2014. január 2., csütörtök

Vendégírónk, Fanni verse - Vágyálom


Az éjszaka sötét fátyla a földet elfedve
Rózsás álomport szórt az emberekre,
Kik elaludtak, s édes álomban ringva
Nem gondoltak többé a tegnap fájdalmaira.
 
Az utolsó éber lélek még halkan kívánt egyet.
A tetőablak tükrében kémlelte az eget.
Majd lassan a két szelíd szempár is elnehezült,
S a kislány az est csendjében mély álomba merült.
 
Kint minden nyugodt és mozdulatlan volt,
De a szárnyra kapott elme most végre tombolt.
Egybefonva mindent: ábrándot és valóságot,
Egy szerető szív megkapta, mire igazán vágyott.
 
Álmában olyan volt, akár egy megszelídített vad:
Vándor, ki egyszer hazaér, de mégis szabad.
Az igazságért a vésőkig küzd, ha kell,
S ki igazán szívéhez ér soha nem felejti el.
 
Álmában az örök erdők sűrűjében járt,
S csodálkozva nézte: Milyen szép is a világ.
Érezte a természet halhatatlan nagyságát,
S kereste az ő egyetlen, hű társát.
 
Oly köteléket akart, mit csak a természet adhat,
Hisz élete során az ember több barátot kaphat,
De a halandó szívek számára nem tudni mit hoz a holnap,
Míg az egymáshoz közeli fák egy szép napon egybeforrnak.

Nincsenek megjegyzések: