2014. november 16., vasárnap

Állatkerti mesék, avagy az kedvencek szerepe a történetben



Az első gondolatom az volt, hogy nem sok olyan könyvet olvastam, amelyben állatok is helyet kaptak volna... mármint olyan formában, hogy  valóság talaján mozgunk és nem fantasztikus, természetfeletti történetekről van szó, melyekben különleges lények kapnak helyet a szereplők sorában. Ez utóbbi talán gyakori vagy közkedvelt is, hiszen természetes mesejelleget kölcsönöz az amúgy természetfeletti kategóriát képviselő alkotásnak. Attól, hogy a misztikus jelleget nem csak az emberek által produkált varázsképességek adják, hanem állatok által véghez vitt cselekedetek is előre mozdítják, mintha ők maguk is emberi tulajdonságokkal, és jellemvonásokkal bírnának, még magasabb szintre emelik a történet meseszerűségét. Legyen szó, akár egy kedves, humoros és szívet melengető történetről, vagy olyan olvasmányról, ahol inkább a sötétséget és a gonoszt testesítik meg ezek a kreált és fantázia alkotta lények.

Viszont, hogy a realitástól ne távolodjunk el túlságosan, most arról szólna a bejegyzés, hogy a mindennapi történéseket feldolgozó történetekben, miképpen kaphatnak helyet az állatok a szereplők életében. Legelterjedtebbek ugye azon négylábú jószágok, mint a macska vagy a kutya, akik kellemes és üde színfoltot jelentenek a történetben. A társaságuk, a velük eltöltött idő részét képezhetik a történetnek olyan formában, ha két fontosabb cselekmény közé illesztjük... hasonlóan a szereplő magángondolataihoz - amikor önmagában elmélkedik, visszaemlékszik dolgokra, megtörtént eseményekre vagy ismerteti egy történés múltra visszavezethető okát -, ez is hasonlóan működhet a történeten belül. Egyrészt, hogy a főszereplőnk állattal rendelkezik - persze, nem mintha tartozékról lenne szó -, de már ez kialakít bennünk egy érzetet a jellemével kapcsolatban. Állatbarát. Törődik valakivel, aki nem családtag. Fontos számára valaki, akire barátjaként is tekinthet. Ez mind-mind fontos részét képezhetik a jellem megismerésének, konkrétan a főszereplőnk megismerésének. Hogy képet kapunk az empatikusságáról, sokkal közelebbinek érezhetjük. Szimpatikusabbnak, barátságosabbnak, törődőnek. Persze, ehhez fontos, hogy a történetben ne csak annyi szerepet kapjon a kedvenc jelenléte, hogy néha említést teszünk róla, ahogy ki-befut a házból vagy felugrik az ágyra egy-egy történés közben. Ha valamilyen okból a részévé tesszük a történetnek, mint mellékszereplő, akkor fontos, hogy helyet is biztosítsunk számára. Ez olyan dolog, mint ahogy semmi se történik ok nélkül. Ha valamit megemlítünk, akár halványan is, láthatatlan ígéretet kell tennünk az olvasónak, hogy erre még visszatérünk és magyarázattal fogunk szolgálni. Épp ezért tartom fontosnak, hogy akár csak egy jelent erejéig is, de helyet kapjanak a főszereplők életében, ha már beleírjuk a történetbe. 


Ilyen események vagy jelenetek lehetnek, amikor például a főszereplőnk csalódik, nem igazán akarja senkivel sem megbeszélni a dolgot, de egy csendes hallgatóság olykor mégis jól jöhet... lélekben mellettünk van valaki, még ha nem is várjuk el, hogy tanácsot adjon vagy segítséget nyújtson. Elég, ha ott van. Velünk van. Következő példa lehet, ha a főszereplőnk új városba költözik és tekintve a költözéssel járó sértődés, csalódottságot, dühöt, tehetetlenséget, a változás keserédes körülményeit, mondjuk az új barátok helyett/előtt/mellett kedvencet is szerez magának. Ha huzamosabb ideje része a főszereplő életének a választott kutya, macska vagy egyéb állat, érdemes egy-egy visszaemlékezéssel képet festenünk arról az írónak, hogy miképpen került hozzá vagy feleleveníthetünk egy olyan élményt is, amely hozzá kötődik, ami fontos és meghatározó a karakter számára a közöttük kialakult barátság és bizalom szempontjából. 
További szerepet jelenthet, ha valamilyen balszerencsés, drámai vagy tragikus fordulatot jeleznek az olvasóknak. Ugye ismert tény, hogy elvileg az állatok megérzik a rossz közeledtét... azt tudom, hogy az én kutyám egy-két órával remeg, fél és nem találja a helyét, ha eső közeleg. Retteg tőle és ölben kell cipelni, nyugtatni, hogy ez is ugyanolyan eső, mint a többi... A történetben kihasználhatjuk ezt a lehetőséget, ha valamit felvezetni szeretnénk, előkészíteni és az állat reakciója előhírnöke lehet valamilyen történésnek, amelyet sejtetni szeretnék az olvasóval. Megteremtjük azt az érzést és hangulatot, hogy hamarosan valami rossz következik (ez lehet morgás, félelem, szokatlan reakció, ugatás, macskáknál fújás, stb), és így az olvasó is izgatottan falja az oldalakat, hogy vajon mi fog történni. Ez megállja a helyét egy reál és egy fantasy történetben is. Olyan elem, amely mindkét esetben felhasználható.
Nem mellesleg pedig, amely talán a legegyszerűbb vonás egy történetben, ha szimplán csak megmosolyogtatnak bennünket a történetben egy-egy humoros jelenettel. Nem feltétlen kell kulcsszerepet betölteniük. Elég, ha a szereplők mellett tudhatjuk őket és néhány mondatban, bekezdésben érzékeltetjük a jelenlétüket, mosolyt csalva a mi és szereplőink arcára.

Lényeg a lényeg: adjunk helyet, teret és lehetőséget számukra, hogy érvényesüljenek valamilyen jelenetben, ahol adott szerepük és megnyilvánulásuk lehet azon határokon és kereteken belül, hogy szó szoros értelmében, nem szólhatnak hozzá az adott párbeszédhez, szituációhoz vagy cselekményhez. 
Ha a Harry Potter történetekre gondolunk, bár misztikus világról van szó és természetfeletti lényekről, az ott megjelenő állatok szerepe is kulcsfontosságú, hiszen Féregfark a későbbiekben egy fontos szereplővé alakul a kezdeti patkány-stádiumból, és bár a történet elején szimplán egy házikedvencnek véljük, az író ügyesen használja ki a "kártyát", és a történet részévé emeli a szerepét. Vagy ott van Hedvig, aki mindvégig jelen van a történetben és ő az, aki megmenti egy támadástól , nevezetesen a gyilkos átoktól Harry-t. Bár nem valóságalapokra épült történetről van szó, ez jutott elsőként eszembe, ha állatokról van szó, és ahol nem ruházza fel az író emberi tulajdonságokkal, mely szerint beszélnek és részét képezik a cselekménynek, párbeszédeknek. Az átalakulás más, amikor ember alakot öltenek, de állati formában nem képesek a kommunikációra. Viszont, biztosan vannak még hasonló könyvek vagy olyan tartalmú írások, ahol kimondottan a realitás talaján mozogva, pusztán kedvencek szerepét töltik be és mégis, valamilyen módon szót kapnak a történetben. Én viszont, nem olvastam sok ilyen könyvet és nagyon kiemelni sem tudnék egyet sem.  

Nos, ennyi lettem volna ebben a bejegyzésben. Remélem, tetszett nektek és hasznos volt számotokra! :) Ha valamit elfelejtettem, nem tértem ki rá és szeretnétek kiegészíteni, várom a kommentjeiteket, véleményeteket a témáról! 

Nincsenek megjegyzések: