2015. október 29., csütörtök

Vendégírónk, ME bejegyzése - Mikor tekinthető egy karakter jó karakternek?

Nehéz meghatározni a kérdésre a választ, ezért is állok elő több olyan meglátással, mondhatni vázlatponttal, melyek számomra igencsak fontosak olvasáskor, akár íráskor. Nem mindegy, hogy az olvasó azt gondolja -miközben halad tovább az eseményszállal is- hogy ó, ez a karakter nem fejlődik sehová. Vagy azt, hogy van előrelépés, mégsem szeretem ezt a karaktert, mert nem tanul a saját hibáiból. Esetleg azt, hogy ez a szereplő már a regény, novella elején is imádnivaló volt, de most erre csak rátesz még egy lapáttal.
          Egy karakternek több tulajdonságból kell fölépülnie. Legyen érdekes, komplex, néha kissé rejtélyes, furcsa, ne mutassa ki mindig a szándékait, de az olvasónak legyen meg a sejtése arról, hogy mit miért tesz.
És itt jön képbe a párbeszéd szerepe. Ahogyan a való életben, olvasmányainkban is a kommunikáció segít abban, hogy eldöntsük, milyen emberrel is van dolgunk. A legnagyobb segítséget pedig az író által odaírt aprócska szavak, kifejezések nyújtják pl.: mondta fél mosollyal, melyet kacsintás követett. Ezek alapján maga a karakter mondanivalója, mimikája, testtartása is befolyásoló tényezővé válik, mintha hús-vér ember állna előttünk.
Ha már párbeszéd, miért nem monológ? Ez egy nagyon jó költői kérdés. A monológ az, melyben az adott szereplő gondolatait, érzéseit, élményeit hallod, drámákban fennhangon adják elő. Újabb piros pont azoknak az íróknak, aki akár egy belső monológot is képesek úgy megírni, hogy beleéljem magam a karakter helyzetébe, és ne akarjam félbehagyni a könyvet.
Fontos szempont még a karakterek jellemzése jelzőkkel, megszemélyesítéssel, akár metaforával is. Ez olyan mértékben meg tudja fűszerezni az olvasó képzeletvilágát, hogy egyetlen nap alatt akár 6-700 oldalas könyveket fogyaszt el. Ami még lényegesebb, ezeket az apró mozzanatokat, jelzőket egy kezdő író is bele tudja szőni a történeteibe. Elvégre egy mint szócska is hatalmas erővel rendelkezhet adott esetben. 
Szereplőinket tehát megismerhetjük belső tulajdonságaik, viselkedésük, mondandójuk alapján. Na de mi a helyzet a külső jellemzéssel? Itt érvényesülnek csak igazán a jelzők. Elvégre másabb az, ha egy férfi/nő alakját látom magam előtt, vagy egy délceg, göndör fürtökkel megáldott szőke hajú herceget. Avagy éppen egy karcsú, szemüveges nőt, akinek hullámos haja a derekáig érne, ha nem hordaná folyton kontyban. De a magas sarkú cipője és szoknya blúz összeállítása példának okáért így is enged következtetni a foglalkozására, ami, na, mi is? ... titkárnő
És végül, de nem utolsó sorban a káromkodás. Sok ismerősöm nyitott már erről vitát. Méghozzá arról, hogy milyen hatása lehet a csúnya beszédnek egy-egy olvasóra. Erre az én válaszom az lenne, hogy mindenhol van egy határ. A jó ízlés és a karakterek jellemzésének rovására semmiképpen se menjen. Ne terelje el a figyelmet a cselekményről és más szereplőkről sem. De ha annak a fiúnak/lánynak éppen szüksége van arra, hogy káromkodással, csúnya szavakkal fejezze ki magát, mert ez valamiféle pluszt, energialöketet ad a történetnek, hát hajrá! Rajtam ne múljon, én szívesen veszek bármilyen csúnya megnyilatkozást is, ha az vezet valahová.
        
  Összességében tehát elmondható, hogy egy karaktert nagyon nehéz létrehozni, s még nehezebb jó karakterré formálni. Legfőképpen azért, mert a szereplők és a történet között hatalmas összhangnak kell lennie. Írói, költői eszközöket sem éppen egyszerű használni. Mindemellett az író saját gondolatait, elképzeléseit csempészi bele a történetbe, s ezernyi más apró részletre is figyelnie kell, ám karaktereinek megfelelő jellemzése elengedhetetlen. Ne feledd: külső-belső jellemzés, párbeszédek, monológok, viselkedés és a csúnya beszéd. Manapság ezeknek igen nagy keletje van.

Nincsenek megjegyzések: