2015. március 22., vasárnap

C, mint célkitűzés és céltudatosság



Ahogyan fontos az írás kezdete és maga a kiindulópont, amelyből kibontakozik majd a történet, éppen annyira lényeges kérdés a cél megválasztása. Lehet érvelni a spontán írás mellett is, de úgy gondolom, hogy terv és előkészítés nélkül nagyon el lehet veszíteni a fonalat és sokkal biztosabb út, ha tudjuk, hogy merre is haladunk, s legfőképp, hogy merre szeretnénk. Persze, a történet írása közben is adódhatnak ötletek, melyekkel kiegészíthetjük majd a cselekmény vagy esetleg teljesen más irányba is elmehetünk időközben, de azért érdemes az elején leszögezni néhány olyan pontot, amelyet szeretnénk majd a történet részévé tenni. Aztán ezek az elképzelések vagy megmaradnak, vagy nem. Mindez képlékeny, de ha tudjuk, hogy mihez szeretnénk tartani magunkat, talán kevesebb zsákutcába futhatunk, vagy kevesebb a bizonytalanság esélye. 
Célszerű vázlatot vezetni a történet írása közben. Nyithattok ennek egy füzetet, vagy akár egy dokumentumot is a történetetek mellett, ha inkább gépen dolgoztok. Érdekes amúgy, de mostanában egyre több ismerőstől hallom, hogy inkább kézzel ír és füzetbe dolgozik, mintsem gépen. Én nagyon régen írtam füzetbe, sokkal egyszerűbb számomra begépelni, de persze az ízlések és a megszokások különbözőek. Nálam annyiban fordul a dolog, hogy legépelem és később szeretem kinyomtatni, hogy úgymond írott változatban is meglegyen, ne csak egy fájlként a megannyi mappa egyikében. 



A vázlat vezetése megint csak ízlés kérdése, hogy kinek melyek azok a tényezők, amelyeket fontosan tart leírni. A bejegyzés címére hivatkozva, mindenképp elsőbbséget élvez, hogy vázlatszerűen, pontokba szedve, lejegyezzük a nagyobb fordulópontokat a történetben, amellyel jelezhetjük a kisebb-nagyobb megállásokat, kulcsfontosságú történéseket. Nálam egy vázlatnál mindig fontos a nevek feltüntetése és a hozzájuk kapcsolt ismertetők. Ki kinek a kije, milyen kapcsolatban állnak, stb. Persze lehet, hogy ezt amúgy is átlátom fejben, de szeretem így is nyomon követni, hogy kit mikor hoztam be a történetbe és miért és milyen szerepet játszik a cselekmény előremenetelében. A másik dolog nálam, a helyszínek pontokba szedése. Szeretem átlátni, hogy milyen helyszíneket választottam meg egy-egy jelenethez. Hol mi történt, miért volt fontos pont ott mozgósítanom az adott cselekményt, mi volt a szerepe a történetben, miért gondoltam azt megfelelőnek a hangulat megteremtéséhez, stb. A helyszínek éppoly fontosak, mint a cselekmény. Az olvasó számára így további vizuális élményt jelent az adott cselekmény, hiszen nem csak a szereplőket látja maga előtt, hanem az őket körülvevő környezetet is és ezáltal sokkal maradandóbbá válhatnak a történések. Van mihez kapcsolni az élményt, van mihez társítani az emléket. Érdekes, hogy például egy körülbelül öt-hat évvel ezelőtti könyv újraolvasásánál ugyanúgy képzeljük el a helyszíneket. Megmaradnak az elképzelések, ahogyan akkor először láttuk magunk előtt és nem kopnak meg az idő múlásával. Nálam legalább is, így van. Elővettem egy könyvet, mert gyerekként nagyon szerettem és kedvem volt újraolvasni. Majd mosolyogva nyugtáztam a gondolatot, amikor elém villantak a jelenetek, hogy jééé... emlékszem, hogy így képzeltem akkor is és szinte láttam magam előtt, ahogy a szereplők ide-oda cikáznak a papír ösvényein, avagy a történetben leírt helyszíneken. Jó érzés, hogy ezek nem tűnnek el. Még akkor sem, amikor például filmként viszont látok egy-egy könyvet a vásznon, de a film mégsem változtat az olvasás élményén és később nem a film szerint látom magam előtt a történetet, hanem ahogy én elképzeltem a sorok által.



Számomra ilyen szempontból, fontosak a helyszínek. Viszont ugyanígy fel lehet jegyezni bármilyen részletet. Attól függ, ki mire épít, mi ad támpontot, avagy segítséget a történet felépítéséhez és írásához. A bejegyzés témájára visszakanyarodva pedig, mindenképp lényeges, hogy tudjuk, mi a történetünk vége. Kicsit visszafelé is kell gondolkodunk és nem csak előre tekinteni. Ha ismerjük a végső célt, lehetőségünk van visszabontogatni a szálakat, amely által még jobban megérthetjük a saját történetünket. Ha előttünk lebeg ez a tudat, akkor rálelünk a lehetőségekre, melyek odáig vezethetnek és amelyek szükségesek ennek a megvalósításában. Ne csak előre tekintsünk, hanem hátra is, vagy pontosabban lépjünk kicsit tovább a jelenből és próbáljunk visszanézni a történetünkre. Ha nem vagyunk ilyen formában rugalmasak és csak is a történetünkkel párhuzamosan vagyunk képesek előrehaladni, az eléggé bizonytalan és megfoghatatlan írói folyamat. Mintha a történet önmagát írná helyettünk. Nekünk kell irányítani és meg kell ragadnunk a sorokat. Nem szabad útjukra eresztenünk őket, cél és következetesség nélkül!

Ti szoktatok előretervezni? Vezettek vázlatot vagy inkább a spontaneitásra hagyatkoztok? Ha vázlatoltok, miért tartjátok fontosnak? Hogyan segít titeket? Osszátok meg a tapasztalatotokat, hogy a többiek tanulhassanak belőle!

Nincsenek megjegyzések: