2015. február 7., szombat

Aniie - Várok rád - Penna Galéria


Várok. Ez egy egyszerű szó. Sok mindent jelenthet. Várok rád, a bosszúra, egy sorozatra, vagy csodára. Várni… Becsesnek hangzik. Nyálasnak is talán. Bosszantó. Utálok várni. Hülyeség. Ha nem jön, akkor nem jön, nem pocsékolom itt a drága időt. De mégis. Én még mindig várok. 
Itt állok, s nézek ki a fejemből, hülyének érzem magam, és bosszúsnak… De itt állok, annak ellenére, hogy legszívesebben elrohannék, nem törődve semmivel. De mintha a földbe ragadt volna lábam. Nem mozdul semmim. Pedig már jó pár perce eldöntöttem, hogy nem várok már tovább!
És mégis, nincs kedvem itt hagyni. Hinni, tudni akarom, hogy eljössz, hogy itt leszel, látni akarok rád, csodálni, érinteni szád… De mire gondolok én? Honnan ez a gondolat? Úgy száguld felém, mint egy gyorsvonat, és elugrani nem tudok, a lábam nem mozdul. Mégis mit csinálok én itt? Miért csinálok bolondot magamból?
Jól van. Ez az utolsó perc. Nem várok többet rád. Nem fogok itt állni, mint Bálám szamara. Nem, nem fogom folyton elhitetni magammal, hogy van miért várni… De akkor miért remeg minduntalan a szám?
Mindegy. Úgy is veszteni fogok. Te nem jössz, de én mégis várni foglak, ezerszer is megtörtént már, csak ezúttal te teszed ezt majd velem. Nem nagy szám. Már úgyis, két egész órája várok rád. Már másfél órája tudom, hogy nem fogsz jönni. Ne kérdezd, hogy akkor, miért is állok még itt.
Ha pedig már itt vagyok, bevallhatom magamnak. Végül is, jó ideje tudhatom, de csak most foghattam fel. Kedvellek. Nem tudom, mi óta, vagy miért, de ezt csak bizonyítja, ez a magányos két óra. Utálom ezt. De tényleg kedvellek. Talán ezért is várok, még két órát rád…

Nincsenek megjegyzések: