2014. december 13., szombat

Hikari - A remény karácsonya - Penna Galéria

A karácsonyfa körül ültünk azon az estén. Jobban mondva én az ablakpárkányba ültem és kitekintettem a havas téli tájra. Szenteste volt a család az ajándékokkal és az ételekkel volt elfoglalva. Csengőszó szólt a Tv-ből, hiszen karácsonyi műsörök és előadások követték egymást a műsoridőben. Anya meggyújtott egy lila gyertyát a karácsonyfa melletti kis asztalon. Több mint egy év telt el, hogy Nashii elment, nem kaptam hírt róla. Valahol a szívem mélyén mindig vártam a holnapot, hogy majd visszatér és elmagyarázza az eltűnésének az okát, amit mindig is tudtam. Az a nap sosem jött el. A karácsony előtti pár nap reményt adott, de mégis elvesztette a varázsát a hit, mert egyre jobban csalódtam. Minden egyes nap az elmúlt egy évben fájdalom volt. Minden sérelmem és fájdalmam egy versfüzetbe írtam le, ami azon az estén is az ölembe pihent, amíg a természetet kémleltem. Anyu szólt, hogy ajándékozunk, arra az időre eljöttem az ablaktól, de amint megkaptam az ajándékaimat visszaültem és ismét a messzeséget néztem. Nem sokkal később apa odalépett és átnyújtott egy csomagot, melyet lila szalaggal kötöttek át. Ismerték a kedvenc színemet. Amint kibontottam az ajándékot egy fénykép tárult a szemem elé, ahol Nashiival voltam. Apára emeltem a tekintetem, majd könnyes lett a szemem és kitekintettem ismét. Megpuszilta a homlokom, majd a húgomékhoz ült. Emlékek jutottak eszembe, azt ígérte, hogy nem megy el soha és mégis megszegte az ígéretét, mert elment szó nélkül. Kis idő múlva rá néztem a képre, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon. A konyha pont a szobám felett volt, lépteket hallottam. Öntöttem magamnak egy pohár narancs levelet. A léptek nem maradtak abba. Felkiabáltam, mert az elején azt hittem, hogy anya mászkál, de feleletet nem kaptam. Különösnek tartottam, hogy szóra se méltatna anya, ezért felmentem az emeletre és benyitottam a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt, majd a nyitott ablakra lettem figyelmes, amint a csípős téli szél fújja a függönyt. Odaléptem és becsuktam, majd hirtelen megfordultam és megláttam őt. Nem hittem a szememnek, ott állt előttem fekete ruhákban, hosszú fekete hajjal és a megszokott vörös tinccsel a frufruján. Könnyes lett a szemem, majd közel léptem és a nyakába ugrottam. Azon a Karácsonyon minden megváltozott, mert visszatért a barátnőm, aki gyerekkorom óta olyan volt, mint a húgom. Azon a télen tért vissza, amikor nem számítottam rá. A szívem mélyén még egy kicsit bíztam és a hitem bebizonyosodott, azon a karácsonyon… A remény karácsonyán…

Nincsenek megjegyzések: