2015. december 23., szerda

Vendégírónk, Diana Soto bejegyzése - Kezdetek kezdete


Mondják, hogy egy igazán jó történet akkor lesz kiváló munka, ha találó fordulatok és egy nagyszerű befejezés karolja körbe. Van azonban egy ugyanennyire fontos része is az alkotásnak, mely első ránézésre gyerekjátéknak tűnhet. Hiszen az egyik nap, miközben sétálunk, esetleg az éjszakai homályban bámuljuk a falat, egyszer csak megjelenik egy apró gondolat. Ez a gondolat olyan, mint egy kis mag, ami, ha rendesen vigyázunk rá és gondozzuk, akkor egy igazi fává cseperedhet. Tudjuk az utat, tudjuk az időt, tudjuk az eszközöket, amik a fa növekvéséhez kellenek, azonban mindez hiábavaló lenne, ha azt a picike magot éppen rossz földbe ültetnénk el. 
Valami ilyesmi történik az írással is. Jön az ötlet, tervezgetjük, ábrándozunk és már-már a képernyőn látjuk vissza. Azonban mindez hiábavaló, ha nem tudjuk megírni az első mondatot. Mert bizony az első mondat, az első bekezdés, az első oldal az, ami dönt a szeretett fácskánk jövőjéről. Vagy egészséges fává bontakozik ki, vagy egy beteg hajtássá, amit megöl az idő és az elvárások, még rosszabb esetben pedig ki sem fog hajtani. 

Talán a második legrosszabb érzés (az első minden bizonnyal az ihlethiánya) az, amikor látjuk, hogyan veszik kárba egy kitűnő gondolat. Mikor serényen papírt ragadunk, esetleg megajándékozzuk magunkat egy gyönyörű füzettel, viszont az első leírt mondatok után, csak bámulunk az üresen maradt sorokra. Félretesszük, mondván, hogy később biztos jobban menni fog, ám a mi fánk abban a pillanatban életét vesztette. Ha ez már megtörtént velünk, vagy épp most is ezzel a kegyetlen tudattal küszködünk, nem szabad kétségbe esni. Persze az elején magunkat hibáztatjuk, esetleg még az is megfordul a fejünkben, hogy mégsem tudunk jól írni, míg legvégül az ötletünkre fogjuk a kudarcot. „Annyira nem is volt jó”, majd egy legyintéssel kidobjuk azt a kis magot, amiből akár fa is lehetett volna. Akkor, mi a kulcsa a jó kezdetnek?

Nincs egy jó kulcs. A kulcs mindenkinél más és más. Azonban én már megtaláltam a magam kulcsát, és most megosztanám mindenkivel, hátha csak egy személynek is a segítségére lehetek. Az én kulcsom, a megfelelő felkészülés. Sok hirtelen jött ötletnek estem már neki, mint kiéheztetett vad, aki végre maradékot talál, ám egyik írásomból sem lett semmi. Az én kis fáim még csak ki sem hajtottak a földjükből, vagy inkább elfelejtettem földbe rakni őket. Mert nem elég egy jó ötlet, szükség van hozzá egy megfelelő háttérvilághoz is. Ha szerelemről akarunk írni, tudtunk kell, hogy a szerelmeseink miért szeretik egymást, és milyen nehézségeket kell átélniük a szerelmük során. Ha egy fantázia világot teremtünk, tudnunk kell, hogy hol játszódik, milyen az éghajlat, milyenek az állatok, milyen szokások a jellemzőek. Ha mesét írnánk, tudnunk kell, hogy mivel tudunk megfelelően tanítani, és milyen tulajdonságok szükségesek a gyermekek számára példának. Nem elég csak egy ötlet. Természetesen az ötlet a szíve a történetnek, ám a mi testünk sem szívből áll csupán. Nem szabad elfelejteni a részleteket, amik néha épp annyira fontosak, ha nem fontosabbak, mint maga a történet. 
Ilyenkor az emberek többsége nagy írók neveivel dobálózik, akik elsőre is világsikert arattak. Persze, nem lehetetlen jót írni, csak nem igazán lehetséges. Van, amikor valaki megálmodja az egész történetét, amikor annyira tisztán látja a képeket a fejében, hogy nem kell a háttérrel foglalkoznia. Nekivág, csak ír és ír, hagyja, hogy útközben bontakozzanak ki mellékszereplők, esetleg új fordulatok. Viszont ehhez vagy nagyon erősen kell látni a saját történetünket, vagy tapasztalt írónak kell lennünk hozzá. Viszont, amennyiben te is ezt olvasod, akkor egyetérthetünk, hogy még te sem vagy tapasztalt író. 
Ne legyél büszke! A minap beszélgettem valakivel, aki szintén egy történeten dolgozik. Megkérdeztem tőle, hogy milyen módszert használ, és hogy mi lesz a történet befejezése. A válasz egyszerű volt: majd, ahogy alakul. A beszélgetésünk novemberben zajlott le, a története azóta még mindig ugyanott topog. Persze, vannak kivételek, ám ha arra gondolunk, hogy mi biztosan a közé a kevés ember közé tartozunk, akinek megadatott ez a képesség, esetleg szakmailag tapasztalt, azzal nem segítünk magunknak. A büszkeség olyan lehet a mi fánknak, mint egy el nem múló szárazság. Mi hiába locsoljuk és locsoljuk az újabb agyba villanó ötletekkel, a fa ki fog száradni. 

Nem kell azonnal elkezdenünk a történetet. Elég, ha arra a bizonyos lapra, vagy füzetbe leírjuk magát az ötletet, és a többi részt üresen hagyjuk. Találjuk ki először a helyszínt, a környezetet, a szereplőinket. Nem csak a név generátort használva, hogy hogyan hívjuk őket, hanem azt, hogy milyen személyek ő maguk. Sokszor a személyiség nagyban befolyásolja, hogy később milyen nevet választunk nekik, bár mi nem is tudunk erről. Akkor mikor kezdjem el a történetet? Én erre azt mondanám, hogy amikor már mindent tudsz a történetedről. Ha úgy ülsz le a papír elé, hogy tisztában vagy a rád váró fejezetek tartalmával, hogy fel vagy készülve a szereplőidre váró konfliktusokra, akkor biztos vagyok benne, hogy mind a papír, mind az új füzet meg fog telni szavakkal, és a fád a legszebb gyümölcsökkel fog megajándékozni mind téged, mind az olvasóidat is.

Diana Soto

Nincsenek megjegyzések: