2015. január 1., csütörtök

Könyv a film ellen? - avagy a könyvadaptációk kérdése



Különös élményben volt ma részem. Talán amiatt is hatott az újdonság varázsával, hogy január első napja van és próbálok újult erővel neki vágnak az évnek, magam mögött hagyni a dolgokat és másképp cselekedni, gondolkodni. Lehet ez nézőpont kérdése is vagy csak azon szokatlan ténynek a tapasztalása, hogy először életemben olvasni láttam a testvéremet. A családban mindig én voltam a könyvmoly, aki olvas és olvas, aki könyveket gyűjt és pakol kupacokba... erre ma reggel ez a kép fogadott elsőként: a testvérem olvas. Elmélyedve és megzavarhatatlanul. Viszont, ahogy jó nővérhez illik, kíváncsi voltam és a könyv alá pillantva, meglestem a borítót. Halk szusszantás, az a tipikus "mit akarsz már?" vagy "mi abban a furcsa, hogy olvasok?" pillantás. Tolkien Hobbitja volt a kezében... ugye a napokban vagy az utóbbi hétben ment le a nagy hullám, amelyet a harmadik rész premiere okozott a mozikban. Én is láttam egy barátnőmmel, tesóm is elment a barátaival és elmondhatjuk, hogy ismét lezárhatunk egy kisebb szakaszt, amelyet azért illetek kisebb jelzővel, mert a Gyűrűk Ura trilógiához én nem igazán tudom hasonlítani. Attól nekem ez sokkal kisebb. Csak egy előzmény, egy láncszem a nagy egészben, de nem kevésbé zseniális, természetesen.
Lényeg a lényeg: mondta, hogy beosont és elvette a polcomról, míg aludtam, hiszen bocsánatot kérni jobb, mint engedélyt és elkezdte olvasni, miben másabb a könyv, mint a film. Elsőre rávágná az ember, hogy mindenben, de én is olvastam a Hobbitot és ahhoz képest egész jót hoztak ki vagy vittek vászonra. Talán oka lehet az is, hogy nem a legvastagabb kötetről van szó és egyszerűnek tűnt apró részleteket is átemelni, mindenféle variálás nélkül. Ellenben, ez hány filmről mondható el?

Borzasztóan idegesítő tud lenni számomra, amikor kulcsfontosságú dolgokat alakítanak át vagy másítanak meg, csak mert azt a vásznon működésképtelennek ítélik meg. Ilyen példaként jut eszembe, amikor kivették a Csontváros filmből Simon patkánnyá való átalakulását. Kritikákat és véleményeket olvasva azzal indokolták a dolgot, hogy a film veszített volna a komolyságából. Bár ez egyetlen dolog és talán nem is a legnagyobb, viszont mindig megjelenik egy kis görcs a gyomromban, amikor meghallom, hogy az egyik kedvenc/szeretett/ismert könyvemből filmet készítenek. Egyrészt elönt az izgalom, hogy ez az, a kedvenc pasi karakteremet mozogni is láthatom :D (bocsi, lányból vagyok én is és szeretem legeltetni a szemem), aztán meg ott van a megannyi akciójelenet, izgalmas pillanat, varázslatos helyszín és már akkor elönt az a fajta "alig várom hogy lássam" mámor, amikor még csak trailer sem létezik. Aztán ott van a másik oldala annak a bizonyos görcsnek. Mert mi van, ha elrontják? Mi lesz, ha meg sem közelíti az élményt? Mi lesz, ha a későbbiekben újra olvasom a könyvet és a filmben látott pillanatok felülírják a szavak által alkotta élményemet? Ez utóbbira rögtön rá tudok cáfolni, de azért mégis ott motoszkál az ember fejében.

Az egyik legrosszabb könyvadaptációs élményem a Rémségek cirkusza volt. Én gyerekként a Harry Potter által kezdtem megbarátkozni az olvasással. Addig gyűlöltem és egy könyvet sem voltam hajlandó elolvasni. Szerettem a mesekönyveket lapozgatni, nézegetni, de hogy könyvet olvassak, képek nélkül? Soha. Ezt a kötelezők rontották el bennem, hiszen mást sem lehetett hallani év végén a nyári szünet beköszönte előtt, csak hogy nyáron miket KELL elolvasni és miből KELL majd olvasónaplót írni, aztán miből KELL majd év elején beszámolni szösszenet formájában. A kell-ek elborzasztottak és nálam a kötelezőolvasmányok általános suliban kimerültek annyiban, hogy megnéztem filmben, elolvastam rövidítettben vagy anyával nagy nehezen átrágtuk magunkat az oldalakon... néha pedig leginkább egymaga, és végül elmesélte nekem, mit kell tudnom, hogy ne nézzek kimeresztett szemekkel a tanárra, ha felteszi majd azt az öt bűvös kérdést a könyv alapján. Ezért a mai napig hálás vagyok neki.
Viszont, amikor jött a Harry Potter, elhúzta előttem a mézesmadzagot. Megvette nekem és kérte, hogy kezdjem el olvasni. Beszélt az egyik osztálytársam anyukájával, aki mesélte, hogy az ő lánya is falja a könyvet, le sem teszi. Ez valahol reményt adott neki arra, hogy talán én is méltóztatok a kezembe venni egy könyvet és úgy elolvasni, hogy nincs benne az ő segítsége és ösztönzése. Nekem ez változtatta meg az olvasáshoz való hozzáállásom és lehet, nem olvastam el jobban a kötelezőket, mint azelőtt, de elkezdtem más könyveket olvasni, amik tényleg érdekeltek. Engem és nem mást. 
A kötelezőkkel persze, továbbra sem voltam kibékülve. A középsulis években már adott volt az internet és a megannyi megtalálható összefoglaló, elemzés, rövidített tartalom... így az életem még könnyebbé vált, de mindemellett megkezdődött a könyvmolyként tevékenykedő pályafutásom. S hogy visszakanyarodjak a téma kiindulópontjához, Darren Shan Vámpírvilága volt a második megálló a Harry Potter részek mellett. Imádtam azt a sorozatot. Emlékszem, ahogy megjelentek az újabb és újabb kötetek, s még Debrecenbe is elmentem a dedikálásra, csak hogy elmondhassam: Darren Shan pingált az egyik kötet első lapjára! Felejthetetlen élmény marad!

Nos, az ebből készített film gyötrelmes, siralmas és nézhetetlen volt számomra. Végig sem néztem. Letöltöttem a gépemre, és bele-belekattintva végig is vittem a filmet körülbelül húsz perc alatt. Ennyit erről. 
Kevés az olyan film, amit hasonló "odaadással" le tudnék húzni a mélybe, de tény, hogy nagyon nehéz és labilis belevágni ebbe a dologba, hiszen a várt sikerek mellett számolni kell az olvasótáborral is, amely nem kis falat. Hogy újra a Szürke ötven árnyalatát hozzam példának, döbbenetes volt az első trailer után a megannyi véleményt és kommentet olvasni, amiben hangot adnak a negatív véleménynek, miszerint a két főszereplő elég gyengén lett megválasztva színészek tekintetében. Nekem nem volt kifejezetten sokkos, mert el sem képzeltem őket olvasás során. Nem szokásom, de tudom, hogy másoknak fontos valakinek látni őket, valakihez hasonlítani őket és valakit látni a szemük előtt, miközben olvasnak. Ebből hatalmas felháborodás volt, amely talán, most már alábbhagyott, de kíváncsi leszek, milyen csemegézések lesznek a film premiere után.


Ami szerintem a legnehezebb ebben a műfajban vagy témában, hogy hasonló élményt tudjon nyújtani a vizuális élmény, mint amit a könyv által a magunkénak mondhatunk. Azt azért leszögezném, hogy nem az a filmek feladata, hogy ugyanazt az érzést adja vissza, amit a könyv. Szerintem, ez lehetetlen és nem is kell teljesíteni. A könyv önmagában rendkívüli és semmi értelme próbálkoznia a filmnek megütni ezt a mércét... de felállíthat egy saját határt, amihez tartja magát, amelyhez képest valamivé válhat a filmek között. Maradandóvá, emlékezetessé, sikeressé és szerethetővé. Egy filmnek más módon kell megragadnia és nem szeretek újjal bökdösni a képernyőre, hogy "na ezt is kihagytátok, ez sem úgy volt, ilyen nem is volt a filmben, stb stb." Persze, általában így csinálok, ki nem?!, de visszatérve a Rémségek cirkuszára, ott jogosnak is éreztem a felháborodásom. Mindemellett viszont, el kell tudni választani a könyvélményt a filmélménytől. A kettő létezhet egymás mellett, sőt... olykor ki is egészíthetik egymást. 
Közben sandítok a könyvespolcomra és próbálok olyan könyvet elkapni, aminek tetszett a története és a filmje is nézhető, szerethető volt... de egy sem jut eszembe vagy egyen sem akad meg a szemem. Ez nem amiatt van, hogy nincs ilyen csak... nem is tudom. Volt ugye A burok, Stephenie Meyer könyve. Nekem mondjuk, tetszett a film és voltak mozzanatai, amelyek visszaadták a könyv során szerzett élményeimet, érzéseimet, de az sem volt olyan kiemelkedő számomra, mint vártam. Sokkal többet vártam. Talán, túl nagyok voltak az elvárásaim és túlságosan a könyv lebegett a szemem előtt, amire fel is hívtam az előbb a figyelmet, hogy nem kell így tennünk... de tudom, mégis így cselekszünk és amint kijön egy-egy film, rögtön lepörög előttünk minden fontos jelenet, amelyre kíváncsiak lennénk és reméljük, hogy ugyanolyan izgatottság jár majd át bennünket, mint amikor a szavakat ízlelgettük és próbáltuk elképzelni a fejünkben a helyszínt, a látványt, az illatokat, a villanásokat... A burok azóta is nagy kedvencem és számtalanszor olvastam már, de a film nem érintett meg. Talán háromszor láttam, nem többször.

A másik ilyen könyv-filmélményem a Rubinvörös, amit hirtelen kiszúrtam a polcon. Nos, ez A burokkal ellentétben igenis, tetszett filmben, bár jó pár részlete teljesen másképp volt megoldva, mint a könyvben. Viszont, ez a különbség valahogy jót is tett a filmnek. Az érezhető volt végig a film alatt, hogy nagyon is német és kevésbé rugalmas, mint egy amerikai rendezés, de mégis kellemesen szórakoztam és többször is láttam már azóta. Ha pedig jól tudom, jön a második része is, a Zafírkék. Kíváncsi leszek. Ennél a könyvnél valahogy már nem ragaszkodtam annyira a könyvélményhez és sikerült két oldalra sorolnom a kettőt, nem pedig egyre és ott mazsolázni, mivel vagyok megelégedve és mivel nem. Külön tudtam mindkettőt megítélni és ebben a vonatkozásban, szerintem a Rubinvörös filmben nem olyan rossz. Vannak kivetnivalói, persze... de önmagában nézve és azt a tényt véve alapul, hogy nem mindenki olvasta és a film az első élménye a történettel kapcsolatosan, tényleg szerethető. Számomra legalábbis.
Továbbá ugyanígy említhetném Gayle Forman - Ha maradnék könyvét, amely megint teljesen más élményt jelentett olvasva, mint nézve és mégsem bánom a kettő létezését, ahogy egyiknek sincs joga kizárni a másikat. 

A lány és a farkas viszont, már egy fordított dolog, amit nem igazán szeretek. Filmből legyen könyv. Olyan, mintha a lemeztelenített csontvázat akarnánk felöltöztetni vagy hússal ellátni. Képtelenség. Egy egészséges, színes, részletekben gazdag dolgot lehet csonkítani és még úgy is azt mondani, hogy a kevesebb többet mond, de a fordított helyzet szerintem reménytelen. Az olyan nekem, mintha a film minden apró mozzanatát betűkben látnám, de az élményen nem változtat. Nincs plusz, nincs töltet, nincs mögötte élet. Mondhatjuk forgatókönyvnek is vagy írott vázlatnak. 

Összegezve a dolgot: tudom, megint rengeteg mellékes dologra kitértem, de nem nagyon tudom tartani az irányt, ha elkezdek beszélni, mert annyi minden más jut eszembe és annyi minden kapcsolódik hozzá, amitől azzá válik, ami a fejemben is van... így remélem, megbocsájtjátok, ha kicsit nagyon is hosszúra sikeredik egy-egy ilyen bejegyzésem. Ami pedig a bejegyzésem elindította: nem baj, ha egy-egy film megnézése után kíváncsi akár tesóm, akár mi mindannyian az egyéb részletekre. Amiből az a film megszületett, amiből építkezett és ami egyáltalán az alapjául szolgálhatott, még ha nem is olyan teljes valójában, ahogyan könyv formájában létezik. A kettő élhet egymás mellett párhuzamosan és alkothatnak egy kerek egészet is. Csak nem szabad elfogultnak lennünk vagy ítélkeznünk. A könyv attól még a mi könyvünk marad. Lényegtelenek a trailerek, a választott szereplők, a rendezői változatok vagy a történetek életre keltése a vásznon. Amit átélünk a könyvben, ahogyan és amilyen módon, az csak a miénk és senki el nem veheti tőlünk. 
Remélem, hogy tetszett nektek az írásom és volt egy-két dolog, ami eszetekbe juttatott hasonlóan könyvből lett filmeket vagy fordítva. Van még jó pár ilyen alkotás, de akkor baromi hosszú lett volna a bejegyzés, ha ezekre is kitérek, kínozni meg nem akarok senkit! Hiszen, elég csak neveket említeni... Nicholas Sparks könyvei, Vámpírnaplók, True Blood, Csillagainkban a hiba... de nyugi, nem kezdek bele! Viszont, ha van ilyen élményetek,  ne tartsátok magatokban! Osszátok meg velem és a többi íróval az oldalon! :)

Nincsenek megjegyzések: