2015. február 28., szombat

A végsőkig romantikus - Eredményhirdetés


Vendégírók

Lana - A kalitkába zárt madár

Halkan hullik a cseresznyefa virága,
Halkan illan a pillanat varázsa.
Egy könnycsepp csordul ki a szemedből
Egy rózsa hullik ki a kezedből.

Kezedet felém emeled
Érzem, hogy végleg elveszítelek.
De előtte még mélyen a szemembe nézel, 
Míg mielőtt magaddal végzel. 

Halkan hullasz, mint a cseresznyefa virága,
Nem tudlak elkapni hiába próbállak.
Mert holtan fekszel már a tavaszi fénybe, 
Mész a végtelen reménybe… 

És én tudom, hogy te is csak egy leszel, 
azok közül akiket én kergetek.
Madár, szabad madár, 
Az élet és a halál határán. 

Halkan hullik a cseresznyefa virága,
Halkan illansz te árva kis madárka … 
De el kell mondanom utoljára neked, 
Én a kalitka, örökké szeretlek.



Zuzu herceg - Szomszéd


[...] Miért is érdekelném? - hangzott fel bennem a kis hang, ami nem hagyta egykönnyen abba. - Csak azért állt velem szóba, mert egy helyre szorultunk bizonytalan ideig. Állj ellen, így nem okozhat fájdalmat!
Olyan tisztán láttam, éreztem ezt, most mégsem sikerült a maszkomat fenn tartanom. Ahogy figyeltem határozott vonásait, amint elmosolyodik és kivillannak a fogai, ahogy itt áll, és nem akar semmit, csak beszélgetni, nem tudtam elfojtani a bizsergést.
- Bocsánat, azt hiszem, hogy túl nyitott vagyok, és nem mindig veszem észre, hogy másoknak kell egy kis idő, míg megszokják a helyzetet - szabadkozott és zavarában megdörzsölte a tarkóját. - Hmm - mondta megint, majd elgondolkozva végig nézett rajtam.
Zavarnia kellett volna, de valamiért nem zavart. Csak álltam ott és vigyorogtam, mint egy dilis tini... Már régen kinőttem ebből a korból, már felnőttem nem kéne így viselkednem! - parancsoltam magamra és újra magamra öltöttem a maszkomat, mielőtt még visszatért volna a vizslatásból, az arcomra.
Hátrébb lépett egyet, amit nem értettem először majd rájöttem, hogy miért teszi. A lehető legtávolabbi sarokban álltam, egészen hozzásimulva a hideg fémhez. Mintha bele akartam volna olvadni a fülkébe, csak, hogy eltűnjek és megszabaduljak végre a kínos együttléttől. [...]


Christine - Az utolsó két szó

[...] - Szóval valójában nem is megy sehová, igaz? – kérdezte reménykedve Pippa.
Thomas szeretett volna helyeselni, de nem tehette. Tehetetlenül megrázta a fejét, mire Pippa szeme azonnal könnybe lábadt. Persze Pippa erős akart lenni. Ám amikor a sós könnyek már a szája sarkáig szaladtak, Thomas végre odalépett hozzá és egy kis kendőt nyújtott felé. Az ő zsebkendője volt az, amelyet az ablakkeretre akasztva Thomasnak szokott üzenni. 
- Ezt nálam felejtette.
- Inkább tartsa meg, ha már úgyis elmegy. Én is megtartom a sálat – utasította vissza Pippa a kendőt.
Thomas tétovázott egy ideig, majd annak jeléül, hogy elfogadta a cserét, a zsebébe rejtette a kendőt. Végül az ujjaival törölte le a bánatos arcról a könnyeket.
- Talán jobb lesz, ha nem árulom el hová megyek. De szeretnék valamit adni önnek, kisasszony. 
Pippát egy kissé megnyugtatta szerelme gyengéd érintése. Csakhogy ez a nyugalom olyan illékony volt, hogy szinte megrettent, amikor Thomas elvette az arcáról a kezét. Pedig csak az ígért búcsúajándékért nyúlt be a zsebébe, ahonnan egy papírba burkolt hosszúkás kis tárgy került elő. A csomagolás egy különleges piros színű tollat rejtett, amelyhez nem volt tinta. Pippa néhány pillanatra a szomorúságát is elfelejtette, kíváncsisága felülkerekedett. [...]


Vendégírói elismerés


A kép titeket, Vendégírókat illet, amelyet elhelyezhettek az oldalatokon, ha rendelkeztek vele, továbbá emailben mellékelném számotokra a Vendégírói feladatot, amihez kérném, hogy vagy ehhez a bejegyzéshez, kommentben adjátok meg az elérhetőségeteket vagy írjatok nekem a pennatakezbe@gmail.com címre! Előre is köszönöm!

Mindenkinek őszinte szívből gratulálok, Vendégíróknak és a további résztvevőknek egyaránt! Nagyszerűek voltatok és köszönöm a sok-sok értékes alkotást! Jó munkát és sok ihletet kívánok a legújabb kihíváshoz!

Nincsenek megjegyzések: