2015. január 3., szombat

Aniie - Ősz

Lombkorona. Mily pompás szó! Hisz felettem a mennyei, színorgiát viselő, csodás őszi fák, koronaként hajolnak fölém. Felnézve látom: mint tűzmadár, mint táncoló Főnix, susogva, suttogva, aprókat mozogva lángol az ég. Itt-ott csöpp zöld, ragyogó smaragd-szín, vonzza a tekintetet, felmelegít. 
Alattam tükörtenger, az eget mutatja ragyogva, s engem, mint néma portrét, mögöttem a színpompás háttér, és tényleg: koronaként ragyog körül. Angyalnak tűnök. Vagy magányos királynak. Úgy érzem, mintha naplementekor repülném át a tengereket. Mintha átölelném a fellegeket. Istennek érzem magam. Elhiszem, hogy az vagyok. Ez én vagyok!
Vagy tán mégsem. Ember volnék. Egyszerű lény. Mégis boldoggá tesz eme tény. Ember vagyok, egyszerű és törékeny. Az egyetlen lény a földön, aki az ősz látványát élvezi, közben Istennek képzeli magát, mert úgy érzi, a tájban lelte meg önmagát.

Nincsenek megjegyzések: