2015. március 25., szerda

Posztapokaliptikus történetek, avagy a jövőben rejlő kérdések



A napokban két hasonló kérdést kaptam, melyek bár más értelemmel bírnak és más tartalmat ragadnak meg, mégis vonható közéjük egyfajta párhuzam, amely ugyanazt a feltevést boncolgatja: miképpen lehet megalkotni egy olyan történetet, amely nem a jelenben játszódik? Talán rossz oldaláról közelítem meg a dolgot, hiszen egy jelenben játszódó történet sem lehet kevésbé bonyolult, vagy összetett, de talán mégis közelebb áll hozzánk, ha már benne élünk. Talán könnyebb megragadni a részleteit, mint egy kétszáz évvel ezelőtti vagy későbbi történetét. Viszont, különbség azért mégis adódik. Amíg például, egy kétszáz évvel ezelőtti történetbe akarunk fogni, ahol adottak könyvek és történelmi adatok, amelyekbe kapaszkodhatunk, addig egy jövőben játszódó cselekménynél csak tapogatózhatunk és feltevésekben bízhatunk. Mi lenne, ha... mi történne, ha... milyen lenne a világ, ha... mit tennénk, ha... és így tovább. Végig ott vibrál az a "de" vagy "ha" a levegőben és nincsenek előzetes ismereteink, amelyekre építhetnénk. Vagy pontosabban de... vannak ismereteink, csakhogy nem tudjuk, melyek azok a dolgok, amelyek a jövőben is állandósággal jelen lesznek majd és melyek azok, amelyek idővel eltűnnek.

Viszont, van egy másik különbség is. Amíg egy régebbi korban játszódó könyvnél az eredetiséget követeljük meg, addig egy jövőbeli történetnél a hihetőséget. Az elképzelhetőség lehetőségét. Nem tudjuk, hogy valóban lesz-e esély bizonyos dolgokra, de szeretünk úgy gondolni rájuk, mintha tényleg lehetséges volna. 
Posztapokaliptikus történetek esetén... na de várjuk... először is szögezzük le, mit is jelent a kifejezés. Az apokalipszis egy görög kifejezés, mely kinyilatkoztatást, kijelentést, avagy leleplezést jelent. Fogalmazhatunk úgy is, vagy gondolhatunk a kifejezésre olyan formában is, mint a végítéletre. A végső történésre, amely meghatározza az emberek sorsát, a Föld életét, az egész világ fennmaradását. Az ehhez társuló "poszt" előtag, mindezt tovább viszi és már nem azt veszi a cselekménye tárgyául, ami történik, hanem ami megtörtént és ami utána következik. Mindenképp egy baljós, tragikus hangvételű mű, amely megfesti a képet arról a világról, ami maradt az apokalipszis után, mely bármilyen formában sújthatja a Földet. Gondolhatunk árvizekre, földrengésekre stb. Mindezek után, a posztapokaliptikus történetek azok, amelyek foglalkoznak a további kérdésekkel. 



S hogy mitől is lesz hiteles vagy szavahihető? Hiteles semmiképpen sem lesz, mármint olyan szigorúan vett értelemben nézve a kérdést, hogy mihez képest hiteles? Nincsenek kőbe vésett elképzeléseink vagy adataink, feljegyzéseink, amelyekhez tartva magunkat hiteles történetet tudnánk alkotni. Senki sem tudja, mit tartogat a jövő és ebben a formában, ez a téma számtalan lehetőséget foglal magába, amely egyrészt hatalmas előny, hogy szabad kezet kapunk az írás során, másrészt borzasztóan bizonytalan, hiszen a lehetőség végtelenjében könnyű elveszni. Nincsenek korlátok. Nincsenek szabályok és ez a kötöttségektől mentes lét, bár szabadságot ad, de valamilyen formában gúzsba is köt minket. Szükségünk van határvonalakra, amelyeket talán az biztosít, ha ilyen témában olvasunk és tájékozódunk. Mint mindenben, ebben is szükségünk van tapasztalásra és valamiféle sablonra, amire építeni tudunk. Ezzel nem azt mondom, hogy kompletten vegyünk át elemeket más írók elképzeléseiből, de talán inspirációt jelenthetnek az ők ötletei. Nekik mi volt fontos, mit ragadtak meg, mire figyeltek, mit hangsúlyoztak ki és mit tartottak lényegesnek annak érdekében, hogy a történetük hihető és elképzelhető legyen?
Abban viszont biztos vagyok, hogy egy jövőkép mindenki fejében él. Egy jövőkép, amelyben azok a dolgok szerepelnek, melyeket feltételezhetően még ott is maradandónak találunk, mint ahogyan most állandó jelleggel az életünk részét képezik. Nekem ilyen a kézfogás. Szerintem ez egy olyan gesztus, amely nem tűnik majd el az évek múlásával. Persze, ez egy apró momentum a sok között, de talán ez a fajta kölcsönös tiszteletadás két ismerős között, kétszáz év múlva is hasonlóan történik majd. 
Ez az egyik jövőkép... a szokások megmaradása, és fenntartása. Viszont él egy olyan jövőkép is az elménkben, amitől félünk és amellyel kapcsolatosan nem szeretnék, hogyha bármi is megvalósulna. Ezekre az elképzelésekre lehet építeni. A pozitívumokra és a negatívumokra egyaránt. Bár nem tudjuk, valójában hogyan fest majd a jövő, bennünk élnek ezek a képek, amelyeknek nagy hasznát vehetjük, s általunk felvázolhatunk egy olyan lehetséges világot, mely számunkra izgalmas és egyben félelmetes. 

A szavahihetőség kérdésének megválaszolása nálam abban áll, hogy miképpen tudjuk felépíteni ezt a világot. Amit tanácsolni tudnék vagy ahogyan én megragadnám ezt a dolgot, ha feladatom lenne, hogy először is lefektetném az alapokat. Ahhoz, hogy egy posztapokaliptikus történetet teremteni tudjunk, szükségünk van a múltbéli eseményekre, melyek kiváltották ezt a negatív változást. Tudnunk és értenünk kell a miérteket, az okokat és a hogyanokat,  hogy átláthassuk a jelenlegi káoszt. Ezt könnyen meg lehet oldani azzal a módszerrel, ha a történet írása során közbeékeltek néhány visszatekintést, melyek kiegészítik a hiányos részeket, világosabbá teszik a sötét foltokat. Kell egy a kontraszt vagy egyensúly, hogy működni tudjon a dolog, hiszen bármennyire is érdekel majd valakit, hogy ebben a tragikus világban hogyan is működnek a dolgok, kíváncsi lesz az előzményekre és tele lesz kérdésekkel... miért ez? Miért így történt? Mi volt a kiváltó ok? Hogy jutottunk idáig? Mit lehetett volna tenni, hogy ezt megelőzzük? Fontos ezt szem előtt tartani és nem csak arra összpontosítani, hogy abban a jövőképben éppen mi zajlik, milyen változások állandósultak. 

Remélem, tudtam segíteni kicsit a témával kapcsolatban, bár ez számomra is egy megfoghatatlan dolog. Amit mindenképp tanácsolni tudnék, hogy olvassatok ilyen témában könyveket! Megadom néhány könyv címét, amelyek ebben a témában íródtak! Némelyik a Penna Könyvtár oldalán, a Könyvespolcon is megtalálható, de igyekszem majd megkeresgélni a többit is, hogy elérhető legyen számotokra! Van, amelyik cím rémlik, miszerint megírtátok már a Könyvkérésekhez... remélem, hamarosan elkérhetőek lesznek! :)


Adrian Barnes - Álmatlanok
Ann Aguirre - Razorland trilógia
Chris Howard - Gyökértelen
Cormac McCarthy - Az út
Courtney Summers - Éles helyzet
Dan Wells - Részlegesek sorozat
Elizabeth Richards - A sötétség városa
James Dashner - Az útvesztő trilógia
Justin Cronin - A szabadulás
Karen Thompson Walker - Csodák kora
Moira Young - Vérvörös út
Richard Matheson - Legenda vagyok
Stephenie Meyer - A burok
Tullio Avoledo - Az ég gyökerei 
Veronica Roth - A beavatott sorozat
Veronica Rossi - Végtelen ég alatt

Nincsenek megjegyzések: