2015. április 3., péntek

Mikor és hogyan, avagy módszerek az alkotás során - An gondolatai és tapasztalatai

A legújabb bejegyzéshez An által érkezett be az első komment, melynek tartalma szerintem, mindenki számára hasznos információkat fogalmaz meg! Érdemes elolvasni! Külön bejegyzésként is megosztanám veletek, hátha így többen látjátok, mintha csak komment formájában lenne olvasható! :)

Az elején én is megpróbáltam keresni a tökéletes helyet és időpontot az íráshoz, de persze soha nem jött össze. Gyakran gondoltam azt, hogy valami kis nyugis kuckóban meghúzva magam, ahol nem zavar majd senki, ott fognak jönni a gondolatok. Volt, hogy direkt el is terveztem, hogy akkor a hétvégémet csak írással fogom tölteni, de valahogy nem tudtam "odakényszeríteni" magam a gép elé. Vagy ugyan leültem, de nem a regényemmel foglalkoztam, szinte azonnal elkalandoztak a gondolataim és vagy a neten böngésztem, vagy számítógépes játékokra váltottam át.

Ezért most már nem is próbálkozok azzal, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb alkalmat az írásra. Rájöttem, hogy szinte bárhol és bármikor tudok írni, amikor érzem, hogy a gondolatok kikívánkoznak belőlem. Ilyenkor nem szabad elfojtani őket. :) Bár sajnos sokszor ez nem annyira megoldható, mivel a munkahelyemen nem valószínű, hogy díjaznák ha hirtelen előkapnék egy jegyzetfüzetet és lázasan ontanám magamból a sorokat. De ezt a problémát is sikerül többnyire áthidalni. Én is a zenére alkotók társaságát erősítem, ezért módszeresen kerülöm az olyan zenéket, amik beindítanák a fantáziámat, plusz próbálok nem a történetre gondolni ilyenkor. Viszont amint kilépek a cégtől, szabad utat engedek :)


Rengetegszer megesett már velem, hogy utazás közben (reggel-este 1-1 órát ingázok a munkahelyem és a lakásom között) feltettem a fülhallgatót, előkaptam a füzetemet és teljesen kizártam a külvilágot. Szerencsére ez nagyon megy, ilyenkor felőlem még egy háború is kitörhetne, nem valószínű, hogy észrevenném. Persze ennek is meg van a hátránya, mivel az átszállások és egyéb külső hatások megzavarhatnak, de van, hogy ilyenkor sem tudom letenni. Annyira belemerülök hogy még séta közben is írok, vagy leszállva a buszról leülök a megállóba, és addig folytatom, amíg a gondolamenet végére nem érek. :) Lehet, hogy a környezetem emiatt furcsán néz rám, de igazából nem érdekel. Aki még nem írt ilyen átszellemülten, az soha nem is fogja megérteni, hogy egy író ilyenkor mit érez át.

A rendszeresség viszont nálam sajnos kimarad. Az utóbbi időben próbálok odafigyelni, hogy havonta egy fejezetet befejezzek, de nem mindig sikerül. Szerintem nem feltétlen veszíti el az ember a történet fonalát nagyobb időszakok kihagyásával sem. Már tíz éve dolgozom a mostani regényemen, és egyre inkább az erősödik bennem, hogy kellett ez az idő ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Teljesen másképp gondolkozom, mint amikor tiniként elkezdtem írni, és az írásom javára vált az eltelt idő. :) Azóta az alapelgondoláson kívül rengeteg minden megváltozott, és az eredeti ötletből két különálló történet is keletkezett, de így már egy letisztultabb és komolyabb alkotást tudhatok a magaménak.

Lehet nem a legjobb módszer, de nekem az utóbbi időben működött :)

An


1 megjegyzés:

An írta...

Köszönöm Szatti, igazán megtisztelő, hogy a kommentemet immáron különálló bejegyzésként is viszontláthatom a Pennán :)