2014. január 2., csütörtök

Vendégírónk, Spidey alkotása - Utazás az időben, avagy múlt a jelen helyett!


Egyszer egy nap, az én időszámításom szerint sok évvel ezelőtt, éppen nagyapámmal sétáltam – már akkor is sorvadó – megyeszékhelyünk utcáin. Abban az időben naivitásban pácolt, gyermeki elmémnek hála mindenféle, felnőtteknek bizonyára megmosolyogtató dolgok jutottak eszembe. Arra a napra tisztán emlékszem. Ahogy hosszan bámultam a koszos panelházakat, a szocialista Stonehenge büszkén meredező szikláit, néztem a körülöttünk sétáló, kérdőjel-arcú embereket, mire végül egy, engem már akkor is régóta foglalkoztató kérdést tettem fel nagyapámnak. „Papa, régen a valóságban is fekete-fehér volt minden?” Logikus, kézenfekvő probléma volt, hiszen a televízióban is ezt tapasztaltam nap mint nap. Közben nem néztem rá, de éreztem, amint egy pillanatra egész testében megrándul, s vele együtt a város is. Csupasz betonrengeteg és meztelen emberek, amikor senki és semmi nem tud a színek mögé bújni.
      Természetesen jött a megnyugtató-kiábrándító válasz, „persze, hogy színes volt, ugyanolyan mint most”. Egy gyermek agya azonban nem éri be ennyivel, nem lehet fekete-fehér, igen-nem válaszokkal kielégíteni. Talán méretre nem akkora még, mint egy felnőtté. Ám ha bele tudnánk nézni egy picike lyukon, végtelen térrel és idővel, szinte határtalan képzelőerővel találkoznánk. Ma már tudom, tulajdonképpen ezért tetszett volna jobban egy színtelen világ, hisz akkor én színezhettem, alakíthattam volna a fantáziámmal.
     Véleményem szerint egy írónak is az a feladata, hogy egy színtelen, viszonylag részletes képet adjon át az olvasónak, aki azt saját elméje segítségével, saját ízlése szerint alakíthatja, színezheti. Egy megfoghatatlan, de nagyon is élő „kifestőt”. Néhány, számára kedves ponton, szereplőnél sugallhat színeket, árnyalatokat, amit aztán az olvasó vagy a magáévá tesz, vagy nem. Ha az író érzékeny és ügyes, ezt mind szinte észrevehetetlenül teszi, nem tolakodóan.
      Író még nem biztos, hogy vagyok (legfőképpen olyan nem amilyen szeretnék lenni), de azt már jól tudom, milyen gyereknek lenni és gyermeki lélekkel megtapasztalni a világot. Egy író, sőt, bármilyen más művész is, bizonyos szempontból nagyon hasonlít egy gyerekre. Folyton rácsodálkozik, szétbont, összerak, elképzel. Ugyanakkor már kifejlődtek az eszközei arra, hogy dimenziókon át hullámzó képzeletét hogyan jelenítse meg, adja át másoknak. Részben e miatt, soha nem él csak és kizárólag a saját korában, nem tud koncentráltan megjelenni benne. Az írók, művészek nagy többsége nem is igazán találja a helyét. Számukra nincs csak „itt és most”, hanem „mindenhol és mindig” van. Nem elégíti ki őket az evés, az alvás, a munka, talán még a szerelem és a szerelmeskedés sem igazán. Legyen az író által választott kor ötven, vagy akár ötszáz évvel a születése előtt, sokkal kevésbé okoz számára problémát, hogy az adott kor emberének bőrébe bújjon, az ottani levegőt szívja és az akkori helyzeteket, bonyodalmakat átérezze.
      Még egy különlegesen fogékony „vevő” számára is elég komoly kihívás, hogy hitelesen ábrázoljon letűnt korokat és régen élt embereket. Sokan talán (köztük én mindenképpen) elgondolkoztak már azon, hogy vajon a több tíz, száz, ezer éve élt emberek mennyiben hasonlítottak ránk? Hasonlítottak-e egyáltalán? A kérdés elsőre talán furcsának tűnhet és egy író számára szép feladat, hogy érdekesen, mégis hihetően alkosson meg karaktereket, helyeket. Nagyon könnyű a túlzottan tipikus hős és negatív szereplő létrehozásának a hibájába esni, ahogyan az eltúlzott karakter sem jó, mert idézőjelbe helyezi az egész történetet. Kivéve, ha a szerzőnek pontosan ez a szándéka.
      A  múltban élt embereket ugyanúgy motiválták egyszerű, hétköznapi érdekek, mint nagyra törő és magasztos célok. Ahogyan a régi helyszíneket is az apróságok hozzák igazán közel az olvasóhoz (szagok, neszek, fények, árnyak, stb.), úgy a szereplőkbe is emberibbé faragásukkal lehet életet lehelni igazán. Hibák, gondolatok, apró rezdülések – mind egy-egy finom ecsetvonás a végleges formát öltő „kifestőn”. A többit pedig nyugodtan a fantáziára lehet bízni, hiszen ilyen téren nincs két egyforma olvasó.

       

Nincsenek megjegyzések: