2014. szeptember 6., szombat

Vendégírónk, Fanni bejegyzése - A karakterek külső megjelenése


Egy történet megalkotása során a belső tulajdonságok leírása mellett a külső megjelenés érzékeltetése is szerepet kap. A száraz és nem túl stílusos felsoroláson kívül még számos lehetőségünk van arra, hogy az olvasó fantáziájában megelevenítsük művünk szereplőinek külső jellemzőit. Ha ez nem olyan fontos az alkotásunkban, de mégis van egy korlátozott elképzelésünk a karakterek kinézetéről és ezt a befogadó felé közölni szeretnénk, használhatunk egy vagy két szavas jellemzést.  Például: Egy szeplős, nyakigláb fiú állt a ház előtt. Így az olvasó két szóra reflektálva alkot képet az adott szereplőről. Néha nem is kell testi tulajdonságokra hagyatkoznunk elég, ha az öltözetre szűkítjük a jellemzést. Például: Az elegáns hölgy piros kendőjét elfújta a szél. Előfordul, hogy egyetlen szó, akár több mindent is kifejezhet, több külső személyiségjegy is az eszünkbe jut róla. Például: A lerongyolódott koldus a bolt előtt kéregetett. Erről a szóról eszünkbe juthat, hogy az illető valószínűleg ápolatlan, mosdatlan, az arca és a teste meggyötört.

 Ha hosszabban szeretnénk leírni egy adott szereplő külsejét, tehát pontosabb képet adnánk az olvasónak, érdemes a külső jellemzést a cselekvéssel egybekötni. Például: Arany haját fésülgette, miközben apró kék szemei megcsillantak az izgatottságtól. Így a leírás folyamatos, pörgős és nem unalmas, nem tűnik majd erőltetettnek. Ráadásul két legyet ütünk egy csapásra, hiszen képet kapunk a szereplőről és a cselekmény is halad előre. Ha terjedelmesebb művet írunk, nem kell egyszerre megjelenítenünk a cselekménnyel együtt a karakter minden tulajdonságát. Elég, ha elsőre csak körvonalazzuk a külső jegyeket és csupán később térünk rá az apróbb részletekre. A részletezést egyébként el is lehet hagyni és az olvasó fantáziájára bízhatunk bizonyos kiegészítéseket. Ezáltal az író és az olvasó együtt teremtik meg az adott karaktert, mindkét fél elképzelése erősen érvényesül a szereplő ,,megszületésében”.  
Történetünk cselekvőinek külsejét megeleveníthetjük hasonlatok által, melyek használata során legjobb barátaink az (olyan) akár és a mint szavak. Például: Két csillogó szeme, olyan akár a nyári óceán, mikor szikrát szór rá a napfény. Ha egy egyszerű tulajdonság leírásakor eltúlzott hasonlattal élünk, akkor az a komikum eszköze is lehet. Humorosabb írásoknál előfordul, hogy a szereplő kinézete vált ki nevetést az olvasóból, tehát a szereplő külseje válik a komikum eszközévé. Ez az úgynevezett jellemkomikum, ami a külső mellett a belső tulajdonságok torzságából is fakadhat.
Személy szerint a természeti képek által megjelenített külső személyiségjegyeket szeretem a legjobban, amikor az író vagy a költő egy egyszerű tulajdonság leírására az élővilágból ragad meg képeket. Nagyszerű példa erre Juhász Gyula: Milyen volt… című verse:

,,Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Ezzel a módszerrel szemléletessé tudunk tenni egy adott tulajdonságot, miközben gyönyörködtethetjük az olvasót, esztétikai minőséget adhatunk az írásunknak, valamint az érzelmeket is megmozgathatjuk. Akkor érdemes ezt a megoldást igénybe vennünk, ha a külső személyiségjegyet szeretnénk felnagyítani, vagyis a szépségét magasabb szintre emelni, esetleges rondaságára nagyobb fénnyel rávilágítani. A szereplő külsejét megeleveníthetjük a befogadó fantáziájában a lelkiállapot leírásával együtt. Például: Az ideg összeráncolta bársonyos arcának vonásait. Így képet kaphatunk az állapotváltozás előtti és utáni külsőről, kikövetkeztethetjük a változás mértékét és irányát.
A külső- és a belső tulajdonságok ismertetése történhet egy időben, valamint egy- egy belső tulajdonság leírása által is kaphat az olvasó egy behatárolt képet művünk cselekvőjének külső vonásáról. Például: Folyton ideges volt, mindig morgott és mogorva volt az egész arckifejezése. Mindig fülig ér a szája, mosolygós lány.
Az írásunkban dolgozhatunk a tipikus kifejezéssel. Például: Tipikus macsó figura. Ezáltal az olvasó emlékeire és fantáziájára van bízva, hogy milyennek alkotja meg a szereplőt, hogy milyennek gondolja a tipikus macsó férfit.
Ha maradunk a felsorolásnál érdemes szép és kifejező jelzőkkel színesíteni azt.
A szereplő jellemezheti saját magát a mű során, de ennek minden esetben hitelesnek kell lennie. A bemutatásnak igazodnia kell a szereplő személyiségéhez, hangulatához, magához való viszonyához.



2 megjegyzés:

Natalia Zsiros írta...

Kedves Szatti!
Ez a bejegyzés nekem nagyon hasznos volt, remélem a jövőben is olvashatok még ilyesmi írásokat!
Remélem hamar észreveszed a megjegyzésem!
Nati

Fanni Csepanyi írta...

Kedves Nati!
Örülök, hogy tetszett a művem és hogy hasznos volt a számodra.
Remélem, hogy később az írásaid során fel tudod majd használni ezt a rövidke elméleti részt. :)