2014. március 1., szombat

Jozefin - Megrajzollak magamnak - Penna Galéria


Ha csak vonal lennék a papíron,
valami ügyes kezű rajzolta,
ember alakú férfi, ki lángokban lépked,
táncolnék veled egy elképzelt zenére.

Fognám a kezedet, s rögvest elszállna
bánatom, árnyékaim tisztulnának,
vonásokból teremnél mellettem,
hosszú hajad csíkonként lebegne,
ahogy a radírszallagokat lefújom,
mert nem akarnálak tökéletesre,
inkább magamat javítanám hozzád.

Aztán történne valami, megperdítenélek,
megijedsz tőlem, átfutsz a papír sarkába,
én erre megnyújtom karom, utánad kapok.
Hol feltűnsz, hol elbújsz, játszol velem,
mint egy tavi tündér, a rózsák között.

Fehér vonalaid megtévesztenének,
majd belém bújnál, mert titkon szeretsz.
Én akkor még jobban futnék utánad,
te végre megállnál, hagynád, hogy megsimogassalak,
aztán újra elhagynál, s éj jönne lelkemre.

Szárnyat bontanál, egy pillanatra megvigasztalnál
tollaidban aludnék, oda hajtanám fejem,
s hallgatnám a szíved, hogy dobog.
Karjaimban tartnálak, amíg el nem múlna félelmed,
s elérnék hozzád közel.

Én pedig mázsás grafiton,
ez vagyok csupán - gondolnám -,
láncok nélküli rab, vágyaimba szorultan kiáltok,
rajzoljon mellém az élet,
vagy bánom is én: csak itt legyél.

De rájövök, te még csak vonal se vagy,
még csak tusvonal, a papíron csík, se pötty,
így csak lerajzollak, elképzelem magamnak arcodat,
s hogy valahol utánam búslakodsz,
mert elhiszed, nincs a világon még rajzolt férfi sem,
ki nálam jobban szerethet.

Nincsenek megjegyzések: