2014. augusztus 14., csütörtök

A hónap írója - Beth Revis /Könyvajánló - Túl a végtelenen/



Beth Revis könyve, a Túl a végtelenen című könyvét a napokban olvastam el... pontosabban két nap alatt "megettem". Nem sok mindent tudtam a tartalomról, általában nem is olvasom el előtte, csak amit éppen újdonságként meglátok és letölthetem, már megy is az ebook-omra, és sorban olvasom őket, ahogy kedved kapok hozzájuk a cím, majd az első fejezet alapján. A borító és a cím romantikus történetet sejtetett, de egyáltalán nem az, hiába sorolják a romantikus sci-fi kategóriába. Számomra inkább sci-fi volt, és egy festett jövőkép, amelybe bár az írónő szerelmi szált is szőtt, mégsem éreztem, hogy feltétlen ez lenne a középpontban. Talán, majd a későbbiekben, mivel ha jól tudom, ez is trilógiára tervezett sorozat.

Minden spoiler elárulása nélkül a történet cselekménye a következő: adott egy női karakter, Amy személyében, akit a szüleivel együtt hibernálnak a történet elején. Lefagyasztják őket és egy másik Földre küldik majd mindannyiukat az Isten Áldása nevű űrhajón, ha úgy 300 év múltán célba érnek. Ez a történet egyik szála, ahol megismerhetjük Amy-t és az életének körülményeit. A történet másik elbeszélője Koros (igen, tényleg ez a neve), aki az űrhajó társadalmának egyik tajga, és ő az utódja az űrhajó vezetőjének. Ha majd elég érett és tapasztalt lesz, valamint elérkezik az idő, akkor ő fogja átvenni a jelenlegi vezető, az Ősfő helyét a fedélzeten. Eleinte Koros szemszöge nem igazán kötött le. Amy gondolatai, valamint az ő személyiségével sokkal jobban tudtam azonosulni, és Koros jelleme, valahogy halványabbnak tűnt... mintha nem is lenne rá igazán szükség, és nélküle is lehetne ismertetni az űrhajón történő eseményeket, annak történelmét, küldetését és felépítettségét. Koros karaktere számomra akkor vált fontossá, amikor megismerkedik Amy-vel. 

A megismerkedés egy tervezett vagy véletlenszerű esemény miatt történik, amikor is Amy-t a tervezett időnél korábban, pontosabban ötven évvel hamarabb felébresztik. Épp csak, hogy túléli a kiolvasztást és hirtelen belecsöppen egy olyan világba, amely semmiben sem hasonlít a földi élethez. Amy érzéseit és gondolatait könnyen meg lehetett érteni, ahogy szembesül a rideg valósággal, miszerint a szüleit csak ötven évvel később láthatja majd, amikor hivatalosan is felébresztik az embereket a hibernálásból, s mindeközben alkalmazkodnia kell egy teljesen más életformához és közeghez, mint ami az emlékeiben él és amit az élete során megszokott. Ebben igazán, senki sincs a segítségére... talán Koros az egyetlen, aki próbálja megérteni a lányt. Majdnem megegyezik az életkoruk, így hasonló a szemléletük, a felfogásuk, és már a kezdetektől fogva van egy szimpátia köztük, ami valamiféle kapcsolatot alakít ki közöttük, de ettől függetlenül mégsem éreztem, hogy a romantikus irányba akarna elterelni az író. Olvasóként érzi az ember, hogy lesz közöttük valami, szimpatizálnak és ezek a gondolatok talán Koros részéről a legkonkrétabbak, de nem éreztem, hogy túlzásokba esne és rám tukmálná, hogy na őket a sors is egymásnak teremtette. 


Aki nagyon unszimpatikus volt, az Ősfő, az űrhajó irányítója, aki zsarnoki módon, ragaszkodva az elképzeléseihez úgy vont az irányítása alá minden egyes embert a fedélzeten, hogy azok igazából nem is érezték ezt a ráhatást. Amit az egész történet alatt hangsúlyoz Koros számára az az, hogy nincs helye a világban az önálló gondolkodásnak. Ami működik, az a rendszer és a következetesség... minden más káoszt szül. Bár az elméletében van igazság, mégis eléggé elavult és egyoldalú megközelítésnek éreztem, és ez kihatott az egész űrhajón zajló életre, az emberek viselkedésére, a társadalom együttműködésére... bármennyire szervezettnek tűnt minden, inkább mechanikus és gépies életvitel volt, semmint normális, életszerű, boldog lét. Koros látja ezt a helyzetet, és próbál is ellene tenni, de tekintve, hogy neki kell majd átvennie Ősfő helyét, a kezdetleges próbálkozásai, hogy próbáljon hatni a "főnökére", hamar kudarcba fullad. Jobb meghúzni magad és engedelmeskedni, mint állandóan ellenállni és tűrni a megalázást... ha meghúzod magad, talán követheted a feljebbvalóidat. Csak nem mindegy, hogy mindezt milyen áron teszed... ebből a kettősségből mozdul ki nehezen Koros, aki szeretne lázadni és a saját elgondolása szerint határozni és cselekedni, de nem szeretné Ősfő haragját sem kivívni. Amy megjelenése viszont egy sokkal kedvezőbb helyzetbe tereli mindezt... legalább is, eredményesebbe. Amy nem alázkodik meg és semmiképp sem rejti véka alá a véleményét, még Ősfő előtt sem, ami megmozdítja Koros akaratát is, és tettekre készteti a fiút, hogy kiálljon a saját véleménye ellen és megkérdőjelezzen mindent, amit Ősfő helyesnek vél. S mindebből fakadóan olyan dolgokra derül fény, amely meghatározza az egész történetet, annak alakulását és mindazt a rendszert, melyet felépítettnek vélünk a könyv kezdete óta.

A történet szerkezetét vagy felépítettségét, világát tekintve nekem nagyon tetszettek Beth Revis elképzelései, ahogyan megteremtette az Isten Áldása űrhajó világát, azt a lehetséges jövőképet, mely talán majd egyszer létezhetne. Nem kívánom, hogy így legyen, de nem is vontam kétségbe a létezhetőségét. Koros szemszögén keresztül eleinte nekem túl száraz volt az ismertetés és szinte matekozni kellett a fejemben, hogy akkor most melyik szinten mik a feladatok, szokások, hogyan működik az élet az űrhajón, de később minden szépen kibontakozik, amelyben sokat segít Amy szemszöge is, aki Koros szemszögével ellentétben, ugyanolyan tapasztalatlan és idegen szemmel tekint végig a látottakon, mint én olvasóként. Koros már mindent ismer, beleszületett ebbe az életbe és magyarázatok nélkül ismertet, viszont Amy gondolataival együtt nem nehéz összefűzni ezeket a szálakat vagy mint a puzzle darabjait, kirakósként összeilleszteni a darabkákat egy egésszé.

Sok dolgot nem akarok elmesélni a könyvről, és szerintem ennél jobban nem is lehet belemenni a cselekménybe spoiler nélkül. Számomra nagyon élvezetes volt a könyv, és őszintén, rosszabbra számítottam. Nagyon kevés az olyan Vörös Pöttyös könyv mostanság - legalább is számomra -, amelyik tényleg értéket képviselne. A legtöbb nekem limonádé, egyszer forgatható olvasmány, kitalálható sablonos cselekménnyel, viszont ez tudott meglepetést okozni és újdonságot mutatni. A helyszín pedig tovább emelte ezt a hangulatot vagy érzést. Aki szereti a jövőképet ábrázoló, a disztópikus tartalmú történeteket, annak mindenképp tetszeni fog a könyv. Kidolgozott, részletes világot fest meg az író, amiben könnyű elmerülni és egy percig sem érezzük olvasóként, hogy tovább lapoznánk. Minden fejezete végig gondolt és kedvelhető. Ami pedig leginkább különleges a történetben, az Koros és Amy életének különbözősége, és ennek érzékeltetése. Egy letűnt világ képének lenyomata és egy új korszak kezdetének szárnybontogatása, amelynek irányát ezen szereplők cselekedetei és döntései határozhatják meg. 

Nincsenek megjegyzések: