2015. december 6., vasárnap

Vendégírónk, Bagoly elmélkedése - Írói praktikák, rendszeresség az írásban

Az "írói elképzeléseim" kifejezésről az írás miértje is eszembe jutott. Nálam ennek okai a következők: gyerekként mindig hallgattam, ahogy az idősek mesélték a régi történeteiket az életükről, és annyira szerettem volna a helyükben lenni! Öreg még nem vagyok, de mondanivalóm már akadna. Nincs kinek mesélnem, ezért aztán írok csak úgy bele a világba, és el fogja olvasni, akinek az a sorsa, hogy elolvassa. Másrészt a körülményeimhez képest jobban érzem magam az életben, mint az várható lenne. Van hitem, érdekel a pszichológia és a szociológia. Mindezeket összegyúrva szeretném kifejezni valamiképpen az élet szeretetét, és szórakoztató formában bemutatni azokat a dolgokat, amelyeket megfigyeltem eddig az emberek és a társadalom működését illetően. Agytornának is jó az írás, mert a munkám agyhalál. Jó még feszültséglevezetésnek, és a problémamegoldásban is segíthet. Mindig írtam naplót, újabban blogot. Ha leírom a problémát, és újraolvasom, rálátásom lesz arra, amiben addig elmerültem. 

Az első könyvemben azt fogom elemezni, hogyan jutottam abba a kissé börtönszerű helyzetbe, amelyben élek, és hogyan legyek mégis szabad? A munkám monoton, és ez igazán jól jön az íráshoz. Hagyom, hadd peregjenek a képek a fejemben. Lassan összeáll minden. Most jött el az ideje, hogy írni kezdjek. Néha úgy érzem, a "ház lelke" akarja. Mert nem csak a gyönyörű kastélyoknak van lelke. Egy lepukkant panelnek is lehet. Érzem. 
Én csak szabad akartam lenni. Haza akartam érni. Nem volt rossz az az albérlet ott a Bácskai utcában, a villamosok csilingelésében volt valami megnyugtató. Elalvás előtt nézegettem, ahogy a plafonon kirajzolódik az utcáról beszűrődő fényben a reluxa mintázata. És közben ábrándoztam egy saját lakásról. Ahol majd igazán otthon leszek. Az ingatlanos hölgy igazán rámenős volt, pedig megfogadtuk, hogy panelről szó sem lehet. A személyes találkozó előtti héten álmodtam egy hosszú, sötét folyosóval, a végében egy nagy zöld növénnyel, és körbe futó villamosokkal. Aztán eljött a nap, amikor a hölgy megmutatta a lakást. Amíg vártam rá a bolt előtt, megláttam a villamosokat. Körbe mentek, mert ez a végállomás. A novemberi ködben felrémlett előttem a ház. Amikor felértünk a lifttel, megláttam azt a folyosót. A lakásba belépve úgy éreztem, hazaértem. Valami hihetetlen erejű volt a vonzása, mintha egy darab vas lennék, akit egy hatalmas mágnes oda akar ragasztani. Mentem a hitel után, mint egy gép. Karácsony előtt beköltöztünk. Kipakoltunk, és a házasságom romjait észrevéve rájöttem, hogy még nem értem haza. Hamarosan megduplázták a részleteket, szabadulás nincs. Három öngyilkosság történt e falak között régen. A testvérem egyszer olyan halálra vált arccal ugrott ki a szobájából, hogy kizárt volt a vicc lehetősége.Valamit látott.

Most végre csönd van itthon, mindenki alszik rajtam kívül. Az utóbbi napokban igyekeztem kihasználni az ilyen helyzeteket, hogy írhassak. A többiek azt mondják, ennek a lakásnak gonosz lelke van. Itt minden csak tönkremegy, és állandó a feszültség. Én ezt megírom! És közben javítgatok, amit csak lehet. Simítom a feszültséget, megkenem a nyikorgó ajtókat, hófehérre festettem a falakat, és kicseréltettem az csempét, amelyen szétloccsant egy régi lakó agyveleje, amikor fejbe lőtte magát. Nem tudom feledni azt a vonzást, amit ide belépve először éreztem. Nekem itt dolgom van. Lehet, hogy sötét lelke van a háznak. Viszontm ha így van, miért éreztem azt vonzónak? A ház sötét lelkével kell megbirkóznom, vagy a bennem élő sötétséggel?

Először is fölteszem a fülhallgatót, és elindítom a zenét. Mindig azt, ami a megírni kívánt időszakot számomra jelképezi. Ez segít igazán jól emlékezni. Aztán filmszerűen pergetem magamban az eseményeket, a lehető legtöbb dolgot felidézve, színeket, hangokat, ízeket, benyomásokat, majd a képeket szavakká formálom. Jönnek más képek is, amelyekről nem tudhatom, hogy pontosan hogyan is történtek, de a pszichológiai és szociológiai ismereteimre gondolva azt hiszem, akár úgy is történhettek volna, ahogy én gondolom. Nagyon fontos, hogy nem foglalkozom azzal, mi lesz a leírt szöveggel. Nem feltételezem, hogy ezzel fogok pénzt keresni, és nem érdekel a könyvkiadás helyzete sem. Az ilyen gondolatok csak elveszik sok ember kedvét az egésztől. 

Szenvtelen megfigyelőként tekintek az eseményekre, ahogy az egy bagolyhoz illik. :) Igyekszem rálátni mindenre, az akkori önmagamra is. 
És hiszem azt, hogy mire készen leszek, szabaddá válok.

Nincsenek megjegyzések: