2014. február 13., csütörtök

Penna Levelek - Elő az újjal és le a régivel?

Szia Szatti!

Hónapok óta olvasgatom a blogodat, és nagyon érdekesnek, ugyan akkor hatalmas segítségnek találom bármelyik kezdő vagy profi író számára. Örülök, hogy rád találtam. :)

Szeretném kikérni a véleményedet, emellett a segítségedet is, amennyiben ez lehetséges. :)
Körülbelül 10 éve írok. Kezdetben kis novellákkal, vagy fanfiction-ökkel próbálkoztam, és azt hiszem fejlődtem is írás közben. Azonban egy idő után úgy gondoltam, hogy érdemesebb valamilyen komolyabb műfajjal megpróbálkoznom, "hátha" alapon. Ment is egy ideig, sőt. Még most is rengeteg ötletem van különböző regényekhez, nem győzöm leírni őket. Azonban csak vázlatokat sikerül szerkesztenem. Hónapok óta nem vagyok képes arra, hogy "könyvszerűen" írjak, csak füzetbe, kis vázlatpontokat mindenféle irodalmi, vagy művészi formázás nélkül. Tudom, mit akarok írni, és tudom, hogy akarok is írni. Meg tudom fogni az érzelmeket, és a kreativitással sincs semmi baj. Az egyetlen gond, hogy amikor odaérek, hogy leírjam a gondolataimat már szerkesztett regényként, akkor bepánikolok. Nincs jobb szó rá. Egy bekezdésen kívül nem vagyok képes többet írni folyamatosan, és azt is nagyon erőltetettnek, görcsösnek érzem. És megbolondulok tőle, mert nagyon szeretném, szerintem ez is az egyik gond. A másik mögöttes ok az lehet, hogy félek attól, hogy nem sikerül úgy megvalósítanom a történetet, ahogyan megálmodtam, és ha elrontom akkor csalódom az egészben, nem lesz már értékes a számomra, ahogy maga az ötlet, amikor még csak magam előtt látom. 
Szerinted létezik bármilyen mód, amivel ezen túl tudnék lépni, és végre olyan felszabadultsággal tudnék írni, amilyennel régen? Végre szeretnék nem görcsölni a szavakon és a kifejezéseken. Van valamilyen ötleted ezzel kapcsolatban? Bármilyen segítséget szívesen fogadok. :)

Egy másik problémával is fordulnék hozzád, ha ez nem lenne gond számodra. Mégpedig, hogy van-e valamilyen tipped, hogy a sok történet közül, amik a fejemben vannak, hogyan koncentrálhatnék kizárólag egyre, amíg azt be nem fejezem. Mert jelenleg eléggé csapongok a regény-képződményeim között. :)
Remélem, ezekkel a kérdésekkel nem okozok gondot neked, és nem használom ki túlzottan a nagylelkűségedet. :)
Előre is nagyon szépen köszönöm!

Üdv: Szemy

Válaszom

Amiket leírtál, én is hasonló dolgokkal vívódom jelenleg, szóval teljesen átérzem a helyzeted. Volt egy köztes időszakom, amikor suliba jártam, de amolyan passzívabb formában és rengeteg szabadidőm volt. Egy-két dologra kellett csak figyelnem, de ezt leszámítva ráértem és így könnyű volt az írásra összpontosítani. Aztán persze ez az egy év véget ért, és teljesen eltávolodtam az írástól. Más dolgokkal kellett foglalkoznom, ezek elvették minden időmet és az a megszokott időtöltés, hogy minden nap akár 3-4 órám is van arra, hogy írjak és a történeteken dolgozzak, megszűnt. Nagyon sok ötlet, elképzelés volt a fejemben, de sosem volt időm ténylegesen leülni és begépelni vagy leírni. Vázlatok voltak csak, amiket éppen lefirkantottam vagy ha volt is időm folytatni valamelyik írásom, nem éreztem elég jónak és a végén visszatöröltem az egészet. Amikor írtam, volt egy alaphangulatom, és utána ehhez nem találtam csak úgy vissza. Bár tudtam cselekményben, hogy akarom folytatni, a szavak, a mondatok már nem alkottak olyan összességet, mint az elején, amikor tényleg benne voltam az írásban vagy ebben az adott történetben.

Sok történetem van, amelyek kezdetlegesek, nem befejezettek és mind körülbelül ugyanazon a szinten áll vagy ugyanannál a pontnál. Kialakult a fejemben a kezdet, egy bizonyos megállóig, amely mondjuk fordulatnak tekinthető a történetben és ha eddig le is írom, nem tudok tovább haladni. Gondolom ismerős neked is... megvan a fejedben a kezdet, leírod, szinte gondolkodnod sem kell a szavakon, annyira fejben és kézben van az egész és amint elérkezel ahhoz a ponthoz, ameddig megvan a fejedben, képtelen vagy tovább írni. Megakadsz, halogatod, hogy na majd holnap vagy néhány nap múlva biztosan tudod folytatni, de aztán az egész leül, nem tudsz haladni vele, mert semmilyen ötleted nincs a folytatást illetően és a történet valahogy eltűnik benned. Nem találod meg újra vagy ha mégis, csak nagyon hosszú idő múlva, mert közben, amíg ezt az ihlethiányos időszakot éled, akad még egy ötleted, amit papírra vetsz és azt a hiányt, amit az előző történetnél érzel, szinte ezzel helyettesíted. Írni akarsz, benned van az alkotás érzése és ha nem megy az egyik, másik után nyúlsz, hogy újra elkapd azt az érzést, amire szükséged van. 

Legalább is, én így vagyok és emiatt több olyan történet is van a gépemen, amiket képtelen vagyok befejezni, mert az a kezdeti lelkesedés egyiknél sincs már meg, bármennyire szeretném folytatni. Vannak foszlányok, ahogyan talán folytatni képzelem, de mire odaérek, hogy le is írjam vagy megpróbáljam megfogalmazni, mintha csak a körvonalak lennének meg, de nincs kitöltés. Hiányzik az egész.
Amit tanácsolni tudnék, vagy ami nekem most jelenleg működik, hogy a több lehetséges történeted közül próbáld meg azt kiválasztani és arra összpontosítani, amelyhez leginkább ötleteid vannak, amelynek talán már a végét is látod, csak a köztes távval vannak problémák, amelyik leginkább kidolgozottabb a fejedben a többihez képest. Keress olyan könyveket, filmeket, amelyek hasonló témát ölelnek fel és talán ezekből is meríthetsz ötleteket. Lehet, látsz vagy olvasol egy hasonló szituációt és szinte beugrik az ötlet, amely a te történeted folytatásához a legmegfelelőbb. Ami számomra még fontos, hogy írásnál mindig zenét hallgatok. Legtöbbször nem szöveges számokat, inkább csak amolyan instrumental zenéket, amik lehetnek filmzenék vagy akármilyen hangszeres, aláfestő zenék, amelyek hangulatban illenek a történethez vagy az adott jelenethez. Ez is adhat egy ráhangolódási segítséget, ha a zene hallgatása közben megpróbálom elképzelni a jelenetet és mondjuk annak egy-egy adott pillanatához képzelni egy mozdulatot, valamilyen gesztust a szereplők között vagy magának a jelenetnek az alakulását. Ha ezekbe kapaszkodni tudok, olykor sikerül is úgy leírnom a dolgokat, ahogyan elképzeltem vagy szeretném. Van, akinél a zene inkább eltereli a figyelmet, de meg lehet próbálni. Csak a megfelelő zene kell, ami nem vonja el a figyelmet, és inkább kikapcsol, kiegészíti az írást és nem hátráltatja vagy tereli más irányba.
A zenehallgatás olyan dolog, amit közvetlenül írás előtt vagy közben végzel, a könyv és a film pedig inkább megelőlegezés, előkészítés... ami hasonlóan ez utóbbihoz tartozna, ha fejben alkotsz anélkül, hogy leírnád. Megvan valamennyi a történetből, nagyjából vannak elképzeléseid, hogyan is akarod folytatni, de ugye vannak hézagok, amiket ki kellene tölteni... ehhez nekem bevált, ha néha gondolok a történetre. Filmszerűen próbálom magam elé képzelni és úgy követni a cselekmény alakulását, ahogyan azt mondjuk egy film esetében várnám. Bár ténylegesen nem láthatom vizuálisan, viszont szavak nélkül, képekre összpontosítva sikerül úgy elképzelnem a jeleneteket, hogy utána mindezt kell szavakká formálnom és nem fordítva, hogy ülök a gép előtt és úgy próbálok a szavakból felépíteni valami kézzelfoghatót. Ha a fejemben él a jelenet mind a helyszínt, a fényeket, hangulatot, külső tényezőket tekintve, magam elé képzelve mondjuk a két szereplő mozdulatait, pillantásait, gesztusait és reakcióit, egyszerűbb leírnom ez alapján.
Ez a fordított variáció nem tudom, kinél válik be, de nekem mindenképp eredményes. Így már kész anyaggal ülhetek gép elé és hogy mindehhez meglegyen a hangulat is, azokat a zenéket hallgatom, amelyeket leginkább hozzáillőnek gondolok. Mintha a történetemnek zenelistája lenne és így egy-egy zenét kimondottan csak annál a történetnél hallgatok, mert így megvan a kapcsolat, hogy csak ahhoz kapcsolok és vonatkoztatok. Sokkal stabilabbnak érzem így az írást.

Nem szabad félned attól, hogy nem elég jó, amit és ahogyan leírsz. Lehet, hogy tényleg nem a legjobb, de minden kevésbé jó, jobb és jobb lehet, ha foglalkozol vele, dolgozol rajta és van benned elég kitartás és elhivatottság, hogy akard a megvalósítását. Talán leginkább az elhivatottság, ami fontos, akár magáról az írásról van szó vagy arról, hogy végig írj egy történetet. Benne kell lenned az egész lényeddel. Akkor is, ha éppen nem papír vagy billentyűzet előtt ülsz. Ott kell mozgolódnia benned, gondolkodnod rajta, elképzelned megannyi variációval és ha ilyen módon átjár, megtalálod a folytatást... és az egyik legnagyszerűbb érzés, amikor olyan ötletre találsz, amit érzel, hogy kerestél. Mert lényegében a történet benned van teljes egészében, csak annyi az elképzelés, a megvalósítás lehetősége, hogy nehezünkre esik választani és olykor emiatt elveszettnek érezzük magunkat. Nem kell. Ott van az egész, csak sajnos nem megy egyik napról a másikra, hogy le is írhassuk. Hetek és hónapok az az idő, mire a végére érünk és mindezalatt alakul mind a történet és mi is. Másképp állunk fel az írásunktól, mint amikor leültünk és begépeltük az első szavakat.

Remélem, sikerült válaszolnom a kérdéseidre és valamennyire segítséget is adnom neked. :) Kicsit hosszúra sikeredett a véleményem, de bízom benne, hogy annál hasznosabb volt és megtalálod azt a megoldást, amit keresel! :)

Nincsenek megjegyzések: