2014. november 21., péntek

Vendégírónk, Angéla bejegyzése - Fantasy kontra Reál történetek


Ha ott állok a könyvesbolt polcai előtt, azon töprengve, melyik kötet legyen a következő, amely a továbbiakban a táskámban lesz kénytelen elviselni a hétköznapok megpróbáltatásait, biztos nem az alapján választok, hogy fantasy-t vagy valós történetet mond-e el. Bármit is olvassak, a téma különlegessége, és az író stílusa (amit a fülszövegből meg az első néhány sorból leszűrök) az, ami a könyv sorsáról dönt. Ebből adódóan, ha olvasásról van szó, mindenevő vagyok. Ha viszont írásról, akkor már nem tudok pártatlan maradni.
Eddigi írásaim közül (ami bevallom nem sok) csak egy nélkülöz bármiféle természetfölötti elemet. Számomra az adja a valós történetekben a nehézséget, hogy az írónak sokkal újszerűbben kell látnia a világot ahhoz, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését. Például úgy, hogy egy nem hétköznapi szituációt ábrázol (Agatha Christie: Tíz kicsi néger), vagy nem mindennapi emberi sorsokat (Peter Marshall: Tombol a hold), de a történet egyedi szerkezete (David Nicholls: Egy nap) is lehet annyira szokatlan, hogy beleragassza az olvasó kezébe a könyvet. 

A másik nagy fal, amin át kellett verekednem magam, a hitelesség kérdése. Ha például az egyik jelenetben két újságíró egy japán étteremben vitatja meg a legújabb politikai törvényeket, akkor az írónak ismernie kell az újságírás rejtelmeit, a japán tradicionális ételeket, és jártasnak kell lennie a politikában. (Vagy legalábbis el kell hitetnie az olvasóval, hogy így van.) Ez pedig rengeteg anyaggyűjtést igényel. 
Nem mintha a fantasynál más lenne a helyzet. Ott is tudnia kell az írónak, hogyan működnek a valóságban a dolgok, és ahhoz képest ő min változtatott a világában. Fontos, hogy bármely fantasy-világnak legyen kapcsolata a valósággal, mert az olvasóra csak az lesz hatással, amit el tud képzelni. Elképzelni pedig csak azt fogja tudni, amiről van előzetes tapasztalata

A hitelesség a fantasynál is fő szempont – bármilyen fura is erről beszélni. Fontos, hogy az olvasó elhiggye, amit olvas az igaz, és ezzel bele tudja élni magát a történetbe. Ennek a megfelelő „tálalás” a kulcsa. Le lehet írni egy óriás imádkozósáska támadást úgy, hogy az olvasó a sarokba dobja a könyvet, és azon töprengjen vajon mit szívhatott az író, amikor ezt az izét papírra vetette, és úgy is, hogy egész éjszaka reszkessen a félelemtől. A kettő között két nagy különbség van: az egyik az olvasó, az ő ízlése és fantáziájának határa, a másik az író, és az a kiforrott stílus, amivel az olvasót a történetéhez bilincseli.
Én például megtanultam Rowlingtól, hogy ha reggel kimegyek a fagyos ködbe, és semmi kedvem az előttem álló naphoz, az a dementorok hibája. Jonathan Sroudnak (Bartimaeus trilógia) elhittem, hogy akár ebben a pillanatban is állhat egy dzsinn a hátam mögött. Vagy a tiéd mögött. De Narnia beszélő állatait egyszerűen nem bírtam feldolgozni. (Ettől persze lehet, hogy Lewis tálalása tökéletes, csak én esélyt sem adtam, hogy ezt bebizonyítsa.)


Minden történetben sok múlik azon, hogy mennyire tudjuk életre kelteni az olvasó érzékszerveit, de egy jó fantasy-nál ez az egyik sikerkritérium. Az olvasónak éreznie kell a bőrén a teremtett lények lélegzetét, annak a világnak a földjét a talpa alatt. Hiszen egy teljesen új környezetbe hívod, amiben még nincs tapasztalata. (Ellentétben egy reál történettel, ahol ha egy belvárosi utcaképet vetítesz az olvasó elé, már látja is a kocsisort, hallja a dudálást, a motorzúgást és érzi kipufogógőzt.) 
Ami engem illet, a mai napig szeretek a történeteimbe belevinni valami természetfölöttit, valami nem evilágit. Ez annak is köszönhető, hogy a fantasy hatására kezdtem el írni (igen, Harry Potter), és az évek alatt sem sikerült kinőnöm, a vágyat, hogy elmerüljek egy teljesen más világban. Íróként a valóság, és a természetfölötti határán mozgok a legszívesebben, mert meggyőződésem, hogy a hétköznapokban is ott van az a varázslat, aminek létezését még gyermekkorunk tündérmeséiben fedeztük fel. Valószínűleg sokkal inkább ez az emlék az oka, hogy annyian szeretjük a fantasy-t, és nem a valóság elöli menekülés miatt, mint azt többen állítják. Habár tagadhatatlan hogy egy időre mindenki szeretne elfelejtkezni a problémáiról, én mégis azt vallom, hogy ahelyett hogy elhatárolna a realitástól, egy jó fantasy az egyik legjobb eszköz arra, hogy ráébresszük az embereket a valóságra.

2 megjegyzés:

Szemy - I. J. Leigh írta...

Kedves Angéla!

Nagyon elgondolkodtatónak találom a gondolataidat. Őszintén szólva, mindig szeretem mások véleményét, tapasztalatait olvasni, sokat tanulok belőle. :) A Tiédből is is sokat tanultam.
Annak ellenére, hogy én éppen a leírtak ellenkezője vagyok. Tehát a reál történetek állnak hozzám közelebb - írásilag. Bár tény, hogy ha találok egy nagyon élvezetes fantasy történetet, akkor mindenképpen elolvasom. Szerintem olyan mindenevő fajta lehetek. :) De amit írok, abban inkább a valóságra törekszem. Valamiért rögtön egy létező helyszín jut eszembe, (majdnem)létező személyekkel. Bár ebben a műfajban sokkal nehezebb újdonsággal szolgálni, mint a fantasyban, és egy kicsit jobban meg van kötve a kezem ebben az esetben. Vigyáznom kell, hogy ne lépjem át az ésszerűség határait, és vigyázzak arra, hogy ne szaladjon el velem a ló. :) Azért igyekszem a saját, egyedi (?) gondolataimat papírra vinni. Remélem, sikerül is.
De számomra nagyon érdekes és tanulságos volt, a másik oldalt, Téged is olvasni. :) Szívesen olvasnék Tőled valamit, ha van rá lehetőség.
Gratulálok a tanulságos cikkhez. :)

Üdv: Szemy

Névtelen írta...

Kedves Szemy!

Köszönöm a hozzászólásod, ezelőtt még sosem írtam hasonlót az írással való kapcsolatomról, így jólesik tudni, hogy pozitívan fogadtad/fogadtátok a gondolatömlésemet. :)
Azzal kapcsolatban, amit írtál: pont ezt tartom az írás legizgalmasabb, legfantasztikusabb oldalának, hogy ennyire különbözőek vagyunk, és épp emiatt másképp látjuk a világot, másképp közelítünk meg egy témát, és másképp meséljük el a történetünket.
Sajnos azon az egy történeten kívül, amit a gyakorlati feladatra írtam, a többi füzetekben lapul a fiók alján (néhányuk könyörög a befejezésért), és nincsenek fenn semmilyen oldalon vagy blogon. Az a helyzet, hogy gyakran sokkal több inspirációt érzek egy vaskos füzet meg egy toll társaságában, mint a laptopom képernyője előtt :)
De valószínűleg vissza fogok még térni az oldalra egy-egy gyakorlati feladat erejéig, és teljesíteni tudom majd a kérésed :)
Még egyszer köszönöm a kedves szavakat. :)

Szeretettel: Angéla