2013. december 14., szombat

Lola T. - Különleges útitárs - Penna Galéria


Lassan megremeg a testem, ahogyan a vonat kigördül az állomásról. Kitekintve a párás ablakon még látom szüleim és a kishúgom, Josie, távolodó alakját, ahogyan lelkesen integetnek. Dühödten elfordítom a fejem. Nem akarom látni őket. Nem akarok látni senkit. Kilöktek az életükből, szószerint. A selejtes lányt, akivel csak a baj van. Minek is fárasztanák magukat velem? Pénz van bőven, küldjenek csak el az isten háta mögötti lányneveldébe; nincs több probléma és hátha megjavulnék. Így lesz a legjobb mindenkinek, az én véleményem meg nem kérdezte senki.
Egyedül üldögélek a kabinban, kinyújtom a lábaim az ülésen, kényelmesen elhelyezkedem. Nem is baj, hogy nincs más itt rajtam kívül, mivel ingadozó lelkiállapotomat nézve, valószínűleg nem lennék túl jó társaság és én sem vágyok útitársakra. Hatalmas, krémszínű válltáskámból előkotorom a sminkkészletemet és egy rózsaszínű tükröt. Térdeim segítségével megtámasztom magam előtt. A kezem remeg, még mindig dühös vagyok ez az egész miatt. Próbálom elterelni a figyelmem, ecsetekkel babrálok, púdert viszek fel, előkerül a szemceruza, szempilla spirál és miegyéb. Nem szeretem festeni magam, a bulikban persze alapkritérium, de azontúl nem szokásom. Most azonban ez segít kicsit lenyugodnom, előhúzok két hatalmas fekete hajcsatot és szőke hajamat egy laza kontyba fogom. A szemem köré rajzolt sötét kontúr kiemeli sötétkék szemeimet. Mindig is érett voltam kortársaimhoz képest, most viszont kb. 5-6 évvel idősebbnek tűnő énem tekint vissza a tükörből.
Visszacsúsztatok mindent a táskámba, most egy körömreszelő kerül elő és szórakozottan igazatom a körmeim, miközben kifele bámulok az ablakon. Házak suhannak el, emberi körvonalak. Szórakozásképp kiválasztok pár embert az utcáról, és megírom a történetüket a fejemben. Van köztük titkos ügynök, költő, takarítónő, rakéta mérnök. Ezzel aztán egész jól elvagyok, észre sem veszem, hogy a kabin ajtó halkan kinyílik.
-Jó napot! – szólal meg egy dallamos férfihang. A szívbaj kerülget, hirtelen érint a hang. Dühödten pillantok fel, de elakad a lélegzetem. Egy fiatal férfi néz rám, oldalas mosollyal, sután álldogálva. – Ne haragudjon, ha megijesztettem.
-Se..se..semmi baj! – nyögöm ki. De hamar összeszedem magam, már így is sikerült hülyét alakítanom. – Én voltam a figyelmetlen.
Édesdeden elmosolyodom. Jobban megfigyelve egész jóképű. Sötét barna haj, éjsötét szempár, jól-kondicionált alkat, csibészes mosoly; az a tipikus nők-kedvence. Tekintetemmel végigkísérem, amint csomagját becsúsztatja a fejünk felett levő polcra, majd lazán lehuppan a mellettem levő ülésre, habár azon kívül rengeteg üres szék van a kabinban.
-Justin vagyok. – kacéran elmosolyodik, majd felém nyújtja a kezét. 
- Agatha. – hazudom pár másodperc után és kezet fogok vele megvillantva fehér fogsoromat. El akarok bújni önmagam elől és ez a férfi nem ismer. Mi tart vissza, hogy játszadozzak kicsit? – Merre tartasz?
- Tucson, tanulmányi célból. – válaszol némi habozás után. Érdekes, ugyanaz a cél. – Na és kegyed?
- Phoenix, utolsó év az egyetemen. – ismét egy apró hazugság, utolsó év a középiskolában, de a kisminkelt-kontyos- énem egyetemista voltát, nincs aki megkérdőjelezné. Egy bájos mosollyal ajándékozom meg újdonsült útitársamat.
- Gyönyörű és még okos is! –kacsint rám egy újabb lehengerlő pillantás kíséretében. 
Nem tudom, hogy csak számomra, vagy ő is érzékeli, de a levegő mintha pár fokkal fennebb csusszant volna. Óvatosan kigombolom az ingem felső gombját, és megigazítom egy kósza hajtincsem. 
- És hogy-hogy egyedül utazol? – kérdezi, miközben kezével a széktámláján játszik. Úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy karjai egyre közelednek felém.
-Nem volt kivel, én az a magányos típus vagyok. De mindennek van jó oldala is.- válaszolok kacéran rebegtetve a szempilláim, majd nem tudom, hogy mi üthet belém, de egyszerűen csak hirtelen indítatástól vezérelve megcsókolom. Végülis, egy órán belül leszállunk, és többet nem látjuk egymást. Felháborodott lelkemen pedig csak segíthet ez a kis figyelemelterelés. És ami azt illeti, Justin sem ellenkezik, sőt.

Nem tudom meddig tarthatott a csókcsatánk, de meglehetősen egymásba gabalyodva hallom meg az értesítő hangját, miszerint pár perc múlva Phoenixben leszünk, ami az állítólagos célpontom. Így szedelőzködni kezdek, ez a rész már jóval kínosabb, egyikünk se tudja, mit mondjon. Talán jobb is. Már nyúlok az ajtó után, amikor Justin a kezem után kap.
- Legalább a telefonszámod elkérhetem? – néz rám kisfiúsan igazgatva kócos haját. Előkotorok a táskámból egy papírfecnit, majd ráfirkantok egy kitalált telefonszámot és a kezébe csúsztatom, puszit nyomok az arcára búcsúzásként. Ez az egész ügy nem jelent semmit. 
Átülök a legtávolabbi kabinba, majd Tucsonba érve az utolsónak szállok le a járműről. Körbesandítok, de hál’istennek Justin már sehol sincs. A nevelőiskolából küldött nénike legyezni kezd felém, odabattyogok hozzá, majd illedelmesen köszönök és bemutatkozom, akár egy jókislány. 
Elvisznek az iskola bentlakásba. Egész nap pakolászom. A szobatársaim nem szólnak hozzám, átnéznek rajtam. Tökéletes, nem barátkozni jöttem. Átvészelem az évet és hazamegyek. Este korán ágyba bújok, viszont elalvás előtt elmosolyodom a mai nap eseményein. Vajon mit csinál Justin?
Reggel korán ébresztenek. A tanév első napja, rémálmaim kezdete. Felöltözök, megmosakodom és lófarokba kötöm a hajam. Az iskolai egyenruhában, festék nélküli hatalmas kék szemeimmel egyáltalán nem hasonlítok tegnapi önmagamhoz. Ez viszont nem is én vagyok, hanem szüleim bábuja. Engedelmesen követem a szobatársaim az iskoláig, egyik közülük leendő osztálytársam, így könnyen eljutok a termembe, ahol helyet foglalok az utolsó padban és onnan figyelem az eseményeket. Lassan szálingóznak be a diákok, mindenki üdvözli egymást, a nyárról csacsognak. Legtöbbjük furcsán méreget, ami nem is csoda. Én vagyok a betolakodó, akit ideszáműztek az utolsó évre. Ráadásul az ezelőtti iskolámban sem kedveltek a lányok túlságosan, szerintük elloptam a rivaldafényt. Ez viszont, ebben a szerencsétlen helyzetben, csupa lánnyal összezárva, nem egy jó pont. Pár perc múlva megszólal a csengő. A program szerint osztályfőnöki órával kezdünk. Fogalmam sincs, ki lehet az osztályfőnököm, a tájékoztatóban írta, de lusta voltam elolvasni és nem is igazán érdekelt.
Kinyílik az ajtó és minden lány a helyére ül. Egy ismerős hang üti meg a fülem.
- Szép jóreggelt, lányok! – lép be az ajtón a leendő tanárom, aki nem más, mint a vonaton megismert Justin. Ledöbbenek. Tanulmányi célok? Na, szép. Olyan picire húzom össze magam a terem hátuljában, amennyire csak tudom. Őszintén megvallva azért mókás helyzet, magamban nevetnem kell.
- Mint tudjátok, idéntől egy személlyel bővül az osztály. – kezd bele, miután szembefordul velünk, még nem vesz észre, mivel elmerül a jegyzeteiben. – Szóval először is megkérném Nellyt, hogy mutatkozzon be nekünk pár szóban.
Most pillant fel a füzetkéjéből, én meg határozottan felállok a helyemről. Szószerint leesik az álla és köhögni kezd, de igyekszik visszaszerezni a hideg vérét.
- Nelly Clarkson a nevem. – kezdek bele, szavaimat Justinhoz intézem, már nem veszek tudomást osztálytársaimról. – Tegnap érkeztem egy elég fárasztó, de kellemes vonatút után Los Angelesből – hatalmas vigyorral pillantok rá. – Nagyon remélem, hogy hamar sikerül majd beilleszkedni. De nem szeretek magamról beszélni, lesz időnk még ismerkedni.
Ezután lehuppanok a székre, Justin vagyis a tanárúr, még mindig összezavartan bámul. Gondolom már sikerült kibogoznia, hogy szó sincs Agatharól vagy egyetemről és a telefonszám is rossz. De nem érdekel, ettől még izgisebb az egész. A tanár beszélni kezd valamiről, de csak habog össze-vissza a tavalyi teljesítményről, miközben engem bámul. Kicsit sajnálom, hogy így át lett vágva, de javamra szóljon, hogy én sem így terveztem.
- Valakinek valami kérdése, esetleg hozzáfűznivalója, mielőtt kiosztjuk a tankönyveket? – kérdezi meg végül, én meg felnyújtom a kezem, és mielőtt felszólítana, válaszolok legtündéribb mosolyommal.
-Izgalmas évnek nézünk elébe!

1 megjegyzés:

Szaffi írta...

Ez fantasztikus volt!:) Először megijedtem, hogy hosszú, de a végén inkább túl rövidnek tűnt..:D Tényleg nagyon izgalmas, király lenne a folytatás!:D:))