2015. február 9., hétfő

Vendégírónk, Saver gondolatai - Interjú


Kedves Penna Írók és Olvasók! 

A jelenlegi Vendégírói feladatra interjú formájában került sor, melynek interjúalanya Saver, aki történetével eredményt ért el a legutóbbi gyakorlati feladaton. Fogadjátok szeretettel a gondolatait, tapasztalatait, melyek kapcsolódnak az íráshoz és az ő személyes alkotói, írói tevékenységéhez!

Sz.: Először is, kedves Saver, még egyszer gratulálok a munkádhoz! Remek történetet alkottál, egyedi volt és különleges az az elképzelés, melyet megfogalmaztál a választott érzés által. Érződött a műveden, hogy személyes és őszinte, mintha saját élményre alapulna, de mindemellett roppant írói volt a stílusod. Mikor kezdtél komolyabban foglalkozni az írással és vannak kimondottan terveid vele, vagy pusztán hobbiként műveled?
S.: Komolyabban, úgy kb. ötödik osztályos korom óta talán, de már előtte is írogattam, szóval nem volt új a műfaj, csakhogy, akkoriban az egy elég nehéz időszakom volt. Fura ezt mondani, mert egy ötödikes kisgyerek életében nem igazán történhet olyan nagy kaliberű dolog, ami földhöz vághatná. Legalábbis, ezt gondolná az ember, és talán régen így is volt, de az akkoriak, tényleg túlságosan nagy pofonnak bizonyultak. Nem igazán akartam, és nem is tudtam beszélni erről senkinek, de valahogy muszáj volt kiadnom magamból, így jött az írás, igazából vissza az életembe, mivel volt egy időszak, amikor nem igazán törődtem vele, mert ügyetlennek éreztem magam. Az igazság az, hogy bár általában jól megmosolyognak ezért, de szeretnék író lenni, mert úgy gondolom, így az embereknek dobhatok egy kötelet, amivel kihúzom őket talán egy kicsit a szakadékból, mint ahogy engem is kihúzott az írás - és kihúz mind a mai napig a nehéz napjaimból , - anno. 


Sz.: Az írás sokaknak mentőöv. Van, akinek menekülést vagy elzárkózást jelent a világtól, meghúzódik ebben a saját kis burokban, amely csak az övé és vannak, akik épp hogy ezzel ugranak fejet az életbe. A szemléletek különbözők, maga az íráshoz való hozzáállás, de ebben együtt tudok érezni veled. Az írás nekem amolyan jó terápia, hogy lecsendesítsem a gondolataimat, és kiadjam magamból a felesleges, néha nehéz dolgokat. A környezetedben, családod, barátaid, hogyan fogadták az írói tevékenységedet? Mondtad, hogy vannak, akik megmosolyognak. Esetleg nem vesznek elég komolyan? Olvastak már tőled valamilyen alkotásod?
S.: Ez vicces kérdés, és ezzel együtt, az én helyzetemben, roppant bonyolult is. A szüleim, még gyerekkoromban, szinte minden írásomat olvasták, és általában meg is dicsértek, hogy milyen ügyes vagyok (egyáltalán nem voltam az, legalábbis szerintem). Legfőképp édesapám rajongott ezért a hobbimért, és ő is volt egyébként, aki beleültette a fülembe a bogarat azzal kapcsolatban hogy író legyek. Egyszer, az unokatesóm is olvasta az egyik írásomat állítólag (véletlenül) , de egyébként igyekeztem mindig elrejteni a családom, és a barátaim elől ezeket az írásokat, mert némelyik túl személyes ahhoz, hogy olvashassák. Úgy értem, ezekbe a történetekbe, sokszor a saját életemből merítem a karaktereket, ezért sokszor a negatív tulajdonságaikat is beleszövöm, de nem akarom megbántani őket, ezért aztán nem dugom ezeket az írásokat az orruk elé, nehogy véletlenül is magukra ismerjenek, bár ez inkább a mai ok. Régebben, azért nem nagyon akartam, hogy elolvassák őket, mert tényleg minden érzelmemet beleszőttem az írásaimba, és féltem, hogy esetleg megvádolnának, kioktatnának, tanácsokat osztogatnának, vagy esetleg kritizálnák a tudásomat az írással kapcsolatban, amit nagyon nem szerettem volna. 



Sz.: Hogyan találtál a Pennára? Ajánlották számodra vagy a véletlen folytán bukkantál rá? Mik az észrevételeid, tapasztalataid, benyomásod? Van-e olyan dolog, amelyet itt megtaláltál és hasznosítani tudod az írásod során?
S.: Teljesen véletlenül bukkantam rá. Épp Maggie Stiefvater valamelyik könyvére kerestem rá, mire a Penna oldalt dobta ki. Kíváncsivá tett, ezért rákattintottam, a design pedig azonnal megragadó volt. Körülnéztem tehát kicsit, mivel egyértelmű volt, hogy gondozva van az oldal. Mikor olvastam, mik is azok a gyakorlati feladatok, egyből felpezsgett a vérem az izgalomtól, leginkább azért, mert véleményezve is vannak. Azt gondoltam, ez a tuti. Így ha nem is nyerek, akkor is nyerek, mivel kapok egy véleményt, és az oldal olvasóit. Ha pedig esetleg nyerek, még több olvasót tudhatok majd esetlegesen magaménak, ezért, még ha nem is hittem hogy nyerhetek, belevágtam. Hogy mit tudok hasznosítani? Erre a gyakorlati feladatok a válasz. Próbált átrágni magamon az úgy mond elméleti dolgokon is, de hiába olvasom el, miközben írok, mindaz nem számít. Elfelejtem, és nem is érek rá vele foglalkozni, mert olyankor repülök, még ha nem is szépen :D De a gyakorlati feladatok gyakoroltatnak, ami nagyon jót tesz. Plusz, más műveket is olvashatok, amikből pedig tapasztalatot szerezek, és levonhatom a következtetéseimet, hogy mire kéne oda figyelnem, vagy mit kéne másképp csinálnom. Ebben van ennek az oldalnak a varázsa ^^ 

Sz.: Igen, elég sok a bejegyzés és az írásról szóló eszmefuttatás, amit nehéz végig követnie annak, aki később csatlakozott az oldalhoz. Viszont remélem, hogy a tartalom segítségével mindenki megtalálja azt a témát, amivel kapcsolatban éppen kérdése van. Ha már a gyakorlati feladatokról esett szó, és hogy ez számodra is hasznos a fejlődés szempontjából, mi ihlette az utóbbi feladatra elküldött alkotásod? Személyes élményre alapult a megírása vagy a képzeletedre? 
S.: Érdekes kérdés. Erről már írtam röviden a blogomban, de akkor most kifejteném kicsit jobban. Kicsit is-is. Az én történetem, ami ihlette, fele ennyire se volt ilyen romantikus, de az alap gondolat, hogy édes és keserű, pontosan innen jött, és még a majdnem kézfogás is igaz volt. Ami viszont csak inkább ábrándozás szintjén létezik az a csók, és az, hogy újra elmentem arra a helyre. Eljátszottam a gondolattal, de sosem volt elég bátorságom hozzá, ugyan is, soha nem akartam, és nem is akarom beismerni magamnak, ahogy ezek a bizonyos érzelmek valósak (igen, erre meg írtam a Sweet and Bitter-t :D ) . Ez bonyolult, kis regényt tudnék ide írni válaszként, de azt hiszem, annyira azért senki sem kíváncsi rá :) 

Sz:. Említetted, hogy van saját oldalad. Mióta vezeted és milyen céllal alkottad meg?
S.: Húha, fogós kérdés. A mostani blogom még egy éves sincs, de volt már előtte is egy blogom a hotdogon, az talán két éves, és volt előtte egy, ami 3-4 éves körüli lehet (gportal-os) de annyira elgazdátlanodott, leginkább a design miatt, mivel nincs elég türelmem hogy össze hozzak neki egy normális külsőt, hogy már nem is foglalkozok vele, plusz azért sem, mert már elég régi írásaim vannak fönt rajta, amit nem hiszem hogy valaha is be fogok majd fejezni. Az első blogomnak, és a mostaninak, teljesen ellenkező célja van. A régit azért hoztam létre, hogy minél több visszajelzést, véleményt és kritikát kapjak. A mosatni viszont azért van, hogy rendszerezve legyenek az írásaim, legyen egy hely, ahol mindig megtalálom őket, és az, hogy kritikát, véleményt kapjak rájuk, csak valami halvány leány álom. Ettől függetlenül persze, a célom az ezzel is, hogy terjesszem az írásaimat. 

Sz: Olvasókra mindig nehéz szert tenni. Egyrészt találni, másrészt megtartani őket. Sokan vagyunk úgy szerintem, hogy kevés az időnk más műveit elolvasni, véleményezni és sokszor, ha lenne is időnk, nem érezzük ennek szükségét. Pedig kellene. Persze, fontos az is, hogy az ember ne más miatt alkosson, inkább önmagának, de olykor jól es(né)nek a visszajelzések is. Milyen témában vagy műfajban alkotsz amúgy szívesen? Mely stílus áll hozzád legközelebb?
S.: Általában a regényekben érzem otthon magam, amivel az a baj, hogy ezek a regények általában befejezetlenek maradnak. Emellett, azonban főleg mostanában kedvelté vállt nálam a novella, illetve a kisregény műfaja, olyasmi, mint amilyen a pályázatos írásom is volt. 

Sz.: Olvasol/olvastál valamit, amit szívesen ajánlanál másoknak? 
S.: Azt hiszem, mindenkinek van olyan könyvecskéje a polcán, amit szívesen ajánl bárkinek, mert közelebb áll a szívéhez mint az összes többi. Nekem is van egy ilyen, ez pedig nem más, mint a Shiver trilógia, Maggie Stiefvatertől. Mind a három könyv (Shiver,Linger,Forever) olyan hatással volt rám, ami nem hittem volna hogy lehetséges. Mind azon felül, hogy rettenetesen tetszettek ezek a könyvek, mert hol megnevetettek, hol pedig megsirattak, hol pedig olyan képeket tártak a szemem elé amiket álmomba se láttam még, és tényleg egy új világot teremtettek a képzeletembe, mindezen felül, tanítottak. Ez a könyv, E/1 múlt időben ír. Én olvasás előtt E/3-ban írtam, miután pedig elolvastam a Shivert, én is E/1-ben kezdtem írni. Ez volt a kisebbik változás. 

A nagyobbik, hogy a leíró részeim javultak. Nem kicsit. Azon kívül, megtanultam, nem elsietni a dolgokat, megtanultam, hogy kell részletesen, lassan írni, hogy le kell írni mindent, tényleg mindent, mert semmi sem magától értetődő. Az olvasó, nem tudja, hogy az asztalon ott van az a váza, egy csokor virággal, csak attól hogy oda képzelem. S ha le is írom, hogy ott az a váza, a csokor virággal, ha nem írom oda, hogy az a csokor virág rózsa, az olvasó nem fogja tudni, mert nem egyértelmű. Ez a másik amit megtanultam, persze, ez sokkal bonyolultabb volt ennél. 

Sz.: Mit gondolsz... van olyan általános érvényű, írói meglátásod, amely segíthet az írás folyamatát és amelyet szívesen tanácsolnál másoknak is?
S.: Az írás, egy olyan szakma, amit nem lehet skatulyába zárni. Fontos az egyéniség, és hogy valami tartalma legyen az írásnak. Persze, ezt könnyű mondani, és én se vagyok olyan nagy ember, hogy szabadon oszthassam az észt. Tanácsot viszont tudok adni. Nem biztos hogy mindenkinél beválik, de nálam bevált. 

Ha az ember, a saját élményét, és érzéseit veti papírra, az mindig könnyebb, mintha csak is a fantáziánkra hagyatkozunk. Az alap, mindig egy saját élmény, saját érzelem kell hogy legyen, különben lehetetlen átadni. Persze, nem azt értem ez alatt, hogy ha valaki például vámpíros témát ragad kézhez, az nem lehet hiteles, és jó. De lehet, de azoknak az érzelmeknek, amiket átakarnak adni a karakterek, vagy a történet, ami történik, mindig valami belső dologból kell kiindulni. Azt hiszem...legalábbis, így mindenképpen könnyebb fogalmazni. Mert hát, ha tudod mit érez az adott karakter, mer te is pont azt érezted egyszer, akkor sokkal könnyebb részletesen, élethűen leírni. Ez most biztos valami értelmetlen maszlagnak hangzott, de egyáltalán nem az. 
Aki esetleg még kérdezni akar tőlem, az a blogomon, vagy a cross.yuuky10@gmail.com-on elérhet :) Szívesen válaszolok minden írással kapcsolatos kérdésre, és segítek mindenkinek, amiben csak tudok! 

Nagyon köszönöm a válaszaidat Saver, érdekes volt, informatív és mindenképp tanulságos! Köszönöm a veled készített interjút és mindenkit csak biztatni tudok, hogy nézzen be az oldalára. Olvasgasson, véleményezzen, támogassuk egymás munkásságát! :)


Saver oldalának elérhetősége: http://mysterious-journey.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések: