2013. december 26., csütörtök

Márkus Kata - Szomorú Karácsony - Penna Galéria

A sötét papírdobozban ébredezni kezdtek a selyempapírba csomagolt üvegdíszek. Lassan egy éve már, hogy gondosan becsomagolták őket a zizegő papírba. Elsőnek a kicsi, aranyozott csengő hallatta hangját. Hangja még rekedt volt a hosszú hallgatástól, de egy pár kondulás után tisztán csilingelve szólt. A csengő hangjára egymás után nyitották ki szemüket az üvegdíszek. Elsőként a csúcs dísz köszönt a csengőnek. Ő egy kicsit fennhordta az orrát, mert szentestétől vízkeresztig a karácsonyfa tetején trónolt. Vékony volt és karcsú nem gömbölyödött, mint a többi üvegdísz.
- Jó reggelt csengő! Alig aludtam egy kicsit, és felébresztettél éktelen csilingeléseddel, - dohogott mérgesen.
- Óh, ne mérgelődj kedves csúcsdísz,- kérlelte a kicsi csengő, - már majdnem egy éve alszol, és még mindig álmos vagy? 
- A csúcsdísznek nem volt ideje válaszolni, mert az üvegdíszek kórusban köszöntötték a kicsi csengőt.
- Szia, kicsi csengő - jó újra hallani a hangodat, - olyan rég volt már karácsony!
- Alig várjuk már, hogy újra a karácsonyfa díszei legyünk és meleg gyertyafény világítson meg bennünket. No, meg nagyon kíváncsiak vagyunk, az elmúlt évben mekkorát nőttek a gyerekek. 
Az üvegdíszeknek nem sokáig kellett várakozniuk, mert a papírdobozt valaki leporolta és bevitte a fenyőillatú szobába. Szép sorban kicsomagolta valamennyit és óvatosan, vékony cérnán felkötözte őket a fenyőfa ágaira. Ott forgolódtak, körbe- körbe egymás közelében. 
A zöld és a kék színű üvegdíszekre ezüst festékkel festettek kacskaringós indákat, leveleket, a piros színűek aranyfestéktől csillogtak. Pár darab, aranyozott csillag és ezüstszínű holdacska is libegett a gömbölyű díszek közt. Békésen elfértek egymás mellett, és végre a gőgös csúcs dísz is felkerült az őt megillető helyre, a fenyőfa legfelső ágára. Az üvegdíszek boldogok voltak, hogy újra részesei lehetnek a család örömének, boldogságának. Ám, most meglepetten néztek egymásra, mert az elmúlt években oly boldog mosolyú édesanya arcán, most egy csepp öröm sem látszott. Összeszorított szájjal, gépies mozdulatokkal díszítette a fenyőfát. 
Az apró ezüstszínű gyertyatartók, bennük a vékonyka gyertyákkal kecsesen egyensúlyoztak a fenyőágak csúcsain. Pár darab csillagszóró is felkerült a fenyőfára, majd angyalhajjal fejezte be a díszítést. Szaloncukrokat most egy fonott kosárkában a fa alá kerültek. Még egy kicsit igazított a díszeken, és halk sóhajtással nyugtázta, hogy a fenyőfából gyönyörű karácsonyfát varázsolt. A szekrény mélyéből elővette a szépen becsomagolt ajándékokat és a fa alá helyezte őket. Az ajtóból még egyszer visszanézett a feldíszített karácsonyfára, és kiment a szobából. 
Alig csukta be maga után az ajtót, az üvegdíszek izgatott suttogásba kezdtek. Fogalmuk sem volt, vajon mi történhetett az elmúlt évben, csak sejtették, hogy itt valami nagyon rossz dolog történhetett. A fa tetején trónoló csúcsdíszt nagyon idegesítette az üvegdíszek suttogása, ezért mérgesen rájuk szólt. 
- Hallgassatok már el, legyetek csendben! Ti nem láttátok, de én innen fentről igen, hogy az ajándékcsomagok száma egyel kevesebb, mint tavaly. Ajándék osztáskor majd megtudjuk mi történt.

A csúcsdísznek igaza lett, pár perc múlva nyílt az ajtó az édesanya jött, hogy meggyújtsa a karácsonyfa gyertyáit és a csillagszórókat. Majd csengetett a kicsi aranyozott csengővel. A csengőszóra három kisfiú, - a hatéves ikrek, és a négyéves öcsikéjük, - szaladt be a szobába. Tágra nyílt szemekkel nézték a csillagszórós, gyertyafényes, csodás karácsonyfát. 
- Boldog karácsonyt kicsikéim! - ölelte magához gyerekeit az édesanya. 
Eddig a pillanatig nagyon erősnek érezte magát, de most keserves sírásba fulladtak szavai. A gyerekek szorosan az édesanyjukhoz bújtak, és pár perc múlva zokogásuktól volt hangos a szoba. A kicsiket nem érdekelték az ajándékok, szinte egyszerre kérdezték édesanyjukat, - édesapa ugye eljön ma este? 
– Nem, édesapa sajnos nem tud eljönni sem ma, sem máskor,- válaszolt nagyon szomorú hangon a gyerekeknek édesanyjuk. Apa a mennyországból vigyáz ránk. Tudjátok gyerekek, - ezt már sokszor megbeszéltük, hogy mi már soha többet nem láthatjuk őt, de a szívünkben mindig velünk van. 
Az üvegdíszek döbbenten hallgatták az édesanya és a gyerekek beszélgetését. Még a gőgös csúcs dísz is szomorúan tekintett le a csonka családra. A gyerekek édesanyjukhoz bújva sírdogáltak, nem törődtek a karácsonyfa alá helyezett ajándékokkal. A néma csendben egyszer csak megrebbent az ablakfüggöny széle. Pontosan úgy, mint amikor nyitott ablaknál a szél meglebbenti. A levegő egy kicsit hűvösebbé vált, és a légáramlattól elaludtak a karácsonyfán égő gyertyák. Hirtelen sötétség borult a szobára. 
A gyerekek abbahagyták a sírást és szorosan ölelték anyjukat, akinek szíve a torkában dobogott, amikor észlelni kezdte a szobában bekövetkezett változásokat. Sejtette, hogy férje szelleme jött el hozzájuk, hogy együtt legyenek ezen az estén. Úgy érezte, mintha egy hatalmas kéz átölelné és megsimogatná őt és a gyerekeket. 
Nem mert megmozdulni félt, hogy megtöri ezt a varázslatos pillanatot. De, a varázslat hamar elmúlt és pár pillanat múlva újra minden a régi lett. Az anya megsimogatta a megszeppent kisfiúkat, majd halk elcsukló hangon énekelni kezdett, - Mennyből az angyal..., a gyerekek vékony cérnahangjukkal bekapcsolódtak az éneklésbe. 
- Édesapa mégis eljött hozzánk - ugye anya? 
- De mi nem láthattuk, mert ő már egy angyal, - ugye anya? 
A gyerekek nagyon sok hasonló kérdést tettek fel édesanyjuknak, aki alig győzött nekik válaszolni. Úgy tűnt, egy kicsit megnyugodtak. 
- Ideje lenne villanyt gyújtani és megnézni az ajándékokat, - vetett véget a kérdéseiknek-, ha nem nézitek meg, Jézuska reggelre valamennyit visszaviszi. 
Villanyfénynél újra meggyújtotta a karácsonyfa apró gyertyáit, és a csillagszórókat. Az üvegdíszek ismét csodálatosan ragyogtak a csillagszórók fényében. Még a morgós csúcs dísz is küldött egy mosolyt a fa alatt ajándékokkal játszó gyerekeknek. Késő este volt már mire a kisfiúk ágyba bújtak. Édesanyjuk sorban elfújta a karácsonyfán égő gyertyák lángját, villanyt oltott és a szoba sötétbe borult. Az üvegdíszek újra suttogni kezdtek, - nagyon sok karácsonyt megértünk már, de ezt a karácsonyt soha nem fogjuk elfelejteni. 
A kicsi csengő halkan csilingelve megszólalt, - nem bizony, nem felejtjük el. A csúcs dísz tőle szokatlan módon elérzékenyülve mormogta, - hiába csillogunk, - szomorú, nagyon szomorú ez a karácsony.

Nincsenek megjegyzések: