2015. március 14., szombat

Képek által festett történetek - Eredményhirdetés

Vendégíró - Nikii - A fehér galamb


Mikor először megpillantotta, a szíve kihagyott egy ütemet. Olyan régóta várt már valamire, ami kizökkenti a borongós hétköznapokból, hogy el is felejtett odafigyelni ezekre az apró csodákra.
Mintha a fehér madár egyenesen hozzá jött volna, hogy reményt adjon e sötét időszak után. 
Látott már életében fehér galambot, de most mégis elámult rajta, hogy a madár tényleg itt van előtte. 
Az ócska elkorhadt padon üldögélve figyelte. Hailey már elég régóta kijárt ide. A pad nincs messze a szép és gondozott parktól, de a hangulata egészen másmilyen. Pete hozta el ide még a nyár elején. A fiú, mindig is szemlélődő volt, mintha másképp látta volna a világot. Ő igenis felfigyelt az apró csodákra. 
Mikor Pete séta közben megállt, Hailey nem értette mit néz az elhagyatott, lepusztult templomon. 
- Tudod, Hailey ez a templom már több mint száz éve áll itt. Belegondoltál már, hány ember megfordulhatott a falai között? 
A lány megrázta a fejét. 
- Most mégsem érdekel senkit, hogy mi lesz a sorsa. Nincs pénz felújítani… - folytatta Pete gúnyosan. – De nézz körül! Hogy hagyhatnak egy ilyen szépséget elveszni – mutat előre a nagy vaskapu feletti finoman kidolgozott díszítésre.
Elindult a templomkertbe. Ahol egykor gyönyörű szobrok és rózsával befutatott boltívek voltak, most néhány mohával benőtt kődarab, és egy kiszáradt növénnyel körülvett rozsdás kapukeret állt. 
Az egyik félig fennmaradt szobor mellett helyezték el a padot, amelyen Hailey ült. Annyi emlék férkőzött a tudatába. A térdeire könyökölt, és elbámult a park felé. Észre sem vette, hogy a galamb eközben közelebb merészkedett. 
A parkból vidám zsivaj hallatszott el odáig. A játszótér megtelt gyerekekkel. Mindenki ki akarta használni a nyár utolsó heteit az iskola előtt. [...]


Vendégíró - Dorothy Anne Wise - Emlékek húrjain


– Papa, kérlek, ne haragudj! 
Lily lehajtott fejjel áll, és bűnbánó fejjel bámulja sáros sportcipője orrát. Háta mögött súlyos kalitkát szorongat két kézzel; azt reméli, hogy előtte álló, homlokát ráncoló nagyapja így talán nem veszi észre azt – vagyis pont azt, ami nincs benne. 
Persze észreveszi. A kislány sovány alakja alig rejti el a széles rácsot. Ráadásul, ha más nem is, a fémes csattanással oda-vissza vágódó, nyitott ketrecajtó hangja mindent elárul.
– Én… Én csak meg akartam simogatni a… A madarat. Nem akartam, hogy… elszökjön. – A szavakat óvatos szipogások szakítják meg. Lili lopva letöröl egy könnycseppet a szeme sarkából, de ezt az egyet egyre több és több követi; ritmusos ütemet kopognak a fapadlón, néhány Lili sárga atlétáján landol.
Olyan hat-hét éves lehettem.
A nappali nyitott ablaka előtt szobrozik; csupán a válla rázkódik a sírástól. Kintről dől be a Nap arany-sugara, néha lágy szellő suhan át a tájon; gyönyörű, felhőtlen, festményre illő nyári délután.
A fény megvilágítja Papa idő által mélyen barázdált arcát. Ideáig összefont karral bámulta egy szem unokáját, most azonban megvakarja kopasz feje búbját, és így szól:
– Nem megkértelek, hogy ne nyúlj hozzá? – Sose ordított. Szavai ismét halk, de határozott dorgálások. 
– De olyan szépen énekelt! Én csak meg szerettem volna köszönni neki! – Lili tovább zokog.
Imádtam a zenét már akkor is.
Alig bírja tartani a nehéz kalitkát, így inkább lassan lerakja a lába mellé.
Bár gyermeki képzelete eljátszik a gondolattal, hogy a kis kanári varázsütésre visszatér, ahogy a szerkezet megáll a padlón, de az – természetesen – üresen kondul a földön. 
Papa követi a ketrec útját a pillantásával, majd farmerja zsebébe süllyeszti a bal kezét, a másikkal végigsimít hosszú, fehér szakállán – berögzült szokás, ilyenkor mindig valamin erősen gondolkozik – majd pár, Lilinek végtelennek tűnő pillanat múlva megszólal:
– Szóval… Ennyire tetszett az öreg Marcsa dala?
Lili, bár továbbra is a földre mered, belül elmosolyodik a név hallatán. [...]

Vendégírói elismerés


Kedves Nikii és Dorothy! A kép titeket, mint vendégírókat illet, amelyet elhelyezhettek az oldalatokon, ha rendelkeztek vele, továbbá emailben mellékelném számotokra a Vendégírói feladatot, amihez kérném, hogy vagy ehhez a bejegyzéshez, kommentben adjátok meg az elérhetőségeteket vagy írjatok nekem a pennatakezbe@gmail.com címre! Előre is köszönöm!

Mindenkinek őszinte szívből gratulálok, Vendégíróknak és a további résztvevőknek egyaránt! Nagyszerűek voltatok és köszönöm a sok-sok értékes alkotást! Jó munkát és sok ihletet kívánok a legújabb kihíváshoz!

Nincsenek megjegyzések: