2016. január 28., csütörtök

Naplóblog vezetése - Ez az én életem, lássátok és olvassátok!


A napokban kaptam egy emailt, amelyre válaszoltam emailben is, viszont szerettem volna itt is kiemelni és ismertetni veletek, hogy mit is gondolok erről a témáról. Lívia engedélyével pedig közzétenném a kérdését:

Kedves Szatti! 
Először is hálát adok, amiért rátaláltam a Pennára! Rengeteget segített nekem az utóbbi hetekben. Viszont lenne egy problémám... nekem is van egy oldalam, de nem igazán olvassák. Gondoltam rá, hogy stílust váltok és más dolgokat is hozok az oldalra, például videókat vagy képeket. Szeretném, ha jobb lenne a blogom vagy többen olvasnák. Most novellákat meg verseket írok, de nem érkezik annyi komment, amennyit szeretnék. Ha videóznék vagy naplóbejegyzéseket hoznék, hogy mik történnek velem, akkor többen olvasnának? Te mit gondolsz erről vagy szerinted jó ötlet? Nagyon szépen köszönöm a segítséged és ha egyáltalán elolvasod ezt a levelet. Ha nincs időd rá válaszolni megértsem és nincs gond. Puszi, Lívia

Minden egyes blog tekintetében elmondható, hogy nem egyszerű anonim személyként létezni. Legyen szó bármilyen oldalról és azon belül is akármilyen témáról, akaratlanul is elárulunk magunkról dolgokat már csak azzal, ha leírunk valamit. Gondoljunk csak a helyesírásra vagy a megfogalmazásra: ha tele van hibákkal és nyelvtanilag is értelmetlen vagy zavaros minden második mondatunk, rögtön levonják az olvasók a következtetést és negatívan ítélik meg az adott írót. 
Én úgy gondolom, hogy blogíróként ha nem is kötelességünk, de élni kell a lehetőséggel, hogy valamilyen formában megismertessük magunkat az olvasóinkkal. Sokkal eredményesebb és látogatottabb az az oldal, ahol az író kapcsolatban áll az olvasóival és nem csak egy személytelen "interakció nélküli közlés" bloggal állunk szemben. 
Itt a Pennán is láthatjátok, hogy eléggé közvetlen viszonyban vagyok minden olvasóval, készséggel segítek a felvetett problémákban és igyekszem toleránsan viszonyulni bárkihez, aki kéréssel fordul hozzám. Ha feltennék nektek azt a kérdést, hogy mondjatok rólam információkat, hogy mit tudtok rólam vagy mennyire ismertek, biztosan tudnátok jelzőket mondani vagy konkrét dolgokat sorolni. Viszont ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a magánéletem az enyém és nem engedem kiszivárogni a sorok között. Alapvető, tudható információkat elmondhat magáról az ember, viszont azzal még nem válik kiismerhetővé. Mindennek az a kulcsa, hogy mennyire engedjük a blogvilágnak, hogy belemásszon az életünkbe. Mindez talán a vlogoknál figyelhető meg leginkább, amikor különböző videóbloggerek bemutatják a reggeli rutinjukat, mit vesznek fel aznap vagy mi van a telefonjukon, stb stb... ezeket a megnyilvánulásokat sosem értem, mert már bocsánat, de mi köze mindehhez vadidegen, sosem látott embereknek, hogy mivel "tömöm" a fejem reggelente, miben megyek dolgozni vagy hogyan mosok fogat. Mindez sokkal kiélezettebb egy videós csatornánál, viszont mindez kezd hatással lenni a különböző blogokra is, ahol a bloggerek már nem írnak, nem történetekkel rukkolnak elő, hanem az életük minden kis mozzanatát megörökítik mondatokban, képekkel illusztrálva. Mindezzel nincs is probléma, hiszen mindenkinek egyéni döntése, hogy miképpen él, mit oszt meg az olvasóival és milyen jellegű blogot vezet. A probléma ott kezdődik, amikor gyermeki rácsodálkozással meglepődnek, mennyire kiszolgáltatottá váltak az olvasóik előtt és hogy azok szinte már-már tapintatlanul beleütik az orrukat az életébe. "Miért ez van rajtad a képeken? Honnan van a felsőd? A háttérben mi az a tárgy a polcodon, és hol vetted? Mi a lakcímed, szeretnék neked levelet küldeni!"

Szerintem mindenki érzi a problémát. Ezek a kérdések és már csak az, hogy az olvasók ilyet megengednek maguknak, hogy faggassák, támadják és lecsupaszítsák az írót, már önmagában kényelmetlen és zavarba ejtő, viszont minderről az író tehet, hiszen ő teremtette meg ennek a lehetőségét, amelyet az olvasók egyszerűen csak felhasználtak, mint fegyvert, ha már eléjük tette. Én azt tudom tanácsolni, hogy aki ír és blogot vezet, tehát történeten dolgozik, esetleg novellákat és verseket tesz közzé, vagy más jellegű és témájú blogot vezet, mindenképp őrizze meg azt a jogát, hogy a magánéletem az enyém. A fentebb leírtakat arra tudom visszavezetni - és ezzel nem védeni akarom ezeket a blogírókat -, hogy ebben a jelenlegi világban iszonyatosan kevés jut a másikra való figyelemből. Nem hallgatjuk meg eléggé a barátainkat, nem osztozunk a másik örömében, nincs meghallgatás, rákoncentráltság... csak úgy elélünk a másik mellett. Mert ha mindez működőképes lenne, akkor nem születnének ilyen típusú oldalak, ahol az író idegen és ismeretlen személyekkel osztaná meg a mindennapjait, csak hogy visszajelzést kapjon róluk. S ami mindebben a legfontosabb: nem attól lesz valaki jó, elismert, közkedvelt és szeretett író, mert kitárulkozik az olvasói előtt. Ahogy az életben is: olykor a legapróbb dolgokat is a titkok tesznek különlegessé. Amikor már konkréttá válik valami és nem lengi körül misztikum, kevésbé lesz érdekes a szemünkben. Persze tisztelet a kivételnek, hiszen nem mindenre húzható rá ez az elgondolás. 

Összegezve a leírtakat: legyetek nyitottak az olvasóitok felé és ha szeretnétek, ismertessétek meg magatokat, viszont mint mindennel, ezzel is óvatosan kell bánni! Akárcsak a Pennán, lehet szó helyzetjelentésről vagy "Mondj magadról tíz dolgot!" bejegyzésről, mindezek nüansznyi dolgok, amelyeket úgy gondolom, elbírhat az oldal és még én is. Ettől nem érzem magam kifüggesztett kirakatnak, vagy hogy túlságosan nyitott könyv lennék bárki számára. A leglényegesebb szempont mindebben a mérték. Ha pedig már valaki naplóblogot indít, lehet az naplószerű úgy is, hogy az életében megtörtént eseményeket nem konkrétan és alapos részletezéssel mutatja be. Árnyalással, továbbá általánosítással lehet mindezen finomítani és szólhat a bejegyzés magáról az íróról, ezzel a két módszerrel minden olvasó képes lesz átérezni az adott témát és nem úgy fog rágondolni, hogy ez teljesen az írói jelenlegi lelkiállapotát vagy érzelemvilágát mutatná be.A tapasztalat inkább az lesz, hogy egy olyan témával foglalkozik író, amelyben lehetséges, hogy ő is érintett, viszont mégis külső személőként mutatja be az olvasói számára. Ilyen témájú oldal például, ha valaki verseket ír. Az is egy pillanatnyi állapot, amelyet megörökítünk a sorokban és a rímekben, s bár lehet elképzelésünk arról, hogy az író talán ebben a pillanatban szerelmi csalódást él át, mégsem ez lebeg majd a szemünk előtt, hanem maga a mű. Annak tartalma, jelentése és mondanivalója, amit számunkra közöl. S ebben a kettősségben ott van az olvasó, aki befogadja ezt az élményt és ott van az író is, aki bár odaadott magából egy kisebb szeletet, olyan csomagolásba vonta, amellyel mégis láthatatlan maradt. Remélem, értitek ezt a jelenséget és szerintem, mindenki találkozott már vele, aki blogokat olvas/követ.

Azért hoztam a verset példának, mert talán ez sokkal konkrétabb, mint egy történet.. Ez utóbbi számomra már sokkal fiktívebb, hiszen több minden tehető hozzá, ami sosem történt meg az íróval, csak pusztán kitalálta vagy megálmodta a képzelete által. A vers tömörebb és sokkal életszerűbb, emberközelibb. Abban valahogy kevésbé tudunk "hazudni", bár ne így értsétek a szót. Kevésbé tudunk nem önmagunk lenni, akkor így mondanám. Ez talán fakad abból is, hogy az irodalom legtöbb verse az író életét, lelkivilágát, érzelemgazdagságát vagy éppen az életből való kiábrándultságát festi elénk. Míg egy történet ezzel szemben nem csak az író életéből táplálkozhat.
Legalább is, ez az én véleményem, de persze lehet vele vitatkozni. Én még egyetlen verset sem írtam úgy, hogy az kitaláció lenne az első szótól az utolsóig és ne rólam szólna vagy valamiről, ami engem érint. Ami pedig a történetek mögöttes tartalmát illeti, az megint egy másik téma, amelyet lehet, érdemes lenne egyszer kifejteni.
Lehet, hogy ma nem éppen írással kapcsolatos témát hoztam, de talán nem volt hiábavaló mindezt leírni. Ha ezek alapján már egyetlen író is átértékeli a munkáját és megpróbálja ebből a megvilágításból szemlélni önmagát, már sikerrel járt mindaz, amit mondani szerettem volna. Köszönöm, hogy elolvastátok és nagyon szép napot kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: