2014. február 18., kedd

Vendégírónk, Trauzál Andrea bejegyzése - Olvasói aktivitás


Olvasói aktivitás, avagy a vélemények és a kritikák fontossága



Noha ez a cikk a kritikákról és az olvasói véleményekről szól, tennünk kell egy kis kitérőt más irányba is. De kezdjük az elején.

Kritikát kapni jó. Ebben, alighanem, minden író egyetért. Elengedhetetlen „kelléke” az írói fejlődésnek.
Mondhatjuk, hogy az asztalfióknak írunk, pusztán a szórakoztatásunkra, de ha már kikerül a világhálóra, nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy nem érdekel, ki mit gondol róla. Abban a pillanatban, amikor megosztjuk egy-egy írásunkat, legbelül már vágyunk a visszajelzésekre. Nem a barátainkéra, akikkel közeli kapcsolatban vagyunk, sem pedig a családunkéra. Ők a legtöbb esetben – hogy ne szomorítsanak el minket – pozitív véleményt adnak. Ez viszont koránt sem olyan jó, mint amilyennek hinnénk, hisz semmi sem hibátlan. Egy szárnyait bontogató író valószínűleg sok-sok hibát ejt az első írásaiban, és ha nem hívják fel ezekre a figyelmét, a következőkben is el fogja követni őket. Aztán ha egy külső szemlélő rávilágít ezekre, jöhet a számonkérés anyán, apán, testvéren, barátnőn, hogy miért nem szóltak róla, hisz így nevetség tárgyává tette magát, és mit gondolhatnak róla, no meg hogy nem neki való az efféle kreatív megmutatkozás.
Nem szabad félni a negatív kritikáktól: sem annak, aki adja, sem annak, aki kapja. Szintén kezdő írók hibája, hogy megsértődnek az első negatív vélemények olvastán. Nem jó hozzáállás! Ennyi erővel írjanak füzetbe, amit elzárnak a szekrénybe, vagy ne tegyék nyilvánossá a blogot. Nem azért boncolják szét az írásainkat az olvasók, hogy eltántorítsanak a további tollforgatástól, hanem hogy javuljunk. Túl sok a szóismétlés? Kis gyakorlással elejét lehet venni, ahogyan sok minden másnak is. S hogy hogyan?
Az internet világa erre számos lehetőséget kínál, felsorolni sem lehetne mindet. Mégis kiemelnék egy-két oldalt. Az első az Aranymosás. Azon túl, hogy számos novellát, regényrészletet olvashatunk rajta hazai szerzőktől, bizonyos időközönként írástechnikai játékokat rendez. Itt általában 100 szóban kell egy adott témára írni. (Ha visszanézzük a korábbiakat, látszik, hogy mennyi különböző gondolat született.) Van saját íróiskolája is, ahol online kurzusok keretében sajátíthatjuk el a mesterség csínját-bínját. Ami viszont személy szerint a kedvenc részem, az a Szerkesztői látványpékség. Ha ebből nem tanul az író, akkor semmiből. Itt egy-egy írás első fejezetét vagy tízezer karakterét szerkesztik meg, hogy lássuk, milyen hibák vannak benne. Aki fejlődni szeretne, érdemes elolvasnia mindet, nem is annyira a történetek, inkább a nyelvtani, fogalmazási, dramaturgiai, netán olyan hibák végett, amikről azt sem tudtuk, hogy léteznek. (Jegyzetelni ér, és kell is, igazán hasznos gondolatokat olvashatunk a szerkesztőtől.) Ez a rész láttatja is a dolgokat, a mit hogyant, míg más oldalak csak elméletben tárják elénk.
Megemlítendő még a Holnap Magazin is. Évek óta sikeresen működő oldal, ahova hetente kétszer kerülnek fel novellák, versek, cikkek. Havonta van pályázat, három kategóriában. Mindig a hónap első napjáig kell elküldeni a novellát vagy verset, és az utolsó napig lehet rájuk szavazni. Az érdekesség, hogy míg a vers és próza nyilvános, addig a Tollforgató anonim módon zajlik. Ez utóbbinál adott címre kell prózát írni, és a szavazás tisztasága érdekében nem árulhatjuk el, melyik a mi művünk. A kritika szinte garantált, a díjakról nem is beszélve. Ezekre nem térnék ki, minden részletet elolvashattok az oldalon.
Mi lehet az oka a null kritikának? Több is, mint hinnénk, a leggyakoribb azonban talán az, hogy tele van hibával a szöveg: szóismétlés, kacifántos fogalmazás, helytelen nyelvhasználat, rossz szórend, időbeli ugrálások. Tapasztalatból mondom, hogy ha egy vadidegen belekezd egy novellába, már az elején abba fogja hagyni, ha az hemzseg a hibáktól. Ha egy ötmondatos bekezdésben nyolc „volt” szemez velünk, az mindenki számára zavaró. Magunk nem feltétlenül vesszük észre ezt a saját írásunkban, hiszen betéve tudjuk a szöveget, máséban azonban rögtön szemet szúrhat.

Mi a legjobb, amit egy író tehet, ha sok a negatív kritika? Megfontolja a tanácsokat, és javítja a szöveget. Nem ragaszkodhatunk a már megírtakhoz foggal-körömmel. Fontos megjegyeznem, hogy a javítás által nem lesz másé a mű! Ugyanúgy a mi hangunkon szól, a mi szívünkkel dobban, mi teremtettük, csak már sokkal szebben mutat és élvezetesebb olvasni. Mielőtt kiadnak egy könyvet, az is átesik a kötelező szerkesztésen, mégsem a szerkesztő írta! Ő csak kijavította benne az elütéseket, és a többi kisebb-nagyobb hibát. Bestseller írók sem adnak ki elsőre tökéletes, javításra nem szoruló kéziratot a kezük közül, ezért ne féljünk egy-egy mondatot vagy bekezdést átfogalmazni, ha a helyzet úgy kívánja meg. Az értelme ugyanaz lesz, és talán a kritizáló tetszését is elnyeri, mikor legközelebb elolvassa.

Sok írással foglalkozó blogger csalódott, mikor látja, hogy senki nem követi az oldalát. Attól, hogy nem mutatkoznak az olvasók, még ott lehetnek a háttérben. Semmi nem megy karikacsapásra, mindenhez idő kell, ahogy a jó munkához is. Talán kevés a bejegyzés, és várni akarnak, hogy meglássák, merre fejlődik az író. Törekedjünk arra, hogy igényes szöveg kerüljön ki az oldalunkra. Ennek egyik módja, ha a közzététel előtt bétáztatjuk. A béta-olvasók azok, akik letesztelik az írást, rávilágítanak a hibáira, így az csiszoltabb formában kerülhet a nyilvánosság elé.

Mi a megoldás arra, hogy kevesebb hibát ejtsünk?
Olvasni kell! Sokat, és még annál is többet. Más, hasonlóan kezdő és már tapasztaltabb kortárs írók blogjait, oldalait, megjelent könyveit. Minél többet olvasunk, annál jobban rögzülnek bennünk a dolgok.
Véleményezni kell. Nem várhatjuk el azt, hogy csak kapjuk a kritikát. Adjuk is! Írjuk meg a szerzőnek, mit gondolunk az adott művéről, milyen gondolatok futottak át az agyunkon, milyen érzések kerítettek minket hatalmukba. A kulcsszó: őszinteség! Ha nem tetszik, amit olvastál, mondd el neki, mi nem nyert meg benne, de mindezt sértegetés nélkül. Azzal egyikőtöknek sem használsz. Ha csak sértegetsz, szurkálódsz és mindenbe belekötsz anélkül, hogy értelmes magyarázatot adnál, kitiltanak, és a kutya sem fog a blogod környékére menni.
Légy jelen! Hallasd a hangod! Ezzel eléred, hogy megismerjenek, tudjanak róla, hogy létezel, hogy te is írsz, így könnyebben találsz olvasót magadnak, aki még véleményt is adhat egy-egy írásodról. Vegyél részt írástechnikai játékokon, de ne add fel, ha elsőre nem tetszik majd a zsűrinek az alkotásod. Ne szegje kedved, próbáld tovább és tovább!
Kérj link-cserét! Ez egy nagyon jó módja annak, hogy reklámozd a blogodat.
Frissülj! Írj rendszeresen! Ha nem is novellát, valamit, amivel tudatod, hogy „Igen, még itt vagyok!” Ha ok nélkül eltűnsz hónapokra, olvasókat veszthetsz. Ha nincs konkrét témád, írj kritikát valamiről: könyvről, zenei albumról, színdarabról, akármiről. Mindegy, csak írj!

Ha történetes blogot vezetsz, ahol fejezetenként kerül fel az adott mű, felmerül a kérdés: beleszólhat-e az olvasó a történet alakulásába? A kérdés könnyű, megválaszolni viszont már nem annyira. Egyes írók nem szeretik, hogy a karaktereiket, a cselekményt nem ők formálják. De eljöhet a pont, ahol megakadnak, és egyszerűen nem tudnak továbblépni. Ilyenkor bevonhatják az olvasóikat szavazásokkal, közvélemény-kutatással. Megkérdezhetik őket, szerintük miért akadtak el, vagy hogyan folytatnák a helyükben? Ők pedig észrevehetnek logikai bakugrásokat, idősíkban ejtett hibákat, amik felett az szerző elsiklott. Az azonban, hogy mennyire folynak bele a történet alakulásába, csak is az írón múlik. Megfogadhatja a javaslatokat, de lehet, hogy azok hatására más lesz a cselekmény vonala, így kicsúszik az irányítás a kezei közül. Ami fontos, hogy a gyeplőt ő fogja, ne engedje, hogy túlságosan sok hatalmat kapjanak az olvasók, különben már nem ő fogja írni a történetet. Elképzelhető, hogy teljesen máshol lyukad majd ki a végén, mint azt előre eltervezte, hogy borul az egész kigondolt szisztéma. Ilyenkor pedig lehet elölről kezdeni mindent, s tudjuk, hogy az nem könnyű. Ha túl okoskodóak az olvasók, könnyen elveszthetik a szerző bizalmát.

Végezetül: ha véleményeket akarsz, olvasók kellenek. Hogy olvassanak, tudniuk kell az embereknek, hol találnak meg. Hogy megtaláljanak, olvass, véleményezz, alkoss írástechnikai feladatokra, reklámozd a blogod, hallass magadról mindenfelé. És ha megszületik az első független kritika, jönni fog a többi is. Csak bátran, fel a fejjel! 

Nincsenek megjegyzések: