2014. december 7., vasárnap

Reyklani - Együttlógás - Penna Galéria


A szekrény belsejében, egészen a hátsó saroknak támasztva, álldogált egy nagy szövettáska. Kabátok lógtak rá, táskák temették maguk alá, és annyi figyelmet sem kapott, mint az a szemtelen moly, ami már megint befurakodott a ruhák közé.
Az év legtöbb napjában pihent így, elfeledetten, magányosan és kicsit morcosan, attól a ténytől, hogy csak december utolsó heteiben fedezik fel. Néha eszébe jutott, hogy esetleg eldölhetne, vagy kiszakadhatna, hogy végre figyeljenek rá, de végül csak egy kicsit mocorgott és morgott a mellette lógó télikabátnak.
A télikabát csendesen lengedezve suhogott a vállfán, és félig álmosan hallgatta a nagy vászontáska zsörtölödését:
- Már megint azt a kis ritikült vitték el. Az a kis felvágós, addig hisztizett, míg el nem romlott a cipzárja és persze rögtön elvitték megjavíttatni. Mert ő hasznos és kell. Pedig semmi sem fér bele!
És ez így ment egészen decemberig, míg el nem jött a karácsony.
A morgós vászontáskában ugyanis ott csilingeltek, mocorogtak, forogtak, fénylettek, csillogtak a karácsonyfadíszek. Méltóságteljes üveggömbök pöffeszkedtek dölyfösen a külön rekeszekre osztott dobozukban, és figyelték az összeakadó harangnyelven csilingelő harangocskákat, az izgatottan villogó kisebb üvegdíszeket, a fahangon zörgő fafigurákat, és ha kellett szétválasztották a szalmacsillagokat, meg a háromkirályokat. 
A zsizsegő tömegben azonban akadt egy kis üvegdísz, akit idén vettek egy vásárban, és csak behajítottak a többiek közé. Szegény nagyon meg volt szeppenve, és lila-rózsaszín csillagdíszei teljesen beleolvadtak színjátszós testébe, olyan kicsire összehúzta magát, amennyire csak lehetett és magában rimánkodott:
- Jaj, csak észre ne vegyenek! Jaj, csak észre ne vegyenek!
Persze egy ekkora tömegben, aminek egy öreg, morgós vászontáska ad otthont, lehetetlen elbújni. A kötött csengő, ami annak ellenére, hogy sok karácsonyt megért már, még mindig szemtelenül vidáman viselkedett, rögtön észrevette a szótlanul sápadoó üvegdíszt.
Valahogy odaevickélt hozzá, és barátságosan meglökte. Az üvegdísz teljesen belefeledkezett a gondolataiba, és úgy megijed a váratlan, leheletkönnyű érintéstől, hogy nekikoccant a vén üveggömbök dobozának, akik rákezdtek a " Ezek a mai díszek!" kezdetű mondókájukra.
A rutinosnak számító kötött harang, a többiekkel együtt már meg sem hallotta, de a kis üvegdísz még jobban elkámpicsorodott. 
- Na, nincs semmi baj! Ne zokogj, minden csupa csillám lesz! Nézze meg a karácsonyi manó! Hát így kell bemutatkozni? - csitította a kötött harang, gyengéden simogatva.
- Nehehem -szipogta a kis üvegdísz és összeszedte magát. Abbahagyta a sírást, szipogott néhányat, majd kihúzta magát. A mintái is visszanyerték eredeti színűket, mire a kötött harang elismerően lóbálta meg fém harangnyelvét.
- Így már sokkal jobb! Szép vagy, csillogsz, ahogy azt illik. Mondd csak honnan jöttél?
A kis üvegdíszt erre megint elővette a pityereghetnék, de nem kezdett rá, csak a hangja lett fátyolosabb:
- Egy vásárról. Sokan voltunk testvérek, egymás mellett mosolyogtunk az emberekre, bár féltünk, hogy eltörik valamelyikünket, vagy tönkreteszik a mintánkat, de a legrosszabb mégis az volt, mikor elszakítottak tőlük. Azt mondták, hogy minden rendben, ez a dolgok rendje, de hiányoznak.
- Csak ennyi? Hát ezért nem érdemes itatni a molyokat! Karácsonyfadísz vagy, az a dolgod, hogy szép legyél és vidám. A testvéreid is mind biztonságban vannak, ne aggódj. Most már mi vagyunk a családod. Meglátod, nem olyan rossz itt nálunk.

A kötött harang alig fejezte be a mondókáját, mire kitört a veszekedés a szalmacsillagok meg a háromkirályok között. Ha direkt csinálják sem időzíthették volna jobbkor.
- Mi ajándékot is vittünk! - csattant fel az első, mindent elsöprőnek számító érv a királyok részéről.
- Én mutattam az utat! - érkezett azonnal a válasz a csillagok részéről.
- Ti csak akkor ragyognátok, ha kigyulladnátok!
- Ronda a kidolgozásotok!
- Szalmák!
- Fabábuk!
Szerencsére kár nem esett, mert mindenki visszatartotta a veszekedő feleket. A kis üvegdísz kevéske bizalma azonban már így is elpárolgott, és jobb ötlet híján, álomba búslakodta magát.
A testvéreivel, a hideg, szépséges hópelyhekkel, és készítőjének kedves hangjával álmodott.
Egy apró, puha kéz ébresztette fel álmából, ahogy óvatosan kiemelte az öreg vászontáskából.
- Ez az új dísz! - lelkendezett egy vékony gyerekhang. A kis üvegdísz még nem ébredt fel teljesen, így csak azt érezte, hogy egy öregebb, ámde kecses kéz átveszi, és felfelé emeli. 
- Hova tegyük kicsim? - kérdezte a kéz tulajdonosa, mire a gyerekhang újra felcsendült.
- Ahol jól látszik!
A kis üvegdísz emelkedett, egyre magasabbra és magasabbra, míg meg nem pihenhetett egy ágon.
Furcsa érzés volt lógni.
Nem tartotta más, csak egy vékony kis madzag, ráadásul az ág legszélén kapott helyett, így ha lenézett, tisztán kivehette a közte és a padló között lévő távolságot, ami egyáltalán nem nyugtatta meg. A levegő meleg volt, szél nem fújt, de nem érezte magát biztonságban. Hiányzott az asztallap, meg az öreg vászontáska és általában valami, ami megtartja.
Rémülten forogni kezdett körbe-körbe, de ettől meg csak elszédült.
- Hagyd abba, még a végén tényleg leesel! - szólt rá egy mély, nyugodt hang.
A kis üvegdísz megállt és kiváncsian nézett körül. A többi dísz most került fel a fára, és mindegyikük saját magával volt elfoglalva, biztos nem ők szóltak hozzá.
De akkor ki?
- A fenyő vagyok. Műfenyő – mutatkozott be a hang.
- Műfenyő? - kérdezett vissza csodálkozva a kis üvegdísz. 
- Úgy készítettek negem is, hogy az igazi fenyők tovább élhessenek. De nyugodtan hívhatsz karácsonyfának is, ha az segít. Csak ne pörögj így, mert összetörsz.
- De ha egyszer úgy félek!
- Nics mitől. Megtartalak. Három éve vagyok itt és még senki nem esett le. 
- Hát jó! - sóhajtott fel a kis üvegdísz. Hogy ne rettegjen annyira, inkább nézte, hogyan kerül fel mindenki a táskából, és miként ölt a fa igazi ünnepi jelleget. A kötött harang mellé került, így nem érezte magát annyira egyedül, sőt mikor lekapcsolták a lámpát és kigyúltak a fények, egészen szépnek érezte magát.
Ennek megfelelően csillogott, gömbölygött, lila-rózsaszín csillagmintái csak úgy ragyogtak, ő maga ezer színben játszott és arra gondolt, hogy talán nem is rémes annyira ez az egész. És talán még a többiekkel is jól ki fog jönni, míg egész éven át erre az egy alkalomra vár.

Nincsenek megjegyzések: