2016. április 1., péntek

Vendégírónk, Nyáplic Zsazsogó munkája - Az írói önbizalom forrása


Az írói önbizalom, mint téma véleményem szerint túl nagy, túl mély ahhoz, hogy az én eddigi tapasztalataimmal, megfelelően kifejthessem vagy legalább az igazság felszínét karcolva írjak róla. Leütni az első szavakat, elindulni egy ösvényen, formába önteni a gondolatatokat, életet adni a szereplőknek, keretbe foglalni az elképzelt világot, bárhogy ragozzuk, írjuk is körül, bizony nagy bátorság kell hozzá. Az előttünk heverő lapok időnként félelmetesen fehérnek és üresnek tűnhetnek. Ilyenkor csak egy mély lélegzet segíthet és a Zummbele!
Az én nagy lélegzetem legalább három hétig tartott és kíméletlenül égette a tüdőm az oxigén hiány, de végre elérkeztem a második ponthoz, azaz begépeltem az első szavakat.

Gyorsan a legelején szeretném leszögezni, ami akár kitérőnek is vehető, hogy az írás egyfajta önkifejezési mód. Ezt bizonyára milliószor hallottátok már, ahogy azt is, hogy: „Magadnak írsz…” majd a kiegészítője, valami biztató, kevésbé biztató vagy hatásos folytatás arról, hogy ne foglalkozz másokkal, magadnak írsz. Ez véleményem szerint hibás kijelentés. Sajnos azt kell feltételeznem, hogy valaki, valamit, valahol félrefordított. Nem magadnak írsz, hanem magadért! Ha írsz, ezen érdemes elgondolkodni, főleg, ha a korábbi mondatot már valóban sokszor láttad, netalántán hallottad vagy épp neked mondták. Természetesen ez a kifejezés kiterjeszthető a rokonára is, miszerint Magadnak tanulsz, nem a tanárnak. Piha. Magadért! Ez sokkal szebb, és maga az írás is folyamatos tanulás.
Kicsit még mindig kerülve a fő témát, számomra az írás egy nagyszerű játék, kaland a szavakkal. Feszegetem a határaimat, kísérletezek a stílusok, világok és szereplők között, nem időzök soká egy helyen. Talán ezért is találom most olyan nehezen a megfelelő szavakat. Mert eddig csak kalandoztam, és soha nem gondoltam a történeteim vagy az írói önbizalmam forrására. Ezért se éreztem sokáig magaménak azokat a szavakat és felkiáltójellel megerősített kijelentéseket, amiket a jegyzetembe leírtam, és ezen a mai napig nem változtatott semmi.
Végül mégis rászántam magam, hogy megosszam azt a néhány elképzelést, ami a témában fölmerült bennem. 

Ha arról írsz és úgy, ami érdekel, amit szeretsz, sokkal könnyebben megy az írás, halad az ember, sikerélménye lesz. Ne gondolj arra, hogy képes vagy-e rá vagy sem, az majd úgyis elválik!
Nem kell mindjárt nagyregénnyel kezdeni, jók a rövid novellák is, hamarabb is vannak készen, ott a pont a végükön, és senki nem tagadhatja, ez bizony nem kis büszkeséggel és jókedvvel tölti el az embert. 
Gondold át, kinek adod meg a műved elolvasásának lehetőségét! Ugyan az álnév mögött sokan felszabadultabbak, közvetlen környezetükben titkolják írói munkásságukat, mégis a személyes beszélgetések segíthetnek talán a legtöbbet Neked, mint írónak. Interneten keresztül, írásban ez a fajta kommunikáció sokkal kötöttebb, bonyolultabb és nehezebb is. Az interneten keresztül érkező észrevételek, kritikák sokszor ismeretlen emberektől származnak, és arra, miként kell ezeket kezelni, ezekre reagálni, még nincs megfelelő szakirodalom sajnos. Nehezebb eldönteni, hogy mennyire szabad komolyan venni, amit írnak. Ebbe igazából nem is szeretnék részletesebben belemenni, túlságosan szubjektív és kiforratlan e téren a nézőpontom.

A zenehallgatást nem véletlen említik olyan sokan. A zenében rejlő energiák erőt adhatnak, felpezsdíthetnek, és legfőképp ki tudnak szakítani a nem épp boldog lelkiállapotból is. Megnyugtathatnak, segíthetnek a gondolataid rendezésében, egy szóval nagyon hasznosak tudnak lenni. Igaz, ez a csöndre is igaz, de nem szabad hagynunk, hogy beszippantson!
Sokan állítják, az írás magányos dolog, amit alátámaszt az is, hogy lépten-nyomon a magyar irodalomban is különféle remetékbe botlunk. Ellenpéldának említeném az oly’ népszerű kávéházakat. Nem mindig tiszta, hogy ki melyik csoporthoz tartozik, de mindenkit buzdítanék arra, hogy próbáljon a történeteiről, írásairól beszélgetni másokkal már akkor, mikor formálódik. Ezzel is arra kényszerülünk, hogy összegezzük gondolatainkat, és így könnyebben megláthatjuk az esetleges logikai és egyéb buktatókat, ezeket kijavítva pedig a lelkünkre nézve is sokkal kedvezőbb feltételekkel indíthatjuk útjára a történetünket.

Végül pedig, zárásként elárulom, hogy mi is az a Zummbele! Ez egy varázsige, amit a mágusok akkor használnak, ha nem találják a megfelelő varázsigét, de a Zummbele mindig be szokott jönni.

Köszönöm, hogy elolvastátok, amit írtam!

Nincsenek megjegyzések: