2013. szeptember 14., szombat

Vendégírónk, Shirley L. Cathwyn írása - A novellaírás fortélyai


Nos, kétféle írót ismerek: van egy, aki egyszerre, ihlet hatására mindent kiönt és papírra vet, ami megfogalmazódott benne, és van, aki szépen, lassan indul el egy lapgondolaton, napokig ír és folyton-folyvást alakítgat a művén. Én az első típushoz tartozom, de azt hiszem az utóbbi fajta jellemzőbb. De mindegy is, ha novellát írunk, legyen az bármilyen hosszúságú, egy vagy akár több oldal, vannak dolgok, amikre érdemes odafigyelni, függetlenül attól, az ember melyik csoportba sorolta magát.

1.         Ott van először is, hogyha első felindulásból írunk le mindent, vigyázni kell arra, hogy ne csapongjunk össze-vissza, egyik témáról a másikra, ha akár a szereplőnk gondolatait írjuk le, de az események kuszaságába is könnyen bele lehet ily módon keveredni. Így, ha már egyszer mindent úgymond „kiöntöttünk” magunkból, érdemes újra átolvasni az irományunkat, nehogy a végén a saját gondolatainkba kavarodjunk bele. Azonban, ha több figyelmet szentelünk a novellánknak, és egy adott alapötletből indulunk el, érdemes alaposan megvizsgálni azt a gondolatot, vagy azt a jelenetet, ami először megfogalmazódott bennünk, hogy fokozatosan alakíthassunk, építhessük köré a történetet.
Majd, ha már nem vesztünk el a saját történetünkben (velem igen gyakran történik ilyen, ezért sokszor csak vakarom a fejem, hogy „most ezt, hogy is akartam?” vagy, hogy „mit is terveztem ennél a résznél?”) Könnyebb lesz aztán áttérnünk az apróságokra, amik ugyan nem túlságosan feltűnőek, de igencsak szúrhatják a szemfüles olvasó szemét.

2.          Fontosnak tartom, ha már egyszer elképzeltünk valamit, vagy valakit, utána semmiképp se mondjunk ellent saját magunknak.  Ez általában hosszabb, több oldalas novelláknál, vagy esetleg nagyobb terjedelmű írásoknál, mondjuk, regénynél lehet kifejezett probléma, de hogy értsétek, mire gondolok: Tegyük fel, leírja az író, hogy a szereplője „ott áll, szőke haját megvilágítja az ablakon beszűrődő napfény”, vagy tudom is én mi, majd utána pár oldallal később van egy olyan szófordulata, „hogy a lány barna haját kontyba fogta”. Nem gyakori hiba, aki többször átolvassa azt, amit írt, könnyen kiküszöbölheti, bár én, tekintve, hogy nem szokásom kétszer leellenőrizni azt, amit csinálok, könnyen beleesek ebbe a hibába.

3.         Aztán érdemes élethű hasonlatokat, mindennapibb szóvirágokat használni, hogy az olvasónk könnyebben megértse, mire is akarunk kilyukadni, vagy akár saját tapasztalat alapján képzelhesse el, mit érzett a szereplőnk. Gondolok itt arra, hogyha azt írom, hogy „belépve a házba olyan illat csapta meg az orrát, mintha virágüzletbe lépett volna be”., könnyebb lesz elképzelni, mit érezhetett az, aki belépett a házba. Hisz mindenki volt már virágosnál, nem? Könnyen felidézheti, elképzelheti, mit érzett a szereplő. S ha már a szóvirágoknál és egyéb, leírásnál alkalmatos hasonlatnál tartunk, azt tudom mondani, hogy a szépből/jóból is megárt a sok. Mert hát ezek a kifejezőeszközök azért vannak, hogy szebbé, színesebbé tegyék a történetünket, de egy idő után már mindenki vontatottnak, erőltetettnek érezheti magát a művet, ha egymás hegyére-hátára halmozzuk ezeket a hasonlatokat.


4.         A legnagyobb tetszést általában azok a művek keltik, amelyek gördülékenyebbek, olvastatják magukat azzal, aki a kezében tartja a szöveget. Erre törekedjünk, ha írunk, ne írjuk le a nyolcmilliomodik gondolatot is, az olvasó elsőre is megérti. Persze, lehet, hogy a novellának, történetnek ez a célja, és nem a történet folyásával, inkább az érzésekkel foglalkozik, ilyenkor ez nem érvényes, nyugodtan írjátok, ahogy tetszik! Bár, mint mondtam már, nagyobb kiterjedésű műnél ez már unalmassá is válhat, bár ki mit olvas szívesen, attól is függ.

5.         És ha már itt tartunk… az írónak addig van köze a novellához, regényhez, (kisregényhez meg tudom is én mik vannak még) amíg megírja. Onnantól szabad kezet ad mindenkinek, az olvasóé lesz a történet. Mást jelenthet valami nekünk, mást annak, aki olvassa, így jobb, ha nem erőltetjük rá az olvasóra a saját elképzelésünket. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne azt írjuk, amit elképzeltünk, mert hát akkor semminek sem lenne sok értelme, hanem azt, hogy néha igenis jó szabadon hagyni egy gondolatot, és nem még ezerszer leírni, hogy „de én ezt így értettem, és a kedves olvasó ne gondoljon másra!” Nem hiba az, ha nem akarjuk az emberre rátukmálni a saját elveinket…

6.         Jó tanács még, hogyha esetleg más korról tartunk beszámolót, alaposan nézzünk utána annak, ami akkor volt jellemző! Hogyha példának okáért egy történelem-hű novellát írunk, ne nagyon írjunk olyat, amit mi magunk költöttünk. Nem a történetre gondolok, természetesen, hanem apróságokra, olyanok, amik nem függnek attól, mi mit találtunk ki. Tehát ne írjunk csak oda valamit „gondolom, ilyen lehetett” alapon. Példaként, ne mondjuk egy 18. században játszódó sztorinál, hogy a cselédlány gyufával gyújtotta meg a tüzet, mert akkor még lehet, hogy nem is találták fel a gyufát…

7.         Jó dolog más olvasmányainkról példát venni, azokból építeni fel, amit most tudunk, de azért ezzel is bánjatok csínján! Az olvasónak az kell, hogy olyat olvasson, amit eddig még nem. Ne ragaszkodjunk híres írók híres sablonjaihoz, mert a végén már csak beleolvas valaki, abba, amit írtunk, és felsóhajt, hogy: „na, tessék, már megint egy ugyanolyan…” Legyünk egyediek, saját ötletek alapján, a legtöbben ezt keresik, nem csak olvasók, de kiadók is. ( Ezt a mondatot annak szántam, aki inkább regényeket ír, és talán kiadás felé is gondolkodott már.) Saját tapasztalatinkat írjuk le,(ami, persze, nem olyan könnyű, ha az ember fiatalabb, de ha már itt tartunk, én sem vagyok több tizenötnél) de ne más okosságát használjuk, amit már mindenki annyiszor hallott, mert a csapból is az folyik… Merj újat mutatni azzal, amit te elképzeltél! Legyen a sztori a sajátod, ne egy másolat! (Bocsánat azoktól, akik a fanfiction-t jobban kedvelik, nem akarok senkit sem megsérteni!!)

Azt hiszem, mindent elmondtam, amiben tanácsot tudtam adni akár egy hosszabb/rövidebb novella, akár regény/kisregény megírásánál fontos momentum lehet.

Nincsenek megjegyzések: