2014. december 6., szombat

Penna-történetek a karácsonyfa alatt - Gyakorlati feladat


1. A legszebb karácsonyi történet
A mesélés kedvelőinek

Ez a legszabadabb feladattípus, amelyben nincsenek megkötések. Ennek értelmében, mind a helyszín, a szereplők és a cselekmény megválasztása is rátok bízott. Írhattok valakik egymásra találásáról, akiket összehoz az ünnep szelleme, visszaemlékezhettek valakinek a szemszögéből évekkel ezelőtti karácsonyokra, merüljetek el a karácsony érzésében, az ajándékozás örömében, a feltétel nélküli szeretet meghittségében. Ennek helyszíneit helyezhetitek a karácsonyfa köré, elképzelhettek egy ünnepi, családi vacsorát, esetleg eltölthettek egy hűvös, fagyos estét a karácsonyi vásáron, vagy mondjuk egy ünnepi fényekben megvilágított korcsolyapályán. 

 Alkossatok egy szívmelengető, ünnepi hangulatú, tanulságos és sokat mondó történetet, akár boldog, akár szomorú befejezéssel, amelynek elolvasása mindannyiunk számára mosolyt csalhat az arcunkra és élménnyel gazdagíthat!


2. Kreatív szavak
A versalkotás kedvelőinek

Az előző típushoz hasonlóan, ez is kötetlenebb forma lenne, amelyben szabad kezet kaptok, viszont egy apró kritériummal befolyásolnám a versalkotás lehetőségét. A megadott szavak közül választva kellene verset alkotnotok, amely megfogalmazhatja az ünnep hangulatát, az ezzel kapcsolatos gondolataitokat, emlékeiteket, de akár egy történetet is rímekbe faraghattok. 
A szavaknál feltüntetett szám a minimumot jelzi, tehát három szót mindenképp ki kell választanotok, amely szerepel majd a versetekben, de akár többel is dolgozhattok!


Felhasználható szavak (3): fagyöngy, szánkó, kalács, mécses, hópehely, üveggömb, hóember, csillagszóró, toboz, diótörő, zenedoboz, hóangyal, mézeskalács, rénszarvas, csengő, fahéj, masni, sál, csillagánizs, koszorú, jégcsap.



3. Megélem az életed!
Az átélés kedvelőinek

Gondolkodtatok már azon, milyen lenne hópehelyként megszületni? Mire gondolhat egy fenyő, miközben a helyére állítják a szobában? Mit érezhet egy üvegdísz, amikor benne tükröződnek az ünnep fényei?
Válasszátok ki valamelyiket, mint főszereplőt és a helyébe képzelve magatokat, írjatok róla novellát!

a. Egy hópehely élete
Írjatok történetet egy hópehely szemszögén keresztül és mutassátok be mindazt, amit lát, tapasztal, érez és gondol a világról rövidke élete során!

b. Egy üvegdísz meséje
Képzeljétek magatokat egy üvegdísz helyébe, és írjatok a gondolatairól, az érzéseiről, a megélt ünnepről, mielőtt újabb egy évet pihen a padláson, egy doboz mélyén.

c. Egy karácsonyfa története
Alkossatok történetet egy fenyő életéről, gondolatairól és érzéseiről, akit kiválasztanak, hazavisznek, majd feldíszítenek az ünnepekre!


Teljes eredményhirdetés

Vendégírók
Manna Warm
Viktor
Penna történetek a Karácsonyfa alatt - Különdíjas művek

13 megjegyzés:

Horvát Mónika írta...

Angyali érzés
1. kategória
A karácsonyi éjszakát a boldogság teszi meleggé, ami vidáman költözött lelkünkbe. A békésen szállingózó hópelyhek kacéran táncolnak a levegőben, van, amelyik páros táncot jár, és van olyan, amelyik inkább szólózik, de mindegyik csodásan balettozik a lágy fuvallat hátán. Káprázatos látvány. Az egész város merészebbnél merészebb színekben pompázik, amivel az ünnepet még varázslatosabbá teszik.
A vásárra nagyon sokan eljöttek, mindenki családi körben élvezi az éjszakát. A gyermekek kacaja még több vidámságot visz a hidegbe, vihorászva csapkodják le a hópelyheket, vagy pedig megeszik tökéletes alakjukat. Az emberek kezében ott van a gőzölgő forró csoki, aminek lenyelése egy megkönnyebbült sóhajt hagy maga után. A szerelmes párok kézen fogva sétálnak végig a vásáron, miközben ragyogó szemekkel néznek szerelmük szemébe.
Mindenki hatalmas mosollyal az arcukon veszi a szeretteinek az ajándékot, amit elérzékenyült hangon köszönnek majd meg. Én is szeretnék valami különlegeset venni édesanyámnak, de sajnos a pénzem nem elég semmire. Ki szeretném mutatni a szeretetemet egy csodálatos ajándékkal, de még sem tudom megtenni. Irigykedve nézek körbe. Az emberek szebbnél-szebb ajándékokat vásárolnak, amit boldog szívvel adják oda a szeretteinek.
Könnyes szemmel zsebre vágtam a kezem, majd lehajtott fejjel tovább mentem. Nem akartam felnézni, mert rosszul esett az, amit láttam. Rosszul esett, hogy én nem tehetem meg azt, amit körülöttem mindenki meg tesz. Néztem a lábnyomatokat a hóban, amit az újabb és újabb hópelyhek próbáltak befedni, de ezt az emberek nem engedték, vastagtalpú cipőjükkel összetaposták a friss hópihéket.
Finom illatot éreztem meg a levegőben, amit beszippantva végig járta az egész testemet, majd felnézve megláttam, hogy tőlem nem is olyan messze kürtös kalácsot sütnek. A legszívesebben rögtön vettem volna, de a pénzem ajándékra kell. Nem lehetek önző egy ilyen gyönyörű ünnepen, így hát tovább sétáltam. A szívemet egy kegyetlen érzés érte el, a boldogságot kezdte felváltani a keserűség. Minél jobban akartam venni ajándékot, annál inkább elszomorodtam, mert tudom, hogy nem telik semmire.
A következő pillanatban megszólalt a Jingle bells. Néhányan elkezdték énekelni. Volt, aki elég hamisan énekelt, de olyan is akadt, akinek hangja tökéletes volt. De még, ami rossznak is hallatszott, még az is szépnek tűnt, mert szívből énekeltek. Arcomra egy halvány mosoly szökött, miközben végig néztem az embereken. Szinte ragyogtak a boldogságtól, és nem tudom miért, de ez a látvány engem is boldoggá tett. De, amint eszembe jutott, hogy a pénztárcám vastagsága nem elég semmire, szememre újra beszökött a szomorúság darabjának egy kis része.
Amint elértem a vásár szívéhez megálltam, egy hatalmas karácsonyfa terült elém, aminek látványa lenyűgöző volt. Pompás színekben ragyogott, ami a zöld tűleveleket háttérbe szorította, de a jelentőségük még így sem veszett el. Az üvegdíszek dölyfösen lógtak az ágakon, miközben az égők bennük nézték magukat, hogy mennyire ragyognak. Fényeik kacéran vetültek a többi díszre. A harangok néha-néha megszólaltak, mikor a gyerekek megmozgatták őket, ők pedig dicsősen hallgatták önmagukat.
Minden annyira tökéletesnek tűnik, de én mégsem érzem boldognak magam, mert miért van az, hogy mások megtehetik azt, amit én nem.
-Buta karácsony – dünnyögtem mérgesen az orrom alatt, majd dühösen a hóba rúgtam.

Horvát Mónika írta...

folytatás..
-Buta lenne? Nem, azt nem hiszem. Inkább varázslatos – hallottam meg mellőlem egy rekedtes, öreg hangot, amiben talán több volt az élet, mint bennem. Kíváncsian a bal oldalamra pillantottam, egy öreg néni állt mellettem, aki ragyogó szemekkel csodálta a karácsonyfát, miközben arcára elégedett mosoly ült. Ősz haja egy tökéletes kontyba volt fogva, hajszálai tökéletesen álltak. Szürke szőrme kabátja térdéig ért, sála pedig eltakarta száját, ami letompította a hangját.
- Ki maga? – néztem kérdőn a nénire. Kedvesen rám mosolygott, de a kérdésemre nem válaszolt.
- Ha tökéletes ajándékot keresel, akkor azt pénzzel nem fogod megkapni – kacsintott rám. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Tudja, hogy mit keresek. De mégis honnan tudja? – Tudod, a legszebb ajándékok megfizethetetlenek. Ha szívből jövő ajándékot keresel, akkor azt ne pénzzel akard megvenni. Elég, ha mélyen a szívedbe nézel, és máris tudni fogod, hogy mi a legtökéletesebb ajándék édesanyádnak.
Fejemet ismét lehajtottam, és az összetaposott havat kezdtem el fürkészni, majd hirtelen felkaptam a fejemet, de az idős néni már nem volt mellettem. Körbenéztem, és meg is láttam szürke kabátját. Rögtön futásnak eredtem, hogy utolérjem.
-Várjon! – kiabáltam utána cérnavékony hangomon, de nem állt meg, én pedig csak futottam, és futottam. Majd mikor kiértünk a vásárról megállt a néni, megfordult és kedvesen rám mosolygott. Lelassítottam, mert reméltem, hogy meg fog várni. De ő a következő pillanatban hátat fordított nekem, majd alakja szép lassan eltűnt.
Mégis mi történt? Hogy tűnt el? Gyengéden megütögettem a fejemet, mert kezdtem bolondnak érezni magamat, hisz az ember nem tűnik csak úgy el. Nem értem, hogy mi volt ez az egész, és emiatt olyan furán érzem magam. Csak álltam az útközepén, és néztem előre. Hírtelen egy erős fuvallat jött nekem, aminek hatására meginogtam. De, amint visszaszereztem az egyensúlyomat, felnéztem a sötét égre, ahol egy hullócsillag repült el. Nem. Ez nem hullócsillag volt… ez valami, valami más… valami fényesebb… valami varázslatosabb. Fénye beragyogta az eget, a fekete, komor felhőket megtöltötte élettel.
-Az igazi ajándék megfizethetetlen – hallottam ismét az öreg néni hangját. Körbe néztem, de sehol sem láttam. Gyengéden a számba haraptam, és ismét felnéztem az égre.
-Egy angyal – suttogtam az ég felé. Szívemben valami különlegeset kezdtem érezni, nem tudtam, hogy pontosan mit, de abban biztos voltam, hogy ez egy csodálatos érzés, ami körbejárta az egész testemet. Arcomra egy megkönnyebbült mosoly szökött, majd elindultam anyához.
- Merre jártál kislányom? – kérdezte anya mosolyogva, amint odaértem hozzá.
-Varázslatot kerestem – mondtam hatalmas vigyorral az arcomon. Közelebb léptem anyához, majd néztem, ahogy süti a gesztenyét, amit boldogan ad el az embereknek.
- Varázslatot? – nézett rám kíváncsian.
- Igen – bólogattam. – Tudod, mikor rád gondolok, akkor mindig boldog leszek, és azt hiszem, hogy ennél nagyobb varázslat nem is kell. A karácsony nem is lenne karácsony nélküled – mondtam elpirult arccal, miközben az ujjaimmal játszottam.
- Kicsim – szólalt meg anya elérzékenyült hangon. – Boldog karácsonyt – guggolt le, majd szorosan magához ölelt.
- Boldog karácsonyt – viszonoztam az ölelését.
Igaza volt a néninek. Az igaz szeretetet nem lehet ajándékokkal kifejezni, mert a szeretet az ennél magasabb szinten van, amit csak szívvel lehet elérni, és hogy anyával lehetek, ő meg velem… mos azt hiszem, hogy ennél nem is találhatnánk jobb ajándékot!

Szatti írta...

Kedves Móni!

Szívet melengetően szép történetet alkottál, amelyben benne volt minden, mely érzésként, gondolatként köthető a Karácsonyhoz! Köszönöm az élményt, hogy olvashattalak és gratulálok Neked! Örömökben és szeretetben gazdag Ünnepeket kívánok!

Szatti

Reni írta...

3 Kategória

Bezárva

Megjött már a tél
és fehérbe borult a táj,
hideg, puha hópelyhek
szállnak le rám.
Csodálatban élek én
szeretem a telet, szeretem a szépet,
nézem az eget, nézem a világot
s mindennél jobban várom a karácsonyt!
De ki vagyok én?
Egy üveggömbbe zárt hóember
innen szabadulni nem akarok,
mert itt élek és itt álmodok.

Névtelen írta...

Aniie vagyok. 3. kategória, 2. kép.

Címe: Karácsonyi dísz

Dísz volnék. Üveggömb, csodás látvány, testemen aranyozott henna, csodás műremekben. Éke volnék a háznak, e fának, mindennek mi körülvesz. S forgok szüntelen, jobbra-balra nézek, közben engem néznek, csodálnak, dédelgetnek.
Oly nagyszerű vagyok! Törékeny, és apró, még is belátok innen mindent, oh, fahéj, a szerecsen, a karácsony illata! Körbeleng, és csak még szebbé tesz engemet. Mellettem az ablak: szerencsétlen jégvirág! Letörlik, és életének vége már. De én élek, örökké, mert engem szeretnek, és megleszek, míg világ a világ.
Jajj, mindig elfelejtem! Mindig csak egy kis időre kellek! Mikor már a padláson zúzmarás az ablak, értem jönnek, és felaggatnak nyomban. Aztán jő az aranykor, akkor persze imádnak, de amint vége a nagy hercehurcának, már visznek is föl a padlásra. És én ezt mindig elfelejtem! És én nekik még itt, díszelegtem!
Végül is, dísz volnék. Üveggömb, melytől elakad a szó. De ez semmire se jó. Mert alig pár hét, amíg szeretnek engem. Aztán elhagynak, eldobnak engem. Nem vagyok jó semmire. Csakhogy karácsonykor, a kedvükre tegyek.
Üres dísz vagyok. Nincs bennem semmi csodás. Mert csak eszköz vagyok. Eszköz azoknak, kik egy évben, csak egyszer szeretnek igazán.

Reni írta...

Bocsánat, elnéztem..2 kategóriát választottam! :)

Szatti írta...

Nagyon tetszett a versed! Egyszerre volt mosolyogtató és szomorú is, tekintve a hóember bezárt életét, de nagyon szépen fogalmaztad meg ezt az érzést! Köszönöm az élményt és gratulálok! :)

Szatti írta...

Kedves Aniie!

Őszinte volt az írásod és elgondolkodtató. Tömören és lényegretörően fogalmaztál, de minden benne volt, amely megfogalmazódhat egy üvegdíszben! Köszönöm, hogy írtál a feladatra és gratulálok! Remek szösszenet volt!

Manna Warm írta...

Sziasztok!Én az 1.kategóriát választottam,bár talán nem a legszebb Karácsonyi történetet sikerült össze hozni,mint inkább a legszomorúbbat,de reggl ezzel a kis történettel ébredtem:
Szeretettel:
Az "anyamosoly"

Lassan hozzánk is elérkezett az első hó,pedig már kezdtem azt hinni a jó Isten hozzánk már havat sem küld abba az eldugott pici határ menti faluba,amit a térképen is csak egy tű fokának megfelelő pöttyel jelölnek.
Imádtam amikor lassan hullani kezdett,és bár még a szánkó nem tudott siklani,de lassan betakarta a dombot,a völgyet,mint karácsony estén a porcukor a meleg,gőzölgő kalácsot.
Amikor aztán megláttam,hogy Isten a porcukrot hinteni kezdi,nagyon nehéz volt megvárni,míg a csengő hangja rikoltani kezdi,hogy:"kifelé".
Végre,végre felhangzott a fülsiketítő kiáltás,felkaptam a kabátom,gyorsan a vállamra vettem a táskám,és futottam is,annyira csak a hó körül forgott az agyam,hogy észre sem vettem,amint anyám a tanterem ajtajában várakozott,míg utánam nem kiáltott:
-Peti!Petikém!-Hangja rekedt volt,és szemében még nem fagytak meg a könnycseppek akkor sem,amikor vissza fordulva lassan elindultam felé.
-Valami rosszat csináltam?-Kérdeztem aggódva,miközben próbáltam előhívni az elmúlt hetek képeit az elékezetemben.De úgy tűnt a negatívok megsérültek,a baj pedig óriási lehetett,mivel anyám helyett csak patakzó könnyei beszéltek,amint Zsuzsa néni termetes jelenléte apasztott el,amikor kilépett a 3.B osztálytermének ajtaján.
-Talán jobb lenne,ha Peti idekinn várakozna,míg beszélgetünk-mondta,miközben mosolyogva intett édesanyámnak.Mielőtt mindketten eltüntek a nagy fehérre festett ajtó mögött.
Semmi nem hallatszott ki,leskelődni sem tudtam.De valami azt súgta hatalmas nagy a baj.Valamit nagyon elrontottam.Bármennyit is gondolkodtam,nem tudtam rájönni.Talán a labda a baj,hogy mégis bevittem az iskolába,édesanyám minden tiltása ellenére.Vagy a bizonyítványomban a 3-as környezet jegy?Esetleg,hogy valamit elfelejtettem volna megtenni,amire édesanyám megkért?
Bármi legyen is az bocsánatot kell kérnem,és helyre kell hoznom mielőtt édesanyám mégjobban elszomorodik.
Magamra kaptam,barna kabátomat,és amilyen gyorsan csak tudtam rohantam hazafelé.Nem érdekelt sem a hó,sem a jégbe fagyott pocsoja,csak édesanyám könnyel ázatott arca legebegtt a szemem előtt.Míg végre hazaértem,még magam sem tudom hogyan,de haza értem.Beléptem az előszobába,ahol mindjárt fel is fedeztem egy nagy dobozt.Amin a következő felirat állt:
"Ifj.Károlyi Péter".
-Aztaaa..-ez csakis az enyém lehet,mert bár a családunk legtöbb férfitagját így hívják,de a nagypapa nem ifjabb,és messze is lakik,apa most éppen afganisztánban harcol,karácsonyig nem is jön haza,és engem is így hívnak.Ígyhát csakis az enyém lehet gondoltam.Gondosan eltettem az előszoba szekrénybe,hiszen most a küldetésre kellett koncentrálnom,melynek Fedőneve:"anyamosoly".
Bemenetem a konyhába és minden olyan házimunkát el végeztem,ami valahogyan ott maradt.Elpakoltam az edényeket,felsöpörtem,felmostam,és minden olyan kis apróságot igyekeztem megtenni,amire az "anyamosoly"minden esetben beindul.
Éppen befejeztem,amikor édesanyám belépett az ajtón,a széltől piros arcán már alíg vártam hogy megjelenjen a várva várt öröm.
De be kellett látnom,nem hogy változás nem történt,az az anya,aki eddig még azt is észre vette,ha véletlenül a csokis papírt a kukába dobom,és megdícsért érte.
Most komor arccal,csupán ennyit mondott:
-Jól van Petikém,akkor... haza értél,menj játszani,menj csak játszani...
Én pedig megkövülten,jéggé dermedve áltam a konyha közepén,és semmit nem értettem.Meg sem tudtam szólalni a meglepetéstől,amit anya okozott.

Manna Warm írta...

A folytatás...
De tudtam,jobb lesz elvonulni hiszen ma szent este,ilyenkor anya süt-főz.Nem szereti ha láb alatt vagyok,talán azért mondta,hogy menjek játszani...
Nos,ha ezzel boldoggá tehetem,ám legyen.-Gondoltam,és éppen akkor jöttem rá,már biztosan nagy lehet a hó,talán már a szánkómat is elbírja...így gyorsan kabátot vettem,azt a bojtos piros sapkát amit tavaly karácsonyra kötött nekem,és már futottam is.De minden erőltetésem ellenére is,valahogy nem tudtam örülni a hónak,valahogy nem csillogott úgy mint máskor,valahogy nem siklott olyan gyorsan a szánkóm.Még az Ács Marci szánkójával is csak lassan tudtam lecsúszni a domboldalról,amivel eddig a leggyorsabban lehetett lecsúszni.
A délután nem röpült olyan gyorsan mint szerettem volna,de lassan mégis csak eltelt,és mikor már csak ketten maradtunk Marcival,mi is haza indultunk.A Marci csak beszélt és beszélt egész úton,de valahogy nekem most nem volt mit mondanom,csak tettem egyik lábam a másik elé,és azon gondolkodtam,hogy mit kellene jóvá tennem,és azt hogyan...
Hazaérve még nagyobb meglepetés várt,itt volt a nagypapa,a nagymama,és beszélgettek a konyhában,gyertyák égtek ,egy fenyőfa ágon lógott néhány szem szaloncukor,de sem karácsonyfának,sem az illatos kalácsnak nem volt hűlt helye sem.Belépve rám néztek,és hangjuk elcsuklott,talán mert valamilyen különleges fájdalom telepedett a kis házunkra.
Talán azért,mert apa nem jött haza,de hiszen,akkor egy szuper ötletem támadt.Hiszen biztosan apa küldött ajándékot,mert nem tudott haza jönni.Beszaladtam az előszobába és feltéptem a dobozt,ami iskola után itt várt a szekrényen.
-Ez az!-Kiáltottam,amikor kinyitottam,mindenkinek volt benne valami kis apró ajándék,aminek biztosan mindenki nagyon fog örülni.Apa tényleg mindenkire gondolt...
Örömtől fellelkesülve beszaladtam a konyhába,letérdeltem a konyhakőre és bontogatni kezdtem nagy örömmel a doboz tartalmát.
-Aztaaa...-Egy igazi egyenruha,biztosan nekem,hiszen,mindíg mondogattam apának,hogy én is katona akarok majd lenni.Igaz,nézd anya egy kicsit nagy,de 9 éveseket nem is visznek katonának,majd belenövök.
Hű,és egy pénztárca,és biztosan a tied nagypapa,emlékszel,nemrégen elhagytad a pénztárcád a postán,és most apa küldött neked egyet.-Nyújtottam a nagypapa felé,és ő remegő kézzel és könnyes szemmel vette el a tárcát,és anyámra nézett,aki még mindíg megmerevedve ült,és fehér arcával,vérvörös szemeivel nézett rám.
-Ne félj anya,apa rólad sem feledkezett el...A tied a legszebb ajándék ez a nyaklánc,biztosan ezüst,és nézd van rajta egy medál ahova apa neve ven bele vésve,hogy mindíg emlékezhess rá,amig nem találkozhatunk..-Mondtam és könnyekkel küszködve néztem anyám fekete haját,melyben egy délután alatt sem olvadt el a hó,és fehér maradt...Remegő kezét kinyújtotta felém,megszorította kezemben a medált és a láncot,majd nyakába vette,és egy kesernyés,rövid anyamosolyt véltem felfedezni.falfehér arcán,ami más volt mint eddig,de tudtam az anyamosoly megváltozott,és soha többé nem lesz már ugyanaz,ahogyan a fekete hullámok között sem olvad el többé soha a hó.


Névtelen írta...

Sziasztok! Én a második kategóriát választottam. Tudom, hogy sokaknak a Karácsony a felhőtlen boldogság időszakát jelenti. De az én szememben ez nem teljesen így van.

Hideg Tél


Az öreg diófa csúcsán,

Egy kis csokor fagyöngy nő lomhán.


S mikor a természet elalszik,

Egy új érzés bontja ki szárnyait.


Hogy az ember megfesse a tájat,

Feldíszíti az utcát, s a házat.


Üveggömb lóg a fenyők ágain,

Csak egy gyerek kóborol odakint.


Betekint az ablakokon, a szemébe könny szökik,

Látja a sok boldog arcot, siratja emlékeit.


Hazamegy a kicsi házba, nagymamája várja már,

Csillagszóró, kis ajándék, a fa alatt rátalál.


Este mikor elaluszik, vele alszik el a táj,

Álmában látja meg azt, kit ébren nem lát soha már.



Kellemes ünnepeket kívánok Viktor.

Szatti írta...

Kedves Manna!

Nagyon tetszett a történeted. Szívhez szóló volt, minden gondolatod őszinte és kedves volt. Jól esett elolvasni, így az ünnepek után is! Köszönöm a műved és gratulálok neked!

Szatti írta...

Kedves Viktor!

Először is köszönöm a műved, s ahogyan te és Manna is mondtátok, talán nem a legvidámabb a történet és nem is kell feltétlen egy karácsonyi történetnek csak a fényről, az örömről szólnia. Mindenkinek mást jelent, máshogy adja át ezt az érzést, ami benne rejlik. Köszönöm az élményt, amit a verseddel kaptam és gratulálok neked is!