2013. december 29., vasárnap

Dorothy Large - Egyedül Karácsonykor - Penna Galéria

A hó ropogott a kislány talpa alatt,miközben könnyes szemekkel hatolt beljebb az erdő mélyére. Úgy döntötte elfut a világ elől és titokban fog élni.Egy-egy kiálló gyally és faág lassította a menekülésben, de Ő nem adta fel. Fekete haja a homlokához tapadt, szemei pirosak voltak és feldagadtak. A keserű könnyek szüntelenül peregtek végig hófehér arcán. 
Mellkasához szorította az eddig hátán viselt piros iskolatáskát, majd lassított és körülnézett. Egy hatalmas diófánál állapodott meg az erdő közepén. Ez jó lesz,gondolta, majd leült a fa törzsébe és remegő kézzel összeszorította magán a kabátot.
A táskából elővett egy fából készült barna dobozt, majd óvatosan felnyitotta. A ládikából egy halk de mégis erőteljes és gyönyörű dallam csendült fel,amit a kislány dúdolgatni kezdett. Majd elővett pár mécsest,amiket a közeli temetőből lopott el és meggyújtotta őket. Odanyújtotta apró kezeit,hogy egy kis meleghez jusson ezen a fagyos éjszakán. Végül kiemelt a piros táskából egy régi és szakadt mesekönyvet,melyről már lekopott a cím is. Lassan kinyította és nézegetni kezdte a képet, hiszen olvasni még nem tudott. Próbálta felidézni azt a történetet, ami édesanyja pár évvel ezelőtt olvasott neki a könyvből. A könnyei újra folyni kezdtek,mikor eszébe jutott az anyukája. Az arcát nem tudta felidézni hiszen már régen meghalt,de amikor kezébe veszi a tőle kapott zenedobozt és mesekönyvet, hirtelen maga mellett érzi édesanyját. 
Hideg ujjával végigsimított a mesekönyv sérülésein, melyeket az évek során szerzett. Nevelőszülei többször kidobták már,de a kislány mindig visszaszerezte. Egyszer az összes megtakarított zsebpénzét oda kellett adnia a környék egyik bandájának, akik megtalálták a könyvet és el akarták égetni. A lány hátravetette a fejét,ami beleütközött a fa törzsébe. Magához szorította a mesekönyvet és tovább dúdolta a csodaszép dallamot,mely a zenedobozból próbálta jobb kedvre deríteni a kislányt.
Egy hideg fuvallat lopózott be a lány ruhái alatt,majd végigjárta a gerince vonalát, mire a gyermek felszisszent. De nem gondolta meg magát. Nem bánta meg ,hogy Karácsonyéjjelén menekült el az élet elől, hisz biztos benne ,hogy nevelőszüleinél sosem lehet boldog. Hirtelen egy hideg és repedt falevél hullott a lány arcára, a társai pedig követték őt. Kis idő múlva a kislány testét falevelek borították. A gyermek arcán szinte megfagytak a könnyek, kezei már nem remegtek. A könyvek és a zenedobozt hó és falevelek fedték. A mécses lángja elaludt,ahogyan a kislány feladta az életét. A gyönyörű dallam abbamaradt, a könyv leesett a nyirkos földre. A kislány gondolatában már csak pár szó zakatolt:
"Anya! Végre ... együtt lehetünk. Karácsony éjjelén."

Nincsenek megjegyzések: