2014. október 25., szombat

Keltsd életre a lehetetlent! - Halloween-i feladatsor


1. kategória - Ilyen volt Halloween ünnepe...
Gondoltatok már arra, milyen lesz a világ száz vagy kétszáz év múlva? Mi marad a jelenlegi szokásainkból, merre formálódnak, milyenné válnak? Fenn maradnak vagy örökre eltűnnek és már csak foszlányokban, néhány mondattal emlékezünk meg róluk... "egyszer ezt csinálták az emberek... régen létezett ez a hagyomány..."

Mit gondoltok, milyen lenne száz vagy több év múlva a Halloween? Ismernénk? Ünnepelnénk? Élne még ez a tradíció, vagy átformálódna, vagy teljesen a feledésbe merülne? Esetleg újabb szokásokkal bővülne és más tartalommal, jelentéssel bírna? Írjatok egy olyan történetet, melyben ez a tartalom kapja a főszerepet, jelenítsétek meg, építsetek köré cselekményt és mutassátok be: hogyan él a ti elképzeléseitekben ez a jövőkép!



2. kategória - Te vagy a gyilkos!



A téma nem túl bonyolult, de annál fordulatosabb... bújjatok a gyilkos bőrébe, és alkossatok egy vérfagyasztó, félelmetes, izgalmas történetet, amelynek lehet egyértelműen drámai és tragikus vége, de alakíthatjátok másképp is az eseményeket. Megragadhatjátok a humor oldaláról, amely egyrészt groteszk és szarkasztikus hangulatba vonja a történeteteket, és az a lehetőség is adott, hogy a negatív érzésből pozitívba tereljétek a történteket oly módon, hogy a gyilkos jelleme megváltozik a történet végére valaki vagy valami hatására! Lehet, hogy nem is olyan gonosz, mint kívülről tűnik? Mi rejtőzhet a lelke mélyén? Képes lehet a szeretetre Ezen utolsó  kérdés vonatkozásában olyan történetet is alkothattok, amelybe a romantika is belefér, hiszen nem egy könyv létezik, ahol a szerelem és a vérszomj összekapcsolódik. Bármi lehetséges! A lényeg, hogy a tettes, gyilkos, elkövető, rosszfiú és egyéb szinonimákkal jellemzett karakter szemszögéből közelítsétek meg a cselekményt! Dolgozhattok természetfeletti lénnyel, mely szerint gondolkodhattok egy vámpír vérszomjával, egy vérfarkas vérmérsékletével, egy démon gonoszságával, vagy egy "szimpla" halandó gyilkos természetével! Ragadjátok meg az érzékeket, keltsetek titokzatos, rabul ejtő, horrorisztikus, pengeélen táncoló, idegtépő hangulatot, melyben hatalmába kerít a rettegés és a félelem a sorokon keresztül! Legyetek kicsit kegyetlenek és kevésbé jók! Elő a késekkel és indulhat a vadászat!

3. kategória -  A töklámpás története

Ha messzemenő részletességgel nem is, de mindenki fejében él egy elképzelés a töklámpás eredetéről, a halloween-i legendák kapcsán. Mit is jelent valójában ez az ünnep? Miért vált hagyománnyá erre az éjjelre a töklámpások faragása? Milyen legenda kapcsolódik ehhez az éjszakához, és ki is volt Jack ebben a történetben?

A feladat egyszerű: írjátok meg a Halloween történetét, akár teljesen ragaszkodva a meglévő leírásokhoz, forrásokhoz, melyekre a neten bukkanhattok ezzel kapcsolatban, vagy támaszkodhattok a saját elképzeléseitekre és fantáziátokra. Bújjatok Jack bőrébe, mutassátok be a történetét vagy ragadjátok meg teljesen más szemszögből a dolgot, járjátok végig a várost valaki más szemével, és az ő gondolatai által érzékeltessétek a leírtakat. Akár olyan formában, hogy ez a választott szereplő találkozik a legendás Jack alakjával, aki mint köztudott, packázott az ördöggel. A történet, a helyszín, a szereplők megválasztása rátok bízott... egyedüli kritérium, hogy a történetetek megalkotásához Jack legendáját alkalmazzátok, akár teljes egészében, akár átalakítva és megfűszerezve egyéni elképzelésekkel, mely még színesebbé teheti a töklámpás faragásának eredetét és mivoltát.


7 megjegyzés:

Diána Kriston írta...

A bérgyilkos

Sokáig néztem az esőcseppektől fénylő macskaköveken visszatükröződő utcai lámpa fényét. Azon elmélkedtem, helyes dolog-e, amit tenni fogok vagy forduljak vissza. Még nem késő, most még elsétálhatok.
Erkölcsi dilemmám közepette fiatalokat véltem felfedezni az utca másik oldalán. Harsányan kacagtak, káromkodtak és minden egyes, alkoholtól elmosódott szavuk után éreztem a bennem felgyülemlő utálatot az emberek felé. Ez a faj a legfeleslegesebb dolog az univerzumban. Ők maguk persze civilizáltnak tartják magukat, pedig csak elég ránéznem arra a söpredék suhanchordára a túloldalt. Hangosan, önzőek, buták és kíváncsiságuk mit sem ér az intelligencia megléte és kihasználása nélkül. Persze, mindent tudni akarnak a világról, olyannyira, hogy elfelejtik, kik ők. A technikájuk előbbre haladott, mint az emberi átlag befogadóképessége, ezért elfecsérlik azt a kevés –jaj, de még milyen kevés –embert, akik valamilyen különös oknál fogva rájönnek erre-arra, feltalálnak vagy kutatnak dolgokat, elméleteket gyártanak. Persze a többiek erre azt mondják, különc vagy furcsa, okos tojás. Neeem, erről szó sincs. Csak nem erre a bolygóra valóak és kész. Ennek a söpredéknek jót tenni? Ugyan kérlek. Felesleges.
De mi van akkor –ébredt fel bennem az eddig is mélyen az agyamban szunnyadó gondolat -, ha pont egy ilyen kivételt kell ma megölnöm? Elvégre áldozatomat nem véletlenül jelölték ki számomra. Mit tehetne a történelemmel, ha nem ölném meg? Mit tehetne az univerzum többi fajával? Mit tehetne velem, aki az időt és a bolygókat járva írtja ki azokat, akik a jövőben árthatnak a többi bolygólakónak?
Furcsa módon eddigi áldozataimnál ez nem merült fel bennem. Bolygóközi bérgyilkos vagyok. Az pedig nem engedi meg az érzelgősséget. Az időt járva bepillantást nyerhettem az emberek történelmébe is. Mindegy, mikor voltam, az sem számít, pontosan hol, a lényeg sosem változott. Halomszámra ölték egymást egy kis hatalomért, pénzért, földért. Faj faj ellen támadt, mindig és mindenhol. Csak az eszközök változtak. Bunkók, íjak, kardok, ágyuk, tankok, fegyverek, teljesen mindegy, minden a másik emberi lény életének kioltásáért történt. Olyan emberek öltek más hozzájuk hasonlókat, akik igazából nem is játszottak szerepet a végső célokért. Csupán bábok voltak, azok bábjai, akiknek volt hatalmuk és pénzük, de még többet akartak. Suttognak eszmékről és önkifejezésről, miközben szó nélkül, sokszor a lehető legbrutálisabb módon gyilkolják le azt, aki el akarja venni, ami az övé. Mindeközben pedig békét akarnak. Ezt én nem veszem be. Azt akarják, hogy a másik fél békéljen meg azzal, hogy el akarnak venni tőle valami számára becseset. Nem láttam még embert, aki ezt tűrte volna. Ha nem is nézzük a történelem eseményeit, ha csak két bábot veszek figyelembe, ez akkor sincs másképp. Akkor sem, ha az a két illető kedveli egymást. Előbb vagy utóbb dacolni kezdenek, vitatkozni. Miért? Önzőségből. Mindenki a világ ura akar lenni, csak azért, hogy végül senki se legyen az. Ezeknek a lényeknek fogalma sincs róla, mi zajlik a világukon kívül. Nem tudják azt sem, hogy létezik más is, pedig nagyon szeretnék megtudni. Persze –mosolyodtam el –meg is tudják idővel. Olyan nagyon sokára fogják fel.
A szemközti fiatalok lassan elvonultak és a hangjuk egyre távolibbá vált. Észre sem vettek. A Földön emberi alakom van. Igyekeztem a lehető leghétköznapibb formát felvenni és ez minden időben egy középkorú férfi. Megszoktam ezt a földi alakot. Nem túl magas, nem túl alacsony, nem túl sovány, nem túl kövér, semmire sem lehet azt mondani rajtam, hogy túl ilyen vagy túl olyan. Egyszerű és tökéletes. Nem vesznek észre. Azt sem tudják, hogy figyeli őket valaki a sötétben, valaki, aki nem ember és látta őket ide jutni a kezdetektől a végig. Porszemek csupán, semmi több.
Akkor mégis miért bizonytalanodtam el áldozatomat illetően? Egyáltalán hol van?
(Folyt. a következő kommentben. 2. kategória Kriston Diána)

Diána Kriston írta...

- Értem jöttél, igaz? –kis híján még a gondolatom végére sem értem, mire a mondat már elhangzott a hátam mögött.
Enyhén összerezzentem, majd megfordultam, hogy az illető szemébe nézhessek. Egy középkorú nő volt az, pont annyira feltűnésmentes és átlagos kinézetű, mint az én emberi alakom. Annyira gondolkodtam az emberi figyelmetlenségről, hogy észre sem vettem, magam sem láttam messzebbre tőlük. A kérdést azonban sikerült meglepetésemben is felfognom. Valóban, tényleg érte jöttem.
- Honnan tudod? –kérdeztem ridegen.
A nő titokzatos mosolyra húzta a száját.
- Nem te vagy az első, akit azért küldtek, hogy megöljön –mondta olyan természetességgel a hangjában, mintha csak az időjárásról csevegnénk. –És nem is az utolsó –tette hozzá.
- Nem egészen értem –mondtam szárazon.
Nem hazudtam, ilyen eset sosem fordult még elő velem.
- Tudom, mi vagy. Olyan vagy, mint én.
Hirtelen nem tudtam, mit feleljek. Hirtelen és váratlan információ volt ez. Sosem küldtek még azért emberek közé, hogy egy hozzám hasonlót öljek meg.
- Kit kell megölnöd? –tettem fel végül a kérdést és igyekeztem a lehető legszenvtelenebb hangon beszélni.
- Téged, természetesen –vágta rá nagy mosollyal az arcán. –Illetve, eleinte nem téged kellett, hanem embereket. Viszont az első pár eset után úgy döntöttem, felhagyok ezzel a tevékenységemmel.
Felvontam a szemöldökömet.
- Miért?
- Mert láttam, amit ezek szerint te nem –vont vállat egykedvűen. –Az emberek nem olyan rosszak ám! Persze, a lehető legellentmondásosabb lények a világon, mégis, vannak olyan –hogy is mondjam? –kedves dolgaik.
- Kedves? –nevettem el magam. Egy bérgyilkos, aki nem öl meg valakit, mert az illető kedves.
- Igen. Tudnak szeretni, nevetni, vannak hagyományaik, ünnepeik. Tudtad, hogy az emberek egy része teleaggat égőkkel meg színes bigyókkal egy fát egyszer az évben? –a nő kacagott, majd a fejét csóválta. –Nem mókás? Van olyan ünnepük is, ami a szerelmet élteti. A gyerekeknek meg furcsa, ember- és állatszerű, élettelen tárgyakat adnak és ők játszanak vele.
- Te ezért nem ölted meg a kijelölt áldozataidat? –háborodtam fel.
Hallatlan, amit ez a nő művel. Szinte biztos voltam benne, hogy megölöm.
- Inkább itt maradtam és figyeltem őket, derültem rajtuk.
- Biztos vagyok benne, hogy ez az oka, amiért meg foglak ölni –mondtam erőltetett mosollyal az arcomon.
- Ugyan, dehogy! – legyintett a nő. –Én foglak megölni téged. Tudod, átvertek téged, amikor hozzám küldtek. Belátták, hogy az emberek életébe nem szabad beleszólnunk. Haladnak a saját, lassú és bonyolult, mégis buta módjukon a jövő felé. Nekünk ezt nem szabad befolyásolnunk. Valamint ha hiszed, ha nem, jártam olyan messzire a jövőjükben, hogy lássam, ünnepeik, hagyományaik és érzéseik meglesznek akkor is. Nem szabad megakadályozni, hogy a többi lény tanuljon tőlük és az ember tanuljon a többitől.
- Ebben nem hiszek –jelentettem ki.
- Az lényegtelen. Akik küldtek, hisznek benne. Ezért kell megakadályozni a tevékenységeidet.
(Folyt. a következő kommentben. 2. kategória. Kriston Diána)

Diána Kriston írta...

Nagy levegőt vettem és valami olyan dolgot tettem, amiről nem tudtam, hogy képes vagyok rá. Csak arra gondoltam, hogy bár meghalna, bár csöndben maradna és abbahagyná ezt az ostoba beszédet és a nő egy pillanat alatt a szívéhez kapott, furcsállkodva nézett rám és az arckifejezésbe meredve holtan esett össze. Elkerekedett szemmel bámultam fajtársam maradványait és értetlenül álltam az eset előtt. Mentálisan nem lehet ölni. Nem lehet és kész.
Aztán szép lassan ráébredtem, mi történt. Soha –de soha- nem történt még olyan, hogy egy fajtársam megölt volna egy másikat, akik közülünk való. Fel sem merült. Most mégis felébredt bennem a vágy, hogy elpusztítsam ezt a nőt. Pontosan ezt tettem. Undorodva gondoltam magamra. Hiszen ezért utálom az embereket. Mert a saját igazukért, hasznukért ölnek. Felébredt volna az emberi lényem? Felébredt a megbízóimban is az emberség? Ebben a nőben pedig egyenesen túltengett.
A földre roskadtam. A holttestet bámultam kitágult szemekkel és megbánást éreztem, félelmet, bizonytalanságot. Csupa emberi érzelmet.
Tudtam, hogy ha a nőt a halálomra küldték, küldenek majd egy újabbat és újabbat, míg végül valakinek sikerül meggyilkolnia. Elkezdődött…
Behunytam a szememet és életemben először a saját halálomat kívántam. Itt, ebben az emberi világban, érezve az eső illatát, a kellemesen hűvös szellő érintését az arcomon. Megtört bennem valami, olyasmi, aminek léteznie sem szabadna bennem, nemhogy megtörnie. Halálvágyam egyre fokozódott, míg végül a szívemben éreztem egy erős, szúrós fájdalmat. A mellkasomhoz kaptam a kezem, de már nem éreztem az érintését. Lassan elsötétült a világ és éreztem, hogyan száll ki belőlem a lélek egy olyan világ felé, amit eddig sosem sikerült megtapasztalnom.
Elkezdődött…
(2. kategória. Kriston Diána)

Szatti írta...

Kedves Diána!

Fantáziadús, izgalmas, lebilincselő történetet alkottál! Nagyon tetszettek a gondolataid, ahogyan a főszereplőd által ismertetted a cselekményt, annak körülményeit. Tetszett az ötlet, amelyet megragadtál és kibontakoztattál, igazán egyedi és tanulságos volt... mindent összevetve, csak dicsérni tudom a munkád! Gratulálok neked és nagyon köszönöm, hogy részt vettél a feladaton! :)

Jozefin írta...

Szia! :)

Én a harmadik verziót választottam.

Jack és az Ördög

A fütyülő hegyek között, ahol ütemes dobszó veri fel néha a visszhangot, akadt egy kis völgy. A völgyben egy falu terült el, a falu csücskén, kissé odébb a patakhoz, élt egy Jack O'lantern nevű ember.
Csendes kovács mester volt, és hirtelen haragú, akár a lepattogó parázs. Hasonló asszonyt vett el feleségül, a különbség annyi volt kettőjük között, hogy csak Jack szerette az italt igazán. Kétnaponta részegre itta magát, és szétcsapta a házat.
Egy késői alkonyon, egy eltévedt vándor kopogtatott Jack O'lanterék ajtaján. A vándor mindenféle bemutatkozás nélkül, mint az Ördög követe, azt mondta a Jackért jött, hogy elvigye magával a pokolba.
Habár Jack részeges volt, de még nem itta el a maradék eszét, ezért azt válaszolta
- Megtoldozom a Pokol kapuját majd, mond meg az Ördögnek, engedjen még élnem egy kicsit.
- Másnap visszajövök - mondta a vándor.
Visszatért másnap, és azt mondta a férfinak.
- Beszéltem az Ördöggel, azt mondta megtoldozhatod a Pokol kapuját, de az ép arra elég, hogy másnap kezdhesd előlről, mert a lángok úgy mardossák, hogy az ép csak fél napig ha nem marad egyenes.
Forgatta a szemeit Jack O' lanter, mire az asszony hozakodott elő az ötlettel
- Hát sütök neki én hamuba sült pogácsát!
- Hallgass asszony! - rivalt rá a férje - Ne beszélj badarságot!
Vakargatta az állát tovább a férfi, mit találhatna ki, milyen furfangot eszeljen ki, hogy megússza a poklot.
- Mond meg az Ördögnek, adjon egy napot az évben, amikor visszajárhat a lelkem a Földre.
A vándor elment, másnap visszatért.
- Azt mondta az Ördög, kedvére van az ötleted, de most magammal kell, hogy vigyelek.
Azt hiszitek a férfi nem eszelt ki egy harmadik dolgot, hogy megússza a poklot? Dehogy akart ő oda menni!
Az asszony keservesen sírt, rimánkodott, ne vigye el a férjét, mihez fog most kezdeni, majd megjavul!
- Ne félj asszonykám, egyet se. Kieszeltem én már, hogy térek vissza! - Oda szólt a vándornak - Egy dolgot vihetnék-e magammal hazulról?
- Legyen...úgyse lesz haszna számodra a pokolban.
Jack O'lantern kiment az udvarra, és fogott egy méretes tököt, és belenyomkodta a kézi bicskáját.
A vándor kacagott rajta, minek neki az a fejnyi méretes tök. Jack rá sem hederített, megindultak a pokol felé.
Elértek a kapuhoz, és az Ördög behajtotta Jacken az ígéretét. Első nap meg kellett foltoznia a pokol kapuját, és kiegyenesíteni a görbületeket. Megkapta az Ördögtől az egy napot is, mikor a lelke visszatérhet, és bolyonghat egyet a Földön.
- November elsején minden lelket kieresztek a földre, hogy átszeljék az eget, és kísérthessenek.
A férfi türelmesen várta a napot, és foltozgatta addig is kaput. Közeledett november elseje, és Jack elővette a magával vitt tököt, kiszedte belőle a bicskát. Faragni kezdte a zöldséget, akár a fát. Először kibelezte, úgy nézett ki, akár egy narancssárga váza. Két lukat vájt rá szimetrikusan, kicsivel lejebb még egyet, és még lejebb egy félholdnyit kivájt belőle. Így egész arc formája lett a töknek, haonslatos képű az ördöghöz.
Eldugta a tököt a kapu csücskébe, és November elsején visszatért a Földre. Mikor visszaért a pokol kapujához, előszedte a tököt, és rátűzte az ágaskodó kapu villára. Az ördög másnap reggel ahogy meglátta a lágnok által átvilágított tűzött tökfejet, megrettent, és háromszor körbe futotta a Poklot. Jack O'lantern elindult hazafelé, de eltévedt, ezért bebocsátást kért nyerni a Mennyekbe, de nem engedték be. Így vissza sétált a Pokol kapujához, de az Ördög hallani sem akart Jackről, nem engedte be.
Így lett, hogy Jack O'lantern, azóta is a tök lámpás alatt gubbaszt a két világ között.

Diána Kriston írta...

Kedves Szatti!

Köszönöm az elismerő szavakat. :)

Szatti írta...

Kedves Jozefin!

Nagyon tetszett a történeted, ahogy ilyen látásmóddal érzékeltetted az legendát, avagy mesét. Frappáns volt, lényegretörő, és kicsit szórakoztató is. Gratulálok neked, nagyszerű történetet alkottál, remek gondolatokkal! Köszönöm a kreativitásod! :)