2014. december 29., hétfő

Liliana története - A legszebb ajándék


A hideg levegő percek alatt pirosra csípte Candice arcát, ahogy a hó sűrű, fehér függönyként hullott alá. A lány a terasz alatt állt a kaotikus hóesést figyelve. A légáramlat gyenge volt, de elég, hogy felé fújja a levegőben táncoló pelyheket. 
Candice szorosan összehúzta magán a kabátot, majd óvatosan kilépet a jégcsapokkal borított balkon alól. A járdát forgács borította, megvédve a járókelőket az esetleges csúszástól. A kapu kilincse vizes volt, a hideg áthatolt a lány vékony kesztyűjén. 
A hópihék kitartóan kapaszkodtak a szempilláiban, ahogy beült a bogárba. A kocsi motorháztetője az itt-ott megvillanó zöld színen kívül teljesen fehér volt az időjárásnak köszönhetően. 
- Azt hittem sosem érsz ide. – Candice levette a hópihékkel tele szőtt sapkáját, szabadon engedve fekete haját.
- Itt vagyok, nem? – az autó megugrott, ahogy Madison kikormányozta az úttestre. – Jesszus, nem kell rögtön lehümmögni. 
- Nem hümmögtelek le! Csak hideg volt kint. Megfagytam.
- Így jár az, aki kint álldogál. Jut eszembe. Mi a tervetek mára? 
- Fogalmam sincs. Majd improvizálunk.
- Ez az első randitok és még meg sem tervezted? – Madison arcán a döbbenet hulláma söpört végig. Candice egy tört másodpercig biztos volt benne, hogy a barátnője rosszul lesz. –Komolyan randi tippeket kell osztogatnom? 
- Tudod jól, ha megtervezek valamit, az úgysem úgy fog elsülni!
- De ez egy randi! 
- Ugyan olyan nap, mint a többi, amit együtt töltöttünk a suliban! – hiába is cáfolta, tudta, hogy nem így van. Ez volt az legeslegelső randija, és ez egy lány életében sokat számít, nem igaz?
- Jesszusom! Oké. Van még… két percünk. Figyelj! Amit a pasik legjobban utálnak, ha az exedet emlegeted, bár ez nálad nem fog gondot okozni. – az autó egy kecses mozdulattal leparkolt a járdaszegély mellett. – A másik… Te jó ég! Mi van a szádon?? – meg sem várva Candice válaszát elővette a zsebkendőjét és egy kecses mozdulattal letörölte a szájfényt a barátnője ajkairól. –Második szabály. A pasik nem szeretik, ha egy lányon ajakbalzsam vagy egyéb száj izé van. Zavarba ejtő a csóknál… és ne feledd a fagyöngyöt!
- Annak az esélye, hogy az első randin meg fog csókolni kicsi. Kösz, hogy elhoztál! – mielőtt Madison bármit is felelhetett volna, Candice kislisszolt az autó melegéből a hideg éjszakába, egy pillanatra megállva a fényekben fürdő 4 méteres Karácsonyfa előtt. A fa ágaira égősorokat aggattak, a mézeskalácsok lágyan ringtak a szélben. A lány testén melegség kúszott végig a fenyő jellegzetes illatára, majd kezét a zsebébe süllyesztve elindult a park megviselt kövezetén. 
A közepén elhelyezkedő korcsolyapálya jegén tükröződő égősorok fényének tánca magával ragadta a lányt. Ámulva dőlt neki a hideg fémkorlátnak, a kis területen bukdácsoló vidám kölyköket méregetve. Milyen régen korcsolyázott! Gyermek korában mindig elmentek a szüleivel, és a húgával, azonban az idővasfoga alatt elhalványultak az emlékek, mint a gyertyafénye.
- Azt hiszem meg van a mai programunk. – egy fiú támaszkodott a korlátnak. Homok szőke haján megtelepedtek a hópelyhek, glóriát képezve rajta. Fekete szövetkabátot, és hozzá illő bőrkesztyűt viselt.
- Peter! – a lány mosolyogva fordult felé. 
- Gyere! – a hó ropogott a lábuk alatt, ahogy átvágtak tölgyfa szegélyezte területen, egyenesen a jegypénztáros standjához. A fiú hangja magabiztosan csengett a hűvös éjszakában. Candice bátortalanul lépett rá a jégre. A korcsolya megfelelő méretű volt, azonban olyan szorosra húzta a fűzőt, hogy a lába zsibbadni kezdett. 
- Jól vagy? – a fiú siklott oda hozzá.
- Persze. Csak próbálok talpon maradni. Rég nem korcsolyáztam. 
- Akkor épp az ideje újra elkezdeni. – Peter mosolyogva fogta meg a lány kezét behúzva a pálya közepére. Candice szíve a torkában dobogott, a vére gyorsvonatként száguldott az ereiben, csupán abban nem volt biztos, hogy amiatt van, mert nincs korlát a közelében, vagy, mert a fiú ilyen közel van hozzá. Talán mindkettő. 
A fiú óvatosan vezette a lányt, aki pár perc alatt beletanult. A szél az arcába fújta a hópelyheket, ahogy kecsesen siklott a jégen. Tekintetével Petert kereste. 
A lány jóformán felbukott a szőnyegben, ahogy leült a szálkás padok egyikére, megkönnyebbülve véve le a korcsolyát, miközben a rádiókból szóló Last Christmast dúdolta. 
- Elfáradtál? – a fiú derülten nézett a lányra, átnyújtva egy bögre forró csokit és pirított gesztenyét. 
- Ezt honnan szerezted? – fagyos ujjai hálásan fonódtak a pohár köré. 
- Meg vannak a forrásaim. Boldog Karácsonyt! – a lány döbbenten nézett a kezében tartott fehér rózsákra. A szirmok nedvesen csillogtak a lámpák ezüstös fényében. 
- Ez...- Candice készségesen vette át tőle a csokrot. Hat szál rózsából állt. A legigézőbb mindközül a középső volt. A lány megtapintotta. Mű volt. 
- Azt mondják a hatos a szerelem száma. A fehér rózsa pedig a tisztaságot jelképezi. Én olyan tisztán foglak szeretni és addig, amíg az az egy szál rózsa el nem hervad. 
A lány arcát könnyek szántották. Most az egyszer biztos volt benne, hogy ezt a meghitt, csodálatos pillanatot semmi sem ronthatja el. 
- Ez gyönyörű! Köszönöm! - Peter szeme csillogott, ahogy leült mellé. Candice épp hogy az ölébe helyezte a csokrot, a fiú ajka az övére talált. 
Talán Madisonnak igaza volt. A férfiak szeretik, ha a nők ajka nincs kifestve. Abban a pillanatban hálát adott az égnek, hogy barátnője levakarta azt a csekély szájfényt, ami rajta volt. Ennek a gondolatára boldogan fűzte át a karját a fiú nyakán, miközben a hópelyhek égi áldásként hulltak rájuk.

1 megjegyzés:

Brukú Szürke írta...

Könnybe lábadt a szemem... Nagyon jó lett!