2015. március 7., szombat

B, mint belső történet



Egy ideje fogalmazódik már bennem a dolog, miután volt szerencsém beszélgetni egy íróval a történetéről és gyakran előkerült a következő mondat, miszerint: ez a fejemben másképp van, mint ahogy sikerült leírnom. Nagyon nehéz ugyanúgy visszaadni valamit, mint ahogyan elképzeljük, hiszen hozzátársul az a vizuális világ, amit az elménk teremt és ezt szavakba önteni, nem egyszerű feladat. Mintha újra és újra ugyanazokat a köröket futnánk, hogy megtaláljuk a megfelelő kifejezéseket, melyek ugyanabban a formában csalogatják elő a gondolatokat a fejünkből, mint ahogyan ott megfogalmazódtak, viszont el kell fogadni a tényt, hogy ritka pillanatok egyike, ha ez sikerül és még elégedettek is vagyunk vele. Általában irgalmatlanul kritikusak vagyunk önmagunkkal szemben és ha nem azt látjuk viszont, mint amit elképzeltünk, hajlamosak vagyunk törölni és törölni, aztán már nem csak az írásunkat semmisítjük meg és vonjuk vissza, hanem a kezdeti lelkesedésünket és a belefektetett örömünket az írásba. 
Nem szabad, hogy ezt ismételgessük, miszerint nem sikerült úgy leírnunk a gondolatainkat, mint ahogyan szerettük volna. Ez általános érvénnyel újra és újra megtörténhet, hiszen a képzelet határtalan, a szavak viszont végesek és létezzen bármennyi szinonima, olykor nagyon nehéz megtalálni azokat a kulcsszavakat, amelyek hűen tükrözik a belső világunkat, avagy belső történetünket. Létezik egy kint a papíron, és egy a fejünkben... viszont nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy él egy harmadik változat is... a teremtett történet, mégpedig az olvasó gondolataiban, miután magáévá tette a sorainkat olvasás által. 
Nincs még egy olyan olvasó, aki ugyanúgy látná maga előtt az adott jeleneteket és történéseket, mint mi. Jellemezhetjük akárhogyan, ismertethetjük messzemenően részletesen, mégsem lesz ugyanaz a kép az olvasó fejében, mint a miénkben. Ez az másik dolog, amit belső történet szempontjából szerintem fontos, hogy megértsünk és elfogadjunk. Törekedhetünk a tökéletesre, a részletes és informatív ábrázolásra írás során, de akkor is csak csonkított változata lesz annak a képnek, mint ami a gondolatainkban életre kelt. 

Ez egyrészt rossz dolog, hiszen íróként szeretnénk ugyanazt az élményt átadni, mint amiben nekünk részünk van az írás során és törekszünk arra a fogalmazásmódra, valamint közlési formára, ami ezt a legjobban segítheti. Viszont toleránsnak kell lennünk, hogy ez mégis, így van rendjén a maga ellentmondásos módján. Minden olvasó máshogy képzel el egy adott történetet, de ettől válik nagyszerűvé és kivételessé az írás és az olvasás , avagy a külső-belső-és teremtett történet kapcsolata, amely megnyilvánul abban a tényben, hogy ezáltal minden történet határtalan spektrumú és végtelen lehetőségek tárházát jelenti. Leírhatom, hogy milyen a táj, a látvány, hogyan terül el az erdő a messzeségben, miképpen úsznak a felhők az égen vagy hogyan visszhangzik a hegyek között a templom harangjának zúgó dallama... körülírhatom a legválasztékosabb jelzőkkel, mégsem válik azzá az érzetté az olvasónak, mint amit nekem jelent. Viszont ezzel, egy új történetet teremthetünk. Létezik egy a mi fejünkben és egy másik az olvasóéban, s hogy tovább vigyem a gondolatot, így minden egyes el-és újraolvasással újabb és újabb történet születik ugyanabból az írásból. Az alapok változatlanok. A szereplők nevei azonosak. A helyszínek, a történések egymás tükörképei, és mégis... teljesen más a hangulat, a színvilág, az érzések és gondolatok összessége, melyek történetté szövik a szálakat az olvasó képzelete által. 

Íróként nincs más dolgunk, mint önmagunkhoz mérten a legtöbbet és legjobbat nyújtani mindabból, amit elképzelünk, s a továbbiakat rá kell bíznunk a lapokra, az ujjainkra, melyek segítségével kibontakozhatnak azok a szavak és mondatok, amelyekből majd a történet felépül. S akárcsak egy ajándékot, tovább kell adnunk az olvasóknak, akik életre keltik a művünket a gondolataik és érzéseik által, mindig másképp és sosem ugyanúgy. Ettől válik a történet igazán történetté, ahogyan mindenki másképp látja, másképp érzi, másképp képzeli és másképp szereti.

Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük.

Nincsenek megjegyzések: