyorsan tűnt el onnan, hogy nem volt ideje jobban megfigyelni. A farkas szemei elvarázsolták, a megnyugvás hullámai öntötték el. Hatalmába kerítette az állat tökéletes külseje.

Niky Black írta...

A farkas hangosan fújta ki a levegőt, szája előtt párafelhő gomolygott. Valami megreccsent a távolban, mire a lány felkapta a fejét. Csak akkor vette észre, hogy mennyire besötétedett. A hideg, téli szél az arcába csapott, kapucniját lefújva a fejéről fedte fel az arany hajtömeget. Köd borult az erdőre, egyre homályosabban lehetett látni. A fák alakjai most még ijesztőbbnek hatottak. A lány szíve hevesen kezdett verni, mire valami megdöbbentőt tapasztalt.
- Ne félj! – mondta egy mély, dörmögő hang. A lány a farkasra nézett, akinek szeméből áradt valami megnyugtató, amitől elálmosodott.
- Tudsz beszélni? – nézte továbbra is az állatot, aki csak elfordította fejét. A lány pislogott párat, majd úgy döntött, csak képzelte az egészet.
- Gyere! – hallotta újra a hangot, ami most sokkal édesebben szólt. A farkas oldalra fordult, és a háta felé pillantott. A lány óvatosan közelebb lépett hozzá, megsimogatta a bundáját. A szőre csak úgy siklott az ujjai között, ennyire finom anyagot sosem érzett még. Óvatosan átlendítette egyik lábát az állat hatalmas testén. Belekapaszkodott a nyakába, mire a farkas elindult. A lány hirtelen felsikoltott, de amaz nem állt meg, még gyorsabb tempóra kapcsolt. Nem győzött hol kapaszkodni, majd fejét a farkas nyakára téve ölelte át őt. A fák hatalmas sebességgel szaladtak mellettük, a szél fülsüketítő hangja mellett a saját lélegzetét sem hallotta. Becsukta a szemét, és csak az állatra koncentrált. Egyre nehezebben tudott ébren maradni. Minden elcsendesedett mellette, és pár pillanat elteltével már semmit sem érzékelt a külvilágból.
A farkas egy rétre vitte őt. Lassan sétált a tisztás közepére. A lány kezei erőtlenül lógtak a teste mellett, nem ébredt fel. De az állat éppen ezt akarta. A célját beteljesítve vetette le óvatosan hátáról a piros ruhást. A lány arca nyugodt volt, szemeit csukva tartotta, aranyszőke haja szétterült a földön. A farkas vetett rá még egy pillantást, majd hátat fordítva neki indult el az erdő felé, hogy újabb áldozatot kereshessen magának. Szerencsétlen lány rosszkor volt rossz helyen. Majd az állat addig futott, míg a sötétség el nem nyelte hatalmas, szürke bundás testét.
Az égen egyre mérgesebben gyülekező felhőkből valami fehér kezdett hullani. A hó csak esett, megállíthatatlanul. A lány testére esett, piros ruháját átáztatva. Ő nem ébredt fel. A hidegtől arca még fehérebb lett, kósza tincsei megfagytak. A fehér hópelyhek kezdték elfedni a lányt, aki nem mozdult meg. A tisztás közepén csak egyetlen szín látszódott a késő novemberi időben. Egy piros ruha, amit egy szegény gyermek viselt. A hó egyre erősebben hullott az égből, mindent elfedve ezzel. Majd nem látszódott többé már semmi azon a helyen, ahonnan az élet utolsó lehelete szállt el.

Szatti írta...

Drága Dorothy!

Fordulatos és váratlan volt a történeted. Eleinte a történet újraírására gondoltam, a saját stílusodban, elgondolásoddal, de a végére megleptél a lezárással :) érdekes volt és meglepő. Tetszett, ahogyan elmesélted a történetet, meseszerű volt, egyszerű és mégis, magával ragadó. Gratulálok neked és köszönöm a műved!

Szatti írta...

Szia Betti!

Semmi gond, a két komment túllépésért. Ennyi, még belefér. :)
Érdekes, mesélős, fordulatos volt a történeted. Tetszett, ahogy fogalmaztál, ahogy végig vezetted a cselekményt, remekül oldottad meg a feladatot. Szépen töltötted meg új gondolatokkal az ismert történetet! Gratulálok neked! :)

Szatti írta...

Kedves Niky!

Bámulatosan szép volt a történeted. A stílus, a megfogalmazás, nagyon tetszett. Meseszerű volt, magával ragadó, jól bántál a szavakkal, és szépen végig vezetted azt a hangulatot, melyet az elején, a bevezetővel megteremtettél. Ez a jelleg végig átjárta a leírt sorokat. Gratulálok neked és köszönöm az élményt! :)

Névtelen írta...

Szia Szatti!
A piroska és a farkast választottuk reméljük nem hiába dolgoztunk vele.
Naughty Kitty és Lorella
Egy nem ismert történet

- Miért? – kérdezi a lány. Tudja, hogy folytatódik a mese tudja, hogy a farkas megölte a nagyanyát és most ő van soron. Majd jön a vadász és megmenti őket és boldog lesz a történet vége. Minden nap ez van, és benne már egy ideje felütötte fejét a kérdés. A farkas miért olyan amilyen? Az olvasók biztosan találtak rá valami mondvacsinált magyarázatot és az nekik pontosan megfelel. De neki nem! Neki tudnia kell az igazságot a „miért”-et.
- Tessék? – a farkas szinte megmerevedik a levegőben majd a földre huppan teljes sima landolással. Ez nem az a mese amiben évezredek óta szerepel. Ahol neki csak a gonosz szerepe jut. Most valaki tényleg kíváncsi az ő történetére az ő indokára, a valós indokára. De nem biztos benne, hogy jól hallott.
- Miért teszed ezt? – ismétli meg a lány – Biztosan van okod hisz ok nélkül még a mesében sem támad senki.
- Van okom – mondja ő hangjában fajdalommal. – De senki nem kérdezte soha. Engem beraktak ide mint ennek a történetnek a fő gonoszát és nem mondták el a múltamat, hogy miért jutottam el idáig csak a jövőmre raktak rá egy bélyeget.
- Akkor most tedd meg te! Mondd el mi történt veled? Hogy miért vagy olyan amilyen?
- Rendben. – hangjában kisebb gúny csendül- de így ti elvesztitek a jó szerepet ebben a történetben. Nagyanyád miatt vagyok olyan amilyen! Régen ember voltam hibákkal és botlásokkal. Egy ilyen botlásom miatt elhagyott a feleségem. A barátaim tudtak egy sámánt aki a megfelelő árért cserébe visszafordítja nekem az időt. Ez a sámán nagyanyád volt. Nem mondta meg az árat én pedig nem kérdeztem mert a szemem előtt egy cél lebegett az, hogy visszakapjam a családomat az életemet. Hiba volt. Az alkunk megkötetett, de az idő nem fordult vissza minden erőm elhagyott és farkas alakba ide az Elátkozott erdőbe kerültem mint megannyi sorstársam.
- Nagyanyám nem ilyen! – teljesen kikelt magából nem hisz neki nem tud hinni ennek a lénynek. Miért kérdezte meg? Maradt volna tudatlan élete végéig csak ne enne a súlynak a terhe alatt kelljen végigélnie újra és újra a történéseket.
- De és ez még csak a kezdet! Azt hittem én vagyok itt az egyedüli akit a nagyanyád lépre csalt. Ám ahogy telt az idő kiderült, hogy itt minden állat hasonló alkut kötött vele valamikor.
A lány teljes megrökönyödéssel állt előtte. Lehetetlenség nem lehet igaz amit beszél! Az ő nagyanyja jó. Ha nem lenne az akkor miért mentenék meg őket minden alkalommal. De ő tette fel a kérdést és tudta a mesében minden igaz hazugság nem hangzik el benne még akkor sem ha a gonoszról van szó. Csak az író hazudik mikor valakit jónak tűntet fel holott gonosz.

Névtelen írta...

és a folytatás
- Tehát minden amiben éltem amiben hittem hazugság? – ez inkább hangzott kijelentésnek mint kérdésnek Piroska szájából.
- Valami olyasmi- nyugtázta a farkas- de a történetnek még nincs vége. Nem ezért támadtam rátok vagyis nem közvetlen ezért. Minden állat az erdőben összefogott mert meg akart szabadulni attól amit a nagyanyád tett velük. Rájöttünk, hogyan szabadulhatunk meg az átkától. A házában őriz valahol egy követ ami visszavarázsol minket. A feladattal engem bíztak meg. Én lettem a vezető. Amikor találkoztunk az erdőben én ezért tartottam nagyanyádhoz. Rövidebb úton jöttem de nem elég röviden. Azt hittem végzek mindennel és nem kell veled is végeznem. De nincs más választásom. A boszorkány nem maradhat életben mert akkor nem tudunk visszaváltozni és te sem élhetsz mert ha rájössz ki a felelős a haláláért nem hagysz minket élni.
- Komolyan gondolod? – a lány szinte sír.
- A történet meg van írva. Ha egy kicsit is eltérünk az alaptól annak beláthatatlan következményei vannak. Te most jó vagy mert jónak teremtettek de neked is előbújik a gonosz éned ha a történet nincs valamihez kötve.
- De hát azzal, hogy elmondtad a te verziódat már megváltozott minden!
- Nem ezzel semmi nem változott Piroska. Nem sokára rád támadok titeket meg ment a vadász nagyanyád újra életben lesz. Az állatok soha nem nyerik vissza a szabadságukat mert én nem tudom nekik elvinni a követ. Mert valaki egyszer úgy döntött, hogy a történetünk ezen kis részét papírra veti szent írásnak tekinti s nem enged rajta változtatni. De ez a történet nem itt kezdődik sokkalta előrébb. És a vége sem itt lenne ha valaki papírra nem veti. Megtette ezt valaki és nem tudta mekkora katasztrófát okozott vele.
- A történet folytatódik. – nyugtázta Piroska. Nem bánta mit tett vele a farkas és azt kívánta bár ne jönne a vadász. De a történet folytatódott és minden „boldogan végződött”. Legalább is az író szerint.

Szatti írta...

Kedves Kitty és Lorella!

Tetszett, ahogyan a mesét háttértörténettel ruháztátok fel, olyan események következményeként született újjá a történet, ahogyan szerintem azelőtt, nem dolgozták még fel. Ennek a módja határtalan, ti megragadtátok az egyik lehetőséget, és nagyon szépen végig vezettétek a már ismert szituáción. Gratulálok nektek és köszönöm, hogy írtatok!

Cassy írta...

Szia Szatti! A Piroska és a farkast választottam.:
Cím:Egyesség a farkassal
A Nap utolsó sugarai bíborszínűre festették a távoli hegyek tetejét.Egy cinege valahol még boldogan csicsergett,szememmel megpróbáltam megkeresni,és bár a havas tájban nem lett volna nehéz dolgom,mégsem láttam sehol,elbújhatott egy ág tövében.
A naplemente gyönyörűen festett a fehér takaróval fedett erdővel és hegyekkel.Borzalmas volt a gondolat,hogy talán most állok utoljára így itt,Vele.A mi kis közös helyünkön.Ahonnan belátni az egész környéket kilométeres távolságokba,és ahol a kapcsolatunk elkezdődött.
Rásandítottam egy pillanatra úgy,hogy ne vegye észre.Ő is a távolba figyelt.Szinte láttam a gondolatait,ahogy szélsebesen futnak végig a dombokon.Neki teljesen más dolgok járnak a fejében.Azt hiszi,ez is csak egy nap a sok közül.Holnap megtörténik ugyanúgy minden.Sötétedésig sétálunk,aztán hazakísérem.Még vagy egy órát fagyoskodunk a házuk előtt,beszélgetünk,vagyis inkább ő beszél,én csak mosolyogva hallgatom.Néha feldühödik egy-egy apró dolgon,de hamar elfelejti,és csacsog tovább.Majd az édesanyja ingerülten kiszól nekünk,hogy későre jár,és most már igazán mehetnénk aludni.Mivel nem akarom magamra haragítani az édesanyját,ezért én mennék is,de Ő visszatart,még legalább tíz percig magához ölel, és el sem enged.Aztán amikor már érzem,hogy vacog,beküldöm,hogy meg ne fázzon.Még ad egy utolsó jóéjt-csókot, aztán besiet a házukba.Én meg várom,amíg becsukódik az ajtó,kattan az összes zár,majd elindulok hazafelé.
Igen,így kellene lennie örökké.És Ő azt is hiszi,hogy így lesz.
Nem akarom ezt.Ez nem az én világom.Sosem volt az.De apámé igen.És most arra kényszerít,hogy kövessem ezt a borzadályt.Pedig tudja,hogy képtelen vagyok rá.Legalábbis eddig azt hittem.
-Minden rendben?–szólalt meg hirtelen Piroska.Gyönyörű éjfekete szemeit rám emelte,fürkészően vizslatta végig az arcom, majd megállapodott a szememen.Egy pillanatig elidőztem a szeméhez tökéletesen illő dús,fekete hajkoronáján.
-Persze–hazudtam.Elkaptam a tekintetem,nem bírnám ki,ha észrevenné van valami bajom.Nem engedhetem,hogy észrevegye.
-Olyan szótlan vagy.
-Nincs semmi bajom–néztem rá ismét,ezúttal egy erőltetett mosoly kíséretében.
-Hát jó.Te tudod–fordította el vizslató szemeit rólam,vissza az előttünk elterülő tájra.Tudja,hogy eltitkolok valamit.De nem kérdezősködik.Majd elmondom,ha akarom.Túlságosan is jól ismer.
-Nem megyünk?–kérdeztem.
-Máris?–értetlenkedett Piroska.Összehúzta magán piros köpenyét,ami kiskora óta a védjegye.Születésétől kezdve ismerem,immár huszonkét éve.A köpenye már akkor megvolt,amikor óvodába ment.Rajta is ragadt ott a név:Piroska.Ma már senki sem hívja a születési nevén,de ezzel ő is meg van elégedve,sosem panaszkodott,amiért ilyen becenevet adtak rá.
-Hideg van–mondtam,bár egyáltalán nem fáztam.Nem szólt egy szót sem,csak még szorosabban mellém állt,és átkulcsolta ujjait az enyémeken.Lassan elindultunk a domboldalon lefelé,a falu irányába.Az út viszonylag csendesen telt,megkérdezte mi a tervem estére,de mivel erre sem adtam rendes választ,inkább hallgatott.A házuk elé érve rögtön be akartam küldeni,minél kevesebbet búcsúzkodom,annál könnyebb elengednem.Bár Ő erről nem tud.Épp ezért makacson megállt előttem,és karba tett kézzel,kérdőn nézett rám.
-Azt hittem,mindent megosztunk egymással.Hogy nem titkolózunk.
-Nem titkolózom–vágtam rá egyből.
-Látom rajtad Tom!Ne hazudj legalább a szemembe!
-Figyelj Piroska, az nem úgy van,ahogy gondolod.
-Hanem?Hogy van?És mi ez az egész?Annyira fura vagy ma…rád sem lehet ismerni–zúdította rám a gondolatait.Már nyitottam a szám,hogy feleljek neki,de ekkor valaki rám kiáltott.
-Tom!Gyere gyorsan!Itt az idő!
A hang irányába kaptam a fejem.A sötét utcában néhány fáklyával lovasok jelentek meg,körülbelül hatan.

Cassy írta...

- Apám… - kezdtem, de az első lovas ekkor mellém ért, és belém fojtotta a szót.
- Tom, most kell mennünk, nincs sok időnk! Gyere már az ég szerelmére!
Piroskára pillantottam, aki meglepetten és egyben kíváncsian bámult rám.
- Tom, mi ez? – kérdezte értetlenül.
- Semmi – vágtam rá ismét. Közben a többi lovas is megérkezett apám mellé, így két tűz között álltam, egyik oldalamról ők várakoztak rám, a másikról Piroska türelmetlenkedett. – Mennem kell – mondtam végül Piroskának, és hogy semmiképp se tudjon visszatartani, hátat fordítva neki felugrottam az egyik lovas mögé. Rögtön elindultunk, egy pillantást sem mertem vetni Piroskára, ahogy elhaladtunk előtte. Hiába hallottam, ahogy a nevemet kiabálja.
Rövid volt az utunk, néhány perc múlva beértünk az erdőbe arra a tisztásra, ahol úti célunk végállomása volt. Egy takaros kis ház, fakerítéssel elkerítve, gomolygó füsttel a kéményéből. A hótakaróra rávetült az ablakból kiáradó fény. Miközben leszálltunk a lovakról, a közelben farkas vonyítása hasított bele az amúgy csendes éjszakába.
- Mindjárt itt az idő – jelentette ki apám, amikor beálltam mellé. A farkasok már közel jártak. Eltelt ismét egy hét, így vadászatra indultak. És most tudjuk ki lesz a célpont.
- Nem lehetne, hogy… - kezdtem, de apám a szavamba vágott.
- Nem. Ő a következő. Már mondtam miért. Idős, egyedül él, semmi haszna nincs belőle a társadalomnak.
- Hogy beszélhetsz így egy emberről?? – hüledeztem. Apám kegyetlen, ezt mindig is tudtam. No de mégis, egy embertársáról ilyet mondani…ő is lehetne ilyen helyzetben, akkor nem biztos, hogy így vélekedne.
- Tom, nem érdekel, hogy annak a lánynak a rokona. A farkasok éheznek, csak úgy tudtunk velük megegyezni, hogy ne mészárolják le az egész falut, ha hetente kiszolgálunk nekik egy embert. Nincs mit tenni, ez a kötelezettségünk. Így mi is tovább élhetünk.
Időm már nem volt rá reagálni, ugyanis hirtelen zaj ütötte meg a fülünket. A tisztás másik oldaláról jött, lábdobogásra emlékeztetett a hang. Bár még nem láttuk, de alig lehettek messzebb néhány száz méternél. Apám intett néhány lovasnak, akik berontottak a kis házba, majd alig fél perc múlva egy idős nénit karonfogva hurcoltak ki a jeges havon keresztül. Apró termete miatt csak kapálózni tudott, szitkozódott, szemüvege meg-megcsillant a hold fényében. Próbáltam úgy állni, hogy ne vegyen észre. Mindig is szeretett, nem hiszem el, hogy ezt kell vele tenni. Amint kiértek a kertkapun, szinte kirobbant az erdőből négy-öt farkas a tisztás másik oldalán. A nénit fogva tartó emberek gyorsan visszaugrottak a lovukra, sorsára hagyva az öregasszonyt. Apámmal ugyanúgy tettünk, és kicsit hátrébb vonultunk.
- Tom…
Ijedten kaptam a fejem a hang irányába. Piroska ott állt az erdő szélén, köpenye kirítt a sötétségből. Döbbenten, félelemtől remegve bámult a nagymamája irányába, akit épp akkor értek el a farkasok. Minden egy lassított felvétel volt számomra. Leugrottam a lovamról, odaálltam a szerelmem elé, hogy semmiképp se lássa, amint épp rávetik magukat a bestiák a nagyijára. A néni felsikított egy utolsót, mire Piroska ordítva adta ki a dühét, és próbálta leszedni magáról a kezeimet. Nem volt ura magának, oda akart rohanni a nagyijához, hiába nyugtattam, ő csak szitkozódott, arcáról patakzottak a könnyek, közben őrült módon próbált kiszabadulni a karjaimból. Amikor a farkasok végeztek a dolgukkal, önelégülten vissza kullogtak az erdőbe, Piroska pedig egy utolsó sikolyt hallatva összerogyott, és ájultan terült el a jéghideg hóban.

Hikari94 írta...

A Szörnyeteg balszerencséje

A Szörnyeteg magányosan tengette mindennapjait az elvarázsolt alattvalóival együtt a zord kastélyban. A rózsa, melyet a boszorkánytól kapott az átok után már két szirmát lehullajtotta. Vészesen közeledett a huszonegyedik születésnapja és nem sok esélyt látott, hogy eljön az a lány, akinek rút külsejével megdobogtathatná a szívét. Körbe telefonálta világ hírű szörny ismerőseit, de hiába, nem járt sikerrel. A Loch Ness-i szörny nem szorult rá fiatal kisasszonyokra, a Yeti vakációzott, a Jersey Ördög nyugdíjba vonult. Kétségbeesésében már arra gondolt, hogy felhív egy sárkány futár szolgálatot, hogy raboljanak el neki valami hajadont. Ám a príma ötlet elvetődött, ugyanis a kelta mitológiában a sárkány őrző-védő szerepet töltött be és nem hercegnőket rabolt.

Kanna mama igyekezett finomabbnál finomabb ételeket főzetni a gazdájának, de a Szörnyeteg ettől sem lett boldogabb. Minden egyes vacsoránál egyre mérgesebb lett. Lumier gyertyafénye sem derítette jobb kedvre, Tiktak úr ketyegése pedig egyenesen dühítette. Sűrűn a szobájába rendeltette az ételt, így a kastély lakói nem gyakran látták.

Egy napon úgy döntött, hogy a közeli francia falu kocsmájába dolgozó felszolgáló lányokra vet egy pillantást a varázstükrén keresztül. Fintorogva tette le a tárgyat, mert szomorúan tudatosult benne, hogy azok a nők inkább magukba szerelmesek, mintsem, hogy más iránt tápláljanak gyengéd érzelmeket. Lerogyott darabokra szaggatott, rojtos ágyára és a falon lévő festményre emelte bús tekintetét. Odasétált hozzá, majd a szétkarmolt vászondarabot felemelte, hogy egykori önmagát szemügyre vegye. Emlékeket idézett fel magába: Ej, micsoda jó pasi voltam abban az időben! A nők döglöttem utánam, minden héten mással randiztam. Talán nem kellett volna olyan gyorsan túllépnem a boszorkányon... De nem közölte velem az első találkozásnál, hogy elvarázsollak, ha másra vetsz szemet. A valóságba egy jellegzetes hang repítette vissza. Odalépett a számítógépéhez és leült a forgószékbe. Egyik régi osztálytársa a szépfiú képzőből lájkolta a bejegyzését: Olyan lányt keresek, akinek a belső többet jelent, mint a külső! Utólag belegondolt, hogy ez a mondat nem jó, ha igazán komoly, szőrmentes kapcsolatot szeretne. Úgy döntött, hogy próbál társkereső oldalakon és chatas csoportokba szerelemre lelni, azonban teltek a napok, a hetek a rózsa szirmok potyogtak és az igazi nem látszott az éterben.

Névtelen írta...

Sziasztok! Pár napja találtam rá az oldalra, és hiszem, hogy sokat lehet itt fejlődni. Ezért is gondoltam, írok már első adandó alkalomra is.
Tebbie

Csipkerózsika, Az Igazi

Hideg téli reggel volt, és én a villamoson utaztam-a napi kötelező
20 percemet. A kocsi tömve volt nyúzott, bágyadt utasokkal. Az emberek fürtökben lógtak a póznákon, mind egy-egy álmos szőlőszem, bambán maguk elé meredve a semmibe, miközben a kocsi hangtalanul haladt előre. Már azt hittem, megállt az idő, mikor a következő megállóban három kislány szállt fel. Olyan ötödikes-hatodikos-formák lehettek, és olyan energikusan vetődtek oda mellém, hogy akarva-akaratlanul is bevontak a beszélgetésükbe, aminek a tárgya nem volt más, mint az előző esti tévéműsor.
-Tegnap vége lett Az Igazi-nak! Milyen kár… Láttátok?
- Persze! Ki nem hagytam volna egy részt sem!
-Én nem láttam! Még mindig el vagyok tiltva a tévétől a matek egyesem miatt. És ki nyert?
-Az a szőke. A magas. Neki sikerült!
-Ne! És én meg kihagytam.
Bizony.Lemaradtál róla, kis szemüveges. Még én is fennmaradtam, hogy megnézhessem a befejező részt. A műsor listavezető a reality show-k között: az a férfi, aki túljut a próbákon, elnyeri a nőt. A játékban a résztvevők csakis saját magukra, az erejükre és eszükre számíthatnak. Hétről-hétre követhettük az önjelölt „hercegeket” ahogy próbálnak megbírkózni az akadályokkal, de végére csak egy bizonyult ideálisnak.
-Nekem sokkal jobban tetszett az az alacsony, a barna, a nagy fekete szemüveggel. Olyan vicces volt, ahogy szerencsétlenkedik!
-Igen, az tényleg mókás volt!
-Na és a lány? Milyen szép volt! Olyan gyönyörű ruhát még életemben nem láttam, amilyet viselt!
Tényleg, márcsak azért is érdemes volt végignézni a sorozatot, hogy a végén a néző is szembesülhessen a „nyereménnyel”. És valóban, páratlan darab volt amit viselt, úgy hallottam, aki tervezte, már királyi családoknak is alkotott.
-Szerintem, a végeredmény, hogy ki legyen a nyertes, már az elején el volt döntve.
-Ugyan, ne mondj már ilyet. Hülyeség!
Ez bizony az. Hogy mik jutnak a gyerekek eszébe!
-Hát nem láttad hogy borultak össze a végén? Gyanús.
-Szerintem nagyon is romantikus volt. Annyira összeillenek! Vajon lesz folytatása? Mondjuk esküvővel, meg gyerekekkel…
Ez a kérdés is tetszett. De hogy mit reagálnak rá a társai, már nem tudom meg, mert itt volt az én megállóm, és le kellett szállnom.

Hikari94 írta...

a folytatása... ( A Szörnyeteg balszerencséje)

Három hónappal később kopogtattak az ajtón. A Szörnyeteg ajtót nyitott, mire két ismeretlen sétált be mellette. A fekete hajú izmos férfi beállt az egyik szobor mellé és fotózta magát az okos telefonjával, míg a társnője a kék-fehér ruhát viselő barna hajú lánynak a lélegzete elállt a kastélytól, szó szerint.

Guston drágám, egy kicsit poros, de megteszi majd! Gyere ide, hagy öleljelek meg! - indult el felé a lány.
Belle, most nem érek rá, új facebook profilkép kell a rajongóimnak! - készített hat képet egymás után magáról.
Mi folyik itt? - kérdezte mély baritonján a ház ura.
Megvesszük a kastélyt – felelte Belle.
De hiszen nem eladó! - értetlenkedett.
Két napja láttuk a hirdetésbe, ott van az eladó ingatlanok között.
De én semmilyen hirdetést nem adta fel az ingatlanok rovatba! - ráncolta szőrös homlokát. - TIKTAK told ide az órádat, de nagyon gyorsan!
I...igenis uram!
Tiktak, mégis mi folyik itt? Te milyen hirdetést adtál fel.
A házról, úgy ahogy kérted, uram.
Nem, nem a házat akartam hirdetni, hanem magamat, te fél órájú!
Ha szabad megjegyeznem, akkor azt mondtad, hogy adjak fel hirdetést. Mire megkérdeztem, hogy mire? Te pedig azt mondtad, hogy a kastélyra.
Én a randikastély.com-ra gondoltam, te ütődött!
Bocsásson meg uram! - remegett az óramutatója.

A Szörnyeteg a homlokára csapott. Hiába egyezkedett a párral, nem tudott rájuk hatni. A költözés előtti napon az utolsó rózsaszirom is lehullott, így megpecsételődött a kastélybeliek sorsa.

Kanna mama és unokájából étkészlet lett egy híres étteremben. Tiktak urat egy nagy cég alkalmazottai óraként alkalmazták, így mindenki tudta, mikor nem kell dolgozni. Lumier egy lakberendezési szaküzletbe került, eladó tárgyként. A Szörnyeteg pedig egy szőrtelenítő krém reklám arcaként szerepelt a Tv-ben.


Syro írta...

Megjöttem, bár kicsit berozsdáltam, de azért próbálkozom.
Hófehérkét választottam :)
Címe: Egy Kicsi Gondolat
Remélem tetszeni fog :) Syro

Syro írta...

...Csináltattak üvegkoporsót, abba fektették Hófehérkét, ráírták a nevét s azt is, hogy király leánya volt, - úgy vitték ki magas hegynek tetejére, ott letették s egy közülök mindig ott ült a koporsó mellett, őrizte, nehogy valaki elvigye. És jöttek arra az erdei vadak s még azok is siratták a szép Hófehérkét. Telt, mult az idő s Hófehérke nem változott a koporsóban, úgy tetszett, hogy csak alszik. Fehér volt, mint a hó, piros, mint a vér s fekete a haja, mint az ébenfa.
A Herceg, mikor tudomás szerzet a gyönyörű lányról, kinek üvegkoporsó a végső nyughelye, s hogy a lány valójában Hófehérke, felkerekedett, hogy megkeresse.

-Állj!
-Na, de Kicsi Gondolat, mi a baj?
-Megfeledkeztél a Hercegről!
-Már miért feledkeztem meg róla, hisz most ő következett volna. Tudod, mikor megtalálja Hófehérkét, hisz jól ismered a mesét.
-Igen, igen, emlékszem rá. De, ki a Herceg? Semmit sem tudunk róla.
-Annyit tudunk, amennyit kell, nem róla szól a történet, hanem a hercegnőről ezt igazán tudhatnád, Kicsi Gondolat.
-Te nem szereted a Herceget!
-Hogy gondolhatsz ilyet?
-Hát... nem írsz róla semmit, ezért. És különben is, majd én elmesélem, hogy ki is Ő valójában!
-Ó, értem én, Te szeretnél lenni a mesélő.
-Igen!... Sza...Szabad?
-Ám legyen, nem bánom, meglátjuk, hogyan boldogulsz. Tessék kezdheted.
-Máris? ŐŐŐ akkor...

Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi királyságban, ami nem volt olyan messze a Hercegnő várától, amit a gonosz mostohája bitorolt, s őt cseledsorba taszította. Élt egy Herceg, akinek király volt az apja.
Egyszer egy szép szikrázóan sütő napon messze ellovagolt, és egy vár mellet éneklést hallott. Teljesen elbüvölte, és elhatározta a hang tulajdonosa lesz a felesége bárki is az. Könnyedén felkapaszkodott a várfalra, a sok kardvivó edzéstől jól megizmosodott így ez nem volt neki gond. Mikor felért meglátott egy lányt rogyos ruhában, egy koszos vödörrel, ahogy a kút fölé hajolva énekelget. Megtetszett neki a lány és ő is dalara fakadt, s hála a gondos nevelésnek minden nehézség nélkül be tudott kapcsolódni a dalba.

-Kicsi Gondolat, biztos, hogy így szeretnéd elmesélni?
-Ne zökkents ki! Megengedted, hallgass végig!
-Elnézést, folytasd kérlek.

Hol is tartottam... Ja igen! A Herceg, miközben hazafelé lovagolt végig az éneklő lányon járt az esze, s boldogságát csak az rontotta el, hogy ezt miként fogja elmondani az apjának. Nem valószínű, hogy örülni fog, ha egy fehércselédet akar feleségül venni. Miközben ezen töprengett megérkezett apja várába. Rögvest a király elé járut és elmonda milyen gyönyörű hangú lánnyal találkozott. A királyt persze csak az érdekelte, hogy milyen rangú, és mikor megtudta, hogy cseléd, megtiltotta a fiának, hogy találkozzon vele.
A Herceg bánatos lett, de nem adta fel és többször megszökött, hogy hallhassa a lányt énekelni, de a király katonái mindig elkapták amiért nagy csetepatét csinált. Egy napon azonban hírét vette egy lánynak, akit a törpék üvegkoporsóba tettek. A szóbeszéd úgy tatrotta, amit az utcai kofáktól hallott, hogy a királynő ölette meg, mert féltékeny volt mostohalánya szépségére. Ekkor felcsillant a remény a Hercegben, hogy láthatja az énklő lányt.
Apjától engedélyt kért, hogy leróhassa kegyeletét a halott hercegnő előtt, így jutott vissza a másik országba a lány közelébe. Mikor megérkezett az üvegkoporsóhoz, csak akkor látta meg, hogy az, akit olyan nagy látni akart nem más, mint az énekes lány. Lehajtotta a koporsó fedelét s megcsókolta, aki ettől felébredt s boldogan éltek míg meg nem haltak.

-Na, így jó lesz!
-Biztos vagy benne Kicsi Gondolat?
-Teljes mértékben, így legalább tudjuk, hogy a Herceg nemcsak valami hozományvadász.
-Sajnálom Kicsi Gondolat, de ez így nem jó mese, maradunk az eredeti változanál és te pedig szépen visszamész a többi Gondolat közé.
-De...?
-Nincs de, a mesélő én vagyok te pedig csupán egy kósza gondolat, aki megpróbál fölém kerekedni, sajnálom, de nem sikerült.
-Neee! - ezzel eltűnt a többi kicsi gondolat között.
-Akkor hol is tartottam? Megvan!
Történt egyszer, hogy az erdőbe jött...

Szatti írta...

Kedves Cassy!

Izgalmas, lebilincselő, magával ragadó volt a történeted. Ahogyan fogalmaztál, megteremtetted a hangulatot, mind a bevezetőben és ezt végig, ébren tartva a folytatásban, nagyszerű volt. :) Fordulatos, remek történet! Gratulálok neked és köszönöm az élményt!

Szatti írta...

Kedves Hikari!

Vicces, színes, kreatív történetet alkottál :) már az elején megteremtettél egy kivételes hangulatot, amely sejtette, hogy nem hétköznapi történet lesz a tiéd. Remek volt, fordulatos, könnyed, nagyon-nagyon tetszett! Köszönöm a részvételed és a történetet is, ami megmosolyogtatott :)

Szatti írta...

Kedves Tebbie!

Érdekes értelemben dolgoztad fel az ismert történetet, különleges módon ragadva meg az ismert szituációt. Tetszett a párbeszéd, az ismertetés, és ahogyan mindezt, egy villamosútba foglaltad, bár kicsit hiányérzetem volt a történettel kapcsolatban. Valami kiegészítés talán, még teljesebbé tette volna a sztorit. Legalább is, számomra valami hiányzott a történetedből. Egy csattanó, valami fordulat, stb.

Nagyon örülök, hogy írtál a feladatra, és hogy az oldalra találtál. Remélem, sok hasznos dologra bukkansz majd :)

Szatti írta...

Drága Syro!

Köszönöm a műved először is :) érdekes volt ebből a szemszögből olvasni a történeted, ahol egyetlen gondolat kap lehetőséget a cselekmény alakulásának befolyásolásában, ha mondhatjuk így. Tetszettek a gondolatok, az ismertetés és a végén az apró csavar is, ami visszaterelte a történetet az ismert medrébe :)

Köszönöm a munkád és gratulálok hozzá! :)