2016. február 8., hétfő

Pennát a kézbe - Születésnap


Amikor kivételes dolgokról kell írni, nem mindig vagyok a szavak embere, így ezt a bejegyzést sem tudom szerintem megfelelően indítani - ahogyan az olvasható! Ismét eltelt egy év és hihetetlen, hogy öt éve működhetünk együtt. Öt éve kerülnek fel bejegyzések, öt éve kerül sor gyakorlati feladatokra, és öt éve lehet része az életeteknek - és az enyémnek is -  a Pennát a kézbe. 
Elmondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, hogy itt lehetek veletek és remélem, hogy ez még hosszú éveken keresztül így maradhat! Voltak az oldalnak hullámvölgyei, amikor kevesebb bejegyzéssel tudtam csak előrukkolni, de azért igyekeztem mindig a maximumot kihozni és köszönöm, hogy ezeket a változásokat mindig megértéssel és kedvességgel fogadtátok! Amióta csak létezik az oldal tapasztaltam, hogy mindig minden megéri, amibe munkát fektetek, mert ezerszeresen visszaháláljátok a megannyi pozitív visszajelzéssel és úgy gondolom, hogy ettől működőképes ez a kezdeményezés, hogy a Penna létezhet. Rengeteg bennetek a szeretet, a megértés, az önzetlenség és az alázat az írás iránt, amit mindig nagyra becsülök és tisztelek! Köszönöm, hogy az oldal által ismerhetlek titeket -  még virtuális keretek között is -, és hogy szebbé, gazdagabbá tehetjük egymás életét az írás szeretete által!

Visszatekintés adatokban...
693 bejegyzés
3317 komment
640 regisztrált olvasó
808 facebook követő
215 linkcsere
94 gyakorlati feladat
143 bejegyzés az írásról

Én ezekkel a gondolatokkal kívánnék nektek nagyon szép, mosolyokban gazdag napot és köszönöm, hogy értetek és miattatok vezethetem a blogot! Boldog születésnapot! Boldog február nyolcadikát! :)

Készültem egy kis meglepetéssel erre az alkalomra, amit már most szerettem volna megosztani veletek, viszont sűrűek voltak a napjaim és nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztem... de ami késik, az nem múlik! Volt szó egy Gyakorlati feladatok összegzésről - pontosan a Pennát a kézbe Feladatgyűjtemény címet fogja viselni -, amelyen már dolgozok és szerintem csütörtök-péntek körül meg is tudom osztani veletek! Nagyjából összeállt az anyag és már apró finomítások, kiegészítések, illetve esztétikai szempontból illusztrációk hiányoznak. A tartalom viszont készen van és alig várom, hogy közzétehessem az oldalon! Hasonlóan az Inspirációs naplóhoz, emailben tudjátok majd elkérni, amikor ezzel kapcsolatban bejegyzést hozok! Köszönöm a türelmeteket!

S mielőtt még búcsút vennék tőletek a mai napra, szeretném kérni, hogy szánjatok időt az alábbi néhány kérdésre és a megválaszolásukkal adjatok visszajelzést a Pennát a kézbe oldal tapasztaltaival kapcsolatban! Ha nem szeretnétek publikus, azaz komment formájában ehhez a bejegyzéshez a gondolataitokat, akkor emailben is elküldhetitek nekem a pennatakezbe@gmail.com címre!

1. Mióta olvasod az oldalt és hogyan találtál rá? (elég csak körülbelüli dátum, ha nem emlékszel pontosan)
2. Milyen gyakran látogatod a blogot?
3. Mely témájú írásokat szeretted eddig a legjobban? Van konkrét kedvenced is?
4. Van, amiben úgy érzed, hogy segített neked a Pennát a kézbe tartalma? Ha igen, mondd el a tapasztaltakat!
5. Mi az, amit esetleg hiányolsz az oldalról és úgy gondolod, hogy sokak hasznára válna, ha létrehoznám/megírnám/lehetőségként biztosítanám?

Előre is köszönöm, ha időt szánsz ezekre a kérdésekre, akár ehhez a bejegyzéshez kommentelve, akár emailben elküldve a válaszaidat! :)

9 megjegyzés:

Nyáplic Zsazsogó írta...

Boldog születésnapot, Penna! Szattinak meg millió köszönet, hogy kitartott, és így rátalálhattam erre a csodás oldalra. ^.^

üdv: Zsazsi :3

Brukú Szürke írta...

Szia!
Boldog szülinapot!
Remélem még sok ilyet sikeres évet megél az oldal! :)
Csak így tovább!

Brukú

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek! :)

Zsanka írta...

Boldog blogszülinapot! :)
5 év az nem kevés, minden elismerésem. Remélem én is, hogy nagyon nagyon sokáig megmarad az oldal. Szeretek ide járni, mert egyrészt inspirál, önbizalmat ad az íráshoz, másrészt pedig ha tanácstalan vagyok, itt biztosan választ kapok. :)

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm, Zsanka! :) Remélem, hogy még sokáig az oldal olvasója leszel és hogy általa tovább segíthetlek az írásban! :)

Ena írta...

Kedves Szatti!

Szeretnék boldog születésnapot kívánni a Pennának, neked pedig megköszönni, hogy ennyi energiát és szeretetet fektetsz a blog működtetésébe. Egyszerűen lenyűgözőek a rendszerességek és a megújulások ezen az oldalon, pedig a háttérben pont emiatt lehet nagyobb a nyomás, mégis elég idekattintanom és tudom, hogy szívből csinálod. :)
Májusban lesz öt éve, hogy találkoztam a blogoddal. Az, hogy ennyi ideig csendben voltam, leginkább annak köszönhető, amiért a tudtodon kívül is rengeteg tanáccsal láttál el, és mindig volt min dolgoznom ezeknek köszönhetően. Az ahol most vagyok és tartani fogok, az többnyire a Penna érdeme és ezt köszönöm neked! :)

Ena

ChristinDor írta...

Kedves Szatti!

Utólag is boldog szülinapot kívánok a Pennának!!! További sok sikeres bejegyzést, kitartást és inspiráló gondolatokat kívánok!!!

Kérdéseidre a válaszok:
1.) Ha jól emlékszem, akkor 2011 november-december óta követlek. Akkoriban nem igazán akartam az írással foglalkozni, ihlethiányban is szenvedtem, de a neten keresgéltem miként lehetne még jobban írni, valami olyasmit akartam találni, ami inspirálhat, ami meghozza a kedvem az íráshoz, és valahogy így jutottam el a Pennához, ami az első naptól kezdve megtetszett mind tartalmi és küllem szempontjából. Újdonság volt számomra, érdekesnek tartottam és tartom a mai napig.
2.) Ahogy az időm engedi, úgy egy héten 3-4, de van, amikor csak 1-2 alkalommal tudom olvasni a blogod. Ilyenkor mindig végigolvasom az elmaradt bejegyzéseket, hogy ne maradjak le.
3.) Gyakorlati feladatok, blogajánló, és minden olyan téma, ami az írással és a szerkesztéssel kapcsolatos.
4.) Nekem abban segít a Penna, amikor nem vagyok valamiben biztos, akkor egy arra vonatkozó bejegyzést olvasok el, így le tudom szűrni magamnak, hogy mi az, ami még hiányozhat az íráshoz, mi az, ami felesleges lehet, mi az, ami hátráltathat vagy elősegítheti a munkám. A Gyakorlati feladatok pedig arra jók, hogy önmagunk felé is tudjunk bizonyítani és tanuljunk az esetleges hibákból, fejlesszük a szókincsünket, ugyanakkor mások véleménye is számít, hogy ők mit gondolnak egy-egy írásunkkal kapcsolatban. Igaz, az utóbbi időben nem írtam egy gyakorlati feladatot sem, de jó volt olvasni mások megírt történeteit.
5.) Én úgy gondolom, hogy minden megvan az oldalon, ami szükséges, ami tanulságos és egyben szórakoztató. Egyedi, stílusos és nagyon kreatív. Visszagondolva az irodalmi órákra, szívesen kipróbáltam volna már akkor is magam a gyakorlati feladatokban. Talán jó lenne bevezetni a mostani irodalmi órákra, mert sokat lehet tanulni belőle és még összeköthető is az órai anyagokkal.

Üdv Christin Dor

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm Ena a gondolataidat és örülök, hogy az olvasóim között lehetsz! Jól elbújtál eddig... :) nem is gondoltam volna, hogy ilyen régóta olvasol, de nagyon örülök neki! Puszi, és minden szépet és jót kívánok a blogoddal kapcsolatban! :)

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm a részletes beszámolót és hogy időt szántál a kérdések megválaszolására! Örülök, hogy itt vagy és remélem, még sokáig elégedett leszel az oldallal! Az irodalom óra dolog nem rossz ötlet... van egy ismerősöm, aki irodalom tanár és elkérte jó néhány gyakorlati feladat leírását, hogy alkalmazhassa az óráján és nagyon megszerették a tanítványai! :)

Köszönöm még egyszer és további szép estét/napot!