2017. november 23., csütörtök

Hogyan kivitelezhető a jellem megfordítása?

Különös és nem egyszerű kérdés, hogy hogyan és miképpen változtatható meg egy karakter jelleme. Általában minden könyv elején tisztázva van, hogy az egyes karakterek milyen jellemet képviselnek, milyen tulajdonsággal, természettel bírnak, s legfőképp, hogy a jó vagy rossz kategóriába sorolhatóak-e. Mindenki érzi, ha szimpatizál egy karakterrel, ha teljesen ellenszenves a számára vagy pont a negatív hozzáállás és szarkazmus, esetleges nemkedvelhetősége teszi mégis szeretett karakterré a történetben. Az, hogy íróként miként alkotható meg, hogy a történet kezdetén még kedves, empatikus szereplőnk a történet végére teljesen kiforduljon magából és ellentétessé váljon az alaptermészetével szemben, nem egyszerű... és én magam se próbáltam még hasonlót, viszont megpróbálom leírni és megfogalmazni, mégis hogyan tenném, ha feladatom lenne.

Az első gondolat és amely szerintem, talán mindenki másban is megfogalmazódik, hogy a jellem módosulásához olyan események kellenek, melyek mindezt kiváltják. Önmagában senki sem rosszindulatú, gonosz, számító, utálatos vagy hazug. Minden érzés és jellemvonás kialakul, valaminek vagy valakinek a hatására és ha ezt vesszük alapul, akkor a karakterek alakulásának is köze lehet ehhez a meglátáshoz. Ha adott egy szereplő, aki a történet során csalódik valakiben -, a legjobb barátjában, szerelmében, vagy egy családtagjában, bárkiben -, aki fontos helyet foglal el az életében, érthető módon válhat negatívvá, bizalomban labilis személlyé, melynek alapja a csalódottság érzése. A csalódás vagy veszteség érzése megfordíthatja a karakter az alaptermészetét, továbbá a jelleme keserűvé válhat, akár végérvényesen is. Több könyvben is lehet erre példa, amikor egy barátságosnak és nyugodtnak mondható karakter teljesen kifordul magába és szinte halmozza a rossz döntéseket, a meggondolatlan cselekedeteket, amelynek vége a totális felfordulás. A többi szereplő érzékeli és érzékelteti velünk is, hogy korábban ez a szereplő nem ilyen volt, tőle nem megszokott módon produkál olyan cselekedeteket, melyek addig teljesen lehetetlennek tűntek, viszont ennek hátterében állhatnak olyan események vagy problémák, melyek kiváltották ezt az érzelmi hullámvasutat, melyre az adott karakter akár akaratán kívül is, de felült. Ez lehet egy szeretett személy elvesztése, valamilyen trauma, ami bekövetkezett az életében.
Ebből az állapotból igen nehéz egyedül a kiút, s gyakori megoldás szokott lenni az írók körében, hogy egy bizonyos szereplőt alkalmaznak az adott szereplő visszahozására, illetve a probléma megoldására.



Jelenleg újraolvasom J. A. Redmerski Az örökké határa című könyvét, amely példaként szolgálhat a leírtakra. Remélem, többen is ismeritek a könyvet, így érteni fogjátok a párhuzamot, de ha mégsem, igyekszem következetesen és érthetően ábrázolni a dolgokat. A könyv főszereplőjét, Camrynt olyan események érték, amelyek nagyban befolyásolták az életét, a mindennapjait és a másokhoz fűződő viszonyát. Nem szeretnék spoilerezni, de veszteségre és csalódásra bőven van példa az előzményekben, amelyekre az író szép lassan fényt derít a történet során. S mindehhez alkalmaz egy olyan karakter-párt, aki képes Camryn személyiségét visszaterelni arra az útra, amelyen boldognak és szabadnak érezheti magát. Ugye a karaktere egy csapásra a mélybe zuhan a kellemetlen események láncolata után, amelynek köszönhetően elveszíti önmagát. Megváltozik az élethez való hozzáállása, a barátaival ápolt kapcsolata és minden addigi dolog, ami addig Őt jelentette, átalakul vagy éppen megszűnik létezni. Ahhoz, hogy újra önmaga lehessen és visszanyerhesse magát a képességet, hogy tisztán lássa önmagát, kulcsfontosságú történésre van szükség, vagy éppen egy adott karakterre, akire hallgat, s aki képes felrázni abból az állapotból, melybe az események sodorták.

A gonosz karaktereknél ismert, hogy (általában) ők sem alapjába véve rosszak... nekik is van történetük, előzményük, életútjuk, amely ideáig vezetett, csak olvasókként mi in medias res indítással csöppenünk a történet alakulásába. A szereplő jellemének kialakulásával kapcsolatos kérdéseink bennünk zakatolnak az olvasás során, és jobb esetben, az író meg is válaszolja nekünk néhány fejezetben, vagy akár egy egész könyvet szentel a gonosz karakter előéletének bemutatására, a könyvsorozattal párhuzamosan haladva. Ez utóbbit szerintem, sokan kedveljük.
Minden karakter elsötétülése valaminek a következménye, és nem az a fontos, hogy jelenleg milyen - jó avagy rossz karakter, - hanem hogy miként vált azzá. Ez a folyamat kulcsfontosságú mind a történet és mind a szereplő alakulásának szempontjából.
Nem tudnék olyan könyvet említeni, amelyben feltétlen utáltam volna egy szereplőt. Megvannak azok a karakterek, melyeket a történet konkrétan érzékeltet, miszerint ő az a szereplő, aki a legtöbb bajt okozza majd, de még így se tudnék példát mondani. Nem hiszem, hogy feltétlen utálható lenne egy szereplő is, de cselekedhet úgy, hogy legszívesebben benyúlnánk a könyvbe, hogy alaposan helyrerázzuk!
Ahhoz, hogy minden érzékletes, átérezhető és hihető legyen az olvasók számára, mindenképp olyan eseményeket kell felsorakoztatnunk, amelyek megerősíthetik bennünk az együttérzést. Nem feltétlen azt jelenti, hogy mi is így viselkednénk hasonló helyzetben, de mégis elfogadhatóvá válik számunkra, hogy a karakter miért változott meg, miért vett teljes fordulatot a jelleme, miért cselekedett másképp, mint amit megszokhattunk tőle mi és a történet szereplői egyaránt. Ebben nagy szerepe lehet az írónak is. Természetesen, minden másban is, hiszen az ő érdeme, hogy kerek egészet alkothat a dolog, viszont ha az író jól manipulál a karakteren keresztül, és képes valamilyen módon irányítani minket, akkor egyszerűen fordíthat minket a karakter kedvelése, illetve nemkedvelése felé is.
Számomra, ebben a tekintetben fontos, hogy egy ilyen jellegű történetnél kiemeljem a változás okát és érthetővé tegyem az olvasók számára, hogy miért vált jellemben ellentétes karakterré önmagához képest a főszereplőm, vagy egy adott mellékszereplő miért képviseli a másik oldalt a főszereplőmmel szemben? Miben rejlik a különbözőségük és milyen események vezettek ahhoz, hogy esetleg negatív oldalt képviseljen a történetben? Ha értik az olvasók és legfőképp maga az író, hogy miért cselekszik, érez és gondol úgy ahogyan, akkor sokkal szimpatikusabbá válhat a szereplő a történetben annak ellenére is, hogy kevésbé szimpatikus dolgokat cselekszik!

Én leginkább a visszahozásos történeteket szeretem. Lehet, túlságosan naiv hozzáállás, de szeretem, amikor egy karaktert meg lehet menteni. Amikor van lehetőség arra, hogy jobbá váljon, vagy éppen újra jóvá. Kimondottan szimpatussá válik maga a könyv és az író is, hogy megteremti ennek a lehetőségét és megoldást mutat arra, miképpen lehetséges mindezt véghez vinni. Jó élmény átélni, amikor egy szereplő szinte fellélegzik, újra önmaga és ismét célt lát maga előtt. Lehet ez a cél nagyobb is, mint az élniakarás, de akár kisebb motiváció is, ami előrébb lendíti és kijelöli számára azt az utat, amin ő is szívesen indulna tovább.


Remélem, hasznos volt számotokra a bejegyzés és természetesen, ha van véleményetek, hozzáfűznivalótok a témához, személyes tapasztalatotok, szívesen látom! :)

Nincsenek megjegyzések: