2013. december 25., szerda

Petrííí - Egy karácsonyi történet - Penna Galéria


Miközben végiglejtettünk a karácsonyi fényekben úszó utcán,képtelen voltam nem észrevenni, hogy mennyire forróak az ujjai a tenyeremben. Megszokott érzés volt, kellemes és szükségszerű, mint a levegő vagy mint a béke. Igen, abban a pillanatban minden tökéletesnek tűnt.
-Mit gondolsz a karácsonyi ajándékokról? Izé, te akarsz valamit venni nekem, vagy hanyagoljuk? - A kérdés gyakorlatias és érzelemmentes éle azonnal elkomorított. Én, aki csakis a szívemre hallgattam, nem bírtam elfogadni a tényt, hogy valaki hogyan képes csak az eszével gondolkodni. Az ilyen ember egyáltalán hogyan érezhet szerelmet? Vagy nem tud, és én csak egy jó döntés végeredménye vagyok? Egy ideális, potenciális jelölt, egy kellék az oldalán, mindenféle érzelem nélkül? Ezt nem akartam elfogadni. Nem tudtam.
-Igen, de ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok, ami az enyém, ami tényleg az enyém - feleltem az égre pillantva. 
Miért öntöm ki neki a szívemet, ha ő ismét hallgatagságba burkolózik?
-Mit?
-Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy mennyire fontos, hogy veled lehetek. A bizalmamat és a szerelmemet. 
Nem felelt azonnal, de éreztem, hogy az ujjai szorosabban ölelik körül az öklömet, és a pillantása a távolba meredt. Feléledt bennem a remény, hogy talán sikerült előcsalnom belőle valamiféle érzelmet. Talán, de tényleg csak talán én más vagyok, erősebb, mint az esze.De a következő pillanatban a szorítása enyhült, és az átszellemült kifejezés eltűnt az arcáról.
-Mikor lettél ilyen bölcs? - nevetett fel hetykén, de én képtelen voltam visszhangozni a kacaját. Ebben semmi humoros nem volt - épp ellenkezőleg. Én kiöntöttem neki a lelkemet, a tenyerébe helyeztem a szívemet, és végül nem kaptam cserébe semmit...Csak egy halk kacajt....

Nincsenek megjegyzések: