2015. január 3., szombat

Horváth Mónika - Angyali érzés - Penna Galéria


A karácsonyi éjszakát a boldogság teszi meleggé, ami vidáman költözött lelkünkbe. A békésen szállingózó hópelyhek kacéran táncolnak a levegőben, van, amelyik páros táncot jár, és van olyan, amelyik inkább szólózik, de mindegyik csodásan balettozik a lágy fuvallat hátán. Káprázatos látvány. Az egész város merészebbnél merészebb színekben pompázik, amivel az ünnepet még varázslatosabbá teszik.
A vásárra nagyon sokan eljöttek, mindenki családi körben élvezi az éjszakát. A gyermekek kacaja még több vidámságot visz a hidegbe, vihorászva csapkodják le a hópelyheket, vagy pedig megeszik tökéletes alakjukat. Az emberek kezében ott van a gőzölgő forró csoki, aminek lenyelése egy megkönnyebbült sóhajt hagy maga után. A szerelmes párok kézen fogva sétálnak végig a vásáron, miközben ragyogó szemekkel néznek szerelmük szemébe. 
Mindenki hatalmas mosollyal az arcukon veszi a szeretteinek az ajándékot, amit elérzékenyült hangon köszönnek majd meg. Én is szeretnék valami különlegeset venni édesanyámnak, de sajnos a pénzem nem elég semmire. Ki szeretném mutatni a szeretetemet egy csodálatos ajándékkal, de még sem tudom megtenni. Irigykedve nézek körbe. Az emberek szebbnél-szebb ajándékokat vásárolnak, amit boldog szívvel adják oda a szeretteinek.
Könnyes szemmel zsebre vágtam a kezem, majd lehajtott fejjel tovább mentem. Nem akartam felnézni, mert rosszul esett az, amit láttam. Rosszul esett, hogy én nem tehetem meg azt, amit körülöttem mindenki meg tesz. Néztem a lábnyomatokat a hóban, amit az újabb és újabb hópelyhek próbáltak befedni, de ezt az emberek nem engedték, vastagtalpú cipőjükkel összetaposták a friss hópihéket. 

Finom illatot éreztem meg a levegőben, amit beszippantva végig járta az egész testemet, majd felnézve megláttam, hogy tőlem nem is olyan messze kürtös kalácsot sütnek. A legszívesebben rögtön vettem volna, de a pénzem ajándékra kell. Nem lehetek önző egy ilyen gyönyörű ünnepen, így hát tovább sétáltam. A szívemet egy kegyetlen érzés érte el, a boldogságot kezdte felváltani a keserűség. Minél jobban akartam venni ajándékot, annál inkább elszomorodtam, mert tudom, hogy nem telik semmire.
A következő pillanatban megszólalt a Jingle bells. Néhányan elkezdték énekelni. Volt, aki elég hamisan énekelt, de olyan is akadt, akinek hangja tökéletes volt. De még, ami rossznak is hallatszott, még az is szépnek tűnt, mert szívből énekeltek. Arcomra egy halvány mosoly szökött, miközben végig néztem az embereken. Szinte ragyogtak a boldogságtól, és nem tudom miért, de ez a látvány engem is boldoggá tett. De, amint eszembe jutott, hogy a pénztárcám vastagsága nem elég semmire, szememre újra beszökött a szomorúság darabjának egy kis része. 
Amint elértem a vásár szívéhez megálltam, egy hatalmas karácsonyfa terült elém, aminek látványa lenyűgöző volt. Pompás színekben ragyogott, ami a zöld tűleveleket háttérbe szorította, de a jelentőségük még így sem veszett el. Az üvegdíszek dölyfösen lógtak az ágakon, miközben az égők bennük nézték magukat, hogy mennyire ragyognak. Fényeik kacéran vetültek a többi díszre. A harangok néha-néha megszólaltak, mikor a gyerekek megmozgatták őket, ők pedig dicsősen hallgatták önmagukat.
Minden annyira tökéletesnek tűnik, de én mégsem érzem boldognak magam, mert miért van az, hogy mások megtehetik azt, amit én nem.
-Buta karácsony – dünnyögtem mérgesen az orrom alatt, majd dühösen a hóba rúgtam.
-Buta lenne? Nem, azt nem hiszem. Inkább varázslatos – hallottam meg mellőlem egy rekedtes, öreg hangot, amiben talán több volt az élet, mint bennem. Kíváncsian a bal oldalamra pillantottam, egy öreg néni állt mellettem, aki ragyogó szemekkel csodálta a karácsonyfát, miközben arcára elégedett mosoly ült. Ősz haja egy tökéletes kontyba volt fogva, hajszálai tökéletesen álltak. Szürke szőrme kabátja térdéig ért, sála pedig eltakarta száját, ami letompította a hangját. 
- Ki maga? – néztem kérdőn a nénire. Kedvesen rám mosolygott, de a kérdésemre nem válaszolt.
- Ha tökéletes ajándékot keresel, akkor azt pénzzel nem fogod megkapni – kacsintott rám. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Tudja, hogy mit keresek. De mégis honnan tudja? – Tudod, a legszebb ajándékok megfizethetetlenek. Ha szívből jövő ajándékot keresel, akkor azt ne pénzzel akard megvenni. Elég, ha mélyen a szívedbe nézel, és máris tudni fogod, hogy mi a legtökéletesebb ajándék édesanyádnak.

Fejemet ismét lehajtottam, és az összetaposott havat kezdtem el fürkészni, majd hirtelen felkaptam a fejemet, de az idős néni már nem volt mellettem. Körbenéztem, és meg is láttam szürke kabátját. Rögtön futásnak eredtem, hogy utolérjem. 
-Várjon! – kiabáltam utána cérnavékony hangomon, de nem állt meg, én pedig csak futottam, és futottam. Majd mikor kiértünk a vásárról megállt a néni, megfordult és kedvesen rám mosolygott. Lelassítottam, mert reméltem, hogy meg fog várni. De ő a következő pillanatban hátat fordított nekem, majd alakja szép lassan eltűnt. 
Mégis mi történt? Hogy tűnt el? Gyengéden megütögettem a fejemet, mert kezdtem bolondnak érezni magamat, hisz az ember nem tűnik csak úgy el. Nem értem, hogy mi volt ez az egész, és emiatt olyan furán érzem magam. Csak álltam az útközepén, és néztem előre. Hírtelen egy erős fuvallat jött nekem, aminek hatására meginogtam. De, amint visszaszereztem az egyensúlyomat, felnéztem a sötét égre, ahol egy hullócsillag repült el. Nem. Ez nem hullócsillag volt… ez valami, valami más… valami fényesebb… valami varázslatosabb. Fénye beragyogta az eget, a fekete, komor felhőket megtöltötte élettel.
-Az igazi ajándék megfizethetetlen – hallottam ismét az öreg néni hangját. Körbe néztem, de sehol sem láttam. Gyengéden a számba haraptam, és ismét felnéztem az égre.
-Egy angyal – suttogtam az ég felé. Szívemben valami különlegeset kezdtem érezni, nem tudtam, hogy pontosan mit, de abban biztos voltam, hogy ez egy csodálatos érzés, ami körbejárta az egész testemet. Arcomra egy megkönnyebbült mosoly szökött, majd elindultam anyához.
- Merre jártál kislányom? – kérdezte anya mosolyogva, amint odaértem hozzá. 
-Varázslatot kerestem – mondtam hatalmas vigyorral az arcomon. Közelebb léptem anyához, majd néztem, ahogy süti a gesztenyét, amit boldogan ad el az embereknek.
- Varázslatot? – nézett rám kíváncsian.
- Igen – bólogattam. – Tudod, mikor rád gondolok, akkor mindig boldog leszek, és azt hiszem, hogy ennél nagyobb varázslat nem is kell. A karácsony nem is lenne karácsony nélküled – mondtam elpirult arccal, miközben az ujjaimmal játszottam.
- Kicsim – szólalt meg anya elérzékenyült hangon. – Boldog karácsonyt – guggolt le, majd szorosan magához ölelt.
- Boldog karácsonyt – viszonoztam az ölelését.
Igaza volt a néninek. Az igaz szeretetet nem lehet ajándékokkal kifejezni, mert a szeretet az ennél magasabb szinten van, amit csak szívvel lehet elérni, és hogy anyával lehetek, ő meg velem… mos azt hiszem, hogy ennél nem is találhatnánk jobb ajándékot!

Nincsenek megjegyzések: