2016. március 10., csütörtök

Penna levelek - Ki a legjobb elbeszélő?


Szia Szatti! Megint hozzád fordulnék egy kérdésemmel, ugyanis nemrég belekezdtem egy újabb regényféleségbe (karakterek, helyszínek, ilyen nagyobb cselekmények már megvannak). Viszont bármennyire szeretném a történetet elkezdeni, nem tudom, mert fogalmam sincs, melyik szereplő szemszögéből kellene írnom. A kérdésem az lenne, hogy mi alapján válasszak? Milyen szempontok alapján döntsem el, hogy ki a legalkalmasabb a sztori elmeséléséhez?
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszodat!

Yuju

A napokban egy nagyon érdekes témát vetett fel a Kérdezz-felelek menüpontban Yuju, mégpedig hogy ki lehet a legalkalmasabb elmesélője a történetnek? Amikor egy új történetbe fogunk, elsődleges szempont, hogy választunk egy adott karaktert, akinek a szemszögén keresztül ismertetjük majd a cselekményt. A legáltalánosabb megoldás, amikor egyetlen szereplőt választunk erre a célra és végig az ő gondolatain, valamint érzésein át érzékelhetjük a történéseket. Ez az egyszerűbb megoldás, hiszen nem bonyolódunk a szemszögek keresztezésébe, a több oldalú bemutatásba, amiről nem mondhatom, hogy csak jó vagy rossz választás, hiszen az írásban alkalmazható lehetőségek igencsak különbözőek és mindegyiknek megvan a pozitívuma. Ha sarkítani szeretnék, akkor elmondhatnám, hogy az egyszereplős megoldás nem igazán világít be a történet minden sarkába, hiszen csak egyetlen karakter oldaláról ismerjük meg a történetet és a többi szereplő a háttérben marad, még ha nagyon is hozzájárulnak a cselekmény alakulásához. Könyvek esetében ilyenkor szoktak megszületni azon második kötetek, amelyek a második főszereplő szemszögéből ismertetik a tartalmat, és valljuk be, hogy ez nagyon is kedvelt forma, mert bármennyire is ismerjük a cselekményt jó látni, hogy egy másik karakter miképpen élte meg ugyanazokat a történéseket.

A szemszögváltás pedig egy nagyon hasznos, és mégis bonyolult megoldás. Mielőtt kitérnék arra, hogy kit érdemes választani erre a szerepre, szeretnék erről néhány szót mondani. Pár évvel ezelőtt nagyon ritka volt az olyan történet, amelyben szemszögváltás történik. Voltak persze ilyen könyvek, viszont legalább is én, csak olykor-olykor futottam ilyenbe. Az én fordulópontom akkor volt, amikor elolvastam Linn Ullmann Stella zuhan símű könyvét, amelyben minden egyes fejezet más karakter szemszögéből ismerteti a történetet, miszerint Stella miért halt meg. Ha végig csak Stella gondolatait "hallhattam" volna, hogy ő miképpen látta a családját, a szomszédait és a körülötte élő embereket, minden bizonnyal nem derült volna fény arra - vagy legalábbis nem kellően -, hogy ki lehet a felelős a történtekért. Így viszont minden oldalról láthattam, hogy ki miképpen látta Stellát és, hogy milyen volt vele a kapcsolata. Ez volt az első történet, ami többszereplős megoldással dolgozott. Aztán persze szép sorjában befutottak a további könyvek, amelyekben az író több karakter szemszögéből mutatja be ugyanazt a cselekményt.
Megoldást tekintve, én sokkal jobban kedvelem ezt a változatot, mint az előző pontban bekezdésben említettet. Az egyszerű is lehet nagyszerű persze, de ha van egy történet, ami hamar elnyeri a tetszésemet, szeretem minden irányból kiaknázni a lehetőségeket, és ilyenkor nagyon is jól esik más gondolataiba is belelátni. Ezzel a variációval, íróként szokott inkább meggyűlni a bajunk és nem olvasóként. A nehézsége pedig abban áll, hogy több karakter oldaláról megírni a történetet nagyon is bonyolult folyamat. Mondhatnánk, hogy miért lenne nehéz? Kiírom a fejezet elejére, hogy most X, majd a következő fejezetben Y szemszögéből mesélem el a történteket. Lényegében ez történik, viszont kellően és megfelelően érzékeltetni a karakterek különbségét, már sokkal nagyobb falat. Általában, az ilyen jellegű történetek ezen a ponton szoktak elvérezni. Megszólalni egy másik (esetleg több) karakter hangján, hatalmas kihívást jelent, hiszen evidens módon, az elsődleges főszereplőt érezzük a legközelebb magunkhoz. Viszont, amikor a további szereplők bőrébe bújunk, kicsit skizofrén érzetünk lehet, ahogyan hol ilyennek, hol olyannak kell lennünk. Egyszer empatikusnak, egyszer ellenszenvesnek, néha szerelmesnek, máskor pedig kiábrándultnak. Ilyenkor a szemszögek szinte egymással szemben állnak és mindegyikben olyannyira otthonosan mozogni, hogy az olvasó megérezze a karakterek közötti különbségeket, nos nem egyszerű feladat. 
A szemszögeknek szépen egymásba kell olvadni a történet során és ki kell egészíteniük egymást, de az összhang ellenére is kell lennie kontrasztnak, hiszen ahogyan az életben is, nincs két egyforma ember. A különbségek fontosak és ennek a történet cselekményének ismertetésénél is jelen kell lennie. Ha minden fejezetben karakterváltás történik, nagyon résen kell lennünk, hogy a szemszögek elkülönüljenek egymástól, s hogy érzékelhető legyen a jellemek, a stílus, az érzések különbözősége. Írni kicsit olyan, mint amikor színészkedik az ember. Ő maga tudja, hogy más és más szerepeket ölt magára, viszont ebből az olvasónak mit sem szabad sejtenie. Ha észreveszi, hogy egy előző szemszöghöz képest egy másikkal csak szenvedünk, egyrészt sokkal jobban megkedveli majd azt a karaktert, amelyiknek az oldaláról könnyebben és kedvelhetőbben meséljük a történetet, másrészt pedig elveszíti ezt a többkarakteres jellegét, amelyre eredetileg venni akartuk a történet felépítését. 

S hogy akkor, kinek az oldaláról a legjobb elbeszélni egy történetet? Ilyenkor nem a szereplők a fontosak, hanem maga a cselekmény. Végig kell követnünk fejben, hogy a történet alakulását ki befolyásolja leginkább, ki áll úgymond legközelebb a tűzhöz, azaz a cselekményhez. Ha döntésképtelenek vagyunk, érdemes végig sakkozni fejben vagy írásban, hogy először is, kik a szereplőgárdánk tagjai és, hogy ki milyen cselekedettel, vagy jelenetben csatlakozik a történethez. Ez rávilágítást adhat arra, hogy ki a legalkalmasabb erre a szerepre és ki tudja elvinni a hátán az egész történetet - már ha mindenképpen egykarakteres megoldással dolgoznánk. Ha nehéz a döntés és a tartalom ismertetésére akár több jelentkező választása is lehetséges, akkor esetleg érdemes úgy átdolgozni a történetet, hogy ne csak egy karakter jusson szóhoz, hanem esetleg kettő-három is. Persze, ehhez mérlegelni kell, hogy képesek vagyunk-e a karakterek különbözőségének érzékeltetésére és hogy a cselekmény ismertetése közben, telik-e még az erőnkből arra, hogy szereplőváltogatással is foglalkozzunk. Ezt mindenképp nekünk kell eldönteni és azt a megoldást kell alkalmaznunk, amely a történet érdekeit szolgálja. Ha a cselekmény úgy adja magát a legjobban, hogy csak egy főszereplőnk legyen, minden más mellékmegszólalás nélkül, akkor úgy írjuk meg a és hagyjuk meg a többszereplős megoldást egy másik történethez, mert ha nem vagyunk tekintettel az írásunk "véleményére", akkor olyan érzete lehet majd az olvasónak, mintha egy két számmal kisebb ruhát próbálnánk ráerőltetni a leírtakra. Mindkét lehetőség nagyszerű, viszont fontos mérlegelni és eldönteni, hogy melyik a legjobb választás a történet szempontjából. 

Remélem, tudtam segíteni és olyan információkat mondani, ami hasznos lehet Neked, Yuju és minden további írónak, aki elolvassa ezt a bejegyzést! Köszönöm a témafelvetést és szívesen látok mástól is hasonló kérdéseket a Kérdezz-felelek menüpontban, amelyet Penna levelek formájában örömmel megválaszolok! 

4 megjegyzés:

Yuju írta...

Köszönöm a válaszod! Habár még nem döntöttem el, melyik variációt fogom választani, nagyon sokat segítettél! Igencsak elgondolkodtató számomra ez a több szemszöges megoldás, szívesen meg is csinálnám, azonban jelenleg úgy érzem, még nem állnék készen egy ilyenre. Aztán kitudja, talán eltelik még egy-két hét és mégiscsak ezt a formát választom. :)
Még egyszer köszönöm! ^^

Névtelen írta...

Ez a cikk számomra is nagyon hasznos volt, mert bár én már belekezdtem a magam kis regényébe, így a negyedik fejezet írása közben elgondolkodtam azon, hogy valamit rosszul csinálok; Hogy egy karakter túlnőtt a főszereplőn, mert egyszerűen túl keveset tudok ahhoz, hogy ő is kellőképpen életszerű és szerethető lehessen, így valaki csak úgy átvette a helyét. Most pedig rájöttem, hogy a fejemben a kezdetektől fogva az a bizonyos "túlnövő" jellem volt a főszereplő és egész végig az ő történetét mesélem el, csak valaki más szemszögéből.

Szatti írta...

Erre szokták mondani, hogy másoktól tanulva tanulunk magunkról! :) Örülök, hogy segített neked a cikk és rávilágított erre a problémára vagy eltérésre, amit érzékeltél a történeted elkezdését illetően. Én is estem már ebbe a "hibába", hogy a későbbiekben sokkal szívesebben írtam más valaki szemszögéből, mint akiében eredetileg mozogni szerettem volna, s azt hiszem, nincs ennél jobb példa arra, ami megmutathatná, hogy a történetnek lelke és akarata van. Lehet elképzelésünk a cselekményről és arról, amit papírra szeretnénk vetni, viszont a történet magától is alakíthatja ezeket az elképzeléseket, akaratunktól függetlenül. S ilyenkor lép fel az általad említett helyzet is, amikor hallgatsz a történeted javaslatára és esetleg szemszöget váltasz, amellyel sikeresebb és érzékletesebb írást adhatsz ki a kezeid közül!

Szatti írta...

Yuju! Örülök, hogy segíthettem és bárhogyan is döntesz remélem, hogy sikerül olyan történetet kihoznod az írásodból, amilyet elképzeltél és szeretnél! Sok sikert a megírásához!