2014. július 6., vasárnap

Egyedi írói megoldások, avagy mikor kell segíteni az olvasót?


Az első gondolatom a cím kapcsán az volt, hogy mennyire kell szájba rágni valamit az olvasónak, de gondoltam, ezt inkább meghagyom szövegkörnyezetbe, mint címként feltüntetve. Nem terveztem ezt a bejegyzést, mégis talán fontos és lényeges lehet erre is kitérni, miszerint íróként melyek is azok a dolgok, amelyek feltétlen szükségesek és amelyek lényegtelenek egy történet megalkotása során.
Mindarról, hogy hogyan építsünk fel egy történetet, annak cselekményét, sok bejegyzésben esett már szó, viszont hogy mindezt milyen formában tesszük vagy milyen eszközökkel, már más kérdés. Olvasok jelenleg egy könyvet, ami a bejegyzés ötletét adta. Azt még nem tudom, hogy tetszik-e vagy érdemesnek tartom-e a későbbiekben is elolvasni még egyszer-kétszer... általában a könyvek végén döntök, hogy adott-e valami pluszt vagy sem. Mintha várnám, hogy talán-talán megfog még. Lehet, már eleve itt megbukott a könyv sikeressége nálam, hiszen egy jó könyvet már az elején jónak érzünk, viszont egyelőre haladékot adok még magamnak a döntésre és az igazság beismerésére. Ahogy mondani szokták: ne ítéljünk hamar.

Nos, nem teljesen ez a lényeg, amire kitérni szeretnék, hanem amit a könyvben tapasztaltam. Biztosan olvastatok már olyan könyvet, amelynek egyediségét az adta, hogy mondjuk az író minden fejezet előtt egy idézettel indít vagy valamilyen, az adott fejezettel kapcsolatos gondolattal, amely úgymond felvezeti az elkövetkező cselekményt, gondolatokat. Ad egy alaphangulatot, teremt egy közeget, amelybe minket is belevon, olvasókat. Olyan megoldás is létezik, hogy az író minden fejezet elé egy dátumot szúr, amely naplójelleget kölcsönöz az írásnak, és ezáltal mi is jobban átlátjuk az idő előremozdulását.

Lehet arra példa, hogy mondjuk a főszereplő gondolatait olvashatjuk a fejezeteket megelőzően, amelyek nem a könyvből kiragadott jelenetek egy-egy mondatai. Inkább csak megjegyzések, hozzászólások, vélemények valamivel kapcsolatban. Mintha figyelmeztetések lennének vagy tanácsok. Aki olvasta Maggie Stiefvater Shiver című könyvét, biztosan visszaemlékszik, hogy az írónő hogyan oldotta meg a fejezetek kezdeteit... (most lehet van valaki, aki felpattan, a polcához lép és gyorsan lekapva a kötetet, bele is lapoz). Nos, akkor ezt találós kérdésként hagyom lógni a levegőben. Aki kíváncsi, utána néz. 
A leggyakoribb, talán az idézetek. Akár az író részéről kitalált gondolatok, vagy más könyvekből idézett sorok, amelyek jól kapcsolódnak az adott fejezethez, jelenethez. A jelenlegi könyv olvasása során is hasonló jelenségbe ütköztem, amely már az első rápillantásnál meghökkentett. Az író minden fejezet vagy még fejezeten belül is, ha jelenetváltás történt, feltünteti az adott napszakot vagy éppen szituációt.
Az ágyban. Késő délután. Tíz perccel később. A konyhában. Vacsora közben... és sorolhatnám tovább. Mondom, ez meg micsoda? Miért kell ennyire - már elnézést-, hülyére venni az olvasót? Semmi logikát nem látok a dologban, hogy erre mi szükség van a történet megalkotásához és milyen formában teszi színesebbé, de engem leginkább idegesít és bosszant, ahogy már előre behatárolja a gondolataimat. Semmiképp sem képzelhetem más helyszínre vagy környezetbe a dolgokat, csak úgy és olyan módon, ahogy az író jelzi. Ezt szerintem mindannyian, okosabban is meg tudnánk oldani és hiszem, hogy ő is. 

Nincs szükség másra, mint elrejteni a szövegben és beleszőni a gondolatok, események halmazába. Egy-két körülírás, érzékeltetés, hogy éppen hol is vagyunk, pont elég és nincs szükség efféle stop táblákra. Ha olvasom, úgy is kiderülnek ezek a körülmények a környezetre vonatkozóan és mindemellett tovább színesíti a szöveget, ha elejtünk néhány olyan kifejezést, mint "az alkonyat vörösre festette az égboltot vagy hajnali derengés sűrű ködbe vonta az fákat". Ezekre szükség van a szövegben. Lazítják, levegősebbé teszik a sorokat, mert ha csak a cselekmény olvassuk, olyan érzés, mintha ott sem lennénk abban az adott pillanatban. Mintha felolvasnák nekünk, minden töltelékmondat nélkül. Holott elsősorban, egy jelenet olvasásánál rögtön a helyszínre figyelünk. Nem az adott történésekre, hanem a helyre, ahol áll a két szereplő, hiszem vizuálisan erre emlékszünk majd vissza, ha fel szeretnénk eleveníteni és nem azokra a szószerint vett szavakra, amiket kimondanak. Ha már előre lekötöm, hogy "a parkban", el is vettem a varázsát és a lehetőségét annak, hogy írjak a környezetről, hiszen ez két szó már be is határolta az olvasót. 
Nem hiszem, hogy szükség van erre a bánásmódra vagy elgondolásra. Íróként az a dolgunk, hogy minél nagyobb teret engedjünk az olvasóknak az elképzelésre és ezzel nem áll szemben az, hogy ezernyi módon körülírunk egy jelenetet a környezetre vonatkozóan. Még azt is élvezetesebbnek találom, mint ezt a "stop tábla" kifejezést, mert érzem a lelkesedést, ahogyan megfesteni szeretné előttem azt a világot, amelyben ő a történetét elképzeli. Így viszont úgy hat, mintha teljesen hidegen hagyná, én mit képzelek és csak a tényeket akarja közölni velem.

Ami szerintem a legjobb megoldás, az az idézetek, akár saját gondolatokkal dolgozunk, akár mástól vett sorokkal. Mindenképp feldobja a szöveget és hangulat szerint tagolja a fejezeteket. Nem nagyon lehet mellé lőni, és csak arra kell figyelnünk, hogy illeszkedjen az adott részlethez és ne csak találomra választott idézetet szúrjunk a szöveg elé, mert ez éppen tetszik vagy jól hangzik. Ha már teszünk valamit, tegyük jól! 

Nektek mi ezzel kapcsolatban a véleményeket? Tudtok példát mondani, esetleg könyvet is említeni, amelyben az írói hasonló eszközt alkalmazott a fejezetek előtt? Én említettem a dátum, az idézet használatát vagy a főhős személyes gondolatainak egy-egy sorát, amely felvezethetőként jelen lehet... milyen lehetőségek vannak még, amelyet ismertek vagy amit el tudnátok képzelni? Ti használtok valamit az írás során? A hozzászólásokat, véleményeket előre is köszönöm!

3 megjegyzés:

Anett Monos írta...

Ahogy elolvastam a bejegyzésedet, egyből beugrott egy könyv... Darren Shan:Démonvilág. Nem tudom mennyire népszerű, vagy nem... Na, Darren is ugyan ilyen eszközzel operált: A pince. és ennyi... Engem nagyon idegesített, mert úgy éreztem, hogy csak egy amatőr ír így. Pedig ő nem az, olvastam a vámpíros kötetének mind a 12 részét... Amúgy én személy szerint feleslegesnek találom a fejezetek előtti idézeteket, vagy gondolatokat. Az írónak elsősorban az a célja, hogy fenntartsa az érdeklődést, márpedig az idézet, ami előre vetíti a cselekményt, vagy csak utal rá, az olyan mintha egy jó filmnek megnéznénk a végét, és csak utána kezdenénk bele. Nincs izgalom. A másik, a gondolatok... Jobb esetben a könyvben benne vannak a főszereplő gondolatai, hiszen azokon keresztül ismerhetjük meg igazán az alakját. Nem kell még külön a fejezet elé beszúrni az érzéseit, vágyait... mert az is illúzióromboló. Legalább is szerintem. Az olvasónak nem szabad túlságosan ismernie a szereplőket, mert akkor a karakterek kiszámíthatóak lesznek, és eltűnik a varázsa. Nem lesz meg az az izgalom, hogy: Úristen, most mit fog csinálni? Hogyan lép? Egyszerűen tudja az olvasó, hogy mi lesz a következő mondata, mozdulata egy adott szereplőnek.

Szatti írta...

Persze, minden ízlések és pofonok, viszont vannak egész jó megoldások, amiket lehet, egyik írónál zavarónak találunk, másnál meg élvezzük olvasás közben ezeket a "lélegzetvételeket". Darren Shan vámpír-és démonsorozatát én is olvastam! :) Nem emlékszem ilyesmire, de biztosan így van és ő valóban nem nevezhető amatőrnek. Igazából nem tudom, milyen gondolat fogalmazódik meg benne vagy más íróban is, amikor ilyenekkel tűzdeli tele a fejezetek kezdetét.

Az idézetek kapcsán még Tonya Hurley Szellemlány című könyve jutott eszembe. Ott is hasonlóan idézetek vannak a fejezetek előtt. Nekem színesebbé teszi. Megnevettet, megmosolyogtat vagy éppen elgondolkodtat, hogy miért pont ezt az idézetet szánta elé az író. Az sem jó, ha nagyon magába foglalja az adott fejezetet vagy speciel az egész könyv lényegét, de mindenképp érdekességnek számít. Általában, akkor van szerintem ennek leginkább jelentősége, ha nincs a fejezetnek címe.

Köszönöm a véleményed! :)

Anett Monos írta...

Darren a vámpírosnál nem csinált ilyet, csak a démonosnál... nem is értettem :) Még eszembe jutott olyan megoldás is, amikor a fejezet cím alatt fel van tüntetve a hely. Pl: 10. fejezet, Kuba