2014. október 30., csütörtök

Az írás nehézségei: mitől függ, hogy jó írók lehessünk?


Írni és írónak lenni nem könnyű dolog, legyen az ember bármilyen életkorban. Az írás mindig nehéz, hiszen egy ugyanolyan önkifejezési formáról van szó - akárcsak a festészet vagy a zene - amikor a közönség ízlésére kell hagyatkoznunk és beléjük kell vetnünk a reményünket és bizalmunkat, hogy az alkotásunk, a művünk megvalósítja a célját, melyre rendeltetett.
Az írás csak néhány éve része az életemnek. Olyan rövidnek tűnik, de az évek alatt mégis annyi minden történt, annyi tapasztalat és élmény jutott a birtokomba, hogy ebből a szemszögből pedig túl rögös és hosszú az út, amelyet megtettem idáig. Sosem gondoltam volna, hogy az írás valaha is meghatározó szerepe lesz a mindennapjaimnak, viszont ma már el sem tudnám másképp képzelni. Nélküle más ember lennék. Más valaki és minden bizonnyal valami olyat veszítenék el, ami szegényebbé tenne. Az írás csoda. Ezzel szerintem mindenki egyetért és értitek, miről beszélek, amikor ezeket a sorokat írom. Fantasztikus dolog és azzá tesz, aki vagyok... csak ezt a dolgot sokan nem így látják és élik meg. Nem mindenki látja - mondjuk az én esetemben és nem általánosságban példálózva - hogy nekem mennyire sokat számít, mennyit jelent. Van, aki elfogadja, megérti és biztat, kíváncsi mindarra, amiben élek... de néhányan nem vesznek elég komolyan. Eltekintenek, bólintanak és megteszik a szokásos megjegyzéseiket, melyeknek egy lényege van: szeszély.

De a szeszély csak addig érvényes, amíg mi magunk nem érvényesülünk. Amint van írásos és közönség elé tárt bizonyíték, hogy tényleg alkotunk és van eredménye, sikere annak, amelybe az energiánkat fektetjük, máris nem szeszélyről van szó, hanem sikerről. Elismerésről. Ez viszont fontos lépés és nem mindenki teszi meg, melynek oka néha a félelem, hogy elfogadást nyerünk-e azzal, ha felvállaljuk. Hiszen, ha belegondolunk, manapság már egy olyan világban élünk, sajnos, ahol nem hogy sokan nem írnak, de nem is olvasnak és ennek "köszönhetően" lehetnek olyan pillanatok, amikor őszinte csodálkozást válthat ki egyeseknél, hogy ír valaki. Történeteket alkot. Verseket, novellákat, gondolatokat formál kifejező, átgondolt szavakba öltöztetve. Néha emiatt kaphatunk furcsálló tekinteteket... persze, akadnak kivételek, de akik nem látnak bele ebbe a világba - melynek kulcsa az írás és az olvasás - azokkal szemben idegesen, kezünket tördelve mesélhetünk arról a dologról, ami nekünk, velük ellentétben a legnagyszerűbb dolog.

Legfőképp ezektől az emberektől kell számítanunk a legtöbb megjegyzésre azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent számunkra az írás, és hogyan láthatják ők mindezt. "Írsz? Mióta? Áh, ez csak egy hirtelen fellángolás, majd kinövöd!"-mondják a szülők, de ez nem csak az esetükben igaz. Baráti körben is fordulhatnak elő ilyen tapasztalatok, amikor nem vesznek elég komolyan és mindazt, ami a legfontosabb a számunkra. Talán igazuk van. Talán nem... de ha abban biztosak vagyunk, hogy megéri folytatni, akkor folytatni kell és nem szabad feladni néhány negatív megjegyzésért. Ha tényleg tehetségesek vagyunk az írásban és van benne jövőnk, előbb-utóbb úgy is kiderül és nem szabad hagyni, hogy befolyásoljanak mások véleményei. S legfőképp sose befolyásoljon az, hogy mennyire lehet komolyan venni az írást a korra tekintve. Nem ez határozza meg a jó írókat. Nem a kor, hanem a művek értéke és annak tartalma, érzései és gondolatai, melyeket általa az író közölni szeretne. Ezt sose veszítsétek szem elől. 

A másik dolog azon kívül, hogy komolyan vesznek-e vagy megértik-e, hogy mit is jelent számunkra az írás, hogy találunk-e olyan érdeklődésű személyeket, találkozunk - hozzánk hasonlókkal, akikkel tudunk mindezekről beszélgetni. Hiszen nincs is annál csodálatosabb, amikor hallgatóságra találunk, akik figyelnek a szavainkra és át tudják érezni, milyen is az, amikor éppen ihlethiányban szenvedünk és mennyire örömmel tud eltölteni, amikor hirtelen magával ragad minket egy újabb ötlet érzése. Örülök, hogy a barátaim között a magaménak tudhatok ilyen személyeket, írókat, akikkel beszélgethetek erről, meghallgatnak, elmondhatom a gondolataimat és jó érzés, hogy ők is szívesen beszélnek erről, kíváncsiak a véleményemre és a beszélgetés során a megosztott ötletek néha tovább bővülnek, színesednek és ezen tapasztaltok alapján mindannyian tanulunk kicsit. Alakulunk és nagyon sokat jelent az építő jellegű vélemény és kritika is, amelyet egymásnak adunk. Jó szándékkal és őszinte segítséggel. 
Az írásról eddig úgy beszéltem, mint hobbiról. Egy olyan elemről az életünkben, amely a mindennapjainkhoz, de legfőképp szabadidős tevékenységünk egyik fajtája. Viszont, ha belegondolunk, számtalan módon tudjuk hasznosítani az írás képességét a mindennapokban, amelyhez jelentősen kötődik maga az olvasás is. Kicsit, elválaszthatatlan ez a kettő számomra, de talán meg is értitek, hiszen oly sokszor meséltem már arról, hogy olvasás által mennyit tanulhatunk. 

Először is, a legkézenfekvőbb témát emelem ki a sok közül, mégpedig a gimnáziumi éveket, azon belül is az irodalom órákat, amelyen mindenkinek akadhat/akadhatott problémája az írással. Gondoljunk csak az esszékre vagy a különböző beszámolókra könyvekkel, versekkel kapcsolatban. Hatalmas előnyt jelent számunkra, hogy írunk a mindennapokban, mert így sokkal könnyebb megvalósítani mindazt, amit az órán elvárnak tőlünk. Nagyobb esélyünk van megtartani a helyesírási szabályokat, hiszen mindennapos gyakorisággal tájékozódunk benne és gyakrabban figyelhetünk fel a hibáinkra, amelyeket van módunk kijavítani és helyesen begyakorolni, valamint nem kell annyi ideig a feladat felett törnünk a fejünket. Könnyebben jönnek a gondolatok és kevesebb időt vesz igénybe a feladat átgondolása, megfogalmazása, amelyet előbb piszkozatra, majd arra a papírra vetünk, melyet beadunk az órán. 
A gyakorlati feladatoknak is van egy ilyen funkciója, még ha írásos vagy kimondott formában soha nem is esett róla szó. Viszont azzal, hogy hétről hétre írok a legkülönfélébb témákban, remélem, hogy néhányotoknak segített és könnyített, az irodalom órákat tekintve. Tudom, mennyire nehéz volt nekem eleinte esszéket írni és emlékszem, hogy amikor az írással kezdtem foglalkozni, mennyivel könnyebbe jöttek a gondolatok, mennyivel egyszerűbb volt formálni a szavakat és velük mondatokat formálni. Önmaguktól jöttek és remélem, hogy a feladatok nektek is a hasznotokra válnak amellett, hogy a saját történeteiteken, írásaitokon dolgoztok. Hiszen, ez egy külön megmérettetésnek számít, mivel nem a megszokott módon kell történetet alkotnotok. Nem a saját ötleteitekre támaszkodva, hanem az általam megadott kritériumokra, megadott támpontokra, amelyekhez meglehet, hogy nem is olyan könnyű mindig történetet faragni. 

Az iskolai élménytől eltekintve pedig, nagyon sokat változtat rajtunk az írás ízlésben és figyelemben. Azáltal, hogy alkotunk, olyan dolgokra is szemfülesek lehetünk a későbbiekben, amelyekre eddig talán nem volt példa. Amikor egy témát megismerünk, legyen az a való életben bármi, hozzáértéssel tudunk hozzá fordulni a későbbiekben. Jobban átlátjuk, megértjük. Így van ez az írással is. Azáltal, hogy alkotunk, változik az olvasói hozzáértésünk is a könyvekhez. Felfigyelünk bizonyos dolgokra, mondattani szerkezetekre, kapcsolatokra egyes szövegrészek között, azok felépítettségére, esetleg stílushibákra. Ez által láthatjuk, hogy mindaz amit csinálunk, tanít bennünket és képesek vagyunk máshogy is látni az addig ismert dolgokat. Persze, kérdés az, hogy miképpen befolyásol minket az adott tudás, amelyre szert tettünk... mert megeshet az is, hogy egy addig szeretett könyvre más szemmel nézünk a továbbiakban, miután megláttuk benne a hibákat, amelyek felett eddig tovább lapoztunk. Továbbá abban is biztosak lehetünk, hogy ha tapasztaltabb szemmel olvasunk, és észrevesszük a különbségeket, elismerhetjük, hogy az írás tanít és megtanít értékelni, amely által jobbak lehetünk a szakmánkban.

Remélem, hogy mindaz, amit leírtam, elgondolkodtat titeket és gondolatokat ébreszt olyannyira, hogy komment formájában elmondjátok a véleményeteket az írottakról. Szerintetek mennyiben meghatározó az írásban az életkor és az érvényesülés lehetősége? Mit gondoltok manapság az írásról és szerintetek hogyan vélekednek róla mások? Mik a tapasztalataitok? Kíváncsian várom a hozzáfűznivalókat. :)

4 megjegyzés:

Satin Url írta...

Szia!
Szerintem a kor nagyban összefügg az érvényesüléssel, mert minél fiatalabb valaki, annál inkább kevésbé veszik komolyan/értik meg. Sajnos ez így van, és ehhez még pluszban az is hozzá tesz, hogy az életkorból kifolyólag nem is mindenki olyan ügyes, ezért pedig gyakran leszólják. Mert sajnos a legtöbben a felnőtt mércéhez mérik a gyerekeket is. Nem azt mondom, hogy nincsenek olyanok a tizenéves korosztályban, akik felnőtteket megszégyenítő módon írnak, csak a közvetlen környezetemben is azt tapasztalom, hogy ez igen ritka.
Összfoglalva, igen! Fiatalon ezerszer nehezebb kivívni az elismerést, mert nem elég a korosztályodhoz képest jónak lenned, hanem máris a prfofikhoz kell felérned ha akarsz valamit!

Én most csak a korral kapcsolatban fejtem ki a véleményem, mert ehhez tudok hozzászólni, ebben vagyok érintett. :)

Szatti írta...

Köszönöm a véleményed! Amit elmondtál, az egyrészt igaz... előfordul, hogy azokat az írni szerető embereket kevésbé veszik komolyan, ha tisztában vannak a korukkal. Ha valaki elmondja, hogy csak tizenhárom vagy tizenhat éves, de író szeretne lenni és komoly ambíciói vannak, afelett vagy szemet hunyunk vagy mosolygunk, hogy vágyni és álmodni dolgokat, egy dolog... elérni már egy másik, és megtartani meg nehezebb!
Viszont nem hiszem, hogy ennyire előítéletesek lennének azok, akik mondhatni elismertek, mert ez egy olyan szakma vagy érdeklődés, amiben mindenki tudja, hogy ő is indult valahonnan, ő is volt alul és ő is számított egyszer kezdőnek, mielőtt olvasókra tett volna szert.

Ellenben ott a másik oldal is. Aki kezdő íróként bontogatja a szárnyait, tudatában kell lennie annak, hogy hol áll és hol tart éppen. Sokan esnek abba a hibába, hogy már az elején valakik akarnak lenni, viszont ehhez idő kell, türelem és rengeteg alázat. Enélkül nem megy és nem lesz senki sem az illetőből... bár mit is jelent valakinek lenni? Elmondhatja valaki önmagáról, hogy író, csak mert kiadták a könyvét, de én nem ettől tekintek valakit írónak, csak mert a polcon látható egy kiadott könyve.

Bár fiatalként nehezebb kivívni az elismerést, de nem lehetetlen dolog. Alázat és tisztelet kell. Mások iránt és az írás iránt is. Ha mindez hiányzik, nem lesz semmi sem a dologból, csak örökös kudarc. S való igaz... a kort néha mércének veszik egy író szavainak komolyságát illetően, hiszen mit tudhat egy tizenvalahány éves személy bármit is az életről? Mit akar megírni, ha nincs tapasztalata? Nem a kor számít, hanem a lélek. A szemlélet. Az érzések és a gondolatok és minden kornak megvan a maga sajátossága és jellegzetessége, hogy milyen ízzel és hangulattal képes írni. Komolyan lehet venni bárkit, ha tényleg van értelem a mondatai mögött. Értelem, tehetség és mondanivaló. A kor pedig mindettől független! :)

Vilmos Oroszvári írta...

Kb mióta írsz és mennyit egy nap?

Szatti írta...

Körülbelül tíz éve foglalkozom vele, de nincs semmiféle szabály vagy elvárás magammal szemben, hogy egy nap ennyit vagy annyit kell írnom. Ez nem egy matematikai feladat elsajátítása, aminek akkor lesz meg az eredménye, ha mindennap gyakorlok. Az írás nem így működik.
Nem foglalkozok vele minden nap. Írok, amikor kedvem van és időm, amikor ihletet érzek vagy elhatározást arra, hogy papírt ragadjak és leírjam az ötleteimet, vagy az aktuális történet folytatását. Jelenleg jó pár hete nem írtam és még sincs lelkifurdalásom :)
Szerintem nincs arra semmilyen kőbe vésett szabály, hogy egy nap mennyi az elegendő mennyiség. Persze, ha valaki abszolút komolyan veszi az írást és megvan hozzá a kellő háttér is, ami segítheti a munkáját (pl.: már részletesen megtervezte magában vagy papíron a leírandó történet vázlatát, tisztában van a cselekmény történéseivel és minden aprósággal), s mindemellett esetleg valamilyen határidő is a sarkában topog, akkor érdemes mindennap foglalkozni az írásával, hiszen akkor lesz meg az eredménye.

Mindenkinek önmagának kell felállítania egy olyan rendszert, amelyben működni tud. Ha valakinek bevált a mindennapos írás, tegyen úgy... aki pedig csak bizonyos időközönként foglalkozna mindezzel, mert így van rá ideje vagy ihletése, akkor neki és a történetének is úgy lesz a legjobb :) Mindenkinek van egy saját írói tempója, ami nem hasonlít máséhoz vagy, ha érintőlegesen mégis, akkor sem lesz ugyanolyan. S ez benne a szép :)

Mindenki másképp ír, máshogyan, máskor... a mennyiségtől pedig szerintem fontosabb szempont a minőség. Ha csak hetente írsz, de azzal meg vagy elégedve, az még mindig többet ér, mintha minden nap kierőszakolnád magadból a szavakat, csak mert minden nap írni kellene. Úgy írj, ahogyan neked kényelmes :)

Remélem, válaszoltam a kérdésedre!